A bánatos hegedű

Hogy mi mindent rejt egy ódon padlás? Sokszor el sem tudjuk képzelni, amíg részesei nem leszünk a csodának. Egy porosodó zenedoboz, egy félszemű bájos baba, vagy nagymama megfakult titkos naplója, mind-mind a régi idők szép emlékeit idézik.Elképzeljük a velük játszó gyermekek vidám nevetését, az együtt átélt boldog perceket, hogy aztán mindenről megfeledkezve, továbbra is éljük megszokott mindennapjainkat.

Kis mesénkben is felmászunk a padlásra vezető falétrán, hogy rátaláljunk valamire. Valamire, amiről eddig azt sem tudtuk, hogy létezik, pedig csak rá kellett bukkannunk. S mindezt Hegedülke, a padlás magányos lakója mutatta meg nekünk.
Hegedülke egy megkopott, törött kis hegedű volt, amelynek egyetlen épen maradt húrja, szomorúan meredt az ég felé. Magányosan tengedte napjait, az emlékeibe és a gondolataiba mélyedve. Egészen addig a különös napig… Az egész történet azzal kezdődött, hogy nagyanyó megkérte Danit, hogy hozzon le neki néhány befőttes üveget a padlásról. Dani nagyon félénk kisfiú volt, így cseppet sem örült a megbízatásnak. Próbált kibúvót találni, hogy mindig neki kell segítenie, bezzeg kisöccse, Gyurka ilyenkor meglapul. Valójában az igazság az volt, hogy félt felmenni a padlásra. Mivel hiába halmozta fel egymás után kifogásait, kénytelen volt engedelmeskedni nagyanyja kérésének. Alig tett meg a létrán két fokot, hirtelen megtorpant. Mintha hangokat hallott volna, így azonnal inába szállt a bátorsága, gyorsan vissza is fordult. Magához vette az első tárgyat, ami a kezébe akadt, ami esetünkben egy fakanál volt, - valamivel meg kell védenem magam – gondolta. Ahogy felért a padlásra, óvatosan körülnézett. Egyszer csak, mintha egy csillogó szempárt pillantott volna meg. Ijedtében leszaladt a létrán, még a padlásajtót is becsapta maga után. De bármennyire is félős kisfiú volt, foglalkoztatta, ki lehet a ragyogó szempár tulajdonosa. Óvatosan újra felmászott a padlásra, és ahogy felnézett, megakadt a tekintete Hegedülkén. Csak nézte-nézte kíváncsian, de nem mert hozzá közelebb menni. – Túl sötét van ott – gondolta magában. De ezek a szomorú szemek csak nem hagyták őt nyugodni. Ezen túl mindennap felment a padlásra és egyre közelebb merészkedett a bánatos kis hegedűhöz.

Dani titokzatos eltűnését egy idő után Gyurka is észrevette. Furdalta az oldalát a kíváncsiság, hová tűnik el mindennap a bátyja. Egy nap egészen a padlásig követte őt, odalopódzott testvére háta mögé, onnan leste, mit csinál.
- Szóval, ezért vagy ilyen titokzatos mostanában? Itt rejtegeted ezt a törött roncsot!– szólalt meg hirtelen. Szegény Dani annyira megijedt, hogy majdnem leesett a padlásról. Pedig már csak pár lépés választotta el Hegedülkétől.
- Hagyd békén! – kiáltott rá Dani.
- Miért? Nézd meg, hogy néz ki, már teljesen tönkrement! Elszakadtak a húrjai és el is van törve!

Ahogy ezeket a szavakat mondta, kezébe vette a hegedűt és éppen készült földhöz vágni, amikor Dani rászólt mérgesen:

- Hagyd abba, ennek a hegedűnek lelke van! Ő a barátom! – szakadtak ki belőle önkéntelenül a szavak.
- Bánom is én! Azt hiszed, érdekel? – morogta magában Gyurka, majd nagy sebbel-lobbal elvonult.
Hegedülke szemei nagyra tágultak a csodálkozástól.

- Ezt komolyan gondoltad? – kérdezte bátortalanul.
- Mindig olyan szomorúnak látszol, nem akartam, hogy még ő is bántson téged.
- Köszönöm, nagyon kedves tőled!
Ettől kezdve Dani még több időt töltött Hegedülke társaságában. Már egészen megkedvelte őt, ezért majd megszakadt a szíve, hogy mindig ilyen bánatosnak látja. A fiú barátsága a kis hegedűnek is nagyon sokat jelentett, napról napra egyre jobban kezdett visszatérni belé az élet. De hiába faggatta, hogy mondja el, mi nyomasztja a lelkét, egyértelmű volt, hogy Hegedülke nem szeretne beszélni a fájó emlékeiről. Dani biztos volt benne, hogy valamilyen múltbéli esemény változtatta meg így újdonsült barátja életét.

Látszólag belenyugodva abba, hogy nem tudja kihúzni belőle szomorú titkát, elhatározta, hogy utánajár az eseményeknek. Először nagyanyónál próbálkozott:

- Hegedű? Milyen hegedű? – kérdezte meglepetten nagyanyó, unokájának nyomozása hallatán.
- Várj csak, megmutatom! – azzal felrohant a padlásra, hogy lehozza kedves kis barátját és bemutassa őt nagyanyjának.
-  Szóval róla lenne szó? – mosolyodott el nagyanyó, majd kedvesen hozzá tette:
- Teljesen megfeledkeztem róla, hogy még mindig itt van nálunk. Gyermekkori barátnőmé, Csöszié volt. Nagyon szépen tudott hegedülni, különösen ezen a hangszeren. Senki nem értette miért, de ha játszott rajta, mintha mindenki számára megszűnt volna a világ. Feltárult egy gyönyörű ország, amelybe ez a csodálatos muzsika repítette el az embereket.

De Csöszi kistestvére, Benő egyáltalán nem szerette a zenét, a hegedű hangját pedig egyenesen utálta. Ha meghallotta, hogy nővére hegedül, igyekezett minél messzebbre menekülni otthonról. Ahol csak tudott, próbált ártani a hegedűnek, hol elrejtette, hol bántotta. Csöszi félt, nehogy bosszúból teljesen tönkretegye a hangszert, ezért megkért, hogy rejtsem el öccse elől. Ahogy kérte, én elrejtettem a hegedűt, így került a padlásra, a többi régi kacat közé. De már el is felejtettem, hogy ott van, arról pedig nem is tudtam, hogy összetört.
Miután végighallgatta a történetet, Daninak pompás ötlete támadt:

- Nagyanyó! Hol van most Csöszi néni? – kiáltott fel hirtelen.

Hegedülke egyre csak pislogott hatalmas szemeivel, talán még levegőt is elfelejtett venni, ahogy arra gondolt, hogy esetleg újra láthatja kedves barátnőjét.

- Már nagyon régen nem hallottam róla semmit, de úgy tudom, világhírű hegedűművész lett belőle, a történtek ellenére is. De ha szeretnéd, utána érdeklődhetek, hátha megtudok valamit. – kacsintott unokájára.
- Most már mindent értek, miért is voltál mindig olyan szomorú! – fordult barátjához.
Hegedülke bánatosan így felelt:

- De mindezek ellenére nagyon boldog pillanatokat élhettem át. Csöszi valóban csodálatosan tudott hegedülni. Mikor játszott rajtam, úgy éreztem, életre kelek, és a lelkem legmélyéről jönnek elő a dallamok. Senki más nem tudott úgy megszólaltatni, ahogy ő… Minden hangszernek van egy másik fele az emberek között, és csak úgy lesz igazi a zene, ha ketten együtt játszák a dallamokat.
- Neked pedig Csöszi volt a másik feled, igaz? Sajnálom, hogy így alakult. Annak viszont nagyon örülök, hogy mi találkoztunk. Lehet, hogy ha mindez nem történt volna meg veled, sosem ismertük volna meg egymást.

Majd kis szünet után így folytatta:

- Azt viszont nem értem, Benő hogy volt képes így összetörni téged?
- Nem egészen így történt, de hagyjuk, már régen volt…
- Jól van, nem faggatlak tovább! Ideje most már pihenned!
Visszavitte barátját a padlásra, gondosan elhelyezte a régi láda tetején, amely barátja kedvenc helye volt, kis birodalmában. Majd elindult vissza a lakásba, gondolataiba mélyedve. Már a padlásajtót készült becsukni, amikor valamilyen cincogásra lett figyelmes.

- Én pontosan emlékszem mindenre – bújt elő rejtekéből egy kis egér, majd így folytatta:
- Nem sokkal azután, hogy Hegedülkét elrejtették itt, Benő tudomására jutott a rejtekhely. Bemászott az ablakon, hogy ellopja és megsemmisítse a hangszert. De ahogy az ablakból mászott vissza a fára, egyik lába megcsúszott, és leesett a fáról. Hegedülkét védte az ágak ölelése, de amikor meglátta, hogy Benő zuhan lefelé, utána ugrott, hogy megvédje a fiút. Benő meg tudott kapaszkodni az egyik húrban, míg el nem ért egy lelógó ágat. Belekapaszkodott, így végül nem esett le a fáról és megúszta néhány karcolással. Viszont Hegedülkének elszakadtak a húrjai és szinte teljesen összetört az esés következtében.

- Megmentette a kisfiú életét? – csodálkozott Dani. - Pedig Benő tönkre akarta őt tenni!
- Hegedülke lelke túl nemes az ellenségeskedéshez! A saját életét kockáztatta azért a fiúért. Azóta itt van szegényke, összetörten, magányosan. Nem elég, hogy a karrierje szó szerint ketté tört, de még Csöszitől, egyetlen igaz barátjától is elválasztották.

- Képzeld, támadt egy fantasztikus ötletem! Elhatároztam, hogy megjavíttatom Hegedülkét és felkeresem Csöszi nénit! Van kedved nekem segíteni?
- Persze, ez természetes!

Így Dani egy kis egérben akadt szövetségesére. A furcsa pár mindent úgy szervezett, hogy barátjuk ne tudjon meg semmit arról, milyen nagy meglepetést tartogatnak számára. Nem volt könnyű dolguk, ugyanis a mesteremberek valahányszor meglátták, milyen rossz állapotban van a hegedű, kerek perec kijelentették, hogy nem hajlandóak a drága idejüket hiábavaló javításra pocsékolni. Teljes elkeseredésükben már majdnem feladták küldetésüket, amikor felfedeztek még egy műhelyt.

A hegedűkészítő mester nagyon meglepődött, mikor meglátta Hegedülkét. Mint kiderült, nagyon különleges, egyedi és értékes hegedű, az egész Világon csak néhány példány van belőle. A két cimbora alig hitt a fülének, amikor a férfi beleegyezett, hogy megpróbálja megjavítani.

- Tartozom ennyivel minden zenésznek! Ez a hangszer megérdemli, hogy újból megmutathassa a közönségnek, mit tud! – mondta boldogan.

Mire elkészült a hegedű, Daniék már ki is nyomozták, hol lakik Csöszi néni. Szépen becsomagolták Hegedülkét, majd ünnepélyesen átadták a néninek. Alig hitt a szemének, ahogy reszkető kézzel bontotta ki a csomagolást.

- Ez nem lehet igaz! Hegedülke? Jaj, de hiányoztál nekem! Hol bujkáltál eddig? Nekem azt mondták, hogy menthetetlenül összetörtél.
- Ezt kitől hallotta? – kérdezte Dani csodálkozva.
- Benő bevallotta, hogy megtalálta a rejtekhelyet és gondoskodott róla, hogy többet ne tudjak hegedülni…
De aztán boldogan hozzátette:

- Tudhattam volna! Hiszen ezek után annyira megváltozott a kisöcsém, hogy alig ismertem rá. Beismerte, hogy a sok csínytevés után ideje megváltoznia.
- Drága Hegedülke! Van kedved betölteni a téged megillető helyet?

Hegedülke boldogan, könnytől csillogó szemmel bólogatott.
Majd Danihoz fordult:
- Ugye tudod, hogy sürgősen meg kell tanulnod hegedülni? Ha én befejezem pályafutásomat, Hegedülke tiéd lesz!

Dani megfogadta a tanácsot, és mivel nagyon hiányzott neki a most már boldog kis hegedű, szorgalmasan járt zeneórákra. Eközben Hegedülke a Világ leghíresebb koncerttermeiben dalolta el gyönyörű lelkét. Valahányan hallották őt, egyetértettek abban, hogy a kis hegedű valósággal életre kel a zenében. Végre boldog volt, mert felfedezték a benne rejlő értékeket. Nemcsak régi barátját kapta vissza, hanem egy újabbal is gazdagodott. S miközben szólt a lágy muzsika, hálás szívvel egyre csak Danira gondolt, az ő kis megmentőjére és lelki társára.