Az este kemény sötétséggel, barátságtalan módon köszöntött ránk. A fákat a szél szárnyai vadul tépték. A csupasz ágak kart karba öltve dacoltak a lankadatlan elemi erővel. A völgy aprócska házai vékonyka füstcsíkokat eregettek az ég felé. Mi, a négy Grebenár a meleg lakásunkban töltöttük a tél kezdődő napjait. Nem volt túl nagy lakásunk, de saját kis birodalom jutott benne mindannyiunknak. Én a nagyöcsémmel, az ötéves Ákossal laktam egy szobában. Testvériesen megosztoztunk a lakájos szobánkon. A kisöcsém, Ágost édesapánkkal közös szobában éldegélt. Mindezt alig egyéves kora, és édesanyánk elvesztése is erősen indokolta. Sajnos, a legkisebb gyermekével csak egy napot élhetett a szeretett szülőnk… És itt lakom én, a legnagyobb fiú, a tízéves Ádám.
Az elmúlt egy évben napjaink legtöbb és legjobb részét kitöltötte a mosolygós gyermek nevelése. Aki az egy éve betöltéséig egyetlen szót sem szólt. Pontosan egyéves korában azonban történt valami. Talán csoda, talán egy lélek levetette gyászát, és visszatért. Az első szó, amit kimondott, az édesanyánk neve volt. Sarolta, szólalt meg a reggeli elfogyasztása után. Apánk a döbbenettől pár percig egy szót se tudott kiejteni a száján, csupán könnyei potyogtak. A gyengeség ránk is hatással volt. Három összeölelkezett férfi sírt szakadatlan.
- Mondjátok már meg, miért sírtok? – rázta meg kabátujjunkat sorba egy gyermeki kéz.
- Hát te??? Te tudsz beszélni? – szólalt meg csodálkozó hangon a legidősebb Grebenár.
- Igen! Mindent értek, és mindent tudok! Mától nincs szükségem pelenkára!
- De hogy van ez??? Nem értem! Miért épp ma? – csodálkozott tovább édesapánk.
- Mondhatnám, hogy ez egy így volt megírva! De ezt nem tudom. Ma kaptam meg a jelet, letelt a gyászév. Vége a siránkozásnak! Munkára fel! Vége a nélkülözésnek, rossz életnek! Népünk megkapja, amire régóta érdemes!
- Ezek anyátok szavai… Ki vagy te??? – kérdezte meg legkisebb ficskájától a kisírt szemű férfi.
- Grebenár Ágost vagyok. Egyéves kisfiú. A reggelimre várok éppen. Kakaót kérek egy friss, finom és foszlós kiflivel.
- Most reggeliztél meg… De megkapod kisfiam, amit kértél! De honnan vannak ezek a gondolataid?
- Nem tudom! Minden ma jutott az eszembe!
Újra az asztalhoz ülve, mindenki elmélyedt a gondolataiban. A csoda, és a hitetlenkedés kavargott lelkünkben. A délelőtt csendes semmittevéssel telt el. Ebédhez készültünk, mikor felpattant a bejárati ajtónk. Egy hatalmas, feketeruhás álarcos ember rontott be rajta.
- Figyeljenek ide! Fontos dolgot kérek! Az életüket!
- Jó napot magának is, uram! – szólalt meg kényszeredetten édesapánk. Miközben a Ákos a sírásba, Ágost a szobájába menekült. – Miért tört ránk?
- Megváltható az életük! Ha maguk is úgy szeretnék!
- Miként? Beavat minket? – kérdezte valamivel nyugodtabb hangon édesapánk.
- Fejenként egymillió tallér.
- Hát annyi pénz az egész falunak nincs.
- Ennyi az ár! Ha nincs, akkor nincs más, mint az eredeti javaslatom.
- Hogy gondolta, hogy elveszi az életünk?
- Itt vannak a kötelek – dobta közénk a kötelet a durva hangú férfi –ezekkel kötözzék meg egymást. Volt még egy aprócska gyerek is? Ő is jöjjön elő! Szóljanak neki. – kereste Ágostot, miközben mi már majdnem végeztünk a kötözéssel.
- Ő pont ma egyéves! Semmi hasznát nem veszi, annyira kicsi!
- A gazdámnak életerős férfiakra van szüksége! Ezért járjuk mi, a tanítványai a világot! Négy remek példányt kevesen tudnak egyszerre begyűjteni! Ezzel a mai nappal talán feljebb kerülök a ranglétrán.
- A mi életünk árán akar meggazdagodni???
- Mindenki ezt teszi a sipperek között! Népünk fennmaradása a tét! Hol van a kicsike? – indult el öcsém szobája felé rabtartónk.
- Legalább az ártatlan picikét hagyja meg nekünk, magyaroknak! – kérlelte apánk hóhérunk. Talán már nem is hallotta, mert eltűnt a szoba bezáruló ajtaja mögött. Sokáig néma csönd ülte meg felbolydult házunk. Az óráknak tűnő tíz perc után a feketeruhás alak kitántorgott öcsénk szobájából. Egy székhez támolygott, és elgyengülten leült.
- Nehéz volt, de túléltem! – szólalt meg – Most mi lesz velünk?
- Ezt tőlünk kérdi? Összekötözötten, és mozdulatlanul vagyunk itt. Mit tudnánk mi csinálni???
- Jaj! Mindjárt segítek, hogy ne így legyen ez! – és a fáradt harcos elkezdett kést keresni. Miután talált egyet, elvágta sorban a köteleket.
- Végre újra szabadon! – nyújtózott egyet Ákos.
- Igen! Csak tudnám, hogy ezt miért csinálta??? –suttogta apánk a foga között.
- Mert nem szeretem, ha szeretetteim raboskodnak. – szólalt meg ismét a harcos.
- Ki vagy te??? – kérdezte meg tőle kíváncsisággal hangjában apánk.
- Gondoltam, hogy nem ismertek rám! – folytatta mondandóját a harcos. Közben az álarcától és kámzsájától megszabadult férfi hatalmas göndör, szőke hajkoronával leplezte le vonásait. Amelyek ismerősek voltak. – Így már rám ismertek?
- Ezt nem hiszem el…Ez lehetetlen… – sápadt el apánk – Ezek Sarolta vonásai! Fiam! Mondd el, mi ez a csoda?
- Bejött az a marcona alak a szobánkba.
- Ezt tudjuk! – szólt közbe Ákos.
- Ne szólj közbe! Ne légy türelmetlen! – torkolta le apánk az öcsém.
- Szóval engem keresett. A sötétben nem látott, és ezért én tudtam meglepni.
- Te egy egyéves pöttöm??? – froclizta tovább Ákos.
- Igen! Megleptem, és ártalmatlanná tettem. Majd az éreztem, hogy hirtelen még sötétebb lesz minden, és valahogy el kezdtem növekedni.
- Azt látjuk! – bökte közbe Ákos. Miközben apánk befogta a be nem álló száját.
- Mikor elértem a teljes nagyságom, a martalóc ruhájában találtam magam. Majd kijöttem közétek. Azóta meg ti is tudtok mindent.
- Akkor, most az öcsénk a bátyánk? – csodálkozott tovább Ákos.
- Én se értem az egészet, de valahogy így van. – álmélkodott apánk is vele.
- Ki van mosta szobádban, bratyó? – kérdezte Ákos.
- A martalóc. – válaszolt tömören az újdonsült bátyjuk.
- Willper!!! Mi tart eddig? Miért lopod a napot?- hangzott a bejárat felől egy dohányízű rekedt hang.
- Smolly! Itt minden oké! – válaszolt rövid gondolkozás után Ágost.
- Akkor miért nem hoztad ki még az utcára a zsákmányod? Mindenki ki van már, és ép a korcsoportosítás megy.
- Pár pillanat, és én is beszállok az enyémmel! – próbálta megnyugtatni az ajtó előtt várakozót.
- Siess! Mert, az utolsó fizeti az áldomást a sikeres portya után! Igencsak szomjas a csapat, és kiiszik a vagyonodból! – az eszmecsere közben Ágost bement a szobájába. Némi matatás után egy rövidke, hengeres csomaggal tért vissza a vállán. – Édesapám, fivéreim! Maradjatok csöndben, és ne mozduljatok innen. Most bezárom az ajtót, és hamarosan visszatérek hozzátok.
- Fiam! Vigyázz magadra! Minket ne félts! Három Grebenár mindenkivel elbánik!
- Persze, mint ezzel az egy szem martalóccal, itt ni! – mutatott a vállán cipelt terhére Ágost.
- Most már menj! – suttogat apánk, miközben két jóutatpuszit nyomott a pirospozsgás babaarcára.
- Smolly! Itt vagyok! – kereste „társát” az ajtó bezárása után Ágost-Willper.
- Willper! Itt vagyok!
- Gyere már te léhűtő! Mi a fenét csináltál ott benn? Biztos egy csinos anyuka volt otthon! Azt kényeztetted!
- Csak nyolcvanéves nagyit hagytuk benn, ugye kisfickó. – kérdezte meg a vállhengerétől. Mire válaszként heves bólogatással mozgott az elrabolt „gyermek”.
- Gyertek már! A vezérünk vár minket! – szólt egy öregebb, de mozgékonynak tűnő sipper.
- Megyünk Aywan! Ne velünk törődj, hanem a zsákmányoddal! – vigyorgott Smolly, miközben egy csodás fekete mén nyergébe pattant fel. – Mire vársz még Willper? Igyekezz! Itt fagyoskodik mellettem a gyönyörű hófehér paripád!
- Ott vagyok előbb, mint te! – ugratta Ágost is az újdonsült „barátját”.
- Akkor uzsgyi! – kezdett vágtában a csapat után Smolly.
- Mi lesz a következő cél? – így Ágost.
- Rekettyegerendás!
- Az merre van?
- Te semmit sem tanultál meg földrajzból??? Innen 50 km-re, délre. Egy csodás tó partján!
- Arra még nem jártam…
- Egy csodát nem! Tavaly ilyentájt. A szomszédos Tyúkólfalván voltunk. Ja, persze hogy nem emlékszel…Annyira megártott a borókapálinka, hogy úgy kellett a lovadra kötözve hazahozni.
- Rég volt, talán nem is így történt!
- Na jó, úgy látom, most is eléggé túltöltötted magad! Inkább igyekezzünk!
- Nem ittam csak kakaót!
- Jaj, ne röhögtess! Amennyi kakaót te megittál életedben, attól egy tehénre se lenne szükség!
- Ma akkor is csak azt ittam!
- Meg esti mesét is kérnél ma?
- Azt azért nem! – zökkent bele jelenlegi külsejébe Ágost.
- Na. Azért! Mindjárt vége lesz a nyuginknak, amint Wassper elé járulunk!
- Bizony vége! – helyeselt kicsit bizonytalanul.
- Uraimmm! –szólalt meg egy erős férfi hang. – Járuljanak sorban elém, és mutassák meg kikkel ajándékoznak meg minket.
- Én két komoly fickót hoztam – lépett ki elsőként mindkét kezében egy-egy ötéves orma fiúcskát tartva egy hatalmas vörös vitéz.
- Gratulálok Jooberg! Ügyes vagy!
- Én egy tündérfit hoztam! – jelent meg Aywan a nyeszlett tízéves szőkeséggel.
- Nem a legjobb fogás, Aywan! De végre, hoztál te is valakit. – és így ment ez tovább. A gyerektömeg egyre növekedett, míg a felsorakozott harcosok száma egyre kevesebb lett.
- Én egy szokásos fogással jöttem! – szólalt meg Smolly.
- Te mindig az egyik legjobb vagy! Most is ügyesen zsákmányoltál+
- És te, Willper? Kit hoztál?
- Én egy picinyke hőst. – nyitatta ki zsákját a szőke harcos. Mindenki tapsolt, mert a nap legszebb gyerkőce került ki a nyilvánosság elé.
- Hol találtad ezt a kincset? Nem voltak testvérei?
- Csak a ráncos, nyolcvanéves nagyija van neki.
- Értem! Te is állj be többiek közé! – kacsintott Wassper Ágostra – Te burokban született zsenikém! Ma is te találtad a legértékesebb kincset! Itt van a zacskó arany! Kapd el méltó jutalmad!
- Köszönöm! Meghálom jóságotok, és én leszek a legemlékezetesebb harcosotok!
- Már most is a legnagyobb vagy, huszonöt éves korodra! – udvarolt kedvencének a legnagyobb úr.
- Gyere már te kripli, mert a húgom még az én szeme is kikaparja, ha nem érünk oda hamarjában!
- Tudom, ne is mond!
- Milyen kedve lehet vajon Chimarinak? És az én Cilikémnek?
- Gondolom, örülnek majd nekünk!
- Jaj, de naiv kisfiú vagy te még mindig!
- Én??? A legdicsőbb harcos?
- Egy gyerekrabló…Azok vagyunk…Legalább magunk ne ámítsuk…
- Mikor harcolunk úgy igazán?
- Eljön annak is az ideje!
- Willper! Te jómadár! – hallatszott egy női hang – Miért nem sietsz haza?
- Chimari! Szerelmem! Már itt vagyok!
- De te értél haza utoljára! Mindenki más már rég a kedvesével van!
- A legjobb marad mindig a végére, tudod?
- Na mars be fürödni, aztán az elhűlt vacsora vár!
- Értettem! Spriccelek praclit mosni, mami!
- Mami neked, tudod ki! – hördült fel a lány. A szőke férfi vidáman rohant a zuhanyzóba.
- Cilike, szerinted valaha megkomolyodik az én hercegem?
- Szerintem sose! Mert így olyan aranyosak! Amúgy meg olyan fapofák lennének!
- Ebben igazad van!
- Nekem mindig! – cuppantott a lányka nyakába a szőke ifjú.
- Ugyan! Ne légy ennyire magabiztos, mert nagyot zuhanhatsz.
- Vacsizzunk! – szólt közbe Cilike. Mind a négyen körbe ülték az asztalt. Élvezettel eszegettek. Közben érdekes történeteket meséltek. Majd mindenki álomra hajtotta fejét.
- Willper! – hallott egy hangot a néma éjszakában Ágost. – Ágost!!! Ébredj! Akció van! Ébredj és gyere velem!
- Hol vagy? És ki vagy???
- Gyere, most ne ezzel foglalkozz!
- Megyek! – és felkelt az ölelő karok, és meleg szarvas bundák közül.
- Willper! Hová slisszolsz? Csak nem itt hagysz?
- Mennem kell! Hívás érkezett!
- Ki hív?
- Nem tudom…
- Akkor minek mégy?
- A szívem hangján szólt!
- Gyanús vagy nekem! De menj, te tudod!
- Megyek, és gyorsan újra itt vagyok!
- Vigyázz magadra!
- Tudod, hogy mindig óvatos vagyok!
- Tudom, régóta ismerlek!
- Majd jövök! – és a sátorból kilépve meglátta, hogy ki szólt hozzá. Gyere Ágost, kövess! – szólt a légies jelenség.
- De ki vagy te?
- Nem ismersz rám?
- Sajnos nem…
- Sajnos, soha nem láthattuk egymást. Mikor te jöttél, én akkor mentem el. Az emberek úgy tudjál, te voltál az oka.
- Ki vagy?
- Nem tudod?
- Az nem lehet…Te vagy az édesanyám???
- Igen! Én vagyok a szülő anyád! Egy éve minden pillanatod veled éltem. És amikor Willper el akart rabolni, akkor beléptem újra az életedbe.
- Te avatkoztál reggel bele a harcunkba?
- Igen! Nem nézhettem tétlenül, hogy a gyermekeim ennek a hordának lesznek harcosai! A férjem meg ott marad egyes egyedül.
- Most mi lesz? Mit csinálunk?
- Most elmegyünk, és megmutatom neked, hogy hogyan tudjuk ezt a népséget az útjukról helyes irányba fordítani.
- Kíváncsian várom!
- Gyere közelebb hozzám! – Ágost ezért belépett a fénykörbe. Miután megfogta az édesanyja kezét, felemelkedtek a földről. Miután a tücsökciripelős estében több kilométert repültek, elérkeztek egy holdfény világította tisztásra.
- Megérkeztünk! – szólalt meg az édesanya.
- Mit fogunk itt csinálni?
- Mindjárt megtudod!
- Kíváncsi vagyok!
- Teljesen törvényszerű, hogy egy ma született 21 éves férfi kíváncsi!
- Én még csak 1 éves vagyok!
- A lelked örök, a tested jelenleg 21. és ezért kellett ezt a hókuszpókuszt végrehajtanunk, hogy így a sipperek testét tökéletesen megismerhessük.
- Szóval, én csak egy eszköz vagyok?
- Nem! Te a szebb jövőt jelented nekünk!
- Kíváncsian várom mi történik!
- Ne izgulj! Most már minden jóra fordul!
- Én is remélem, hogy így lesz!
- Gyere ahhoz a platánfához! Ott a kapunk!
- Mit kapunk ott?
- Ne viccelődj! Mosta a legkomolyabb tettek ideje következik!
- Mi történik???
- Ne légy már ennyire türelmetlen! – a fa törzse megmozdult, és hívogató világosság áradt a világra. Egy lépcsőn mentek le. Mikor egy nagyobb térre értek, ott két fehérruhás nő várta őket.
- Végre megjöttetek! Már nagyon vártunk, mert 43 perc van hátra a csillagok állása szerint, amíg a kedvező beavatkozást el tudjuk végezni.
- Milyen beavatkozásról van szó?
- Na izgulj! Idejében megtudsz mindent! Menjünk a műtőbe!
- Meg fogtok engem műteni???
- Nem, hanem az agyad egyik lebenyére vagyunk kíváncsiak!
- Húha! Ezt már tényleg nem értem! – mondta Ágost, miközben felfeküdt a vizsgáló asztalra.
- Akkor néhány tappancsot felhelyezünk. – mondta az egyik fehérruhás, miközben már sorban pakolta fel Ágost fejére a szerkentyűket. Mikor mindegyik felkerült, akkor bekapcsoltak egy gépet, és azon megjelentek a kusza agytekervények. Hosszasan figyelték, és hamarosan megtalálták, amit kerestek.
- Végre! De régen vágytam erre a percre! – mondta az egyik fehérruhás. – Izoláljuk, és írjuk felül a kívánt módra! – Mindkét fehérruhás gyors és precíz munkába kezdett. Hamarosan a kívánt eredményre jutottak. Mikor leszedték a tappancsokat, Ágost felült, és lekászálódott az ágyról.
- Nem érzek semmit!
- Te nem is! De a többi sipper annál inkább holnap, mikor felébred!
- Anya, eláruljátok már mit tettetek?
- Gyere velem fiam! Elmondok mindent, amit tudnod kell! A sipperek sajnos vandál életmódot folytattak. Eddig. De mostantól ők is olyanok lesznek, mint mi!
- Miért voltak vandálok?
- Elrabolták a környező népék gyermekeit, és harcosokat neveltek belőlük. Az évek hosszú során ezekből a gyerekekből egész hadsereget hoztak létre. Akikkel egy hódító sereget hoztak létre a messzebbi földek leigázására. Hosszú éveken keresztül nem tudtuk, hogyan lehet e tulajdonságukat megszüntetni. A véletlen a kezünkre juttatott egy haldokló harcosukat. Ő a halála előtt őszintén elmondott nekünk mindent. Akkor döntöttünk úgy, hogy a te segítségeddel átírjuk az elméjüket.
- Még mindig nem értem?
- Miután meghalt a sipper harcos, megvizsgáltuk. Találtunk egy olyan nyúlványt az agyában, amelyik csak nekik van. Ezt sokáig vizsgáltuk, és arra a következtésre jutottunk: ennek a nyúlványnak a jósággal való felülírása a feladatunk!
- És ezt csináltátok meg most rajtam?
- Igen! Te voltál a kulcs a sipperek helyes útra térítéséhez!
- Honnan tudjátok, hogy holnaptól nem lesznek gyerekrablások?
- Onnan, hogy minden kód egy évig él. Utána felülírja magát, és akkor már nem férhettünk volna hozzá. A mi kódunk már örök életükre módosíthatatlan. És az újszülöttek is mind ezt kapják meg. Ma éjfél volt az új kód érkeztének ideje. Ezt kellett megelőznünk.
- Ez sikerült! Most vissza kell mennem a sipperek közé? Igen! Most már minden jó lesz! Nem kell semmitől félnünk!
- Így legyen!
- Így lesz! A két társam a világ legjobb agysebésze, és álomkutatója.
- És te, hogy kerültél közéjük?
- Mikor megszülettél, te lettél a kiválasztott.
- És ezért kellett meghalnod?
- Az emberek értelmezése szerint, ez pontosan így van! De létezik egy másik világ, amelyik vigyázza az emberek életének jó mederben való haladását.
- Akkor már mindent értek! Ti vagytok az angyalok!
- Így is fogalmazhatunk!
- Akkor menjek vissza a slipperek közé?
- Igen!
- Mi lesz Willperrel? Visszacseréljük az életünket?
- Igen, ez természetesen így lesz! És nem fogtok emlékezni semmire holnap, ha felébredtek!
- Édesanyám! Rendben van! Akkor kérlek, vigyázz édesapánkra, és a testvéreimre is életük során!
- Amíg éltek, mindig követem életek alakulását!
- Köszönöm! Indulok vissza a hordához!
- Most már ők is ugyanolyan emberek, mint mindenki más! – ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket Ágost hallott az édesanyjától. A sátrukba bejutva Chimari gyorsan átölelte, és mély álomba merültek.
Másnap valóban új rend ébredt a világra.