A boldog birka

A szabadság az egyén tudatosságára épül, önmaga és a világ megismerésének képességére. Ha az ember nem ismeri önmagát és a világot, önnön szabadságát korlátozza.

Derva émelyegve nézte a gyapjas hátak tengerét. A birkanyáj elmerülten legelészett a mezőn. Legszívesebben ordítva közéjük rontott volna, hogy ráébressze őket, nem csak pusztán evésből áll a világ. Végül leküzdötte a késztetést, és ímmel-ámmal tépkedni kezdte a füvet. Bár a testének jól esett, egyáltalán nem ízlett neki a zöld. Alig várta, hogy megteljen végre a bendője, és abbahagyhassa ezt a rutinszerű foglalatosságot, ami a többieknek a nap fénypontját jelentette.

Egy fiatal kos, akit Barinak hívtak, merészen odabaktatott hozzá, és játékosan megbökdöste az orrával, Dervát azonban a közeledése egyáltalán nem hozta lázba. Legszívesebben rámordult volna a kéretlen udvarlóra, ám a valóságban csupán felháborodott bégetést hallatott, és bosszankodva arrébb somfordált. Tudta, mi váltotta ki ezt a nem kívánt érdeklődést, ám a legkevésbé sem állt szándékában a Barihoz hasonló bárgyú hímek valamelyikével párzani, amikor eljön az ideje. Intelligens társra vágyott, romantikára, érzelmekre és törődésre; nem holmi gyerekes bökdösésre.

Derva hirtelen megszomjazott, és morózusan a rét túlsó végén kanyargó folyóhoz ballagott. A vízzel tulajdonképpen meg volt elégedve. Kiválóan betöltötte a feladatát, ha a szomját akarta oltani, a felszínéről visszabámuló bárgyú tekintetű növényevő viszont mindig lehangolta. Egyszerűen ki nem állhatta a rideg tényt, hogy ő egy birka, aki egy csomó másik birka közt él, ám ezen nem változtathatott. Szerette volna a maga útját járni, a juhok azonban nem értékelték az egyéniséget.

A nyáj tagjai érzékelték Derva különcségét, de hosszútávon ügyet sem vetettek a dologra. Elkönyvelték ütődöttnek, aki túl nehezen fogadja el a természet által kijelölt helyét. Általában felfigyeltek rendbontó tetteire, ám lázadásainak emléke rögtön el is illant az elméjükből, és fontos táplálkozási kérdéseknek adta át a helyét.

Derva elítélte ezt az „élj a mának"felfogást. Ő mást akart, valami többet és értékesebbet, ami segít kitörni a mindennapok unalmából. Felvetődött benne, hogy megpróbálja erőnek erejével boldognak érezni magát, de képtelen volt rá. Komolyan fontolóra vette azt is, hogy az erdőbe szökik, és remeteként él a továbbiakban, ám ez sem látszott működőképes tervnek, mert a sűrűben túl sok veszély leselkedett a hozzá hasonló növényevőkre.

Egyszer csak kiszakította valami Dervát az önmarcangolás sodrából. Amikor felnézett, észrevette, hogy egy róka bámul rá a túlsó partról. Más birka bizonyára halálra rémült volna, ám benne leküzdhetetlen kíváncsiság ébredt. Úgy érezte, a hívatlan vendég hírvivő, aki üzenetet hozott számára.

Hirtelen elhatározással belegázolt a vízbe, és elindult a szemközti oldalra, hogy a vörös bundájú látogató szemébe nézzen. A nyáj tagjai bambán bámulták, mit művel, szokatlan viselkedése minden határt áthágott. A vezérürü megfogadta, hogy miután hazaterelték őket, számon kéri a fiatal jerkén a felelőtlenséget, aztán, akár a többiek, folytatta a legelést.

Derva közben rádöbbent, hogy még soha életében nem sétált bele a folyóba. Lenyűgöző élménynek találta. Az áramlatok megpróbálták ledönteni a lábáról, ám ellenállt nekik. Kicsit tartott tőle, hogy a hullámok végül egészen a feje búbjáig fognak érni, de szerencsére ez nem következett be. Baj nélkül átért a másik partra, és rámeredt a rókára.

Az állat nézegette egy darabig, aztán megszólalt:

‒ Üdv, Derva!

A birka csodálkozva felhorkantott.

‒ Te ismersz?

­‒ De még mennyire! ‒ vágta rá a vörös bundájú idegen. ‒ Engem Farangnak hívnak, és valaha együtt vadásztunk, mivel egykor magad is róka voltál.

Derva elnémult a meglepetéstől.

‒ Ezt nem tudom elhinni ‒ közölte némi szünet elteltével. ‒ Lehetetlen!

‒ Pedig ez az igazság ‒ erősködött Farang. ‒ Egy nap azonban megsértetted Szillát, a Tavak Úrnőjét, itt a folyónál, amikor nem viszonoztad a köszöntését, hanem egyszerűen inni kezdtél. Ettől úgy feldühödött, hogy nyomban birkává változtatott. A jellemedet meghagyta olyannak, amilyen volt, viszont kitörölte minden régi emlékedet.

Derva elhúzta a száját.

‒ És a birkák hogy nem vették észre, hogy egyszer csak eggyel többen lettek?

‒ Pont te ne ismernéd őket? Ha először talán meg is lepődtek a felbukkanásodon, két perc múlva biztos elfelejtették, hogy korábban még sohasem láttak.

‒ És most mi lesz? Egyáltalán miért kerestél meg?

‒ Mert hiányzol ­‒ borzolta fel a szőrét Farang. ‒ Tudod, régen mi ketten egy pár voltunk. Jó darabig csak távolról figyeltelek, rájössz-e, hogy mi történt veled. Láttam, hogy nem találod a helyed. Végül úgy döntöttem, felfedem előtted a valóságot.

Derva maga elé meredt.

‒ Mindig is más voltam, mint a többiek ‒ ismerte be. ‒ El sem tudtam képzelni, miért, de most már kezd derengeni. Az úrnő csak kívülről változtatott át, de belül meghagyott rókának. Ezért érzem magam kívülállónak!

‒ Úgy bizony ‒ helyeselt újdonsült ismerőse. ‒ Te különleges birka vagy, muszáj a saját utadat járnod.

Derva kimondhatatlan boldogságot érzett.

‒ Szerintem is ‒ bólogatott ‒, tudsz ebben nekem segíteni?

Farang elmosolyodott.

‒ Hogyne ‒ felelte. ‒ Elviszlek Szillához, és bocsánatot kérsz tőle. Ha megesik rajtad a szíve, talán visszaváltoztat. Kövess, és odavezetlek!

‒ Induljunk!

A róka kanyargós ösvényeken kalauzolta a rengetegben. A föléjük boruló fakoronák egyre kevesebb napfényt engedtek át, de Derva szemernyi félelmet sem érzett.

‒ Hamarosan megérkezünk ‒ szólt hátra a róka. ‒ Ha az úrnő színe elé kerülsz, hajolj meg mélyen, és köszöntsd illendően!

‒ De mégis, hogy fog kinézni?

‒ Nem olyan, amilyennek képzeled ‒ válaszolta Farang. ‒ Rémítő, de igazából csupa jóság. Neked talán nem kell magyaráznom, mekkora ellentét lehet a külső és a belső között.

Derva orrát hirtelen idegen illat csapta meg, és amikor a szag forrása előlépett a fák közül, egy pillanatra megállt a szívverése. Soha életében nem találkozott még ilyen szerzettel. A nyáj egy nyugalmas völgyben legelészett, ahol csupán néhány madár fordult meg néhanapján. Az idősebb anyajuhoktól persze hallott már ordasokról, de élőben még egyet sem látott. A leírásokból mégis nyomban felismerte az előbukkanó fenevadat. Minden arra vallott, hogy egy kifejlett nőstényfarkas áll előtte. A nyomasztóan nagy ragadozónak gubancos, szürke bundája volt, tekintetében kegyetlenség villogott.

‒ Idecsaltam neked egy birkát a völgyből, ahogy ígértem ‒ hallatszott Farang behízelgő hangja. ‒ Remélem, most már vadászhatok a területeden. Fogyaszd egészséggel, úrnőm!

Ha a helyzet nem ilyen kétségbeejtő, Derva kinevette volna magát a saját ostobaságáért, amiért elhitte a kísérőjének, hogy egykor ő is róka volt. Miért is nem gondolkodott el rajta, hogy mit keresne az erdő közepén egy olyan szerzet, akit a Tavak Úrnőjének hívnak? Persze tudta a választ, hiányzott az önérzetének, hogy valaki különlegesnek tartsa. A fortélyos róka talán jó ideje megfigyelte különc viselkedését, és kiszimatolta a gyenge pontját.

Nekem is csak birkaeszem van, akár a többieknek ‒ sóhajtotta magában Derva, miközben felkészült a halálra. ‒ Addig kergettem a délibábokat, míg végül lépre csaltak.

Ekkor azonban hatalmas dörrenés hallatszott, ami megfutamodásra késztette a két fenevadat. A fatörzsek közül zöld ruhás alak vált ki, aki egy füstölgő csövet tartott a kezében. Derva hallott már ilyesfajta kétlábúakról, akiket az öregek vadásznak neveztek, de sohasem hitte volna, hogy egyszer a megmenekülését köszönheti egyiküknek. A különös jelenség ügyet sem vetve rá a bestiák nyomába eredt, és ő magára maradt a rengetegben a gondolataival.

Eljött hát a pillanat, amikor csakugyan választhatott. Derva rövid töprengés után úgy döntött, hazaindul a nyájhoz, amelyhez születése óta tartozik. Ráébredt, hogy a saját szabadságát önmagában kell megtalálnia, és elég, ha a többieket elfogadja olyanoknak, amilyenek. Menetközben nem lesett rá több veszély, és hamarosan eljutott a folyópartra. Amikor keresztülgázolt a vízen, egy boldog birka jelent meg a völgyben. Ez egy pillanatra feltűnt a nyáj tagjainak is. Bari különösen elcsodálkozott Derva viselkedésén, aki játékosan oldalba bökte, aztán jókedvűen továbbsétált, hogy legeljen egy kis füvet, és a világ változékonyságáról elmélkedjen.