Végy mintát a jóból!
Még kissrác koromban nagyon sok nyarat töltöttem a nagyapámnál. Ő olyan igazi egyszerűen gondolkodó, földszerető ember volt. Sose mások elvárásai szerint élt. A legszebbnek a sáros földet és a belőle sarjadó almafákat látta. Hét év körül lehettem mikor nyár vége felé együtt sétáltuk az almáskertjében. Az almák már cirmosodni kezdtek a perzselő nyári naptól, a száraz kemény föld szinte kopogott a talpunk alatt. Ahogy ott sétálunk szótlanul és beszívtuk a nyár édes illatát, nagyapám megállt, nézelődött. Kerestem a szememmel vajon mit is nézhet. Kicsit ágaskodtam és már én is láttam a templomtornyot a távolban, aminek a múltheti vihar levitte a tetejét. Mégtépázva állt ott, mint egy torzó.
Nagyapám nézte az almát, majd nézte a tornyot. Láttam rajta, hogy nagyon elmélkedik valamin. Néhány perc múlva azt mondta:
- Fiam! – Ugyanis csak egyszerűen fiamnak hívott. Ez megszólítás csak nekem járt, az első fiú unokának. Nagyapám hat lányt nevelt fel, taníttatott és házasított ki. De mindig is akart egy fiúgyermeket. Tehát azt mondta:
- Fiam! Látod azt a templomtornyot? Ott a domb takarásában… azt, aminek nincs teteje? – Én nagyon illemtudó kisgyerek voltam, kiváltképp a nagyapám közelében, ezért azonnal válaszoltam.
- Igen, látom. – Ő leszedett egy almát és a kezembe tette.
- Mit szólnál hozzá, ha ez az alma itt olyan kocka alakú volna, mint a templomtorony közepe. Képzeld el mennyivel könnyebb volna a ládába rakni őket. Minden alma illeszkedne a másik mellé és nem maradnának a ládában üres terek. Fiam el tudod képzelni azt, amire gondolok? – Mivel nekem is volt kockajátékom és már elég sokszor kellett elpakolnom a dobozába, ezért ugyan kicsit furcsának tartottam az egészet, de lelkesen bólogattam.
- És amikor nagyanyád hámozná neked az almát, milyen egyszerű dolga volna. Csak a hat oldalát a késsel leszelné és már kész is lenne az uzsonna. Ej de jó is volna! De, te mit gondolsz Fiam, ha most itt lenne egy tündér és azt mondaná: Ha kéred, az összes almádat átváltoztatom kocka alakúvá. Akkor Te megkérnéd-e, hogy változtassa át? – Hát erre nem tudtam mit felelni, pedig nagyon gondolkoztam. De sehogy sem tudtam eldönteni. Igazából egy tündért már nagyon szívesen láttam volna. És, ha ahhoz az kell, hogy az alma kocka alakú legyen, ám legyen. De igazából dönteni nem tudtam, ezért megszólalni sem akartam, csak néztem az almát a kezemben. A csönd olyan súlyosan hosszúnak tűnt, de végül a nagyapám megkegyelmezett rajtam.
- Fiam, én azt válaszolnám, hogy köszönöm, de nem. És tudod miért nem? Mert az emberek félnek minden újtól. Hogyan tudnám eladni a piacon az almámat, ha nem volna kerek. Ki venné meg? Vajon még ha valaki kifejtené is az előnyét, az emberek valaha elfogadnák-e azt, hogy az alma alakja megváltozott és mostantól kocka? De ez csak képzelet. És jól jegyezd meg Fiam, mielőtt bármit változtatni akarsz az életedben, először mindig képzeld azt, hogy már megtörtént. Így a dolgok előnyét és hátrányát egymás mellett vizsgálhatod. De arra nagyon vigyázz, hogy el ne tévedj a gondolkodás végtelen útvesztőjében. – És én csak bólogattam úgy, mintha mindent értenék.
- Akkor most képzeld azt Fiam, hogy a kezedben az az alma kocka alakú? Mit tennél vele? – Néztem az almát és a nyál összefutott a számba. Azt mondtam, nagyapámnak:
- Megkóstolnám. – És jóízűen nagyot haraptam a még kicsit savanykás almából. Nagyapám roppant büszkén nézett rám, és én tudtam, hogy jól döntöttem.
Szeretettel tekintek vissza a nagyapámra. Egész életemet úgy irányítottam, hogy büszke lehessen rám. Mindig próbáltam a helyes utat választani, de sokszor futottam bele zsákutcába, ahonnét kénytelen voltam visszafordulni, ugyanis az élet múlásának kesztyűtartójából a térképet kifelejtették. Megtanultam, hogy a helyes út nem egyenlő a könnyű úttal.
És mi a célom? Az, hogy az önként megtett, szabadon választott utam végén megtaláljam önmagam. És miért? Mert nem akarok csupán saját magam szürke árnyékképe lenni a falamon.