Évszám
2011
Beküldő
Barát
Élt egyszer egy kislány , akit Emmának hívtak ,s kinek nem voltak barátai ,mert szemüveges és kövér volt .Egy késő őszi délután Emma magányosan elindult sétálni.Amint szomorúan lépkedett ,észre sem vette ,hogy már órák teltek el , s a házak egyre ritkábban követték egymást , mígnem teljesen elfogytak. Mikor Emma kiért a falu szélére, már egészen besötétedett, kicsit félt a sötétben. Lekuporodott egy nagy fa tövében, ekkor furcsa, cérnavékony hangot hallott, amitől nagyon meg- ijedt. Ám kíváncsibb volt, mint amennyire félt, ezért óvatosan elindult a hang irányába. Mikor már egész közelről hal- lotta a motoszkálást egy bokor mögül, megállt, és bekukucskált. S ekkor megpillantott egy furcsa zöldszínű kislányt, nagy vörös szeplőkkel, és sárga szarvakkal. A kis idegen épp egy űrhajó romjai mellett sírdogált, amely lezuhant, és teljesen tönkrement. Emma közelebb lépett, és megszólította: -Szia, te ki vagy, és miért sírsz? A furcsa idegen félénken válaszolt: -Gigi vagyok, és az űrhajóm lezuhant, ezért nem tudok hazamenni, pedig a szüleim már várnak. Emma nagyon megsajnálta újdonsült ismerősét, és hazavitte otthonába. Elrejtette a szobájában, hogy senki meg ne lássa. Nagyon szoros barátsá- got kötött a két kislány. Ettől a naptól kezdve a mi Emmánk sosem volt magányos, nem érdekelték az iskolában csúfoló- dó gyerekek. A napok múlásával Gigi egyre gyakrabban nézte az égen a csillagokat, éjszakánként pedig kilopódzott, és szomorúan bámulta az égboltot. Emma napról-napra szomorúbbnak látta Gigit, s bár ő nem mondta, mégis nagyon jól tudta, hogy miért szomorú a kislány. Ezért elhatározta, hogy titokban mégiscsak megjavítja Gigi űrhajóját. Mivel egyedül nem sikerülhet, ezért szólnia kell a papájának. Részletesen elmesélt mindent az édesapjának, aki csodálkozva nézett rá, majd elindultak együtt megkeresni a lezuhant masinát. Emma apukája sosem látott még ilyen gépet, de nagyon jól értett a javításhoz. Teltek a napok, a hetek, míg egy nap elkészült az űrhajó. Emma tudta jól, hogy ez mit jelent, el kell búcsúznia egyetlen barátjától. A búcsú napján Emma nagyon korán kelt, hogy minél több időt tölthessen Gigivel. Nagyo- kat játszottak, sokat beszélgettek, s mikor már esteledett, Emma kézen fogta kis barátját. Elindultak arra a helyre, a- hol először találkoztak. Amikor Gigi meglátta a megjavított űrhajót, már tudta, hogy miért vannak ott. A kislány hálá- san megölelte Emmát: -Nagy örömet szerztél nekem, ezt sosem felejtem el. Én most elmegyek, de valahányszor magányos leszel, nézz fel az érge, én ott leszek fent. Emma ekkor már annyira zokogott, hogy nem tudott válaszolni. Gigi levette az orráról a legszebb vö- rös szeplőt, és átadta Emmának egy olyan helyre, ahol csak ő láthatja, senki más. A szíve fölé. -Erről mindig eszedbe fogok jutni, sosem leszel egyedül. Majd beszállt az űrhajójába, és egészen addig integettek egy- másnak, míg a gép teljesen el nem tűnt a csillagok között. -Sosem foglak elfelejteni kis barátnőm!- kiáltotta Emma, bár ezt Gigi már nem hallhatta. Emma ajándékba kapott szeplő- jét nézegetve lassan hazaballagott. Másnap Emma boldogan ment az iskolába, mert neki volt a világon a legszebb szeplője. Kis barátnője nagyon hiányzott neki, de Emma tudta, hogy Gigi most nagyon boldog valahol fennt a csillagok között.