Életünk jelentős részét ma is a barlangjainkban töltjük, ahol árnyképeket látunk, és torzított hangokat hallunk. Barlangi létünk sohasem szűnt meg, csak átalakult az idők folyamán. A korábbi, kényszerített barlanglakókból, önkéntes barlanglakókká váltunk, akik legtöbbször saját maguk alakítják ki az őket fogva tartó életmódot. Többnyire önként vállalt rabságban élünk, és nagyon ritkán merészkedünk ki a felszínre, a magasabb szintű létre, pedig egyéni barlangjainkat általában már nem is őrzik.
Korábban az emberiség többnyire külső kényszer hatására kárhoztatott a felszín alatti létre. Az erős állami hatalom, a szigorú vallási előírások, az egyház legapróbb dolgokra is kiterjedő felügyelete, a mainál fejletlenebb tudomány és technika miatt a jelenlegihez képest alacsonyabb életszínvonal, valamint a tudáshoz való korlátozott hozzáférés is mind-mind a barlanghoz láncolták az embereket. Vagyis olyan keretek közé kényszerítették az életüket, melyre nem volt befolyásuk. Túlnyomóan külső tényezők határozták meg, az egyéni életutak lehetőségeit, így a többség egész életét egy így kialakított barlangban élte, mely bár biztonságot jelentett, de erősen korlátozta az egyén lehetőségeit. Így csak keveseknek adatott meg, hogy a mindennapi létfenntartáshoz szükséges, többnyire az anyagi világhoz kötött teendőiktől elszabadulva a szellemi javak és magasabb eszmék felé forduljanak.
Ebben a rendszerben is voltak olyanok, akik tudtak a felszíni valóság létezéséről, de közülük sokan jól profitáltak abból, hogy a többség az egész életét a barlangban éli, ezért sok esetben nem volt érdekük a tudás megosztása és terjesztése. Gondoljunk csak az ókori Egyiptom papjaira, akik csillagászati tudásuknak köszönhetően meg tudták állapítani a Nílus áradását, de ezt az ismeretet a hatalmuk fenntartására használták, ahelyett, hogy megosztották volna a néppel. Vagy éppen a háborúkra, melyek a keresztes hadjáratokról a hidegháborúig vallási vagy világi eszmék köntösébe bújtatták a hatalom és az anyagi javak megszerzésére irányuló törekvéseket.
Az emberiség fejlődésével a barlangi létünk is átalakult. A demokrácia elterjedése, a vallásról való szabad döntés lehetősége, a tudomány és a technika fejlődése által széles rétegek számára biztosított minden korábbinál magasabb életszínvonal átlagossá válása mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy szabadon kijöhessünk a felszínre, és megismerhessük az árnyképek eredetijét. Persze az életünk jelentős része ma is anyagi síkon zajlik, ami továbbra is a barlanghoz köt minket, de az emberiség történelme során soha nem volt ilyen nagy az esélyünk a barlang elhagyására, soha nem dönthettünk ilyen szabadon a felszín alatti és feletti életünk arányáról.
Ennek ellenére a barlangban eltöltött időnk nem sokat csökkent, de a barlangjaink átalakultak. Ma már jellemzően saját magunk által kialakított, egyéni lakhelyek, melyek egyre jobban megfelelnek az igényeinknek, így élhetőbbek, mint korábban. Ez az oka annak, hogy a barlangi létünk ma már többnyire önkéntes, és nem külső kényszer hatása.
Joggal merül fel a kérdés, hogy: Miért? Miért választjuk a felszín alatti életet, amikor szabad az út felfelé? Miért nézzük inkább az árnyképeket a valódi dolgok helyett? Miért élünk a naptól elzárva inkább sötétségben?
Nincs teljesen egyértelmű válasz. Az emberek sokfélék, így a milliárdnyi emberi sors, több milliárdnyi döntési motivációt rejt, árnyalt a kép. Ugyanakkor van egy érzés, mely így vagy úgy, de valamennyi barlanglakóban ott van, ez pedig a félelem. Félünk az ismeretlentől, a valóságtól, hogy mit rejt a külvilág, de leginkább saját magunktól félünk. Sokszor kényelmesebb mások által meghatározott játékszabályok szerint, külső tényezők által behatárolt játéktérben élni, így könnyebb a döntés, és a felelősség hárítható. Az emberek jelentős része nem alkalmas a felszíni életre, nem akar a gondolkodás világában élni. Évezredek során az ember sajátjává vált az a biztonságos kényelem, hogy megmondják neki, hogy mit gondoljon, sőt akár mit érezzen bizonyos dolgokról. Ez a látásmód bár korlátok közé szorítja az egyént, de meg is erősíti az önmagában vetett hitét, hiszen viselkedését és véleményét többnyire az általánosan elfogadott minták alakítják, így kevésbé kerül konfliktusba a környezetével, ritkábban kérdőjeleződnek meg a döntései, és többnyire pozitív visszajelzéseket kap, ezáltal erősödik az önbecsülése, és a külső elvárásoknak megfelelni akaró magatartásmódja megszilárdul.
A környezettől és a többi embertől való erős függés ellenére az emberek többsége nem tud elvonatkoztatatni a saját érdekeitől és nézőpontjától, mintha egy speciális egyéni szemüvegen át nézné a világot, mely a tényeket ugyan nem ferdíti el, de olyan egyedi színárnyalatokkal festi be a külvilágból érzékelt képet, mely sokszor megakadályozza azt, hogy az emberek lássák a valóságot, vagy a mások által érzékelt egyéni árnyalatokat.
Mintha mindannyian saját barlanggal rendelkeznénk, melynek egyedi a fala és más-más a bejáratánál égő tűz lobogása, így a valóság árnyképei - bár főbb vonásaikban megegyeznek- valamennyi barlanglakónál egyéni jellemzőket kapnak. Az esetek többségében nem tudunk a saját barlangunk árnyképeitől elvonatkoztatni. Makacsul ragaszkodunk a saját érzékelésünkhöz mind a felszín árnyékot vető eredeti képeivel, mind a többi ember szubjektív valóságával szemben. Olykor előfordul, hogy élünk a szabadság adta mozgásterünkkel, és kimegyünk a felszínre, vagy bemerészkedünk egyik embertársunk barlangjába, hogy lássuk a nála megjelenő árnyékképeket, és próbáljuk megérteni az ő nézőpontját, a saját barlangja által megélt egyedi valóságát. Azonban ezek a kis kirándulásaink jellemzően esetlegesek és rövid ideig tartanak, így az átélt érzések, a tapasztalt benyomások nem elég erősek ahhoz, hogy közelebb vigyenek minket az árnyékmentes valóság megismeréséhez, a felszíni élethez való felemelkedéshez.
A 21. századra elértük, hogy a barlangjaink általunk választott, kellemes élőhellyé váljanak. Keretet adnak az életünknek, és iránytűt nyújtanak az élet útvesztőiben való tájékozódáshoz, így hasznos segítőink, még akkor is, ha úgy terelnek a külvilág által elvárt eredményhez vezető útra, hogy közben elzárják előlünk a többi lehetséges útvonalat. Emellett meghatározzák a szubjektív valóságunkat is, hiszen a külvilág minden hatása a saját barlangunk szűrőjén keresztül jut el hozzánk, így egyéni látásmóddal ruháznak fel, és mindannyiunk számára egyedi árnyalatokkal gazdagított valóságérzetet adnak.
A mai barlangjaink segítenek a külső elvárásoknak való megfelelésben, meghatározzák a játékszabályokat, és kijelölik azt a sportpályát, ahol kényelmes, döntetlenre hajtó biztonsági játékot játszhatunk az élet nevű játékban. De elég ez nekünk?
Nem lenne jobb végre kimerészkedni a barlangból? Nem lenne érdemes meghódítani a felszíni világot, ahol az árnyak által vetett másolatok helyett kézzelfogható az eredetiség, és mindig süt a nap?
Ennél szabadabb feljárásunk még nem volt a felszínre, kár lenne veszni hagyni…