- Jó reggelt, Arton! - Az idős férfi felpillantott monoklija fölött, majd savanyú mosolyra húzódott szakállától, és bajszától alig kivehető szája.
- Vagy úgy! Miből gondolod, hogy reggel van, Digen?
A fiatalember kicsit megborzongott, ahogy kinézett a gyönyörű napos, hófödte tájra. - A nap kelőben van, egyre több a fény, az idő is egyre melegszik. Mi más lenne, ha nem reggel?
Zsebre dugott kézzel megállt az öregember előtt, de nem foglalt helyet.
Soha, míg nem kínálta.
- Parancsolj! - mutatott a szemközti karosszékre Arton, és pipát dugott az arcszőrtengerébe.
Digen nem sietett.
- Nem aludtam egy jót már vagy két hete. Tegnapelőtt óta még az ágyamat sem láttam, szóval nekem ne mondd, hogy reggel van! A természet működése nem függ össze az emberrel. Ha akarok, bármire rácáfolhatok. - Az öregember szippantott néhányat az időközben meggyújtott pipájából, míg Digen elővette igen drága cigarettákat rejtő dobozkáját, majd szájába illesztett egyet, meggyújtotta, és ő is szippantott párat.
- Szóval bármire, Arton? Ön szerint is tél van odakint?
- Nemcsak odakint, idebent is tél van, de mi is az a tél? Itt ülünk bent, meleg van, nem fázunk, a kandallóban ropog a fa. Mit számít, hogy mit látsz odakint? Az van, amit én idebentről akarok!
- De ha kialszik a láng, idővel hideg lesz. Onnantól kezdve már nem az van, amit Ön akar! Digen megengedett magának egy pajkos győzelmi mosolyt. Minden évben erre az egy napra készült. Mióta is tart ez? Tizenkét éve? Tizenkét hosszú beszélgetés, és Digen minden évben egyre ügyesebbnek érezte magát az elején, de a végére folyton az öregé volt az utolsó szó.
Merengéséből Arton szakította ki.
- Már miért ne lenne az? Ha azt akarom, hogy nyár legyen, akkor olyan meleget csinálok idebent, hogy úgy érezzem, nyár van, ha telet akarok, akkor hagyom kihűlni a szobát. Ha elfogy a fa, és nyárt szeretnék, akkor is rengeteg lehetőségem van. Vagy addig mozgok, míg telet nem akarok, vagy úgy betakarózom a ruháimba, míg ismét nyarat nem érzek! - Digen szájáról lehervadt a mosoly.
- Valóban ezért jöttél ma el? Ilyen egyszerű dolgokról szeretnél beszélgetni?
- Átlátott rajtam! - A férfi elnyomta a cigarettáját, és másikat vett elő. Néhány pillanattal később Arton is kiütögette pipájából a dohányt, majd újra megtömte. Az ilyen pontos technikai kivitelezést, és nagy koncentrációt igénylő feladathoz teljes némaságra volt szükség. Miután végeztek, a fiatalember köhintett egyet, és belekezdett a tizenharmadik beszélgetésükbe.
- Ebben az évben igen furcsa dolgokkal találkoztam. Mondja, miért öli meg valaki a saját gyerekét, aztán magát is utána?
Arton néhány pillanatig csak szipákolta a pipáját. Vastag szemöldöke, és hosszú haja között rejtőzködő homlokán kidagadt egy ér, Digen ebből látta, hogy nehezet kérdezett.
- Igazából több válasz is létezik. Ha lélektanilag akarom megközelíteni, akkor sok ember nem bírja azt a terhet, amit a döntés súlya okoz. Egyszerűen összepréselődnek, de ahhoz túl önzőek, hogy elfogadják, a gyermekük esetleg képes lenne nélkülük is élni. Kevés rosszabb van a nélkülözhetőség érzésénél. Persze ezzel sokan egyetértenek, sokan nem, de én személy szerint nem így gondolom.
Azért halnak meg ilyen korán az emberek, mert szükség van a lelkükre valaki másnak. Azt hiszed, te egyedi vagy? Százezer volt már belőled a történelemben. Azt hiszed, én egyedi vagyok? Ezerszámra volt hozzám hasonló. Az emberiség ki fog pusztulni, el fog fogyni az élhető lelkek száma, de nem a természet, és nem is önmaga fogja elpusztítani. Egyszerűen elfogy az élhető lelkek száma.
Már a kezdettől fogva létezett milliárdnyi lélek, de sok még nem állt készen arra, hogy testet ölthessen. Külön voltak az általánosan elfogadott mérce szerint jó, és rossz, okos és buta lelkek. Ezek időről időre életet kaptak, és leélték azt, általában ugyanúgy, persze a kor fejlődésének megfelelően. Ott van remek példának Néró császár, Retteget Iván, vagy Adolf Hitler. Ugyanígy voltak az okos emberek is, Galilei, vagy Einstein.
Viszont ahogy fejlődik a világ, egyre jobb és önzőbb körülményeket teremtenek a lelkek, és egyre több kap lehetőséget az életre, idejekorán. Egyszer elérjük a maximumot, és nem lesz élettelen lélek. Mikor meghal egy gyerek, vagy felnőtt, vagy mikor megöli a saját magzatát az anya, valahol valaki úgy dönt, hogy azok a lelkek máshová kellenek. Persze ilyenkor szinte minden emléket lenulláznak, és ezt felfoghatod akár egy újabb lehetőségnek is.
- Szóval Ön szerint egy Adam Smith elméletéhez hasonló láthatatlan kéz mozgatja a lelkeket?
- Mondhatjuk így is. Vegyük például a Deja vu érzést. Olyankor információt kapunk arról, hogy ezt a hibát már egyszer elkövettük. Vehetnénk figyelmeztetésnek is, de a lélek megtanulta kizárni értelméből, és rájött, hogy nem kell róla tudomást venni.
Digen parázsló cigarettáját nézegette, és a hallottakat emésztette. Arton Kiütögette a hamut pipájából, levette monokliját, megtörölte, majd ismét szeméhez illesztette, és hozzálátott újabb adag dohányt tömködni pipájába, ezzel is időt hagyva Digennek a következő kérdés kitalálására. Mire végzett, a férfi rágyújtott harmadik cigarettájára, és ismét az öregemberre nézett.
- Ez örökké tart? Ez a körforgás sohasem ér véget?
Arton elmosolyodott. Számított erre. - Nem tart örökké. Azért van ennyi lélek, mert mindegyik egy fél. Minden egyes lelket megfeleztek, és így, - az amúgy sem csekély - számukat megkétszerezték. Gondolj bele, neked mennyi időre lenne szükséged, hogy milliárdnyi közül megtaláld a másik feled? Elárulom. Évezredekre. Az ókorban, - ahogy ti nevezitek - még kevesebb ember élt. Könnyebb volt megtalálni a párodat, és ha sikerült, akkor elértétek, amiért megteremtettek benneteket. Akkoriban sokan értek Célba, és sok új lélekre volt szükség. De aztán az idő előrehaladtával az emberek olyan törvényeket találtak ki, amivel ellehetetlenítették a Cél elérését, mert túlságosan megtetszett nekik az élet, a hatalom. Kitalálták a nemességet, hogy néhányan jobbak, különbek a másiktól, és csak különb feleséggel, férjjel élhetnek. Emiatt lecsökkent a Célba érések száma, és egyre több, és több lélek született, hogy megpróbálják korlátozni ezt a néhány embert.
Sajnos mindenkinek megadatott az a képesség, hogy idő előtt elpusztítsa a porhüvelyt. Ha hamarabb meghal valaki, mint ahogy bevégezné azt, amit el kell érnie, akkor muszáj újjá születnie, és még egyszer megpróbálnia.
Digen megvakarta az állát, és felsóhajtott. - És ez hogy áll összefüggésben azzal, amit korábban említett? Úgy értem a fogyóban levő lelkekkel.
- Mindjárt megérted. - Arton kört fújt a füstből, és fentebb ült székében. - Gondolj bele, van olyan, aki már több ezer éve él, mert azóta sem sikerült beérnie. Lassan oda jutunk, hogy nehezebb új léleknek alakot öltenie, mint egy emberét áthelyezni egy másik testbe. Ezért mondtam, hogy mikor meghal egy fiatal, akkor lehet, hogy valójában nem is olyan fiatal, mint a teste.
- És párkeresés alatt a szerelmet érti?
- Természetesen. Létezik igaz szerelem, de nem olyan gyakori, mint egyesek hiszik. Még akkor sem biztos, hogy megtaláltad a párod, mikor azt hiszed.
- Értem. - mondta Digen, pedig egyáltalán nem értette. - És mi lesz azután, ha Célt érnek a lelkek?
Arton kacsintott monoklija mögött, és rejtélyesen megvonta vállát. A fiatalember ebből tudta, hogy erre még nem készült fel, így mást kérdezett. - Kié ez a láthatatlan kéz? Ki dönt a lelkekről?
- Az, akit te annak akarsz. Sors, véletlen, Isten, kárhozat, vagy akár te magad. Az évek során rengeteg magyarázatot kitalált rá az ember.
Digen már a negyedik cigarettájánál tartott, közben úgy érezte, hamarosan véget ér beszélgetésük. Az öregember mélykék szemébe nézett, és megszólalt:
- Ha jól értem, minden lélekből egy van, csak a test változik, és az élhető lelkek száma egyre fogy. Nem azért pusztulnak el az emberek, amiért mi gondoljuk, hanem azért mert nincs már új lélek, helyette áthelyeződik egyik testből a másikba, hogy megtalálja párját és elérjék a Célt. És ezt az egész folyamatot valami magasabb rendű dolog irányítja. Ha így van, meg kell kérdeznem, hogy mégis mi a kapcsolat a test és a lélek között? Miért szükségszerű a léleknek más testben újjá alakulnia? És végezetül, miért törlődik minden emléke?
Az öregember homlokán újra kidagadt az ér, és a férfi ezúttal biztosra vette, hogy nem tud mit felelni. Hármat is szippantott, mire Arton megszólalt,
- Azért törlődik az emléke, mert, ha minden egyes évre, érzésre, vagy emberre, akit ismert emlékezne, akkor elveszne a részletekben, és nem tudna a Célra koncentrálni. Nem tudná megtalálni a párját.
Ekkor Digen nyomást érzett a mellkasában, és tudta, elérkeztek tizenharmadik beszélgetésük utolsó szavaihoz. Elnyomta cigarettáját, mikor Arton is kiürítette pipájából a dohányt. Felállt, elindult az ajtó felé, mikor azonban odaért, megfordult.
- És mit jelent a halálból visszatérni?
- Utolsó figyelmeztetést!
A férfi biccentett, és kilépett a pirosan-kéken villogó fényre.