Althaea

Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.

Egy igazi angol úrinő, ez jutna elsőként minden férfi eszébe, miután elhessegették azokat a vágyálmokat miszerint előbb ágynak döntik, majd feleségül veszik Althaea kisasszonyt. A legszebb az egészben, hogy Althaea-nak fogalma sem volt róla milyen gyönyörű. Lányiskolában nevelkedett, ahol ugyan irigyek voltak rá a lányok, de sosem volt elég férfi körülötte, hogy realizálódjon benne: egyszerűen elképesztő látványt nyújt. Althaea Aintwraith, az Aintwraith Brit vállalat várományosa apja után örökli a birodalmat. Pontosabban örökölte volna, a katasztrófa előtt.

Két hónapja már, hogy egy bizonyos 5 órai inváziónak nevezett esemény következtében Althaea a Bécsbe tartó vonatról szerencsésen megmenekül az idegen invázió elől és csodával határos módon összetalálkozott négy másik túlélővel. Thomas A. Arrabonae, a magyar származású író, aki Bécsből kifelé tartott a katasztrófa idején. Nadia White, magyar pornószínész, a társaság sosem tudta meg az igazi nevét, de annyi biztos, hogy ő is Bécsből kifelé tartó vonaton tartózkodott. Alex Gibs, az amerikai fehérneműmodell, akiről senki sem tudja, hogy pontosan mit keresett Bécs közelében. Végül pedig, Igor az orosz ex-katona Szentpétervárról.

Ez a díszes társaság együtt indult útnak Bécs felé, miután megvitatták, hogy tulajdonképpen Budapest van hozzájuk a legközelebb, és két olyan ember is van, aki ismeri a várost: tehát az úti cél Budapest volt. Althaea mindig is csodálattal figyelte az embereket, az ő különbözőségűket és a reakcióikat. Ez az utazó társulat, bőven adott neki izgalmasnál izgalmasabb emberi viselkedés-mintákat. Igor csöndes visszahúzódó férfi volt - hatalmas termettel megáldva - aki egy emberméretű fegyverrel járkált és mindenre lőtt, ami megrezzent. Alex annál inkább beszédes, kötözködő - főleg Nadia-val - és buta egy személyiség volt, erős New York-i akcentussal. Nadia is harcias természettel, bár szakmáját meghazudtoló tudással rendelkezett. Tom pedig nem volt más, mint egy kedves szerethető, udvarias férfi, tele kreativitással és életerővel. Ezért is szeretett bele Althaea.

Althaea és Tom szerelme kezdett kibontakozni, ugyan a testiség határait nem lépték át - Althaea nevelése, és a társaság szoros együttélése miatt - de érzelmi szinten már magasan a felhők felett jártak. Ezért sem értette Althaea, mikor alig egy hete kiderült, Tom és Nadia jegyben jártak az 5 órai invázió előtt. Erre a hírre Althaea összetört. Nem volt elég számára az invázió, amit nappali fényben láthatatlan lények követtek el, de még át is verték őt, csúnyán.

Most a társaság túl volt Bécs kráterén, és az A4-es autópályán tartottak Budapest felé, kocsival. Bécs városa nemes egyszerűséggel ki lett szakítva a földből és helyén csak egy üveg-mederben folyó Duna és száz méter mély kráter maradt. A kráteren átkeltek és így eljutottak a város túloldalára, ekkor történt az árulás. De miért? Kérdezte magától a lány. Mégis mi értelme volt ennek az olcsó kis színjátéknak? Semmit sem nyertek vele, ugye? Althaea felült a kocsi hátsó ülésén és kinézett az ablakon. Szembe már kezdett felkelni a nap, azt jelentette, hamarosan megállnak, a napfény veszélyt jelentett. Igor észrevette, hogy mocorog, a férfi megszorította Althaea vállát és nagyon zavaró orosz akcentussal megszólalt:

-          Nem kell félni, találunk menedéket nappalra. - mosolyogni próbált, de csak olcsó grimasz lett a vége.

-          Nem félek, Igor. - Althaea egy akaratlan pillantást vetett a sofőrre, Thomas-ra. Igor követte a tekintetét.

-          Hát persze. Nem félsz. - mondta Igor. - Azt viszont ne feledd. Az Ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.

A lány belenyúlt a ruhája kis zsebébe és válasz helyett kivett belőle egy ezüst zsebórát. A zsebóra lapján egy díszes „A" betű kapott helyet, kinyitva pedig egy idézet bukkant fel: Az Ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani. Apja mondta ezt mindig. Még mikor élt. Miközben ezen gondolkozott egy furcsa gyanakvás ült meg a szívében: Öt. Gondolta magában. Öt véletlen... az túl sok.

-          Igor, kitől hallottad ezt az idézetet? - kérdezte gyanakodva Althaea.

-          Öhm, senkitől. Csak úgy jött. - zárta rövidre a férfi.

-          Ennyi, megállunk. - szólt hátra Tom, majd lehúzódott egy viharvert benzinkúthoz.

-          Na végre, ebben a kocsiban nem tudok aludni. - nyújtózkodott Alex.

-          Ó, anyám borogass. - szólt hátra az anyósülésből Nadia. - Komolyan ilyen kis kényes ribanc vagy?

-          Hát annyit mondhatok, hogy egy New York-i taxi ehhez képest luxusvonat. - vágott vissza mérgesen Alex.

-          Hé, elég. - próbált rendet teremteni Tom. - Keressünk menedéket a kasszánál, én őrködöm elsőként. - majd ezzel a mondatával ki is szállt a kocsiból és a csomagtartó felé indult.

Mielőtt az író elérhette volna a csomagtartót a benzinkút épületéből két férfi lépett ki, puskával a kezében. Minden olyan gyorsan történt. Alex és Igor egy emberként pattantak ki a kocsiból, Tom is fegyvert rántott és alig fél tucat fegyverdörrenés után elhalkult minden. Althaea csak percekkel később merészkedett ki a kocsiból és csak ekkor nyitotta ki a szemét, hogy körbenézzen. A két férfi holtan feküdtek, azon a ponton, ahol felbukkantak a fotocellás ajtóban. Alex megsérült, de tőle ez megszokott volt. Thea lepillantott Alex kezeire: Jól van, megvan minden ujja. Nyugtatgatta magát. Mire felocsúdott, hogy mi folyik körülötte már késő volt.

Nadia és Tom az egyik oldalon, Alex és Igor pedig a másikon. Mindenki ordibált mindenkivel, fegyverrel a kezükben és közben Althaea felé mutogattak, a legérdekesebb azonban az volt, hogy mindenki magyarul beszélt, legalábbis Althaea azt hitte. Csak egyszer hallotta Nadia-t és Tom-ot magyarul beszélni, és ez igen hasonló volt hozzá, csak hangosabb. Ez így már hat. Althaea még egyszer elgondolkozott az első öt nyomon, majd lenézett a kezében lévő órára. Apa, hiszek önmagamban, mert csak így tudom valóra váltani...

-          Elég legyen! - kiáltott végül Althaea, amire mindenki elcsendesült. - Végre. - mordult még egyet. - Jól figyeljetek rám, szerintem ami itt történik, az nem a valóság.

Erre a mondatra Igor szó nélkül Thea-ra emelte a fegyverét, amire reakcióként Nadia és Tom fejbe lőtték az oroszt, és Alex is kapott egy adag ólmot a fejébe. Mindezek után Nadia és Thomas egymásra néztek, a félelem járta át arcukat. Althaea arca nem rezzent, ez csupán még egy nyom volt. Semmi több.

-          Mikor jöttél rá? - kérdezte Thomas.

-          Miből? - javította ki őt Nadia.

-          Első nyomot te szolgáltattad, Nadia. - biccentett a nő felé. - Első éjszaka egy fa alatt bújtunk meg, közösen egy pokróc alatt. Ilyet egyszer csináltam, anyámmal. Ezt csak sokkal később követte a második nyom: Alex-nek, miután kiszabadítottuk a fogságból csupán négy ujja volt a bal kezén. A harmadik nyom tulajdonképpen ennél picit komplexebb volt. Miután te - szólította meg az írót. - bele akartál jutni a telefonomba, de nem engedtem kiderült, hogy Nadia-val ketten el vagytok jegyezve. Utólag visszanézve ez egy olcsó kis stratégiaváltás volt, hogy Alex-et uszítsátok rám.

-          Igaz, nem votl túl profi művelet, de kétségbe voltunk esve. - adta meg a pontot Tom.

-          Alex-nek nem sikerült a bugyimba férkőznie, amit előre tudhattatok volna, hiszen tudjátok ki vagyok.

-          Mi volt a negyedik? - kérdezte Nadia.

-          Áh, az egy apró kis semmiség. Egy denevér, az autópályán, valamelyik éjszaka. Visszafelé repült. Érdekes, nemde? - nézett végig a két arcon. - Ötödik nyomot Igor szolgáltatta, mikor apám egyik idézetével próbált közelembe jutni. És végül a hatodik, mikor megöltetek hidegvérrel két embert. De pontosan hol is vagyunk?

A két magyar ijedten nézett össze. A férfi előrébb lépett és megfogta Nadia kezét, nyugtatásképp. Látszott mindkettőn, hogy amit most csinálnak az ember - vagy inkább gép - feletti teljesítmény.

-          Egy programban. Valahol London alatt.

-          Ah, és miért?

-          Nem tudjuk pontosan miért kerültél a mátrixba, csak annyit programoztak belénk, hogy szedjünk ki belőled minden információt. - válaszolt Nadia.

-          Nem, úgy értem miért léptetek ki a saját forráskódotokból? - helyesbített Althaea.

-          Hát... - egyikük sem tudott bővebb választ adni.

-          Segítsetek kijutni innen. - felelt végül Thea.

-          Segíthetünk, de odakint magadra maradsz. - figyelmezetette őt Tom. Még mindig aggódva nézet Nadia-ra, mintha maga ellen küzdene.

-          Ám legyen.

A férfi közelebb lépett a nőhöz, és felemelte rá a fegyverét.

-          Csak úgy juthatsz ki, ha megöllek.

-          Rendben.

A férfi egyre közelebb lépett a nőhöz, Althaea már a lehelettét is érezte az arcán.

-          Keress meg. - súgta oda a férfi könnyes szemmel, majd hasba lőtte a lányt.

Althaea körül elsötétült a világ, majd pár pillanattal később levegő után kapkodva ébredt egy pincehelységben. A szűk kis teremben sok gép és villogó kütyü kapott helyet, de Althaea volt az egyedüli személy a szobában. Kicsit szédülten megindult az ajtó felé, felnyitotta azt és jó fél óra bolyongás után feljutott a felszínre. Első dolga az volt, hogy apja irodájába térjen be, ahol furcsán néztek rá, mikor két hónapról beszélt, pedig alig tizenkét órája találkoztak legutoljára. Thea fejében ekkor is csak egy mondat keringett. Keress meg.

Végül megadta magát az apjának és elkért tőle egy hitelkártyát, mondván, hogy a sajátját elhagyta. Elindult a reptérre és felszállt az első repülőre, ami egyenesen Budapestre tartott. A repülőn volt ideje gondolkodni: nem csak neki volt elegendő bátorsága, hogy higgyen a saját szemének, de egy olyan programnak, mint Nadia vagy Thomas, akik arra voltak programozva, hogy belőle információt nyerjenek ki, még nagyobb bátorság, nem is, inkább emberi nagyság kellett ahhoz, hogy mindezt véghezvigyék.

Budapestre érve még mindig csak a szerencsében bízhatott. Reménykedett, hogy Tom mátrixbeli karaktere az igazi Thomas-ról lett mintázva. Ismét szerencséje volt a nőnek. A belvárosban, egy könyvesboltban jelenleg dedikálás folyt. Az író neve: Thomas A. Arrabonae. A könyv címe: Althaea.

Ezen picit megmosolygott a lány, majd megkérdte a taxist, hogy vigye el őt a megadott címre. Sajnos a nagy sietségben csak Angol Fontot emelt le a kártyájáról, így száz Fonttal kompenzálta a magyar taxist, aki szó nélkül elfogadta a magas borravalót. Althaea kilépett a kocsiból, majd be a boltba. A sokemeletes átriumos üzletben tömve volt, emberekkel.

Az egyik sarok nem csak szemei, de szíve számára is olyan látványt nyújtott, hogy menten elájult. Thomas A. Arrabonae, a mátrixból. Pontosan ugyan olyan, mégis más. Remélem ő lesz az.

Althaea felkapott egyet a nevével fémjelzett könyvből, mielőtt az egyik eladónő rászólt volna, ismét száz Fontot húzott elő a zsebéből, mire az eladó is nyugodtabb léptekre váltott át. Thea odasétált az íróhoz, és letette elé a könyvet. A férfi fel sem nézett rá, mikor kérdezett tőle valamit, magyarul.

-          Elnézést, nem értettem. - felelte csilingelő hangon Althaea.

-          Oh, bocsánat. Nem tudtam, hogy ön angol. - szabadkozott a férfi, és ekkor felnézett a gyönyörű fiatal nőre, majd egy pillanatra el is akadt a szava. - Öhm, elnézést. Gorombaság volt tőlem. Tehát csak azt kérdeztem, hogy kinek címezhetem?

-          Aintwraith. Althaea Aintwraith. - adta meg a nevét.

Tom egy pillanatra lefagyott, amjd ismét a lányra nézett. Most picit jobban megvizsgálta az arcát, a szemében ismerős csillogás jelent meg, és végül rákérdezett:

-          Ismerjük egymást? - a férfi hangja boldog volt, mintsem gyanakvó. Persze, hisz szeretlek.

-          Errefelé lehet jó Teát inni? - kérdezte a kérdést kikerülve.

-          Csak ha velem óhajtja elfogyasztani. - mosolygott az író. Merted volna nem-felajánlani...

-          Ez nem is volt kérdés... - nevetett a lány.