A Búsuló Bundás Zsemle

fehertoi.ida, 2011, február 9 - 21:16
Szevusztok gyerekek. Ez a mese egy öntudatos zsemléről szól.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Zsemle. Megnyerő, formás, kerekded. Nem ez volt ám benne az egyetlen érdekes, mert hisz ilyen formás pirosra sült zsemléket találunk a pékségekben sokat. Hanem ennek a kerek apróságban volt valami ami különleges. A mi kis zsemlénk mihelyst kisült a kemencében és kivették, rögtön tudta, hogy Ő bizony azért született, mert finom falat lesz valaki asztalán. Nem is volt ezzel semmi baj az elején. Úgy helyezkedett, gurult ide-oda a pékség nagy tálcáján, hogy az elsők között került ki az üzletbe, ahová János a pocakos fuvaros mindig is szállítani szokott. Kora hajnalban, hideg téli napon került a mi Zsemlénk a Pitypalatty völgyi üzlet pultjára. Jaj de jó! Ilyenkor igazán kelendők a kiflik, kenyerek, pogácsák, na és a zsemlék!
A Pitypalatty völgyi üzlet amolyan régimódi egyszerű üzlet volt, ami bizony nem csillogott - villogott. Az emberek mégis szerettek ide járni, mert a kenyér lisztből, a lekvár gyümölcsből, a tej tejből volt kapható.

Tudta, bizony hogy tudta ezt az egyszerű és nagyszerű tényt a mi kis Zsemlénk, és büszkén feszített a pult tetején. E korai hideg, és - mint hallani fogjátok gyerekek - fura reggelen épp Pedrő Bálint volt az, aki megvette a mi szép Zsemlénket másik három társával. Vitte is gyorsan haza, hogy párja Mici reggelit készítsen lányaiknak, akik iskolába mentek. A lányok e reggelen vajas-lekváros zsemlét szerettek volna vinni az iskolába, így az készült. Csakhogy, képzeljétek, Pedrő Anna kiverte a hisztit.
- Milyen kövér vagyok így is! Ne tömjetek belém két ekkora cipót! - és így tovább. Az igazság az, hogy a lányok egyáltalán nem voltak kövérek, csak kezdtek kis tinik lenni.
Anna egy zsemlét volt hajlandó elvinni, testvére Pedrő Sára nem reklamált.
Ő, ha volt fölös ennivaló, Sápadt Gyurkának adta, akit a 6/b- ben a „zabagép" néven neveztek.    
Mici is, Bálint is dúlt-fúltmérgében.
- Mi az, hogy két zsemlét nem bírsz megenni egész délelőtt? - morgott a hetykére pödrött bajsza alatt Bálint.
A lányok elsiettek.
A felnőttek is mentek a maguk dolgára.
Bizony-bizony kitalálhatjátok gyerekek, a mi rátarti Zsemlénk ott maradt egyedül a konyhában, s még jó hogy Mici letakarta egy konyharuhával.
- Ezt nem gondolták komolyan. Pont engem hagynak itt. Száradni. Szikkadni. Fiatal életem ilyen értelmetlen. Csak úgy itt hagynak. Na, majd délután, ha hazajönnek. Biztos éhes lesz mindenki. Én leszek a legjobb falat. - így búsult és vigasztalta magát az árva Zsemle.
A hajnali melegség tovatűnő páráiból kevéske kis nedvességet eresztett magából, és lassan álomba szenderült.
Az Epres Bögre látni vélte,mintha sírna szegény.
Délután megérkezett a család minden tagja.
Leghamarabb Pedrő Sára.
Bebújt a kis zugába és a másnapi tanulnivalóval foglalkozott egy ideig, aztán evett egy kis ciberelevest.
Pedrő Anna hasonlóképp. Mici is megérkezett és nekilátott valami csiklandozó illatokat eregető finom süteménynek.

Zsemle senkinek se kellett.
Ott feküdt a használaton kívüli tepsi tetején, végtelenül elhagyottan.
Egész nap rá se hederítettek.
Aznap éjjel élete legszomorúbb éjszakáját élte meg.
Érezte frissessége múlik, pirossága fakul, gömbölyűsége horpad.
Egész éjjel nem aludt, és nem azért mert délután kialudta magát, hanem mert készült a másnap reggelre. Végig meleg kemencékre és meleg emberi szájakra gondolt.

- Ez a szikkadt kenyér jó lesz bundás kenyérnek, meg itt van ez a tegnapi zsemle is. Ezt is csináld meg Mici. -hangzott másnap kora reggel Bálint határozott hangja a konyhából.
- Ez ám a beszéd! Tudtam én, hogy nem hiába vagyok. - lelkendezett Zsemle.

Tört a friss tojás, keveredett a sárgája és fehérje, forrt az olaj, s már sült is, már ropogott is a bundáskenyér, bundás zsemle.
A lányok ma is később keltek, sietősen, már-már kapkodva készültek, összecsomagolták a holmijukat és robogtak az iskolába.

Mici és Bálint szokásos tempójukban készültek. Mici még a virágokat is meglocsolta mielőtt elment otthonról.
Bálint rágta kicsit kipödrött bajszát, és egykedvűen felvéve nagykabátját elindult dolgozni.

- Na de ilyen már tényleg nincs! Itt felejtett mindenki! Újra! Friss vagyok, meleg vagyok, bundás, ropogós vagyok, és nem kellek senkinek! - a fehér tányéron hagyott, félbevágva talán még tetszetősebb sült tojással borított Zsemle panaszkodott keservesen.
Epres Bögre értette szegény Zsömle fájdalmát. Ő is járt úgy, hogy a kitöltött tea beléhűlve maradt egész estig.
- Ne búsulj már, majd csak lesz valami. - mondta, de nem volt túl meggyőző.
A többiek meg tudomást se szereztek szegény zsemle bánatáról.
A vízforraló dölyfösen az asztal közepén gőzölgött.A kávéfőző a tűzhelyen kotyogott épp valamiről a leveses tálnak, aki sok mindent befogadott. A kis és nagytányérok pedig örökös kicsinyes vitáikkal voltak elfoglalva, hogy tudni illik kire van nagyobb szükség a konyhában, amihez a mosogatótálcából a kiskanalak és nagykanalak csörömpölős tetszés nyilvánítása hallatszott.

- Ez így nem mehet tovább! - gondolta mindenre elszántan Búsuló Bundás Zsemle. -  Minek vagyok ha nem esznek meg akik megvettek? Hiába születtem?!"
Egyszerre halk kopogást hallott az ablakon.
Az esőcseppek voltak, akik a megenyhült téli időben hópihékből ismét esővé varázsolódtak.
Jaj, ezek a drága jóságos esőcseppek. Valami távoli, mélyről derengő, mégis határozott és szép érzés fogta el. Emlékezett. Emlékezett, amikor még búza volt a mezőn egy más alakban, őrletlenül, napsütésben, szélben és langy esőben.

Az esőcseppek most hidegek lehettek mégis megtették ami a dolguk.
Felhívták Búsuló Bundás Zsemle figyelmét valamire.
Már készen is volt a terv Zsemle pici bucijában.

- Egy életem egy halálom utánuk megyek.
Leugrott a fehér tányérról az asztalra, onnan a székre, onnan a konyha kövére és besétált a kisszobába.Rengeteg babaholmi volt ott amit Mici és Bálint kapott az ismerősöktől ingyenkegyelemből. A pici ruhák a nemsokára megérkező harmadik gyermeket várták. Most Bundás forgolódot köztük serényen. Félgömbölyű fejére húzott egy sárga bébi sapkát, egy kisebbnél is kisebb babacipőt a lábaira, meg egy olyan előkét vett magára amit szakálkának is mondanak az anyukák és a baba mellére teszik, hogy ne egye le magát. Ez volt Búsuló Bundás Zsemle inge-kabátja. Fura egy kreatúra volt annyi bizonyos.
- Fel kell öltözni, ha kimegy az ember fia a hidegbe. Ha nem az ember fia csak egy zsemle, akkor meg pláne. - így vélte Zsemle.

Az esőcseppek arra hívták fel Zsemle figyelmét, hogy az ablak résnyire nyitva maradt.
Az ablaknyíláshoz mászva Zsemle félelmet nem ismerve levetette  magát a mélybe,hogy utána eredjen a lányoknak és eledel legyen, ahogy annak lenni kell, és ne nézze tétlenül élete folyását. Nagyot huppant. Puha teste gurult egyet az utca aszfaltkövén. Mindenre elszántan egyenesedett ki.

Tudta a beszélgetésekből, hogy a lányok a Mezőszépe Általános Iskolába járnak.
Észrevétlen osont fel a buszra, s hogy el ne tapossák beugrott egy néni szatyrába. Amíg a busz haladt Ő egy kis dalocskába fogott:

„ Ha újra megszületnék,
nagyon fontos tárgy lennék.
Szánkó, sítalp, korcsolya,
csörgő, kisdob, furulya.
Nem lennék soha zsemle.
Lennék pöttyös labda,
Manni dobna magasra."

Így énekelgetett a pöttyös labdáról és Manniról - aki mint megtudta Micitől, a harmadik születendő gyerek neve lesz - míg el nem érkezett a légvári buszmegállóhoz ahol le kell szállni,ha a Mezőszépe iskolába akarunk menni.
A buszmegállótól az iskoláig igazán nem volt nagy a távolság, senkinek nem tűnt föl az utcán siető furán öltözött Bundás Zsemle. Legalábbis az embereknek nem. Már majdnem odaért a bejárathoz, amikor egy kutyust látott közeledni. A kutya gazdájával reggeli sétán volt, s érdeklődő kedvében vidáman futkározott oda - vissza. Szempillantás alatt ott termett Búsuló Bundás Zsemlénél, és igen élénken szaglászott. Szegény Bundás Zsemlén a halálfélelem vett erőt.

- Mennyei búzatábla! Egy kutya eledele leszek. Mennyei búzatábla, kérlek, ne engedd ezt a szényent!
Búsuló Bundás Zsemle fohásza meghallgatásra talált, mert az egyéb iránt barátságos kutyus csak szaglászott. Nem harapott bele Zsemlébe.
- Ahh, de jó, hogy nem Hamburger vagyok. - hálálkodott.
Az iskola portása észre sem vette amikor beosont. Ilyen kicsi méretekre még a portás bácsi szeme sem volt ráállítva.

Uzsgyi, fel az első emeletre, egyenest a 6/b- be.
A lehető legjobbkor, épp szünetben.
Sárit azonban sehol sem találta. A kedve most cseppet sem lett rosszabb. Elszánt volt a végsőkig. Már fordult is ki az osztályból és rohant a másodikra. A 8/a osztályba. Pedrő Anna háttal a bejáratnak magyarázott valamit a fél osztálynak. Bundás nem vacakolt. Lendületből bevágta magát a nyitott iskolatáskába.

- Itt kell, hogy kelljek. - gondolta.
- Sok órája lesz minkét lánynak, és utána még különóra. Csak megéheznek.
Anna semmit sem vett észre. Az órák peregtek, ki és becsengettek, Bundás meg lapult a táska alján. Munkafüzet kotorászás közben reménykedett, végre eljön az idő, mikor beteljesedik élete és étel lesz végre.

Bizony a tanításnak vége lett. Anna nem evett. Tanítás végén indultak a lányok Piroskához angol órára.
Piroska, aki évek óta önzetlenül tanította a Pedrő lányokat, közel az iskolához a Méz utca és a Nektár tér között lakott, egy emeletes házban. Miközben várakoztak a Méz utca forgalmas kereszteződésében, oda lépett hozzájuk egy setét arcú srác.

- Hé csajok, dobjatok már meg egy kis zsetonnal, ma még nem flamóztam semmit.
Anna egy pillanatra zavarba jött, aztán eszébe jutott, hogy mintha a matek füzet keresése közben azt a zsemlét látta volna a táskájában, amit otthon hagyott.
- Ja igen, anya vagy apa becsempészte. - gondolta.
- Mi a fenét keres itt ez a kis sárga bébisapka, cipőcske meg előke? Na mindegy, biztos apa hülyesége.
Elővette a táskából Zsemlét és a fiú felé nyújtotta.
Az bámult idétlenül egy ideig aztán undorral fordult el.

- Ez a csirke tényleg azt hitte enni kell a pénz. - motyogta, és már ment is a következő kiszemelt felé.
Anna lazán visszatette Zsemlét.
Szegény árva Búsuló Bundás Zsemle,most lett csak igazán bús. Első gondolata az volt, hogy kimászik a táskából és beleveti magát a közeli kukába. Úgyse ér az ő élete semmit.
Aztán megemberelte, azaz megzsemlésítette magát, hisz Ő egy igazi teljes lisztből készült puha bélű, de keményszívű Zsemle volt.

Anna és Sára nyílegyesen a Nektár tér felé tartottak. Kit látnak a Zsákfolt utca felől jönni?
Kórógy Lázár bácsit, az öreg kosárfonót rozzant biciklijét tolva, kétoldalt felkötözött kosarakkal. Ő is annak a háznak a földszintjén lakott, amiben Piroska.
Ritka, különös fajta ember volt Kórógy Lázár. Zöld színű pörge kalapja volt. Olyan - ha akarjátok, lerajzolom nektek gyerekek -, amilyet hajdanában, nagyon régen a tisztességes lókupecek, azaz lókereskedők hordhattak. Csak annak lehetett ilyen a fején, akivel a többi lókereskedő is elégedett volt és a vevők is. Különben leverték a fejéről. Ez olyan régen volt, hogy még Pedrő Bálint apja is kisfiú volt, amikor ez szokás volt. Zöld színű, kopott, de mindig tiszta zakójában, ócska biciklijén a kosarakkal egy „Másik Világ" itt felejtett átutazójaként közlekedett a városi forgatagban. Aki ismerte, három dolgot tudott róla: Becsületes. Kitűnő kosarakat készít. Nem nagyon ért az eladáshoz.  

Az öreg unokája osztálytársa volt Annának.
- Jó napot Lázár bácsi. Hogy tetszik lenni?  - kérdezték illendőségből, bár tudták az öreg nagy szegénységben, egyedül él.
- Köszönöm Kedves az érdeklődést - megemelte kalapját -, jól vagyok. Aztán az unokám rossz- e még az ének órán?
Így,-udvariasan és semmit mondóan- beszélgettek, míg a házhoz nem értek.
A lányok elköszöntek, és felsétáltak Piroskához a másodikra.

- Szervusz Piroska, megjöttünk!
- Good afternoon! Please, from this time, everything be in english! - és elkezdődött az angol tanítás.

- Figyelj Piroska, most, hogy vége az órának elárulnád, honnan van az a szép szennyesruha tartód a sarokban? -kérdezte Anna.
- Hű de jó, hogy szóbahoztad. Képzeljétek, az öreg Lázár nem tudta kifizetni a villanyszámlát. Gondoltam besegítek neki. Mióta meghalt a felesége még szegényebb, mint azelőtt. A gyerekei meg rá se néznek. Lehet, szégyellik az öreget, pedig büszkén vállalhatnák. Szóval kifizettem a számláját. Erre az öreg ide állít öt nap múlva ezzel a gyönyörű kosárral. Ledermedtem, mint a szódáspatron. Hasonló kint a Göröngyösi vásárban nagyon drága. Fagybuborékosról hozza valami ürge, és irdatlan pénzeket kér érte. Nem sok a számlája az öregnek, alig világít, úgyhogy jövő hónapban is kifizetem. Nem is ez a lényeg. Tudjátok- e milyen nap van ma?
- Milyen?
- Ma Lázár napja van.
- Nem egy túl gyakori név.
- Nem azért, hogy nektek tudnotok kellene, hanem mert vettem az öregnek egy palack bort, és mindjárt elkészítem neki a kedvenc ételét, amit még a feleségétől hallottam egyszer.
- Te nem vagy valami nagy szakács - mondta Sára kajánul.
- Ugyan már, az öreg kedvence a bundás kenyér. Mindjárt összeütöm és leviszem neki a borral együtt. Lehet, hogy ma még nem is evett.

Ahogy ezt mondta, már járt is a keze. Nyílt a hűtő, a kenyér morzsálódva szeletelődött, a tojások megadóan vegyültek össze.
Annát valami halk szégyen fogta el.
- Piroska - szólt nagyon halkan.- Van itt nálam egy bundás zsemle. Nem ettük meg. Mi lenne, ha kicsit átmelegítenéd az olajban és ezt is odaadnánk?
Piroska intett a kezével, hogy mutassa. Anna szégyenlősen - ahogy csak egy tini tud szégyenlős lenni -elővette a zsemlét. Piroska egy pillantást vetett a hibátlan pékárura.
-  Olajban ezt már nem lehet. Bár nem szeretem használni, most az egyszer a mikrósütőt igénybe vesszük.

Búsuló Bundás Zsemle nem értette ezt a hirtelen jött változást. A táska mélyéről ki, aztán valami furcsa bizsergető meleg. Nem tudta mi ez, de jó érzés volt.
A tálcán kenyerek, kiflik és zsemlék sorakoztak, mind bebundázva.
Ott feszített a mi Búsuló Bundás Zsemlénk is átmelegedve, ropogósan, reményteljesen.

- Gyerünk lányok, levisszük.

A lépcsőn lefelé Zsemle már nem búslakodott. Örömködött, és kis dalocskába fogott.
„Ha újra megszületnék
Bundás Zsemle lennék.
Szánkó, sítalp, korcsolya,
csörgő, kisdob, furulya,
fontos tárgyak a sufniba.
Pöttyös labda ha száll,
Manni kedve felhők felett jár.
A Bundás Zsemle kincs,
korog a has ha nincs."

Lázár bácsit a kopogás meglepte. Nemigen szokták őt keresni, hát még mikor meglátta Piroskát a tálcával, a borral.
Az öreg szeme majdhogynem könnybe lábadt.

- Boldog Névnapot Lázár bácsi és jó étvágyat! - hangzott Piroska mögül a vidám tinik hangja.
Kórógy Lázár behívta szerény otthonába Piroskát és a lányokat.
Miközben beszélgettek, fenséges lassússággal ette a bundáskenyereket és itta a bort.
Búsuló Bundás Zsemle egyszer csak érezte, megfogja egy kéz ahonnan nincs menekvés. Meleg száj... harapás... rágás...szent megsemmisülés.

Bizony, bizony megették Zsemlét.
Így esett, hogy egy öntudatos zsemle egy öntudatos ember étele lett.

Ennyi volt, mese volt. Aki nem hiszi, járjon utána.
Az írás hossza kb. 12 ezer karakter



Köszönet

Kedves Csíkosúr!

Az Ön értékelése telibe talált. A meséim(az a kevés ami van) mindíg képileg születnek meg a fejemben mindha TV-t néznék. (Mellesleg 16 éve nem nézek TV-t, viszont annak idején a Futrinka utcában nőttem fel) 

Kedves Ida! Írtunk

Kedves Ida!

Írtunk értesítést az adatlapon megadott e-címre.

Találkozunk az eredményhirdetésen szombaton?

Üdvözlettel: Héjja Edit szerkesztő

Aranyos történet, a TV-s

Aranyos történet, a TV-s esti mesék hangulatát idézi. Különösen tetszenek a nevek, a szókincs és a nyelvhasználat gazdagsága, és a versikék. Úgy érzem, hogy ez felnőtteknek és gyerekeknek is szól, mert az, hogy az életnek értelme kell, hogy legyen, akár a szent megsemmisülés árán is…ez mindenkinek szóló – itt szívderítően kifejtett – üzenet.