Hiába volt tele a bálterem vendégekkel, a külvilág megszűnt számukra. Lelkük legmélyebb érzéseit fedték fel egymás előtt, észrevétlen természetességgel, észre sem vették, mennyire elmerültek egymásban. Edit szívét rabul ejtette a férfi, pedig csak pár órája ismerte.
Belékarolt, a férfi átvezette őt egy kisebb terembe. - Remek ez a bál. Igazán jól megszervezte!
- Örülök, hogy jól érzi magát. Tudja nekem is fontos, magányban élek, de ilyenkor szabadon elmerülhetek a tömegben. A farsang az én egyetlen lehetőségem a társasági életre.
- Miért mondja ezt?
- Csak úgy, nem számít. Még maga sem ismer eléggé.
Edit most nézett csak körbe igazán. A falon festmények függtek, kisebbek, nagyobbak, mindegyik arckép.
- Tudja, imádom az arcképeket, gyűjtöm őket. Akad köztük igazán értékes darab is.
- Miért szereti annyira őket?
- Talán, mert az igazságot mutatják, a lelkünket.
Elmerültek az arcképek látványában. Edit szájtátva bámult, és a férfi szavain töprengett.
- Egyébként, az én arcképem is megtalálható köztük. – mutatott végig a képeken a férfi.- Kíváncsi vagyok, rájön-e melyik az.
A lány körbenézett, mindenképpen látni akarta a férfi arcát. Aztán megakadt a szeme egy képen, és szinte biztos volt benne, őt látja. Közelebb lépett a festményhez és rámutatott.
- Ez maga, egészen biztos.
A férfi szemei a meglepetéstől nagyra nyíltak, alig bírt megszólalni.
- Nahát… Erre meg… Ezt hogy találta ki?
- Nem tudom, csak ránéztem, és tudtam. Talán a hangja, vagy amiket mond… Csak ehhez a képhez illenek.
- Nem kétséges, engem ábrázol. Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom önnek.
- Miket beszél, hiszen maga igazán jóképű!
- Nem, sajnos a valóság egészen más.
- Jaj, azért nem lehet olyan szörnyű. – közelebb lépett hozzá, és álarca felé nyúlt. – Ne bohóckodjon, vegye már ezt le!
Ádám idegesen odakapott, és megfogta a lány kezét.
- Ne!
- De hát mi a baj?
- Farsang van…
- Nem, valamit eltitkol…
A férfi komoran elfordult.
- Pár éve, nem sokkal a festmény elkészülte után balesetet szenvedtem. Az arcom… helyrehozhatatlanul megroncsolódott.
Edit odament, megfogta a kezét és szembefordította magával. Megsimogatta haját, majd óvatosan leemelte róla a maszkot. A férfi elfordította volna fejét, de Edit nem engedte, és hosszan a szemébe nézett. Így álltak némán, majd a lány felágaskodott, és megcsókolta.
- Gyönyörű vagy!