Évszám
2012
Beküldő
borostyán
Az erdő közepén messze a falutól, a templomtól s messze mindentől, a semmi közepén a végtelenségben egy kicsinyke ház állt. Kicsinyke zöld ablakokkal és ajtóval. Falai halvány sárgára voltak meszelve, s udvarában megannyi cseresznye fa állt, éppen virágoztak s az egész teret átszőtte az édes illat.
Anna épen Piroskát nyugtatta, mikor Pál belépett az ajtón. A gyermek érezhetett valamit, mert hangosabban kezdet sírni. A férfi nem szólt egy szót sem csak leült a konyha asztal mellé és arcát kezébe temette. Egész teste megfeszült,fogait összeszorította, ajkai remegtek. Anna letette Piroskát a kisszobába és szalad férjéhez, aki addigra minden erejét felemésztette, s már könnyeiben fuldokolt. Anna rémülten kérdezte: - Mi történt? Miért sírsz? Könyörgöm felelj! Pál ajka lassan nyílott s halkan alig érhetően csak annyit nyögött: - Kirúgtak. Anna arca elfehéredett, szemei kidülledtek ,minden porcikáján a hideg futkosott. S fejében kusza hangokat halott: Mi lesz most? Mit adok enni Piroskának? A kis boltban már nem adnak több hitelt. Nincs egy rokonunk se. Jön a tél,a gyerekre meleg kell. Mit csináljak?. Csak ültek szótlanul a konyha asztalnál. Majd gépiesen felálltak megfürödtek és lefeküdtek. Hamar elaludtak az egész napos remegés és sírás meghozta a kívánt álmot. Azonban Anna éjjel felriadt a vihar hangjaira. A cseresznye fa ágai a hálószoba ablakát verdesték, az eső cseppek pedig haragosan dübögtek a vályog tetőn, a villámok egy - egy pillanatra megvilágították a szobát megmutatva az alvókat. Piroska nyugodt volt ,talán ez volt az első alkalom, hogy átalussza az éjszakát, Pál forgolódott, valószínűleg rosszat álmodott. Annát egyre jobban idegesítették a hangok a villogó fények. Félálomban kirohant a viharba, a sárban bokáig merült, fehér hálóruhája egy perc alatt átázott. A fészerbe rohant, idegesen kotorászott a polcokon míg egy élest fájdalmat érzet majd valami meleget a kezén. – Megvan – kiáltotta. És rohant a cseresznye fához. Kezében tartotta a fejszét és ahogyan csak bírta ütötte vele a fát, közben hangosan sírt és ordított . De minden kiáltását elnyelte a menydörgés és minden könnycseppje eggyé vált az esővel. A vihar elült és a hold rávilágított a sárban térdelő nőre és a kivágott cseresznye fára. Anna arra eszmélt hogy fázik, idegesen felállt és a kályhához sietett. Éppen fogta volna a gyufát mikor eszébe jutott, hogy nem szabad nem gyújthatja meg a tüzet. Ha ő most elégeti a fát akkor nem lesz mit a tűzre rakni ha majd mosdatja Piroskát nem lehet nem gyújthatja meg. Átvette a vizes ruhát és befeküdt az ágyba. Annak melegsége hamar álomba ringatta és elaludt. Reggel korán kelt, megkereste a fejszét a kertben és vissza tette a helyére, így úgy tűnhetett mintha a szél csavarta volna ki a fát. Pál korán elment munkát keresni csak Piroska és Anna maradtak otthon. S a gyerek egész nap sírt. Anna igyekezett minden úgy tenni ahogy megszokta, reggel megetette a kicsit megmosdatta és tisztába tette. Kimosta a ruhákat, sepregetett és felmosott, majd vacsorát készített, közben megannyiszor tisztába tette és újra megetette a picit. S Pál minden reggel elment munkát keresni és minden este visszajött sikertelenül egészen addig míg végül nem volt vacsora.Egyikőjük se tudta megmondani mennyi idő telt el azóta a nap óta, csak annyi rémlett nekik ,hogy mikor Pál elbocsátották még ősz volt, s mostanra meg jött a rideg tél. Igen megérkezett az, amitől Anna olyannyira tartott. A kert cseresznye fáit már belepte a zúzmara s az égen megjelentek az első hófelhők ,az ablaküvegre pedig már naponta jégvirágokat festett az éjszaka. Eltelt egy évszak, s mintha 40 telt volna el úgy megváltozott eme kis világ. S a leginkább Anna változott. A fiatal lány arca beesett lett, és sápadt , szemei alatt a barázdák megnőttek s már nem mosolyogtak úgy mint régen, éj fekete haja szürkévé vált mint a hamu a kályha előtt. Karcsú alakja aszottá változott, szemeiből pedig már rég eltűnt az ifjúkori csillogás. Aki ránézett azt hihette ,hogy a megboldogult öreg Rózát látja Pál anyját. Igen Anna inkább hasonlított egy halottra mint egy 30 éves nőre. S a látszat nem is volt olyan messze az igazságtól. Az egyik reggel ugyanis Anna köhögésére ébredt Pál. A férfi gyorsan a kancsó ért nyúlt, s vizet töltött a pohárba mikor megpillantotta a vért a dunna fehér huzatán. Arcára azonnal kiült a félelem, ujjai megdermedtek és a pohár a földre esett. A zajra Anna a férfire emelte üveges tekintettét, kezét kezére tette, s csak ennyit mondott:- Már régóta elakartam mondani neked csak nem találtam a megfelelő alkalmat, azt hiszem megfogok halni. Pál azonnal a székhez rohant és felöltözött, csak annyit mondott: mindjárt jövök- és elrohant. Három óra múlva vissza is ért az orvossal. Anna arca rögtön kipirult az idegtől remeget - Mit képzelsz? Kit hozol te ide? Azt hiszed van nekünk pénzünk orvosra? Pál szemei megteltek könnyel ezekre a szavakra de szó nem jött ki a száján. A doktor a vén Mózes szemei rögtön a véres dunnára estek, s így szólt: Ugyan kedvesem egy percig se aggódjon az apanázs miatt, tudom nehéz időket élnek vegyék ezt karácsonyi ajándék gyanánt, vagy ha annak nem fogadnák hát akkor vegyék csak egy vénember hóbortjának. Pál maga menjen ki amíg megvizsgálom a feléségét majd szólok ha bejöhet.
A vizsgálat nem tartott sokáig talán 10 perc ha lehetett vagy annyi se és Pál újra ott állt a kicsinyke szobába. A orvos kezdte beszédét: Miért nem szóltak hamarabb???- és sóhajtott egy hatalmasat - Ha hamarabb, csak egy kicsivel... Már nincs sok hátra a telet már nem éli túl .-Pál az ajtó előtt állt,arca a hír hallatára mit sem változott, mintha csak annyit halott volna, hogy holnap esni fog az eső. Majd hatalmas érdes kezét az orvos vállára tette, s halkan de annál erőteljesebben annyit mondott. - Kedves öregapám,magának a tél talán hamar elrepül a meleg szobában, de számunkra az egy örökké valóság az ,ebben a kis szobában,itt mi nálunk télen megáll az idő, a patak befagy, a víz nem csobog tovább, elhalkul a madárdal, elalszik az erdő, s a cseresznye fákat belepi a hó, igen a mi világunk télen alszik,s higgye el nekem a befagyott ablakon még a halálnak sincs kedve bejönni.-Bár lenne igaza Pál, de azért készüljön fel mindenre,mert a halált nem lehet becsapni, ő megtalálja a föld mélyén rejtőző gilisztát, vagy a magasban megbúvó füstifecskét, ő leszáll a vizek mélyébe és megfogja a csukát. S ezzel elbaktatott a vén Mózes, sarkában az ősszel. Pál pedig szigorú üveges tekinteté Annára szegezte,majd így szólt:- Te pedig ne a haláltól félj ha nem tőlem, ne a hidegtől, a szegénységtől csak tőlem , tőlem a gyermeked apjától. Mert ha nem teszed amit mondok s nem éled túl a telet úgy én démonná változom, s utánad megyek a túl világra s az őrületbe kergetlek,mert neked az a dolgod, hogy szeress engem meg Piroskát és, hogy velünk maradj,-sírva rohant felesége karjaiban s mohón ölelte azt. –Ígérd meg nekem hogy nem hagysz minket egyedül. – Ígérem. – felelte halk köhögésbe fulladó hangján.A tél hosszú volt,, hosszú és hideg, mintha csak tudta volna,hogy neki most nagy feladata van s neki most nagyon hidegnek kell lennie mert távol kell tartania valamit,valamit amitől a házban lakók rettegnek. S a tél valóban jól végezte dolgát, mert tavasszal amikor a vén Mózest ismét megjelent, Anna ott ült az ágyban s vízi ciberét majszolt. Pál nevetve vágta hátba: - na ugye öreg csak fél a halál a hidegtől. –Az lehet de most, hogy megjött a tavasz mi tartja majd távol?- Még a halál is tudja,hogy tavasszal a paraszt ember a legerősebb a világon, mert ilyenkor egy csöppnyit add neki Isten a hatalmából, hogy megművelje a földjét, s elvesse magját a világba,ezzel is levéve a terhet a jó Öreg válláról, s vele még a halál se mer szembe szállni. –És nyáron?: - Nyáron kedves bátyám olyan magasan van a nap és oly erősen melegíti a földet ,hogy olyan a világ mint egy fortyogó katlan, nem meri a halál a lábát rátenni mert fél hogy megégeti. És ősszel? Ősszel pedig annyi dolga lesz,hogy nem lesz ideje eljönni a semmi földjére egyetlen egy lélekért. Mózes kacagott:- Ugye tudja,hogyha ezt én mind elhinném bolond ember lennék? Fura egy logikája van magának Pál. De viccet félre téve a tüdőbaj nem tűnik csak el úgy. A férfi kisség zokon vette az e fajta zsörtölődést,de nyugodt hangon így felelt: Maga okos,tanult ember, én nem jártam iskolába és eszem is csak annyi van amennyi, talán bolond vagyok sőt bizonyosan az,mert aki ennyire szeret valamit az csak bolond lehet. De ez a bolond hit ez a bolond remény mégis elűzi a halált, s maga aki annyi gyódmódot ismer még se képes erre , akkor ki is a bolond öreg Mózes? – Bolond vagyok magam is nem tagadom,megmondja a faluban bárki. De a hivatásomhoz értek, Anna valóban jobban van, de ez csak a látszat, pillanatnyi javulás, mely csupán a kór tréfája, s melyet csak még súlyosabb rohamok követnek majd. – Vigye el magát az ördög,minek jött ide, maga vészmadár, takarodjon még szépen mondom. – Jól van megyek már,ne óbégasson. S a kis család megint egyedül maradt.- Nem kellett volna ilyen durván beszélni vele.-mondta halkan Anna. – Ugyan mit tud ez, öreg már, nem kell elhinni egy szavát se. – De Pál én érzem, hogy a halál itt áll az ajtó előtt. – Már te is kezded, ha ott áll hagy álljon, majd elmegy, te pedig itt maradsz. Pál hozd ide Piroskát megakarom nézni. – Piroska nincs itt.- Hol van? Hová vitted?- Elvittem a Marihoz .Van neki 4 lánya eggyel több vagy kevesebb már nem számít. S ha jobban leszel majd vissza hozom. Nem férfinak való az, olyan kicsi az a gyerek mint egy porcelán baba, félek,hogy ha hozzá érek darabokra törik. A pénz miatt ne aggódj jön a tavasz, s elmegyek majd újra napszámba, már megállapodtam az egyik vérszívóval. – Talán jobb is így. Ha nem ismer akkor nem kell aggódni, hogy….- Aggódni miért?- Semmiért csak úgy mondtam, Fáradt vagyok, kérlek hagy pihenni.
A vén Mózes nem tévedett, Anna nem bírta a nyár melegét, a tikkasztó hőséget ,a párás levegőt , a kevés oxigént. Mire megjött az ősz minden ereje elszállt, úgy látszik a halálnak nem volt sok dolga mert eljött a semmibe ezért az egy lélekért.Pál dárgám, egyetlenem ne sírj, nem szoktam hozzá az efféle látványhoz. Ugyan kérlek a A gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék győzelmi képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel - nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal. Neked győznöd kell neked élned kell tovább, te vagy Pirosak egyetlen rokona, kivigyázzon rá, ha te nem?- Én nélküled semmi vagyok mégis mihez kezdjek?- Nézd ki az ablakon, látod azokat a cseresznye fákat? Szerinted mit keresnek itt az erdő közepén?- Nem tudom .- Anna erre felkacagott,kezét szájához emelte, eltakarni csillogó fehér fogait,de hirtelen keze megtelt vérrel s fuldokolni kezdett, majd elvesztette eszméletét. Csak hajnalban tért magához. :-Pál kérlek nyisd ki az ablakot. Érzed a cseresznyevirágok illatát? – De kedvesem, már ősz van elnyíltak már a fák. –Anna csak mosolygott Tudod én most azért halok meg mert megöltem egyet közülük. Azt a fát nem a vihar csavarta ki, ha nem én vágtam ki fejszével. –Ugyan miket beszélsz?- Tudod Pál a nagyanyám ültettem ezeket a fákat, úgy hitte, hogy ha valaki jót tesz a világban akkor kinyílik egy bimbó, s minél nagyobb a jó tett annál szebb lesz az a virág. Hát nem butaság? Pál szomorúan nézett a nőre. Anna már csak ennyit mondott:-A cseresznye fák alá temetessetek el, annak a helyére amelyet kicsavart a vihar, s jövő tavaszra én is cseresznye fává válok olyanná amelynek már nem árthat a szélvihar. - Szemei lecsukódtak és örökre elaludt. Pál hirtelen valami hideget érzett, megfordult becsukni az ablakot, mikor megpillantotta a nyíló cseresznyevirágokat a kertben. Megfordult de mikor az ágyra pillantott már nem volt ott senki. Kirohant a kertbe s hirtelen megpillantotta,hogy a kivágott cseresznyefa helyén egy aprócska kis csemete jelent meg. Pál legugolt és súgott valamit az aprócska lénynek és utána elindult Piroskáért.......
Anna épen Piroskát nyugtatta, mikor Pál belépett az ajtón. A gyermek érezhetett valamit, mert hangosabban kezdet sírni. A férfi nem szólt egy szót sem csak leült a konyha asztal mellé és arcát kezébe temette. Egész teste megfeszült,fogait összeszorította, ajkai remegtek. Anna letette Piroskát a kisszobába és szalad férjéhez, aki addigra minden erejét felemésztette, s már könnyeiben fuldokolt. Anna rémülten kérdezte: - Mi történt? Miért sírsz? Könyörgöm felelj! Pál ajka lassan nyílott s halkan alig érhetően csak annyit nyögött: - Kirúgtak. Anna arca elfehéredett, szemei kidülledtek ,minden porcikáján a hideg futkosott. S fejében kusza hangokat halott: Mi lesz most? Mit adok enni Piroskának? A kis boltban már nem adnak több hitelt. Nincs egy rokonunk se. Jön a tél,a gyerekre meleg kell. Mit csináljak?. Csak ültek szótlanul a konyha asztalnál. Majd gépiesen felálltak megfürödtek és lefeküdtek. Hamar elaludtak az egész napos remegés és sírás meghozta a kívánt álmot. Azonban Anna éjjel felriadt a vihar hangjaira. A cseresznye fa ágai a hálószoba ablakát verdesték, az eső cseppek pedig haragosan dübögtek a vályog tetőn, a villámok egy - egy pillanatra megvilágították a szobát megmutatva az alvókat. Piroska nyugodt volt ,talán ez volt az első alkalom, hogy átalussza az éjszakát, Pál forgolódott, valószínűleg rosszat álmodott. Annát egyre jobban idegesítették a hangok a villogó fények. Félálomban kirohant a viharba, a sárban bokáig merült, fehér hálóruhája egy perc alatt átázott. A fészerbe rohant, idegesen kotorászott a polcokon míg egy élest fájdalmat érzet majd valami meleget a kezén. – Megvan – kiáltotta. És rohant a cseresznye fához. Kezében tartotta a fejszét és ahogyan csak bírta ütötte vele a fát, közben hangosan sírt és ordított . De minden kiáltását elnyelte a menydörgés és minden könnycseppje eggyé vált az esővel. A vihar elült és a hold rávilágított a sárban térdelő nőre és a kivágott cseresznye fára. Anna arra eszmélt hogy fázik, idegesen felállt és a kályhához sietett. Éppen fogta volna a gyufát mikor eszébe jutott, hogy nem szabad nem gyújthatja meg a tüzet. Ha ő most elégeti a fát akkor nem lesz mit a tűzre rakni ha majd mosdatja Piroskát nem lehet nem gyújthatja meg. Átvette a vizes ruhát és befeküdt az ágyba. Annak melegsége hamar álomba ringatta és elaludt. Reggel korán kelt, megkereste a fejszét a kertben és vissza tette a helyére, így úgy tűnhetett mintha a szél csavarta volna ki a fát. Pál korán elment munkát keresni csak Piroska és Anna maradtak otthon. S a gyerek egész nap sírt. Anna igyekezett minden úgy tenni ahogy megszokta, reggel megetette a kicsit megmosdatta és tisztába tette. Kimosta a ruhákat, sepregetett és felmosott, majd vacsorát készített, közben megannyiszor tisztába tette és újra megetette a picit. S Pál minden reggel elment munkát keresni és minden este visszajött sikertelenül egészen addig míg végül nem volt vacsora.Egyikőjük se tudta megmondani mennyi idő telt el azóta a nap óta, csak annyi rémlett nekik ,hogy mikor Pál elbocsátották még ősz volt, s mostanra meg jött a rideg tél. Igen megérkezett az, amitől Anna olyannyira tartott. A kert cseresznye fáit már belepte a zúzmara s az égen megjelentek az első hófelhők ,az ablaküvegre pedig már naponta jégvirágokat festett az éjszaka. Eltelt egy évszak, s mintha 40 telt volna el úgy megváltozott eme kis világ. S a leginkább Anna változott. A fiatal lány arca beesett lett, és sápadt , szemei alatt a barázdák megnőttek s már nem mosolyogtak úgy mint régen, éj fekete haja szürkévé vált mint a hamu a kályha előtt. Karcsú alakja aszottá változott, szemeiből pedig már rég eltűnt az ifjúkori csillogás. Aki ránézett azt hihette ,hogy a megboldogult öreg Rózát látja Pál anyját. Igen Anna inkább hasonlított egy halottra mint egy 30 éves nőre. S a látszat nem is volt olyan messze az igazságtól. Az egyik reggel ugyanis Anna köhögésére ébredt Pál. A férfi gyorsan a kancsó ért nyúlt, s vizet töltött a pohárba mikor megpillantotta a vért a dunna fehér huzatán. Arcára azonnal kiült a félelem, ujjai megdermedtek és a pohár a földre esett. A zajra Anna a férfire emelte üveges tekintettét, kezét kezére tette, s csak ennyit mondott:- Már régóta elakartam mondani neked csak nem találtam a megfelelő alkalmat, azt hiszem megfogok halni. Pál azonnal a székhez rohant és felöltözött, csak annyit mondott: mindjárt jövök- és elrohant. Három óra múlva vissza is ért az orvossal. Anna arca rögtön kipirult az idegtől remeget - Mit képzelsz? Kit hozol te ide? Azt hiszed van nekünk pénzünk orvosra? Pál szemei megteltek könnyel ezekre a szavakra de szó nem jött ki a száján. A doktor a vén Mózes szemei rögtön a véres dunnára estek, s így szólt: Ugyan kedvesem egy percig se aggódjon az apanázs miatt, tudom nehéz időket élnek vegyék ezt karácsonyi ajándék gyanánt, vagy ha annak nem fogadnák hát akkor vegyék csak egy vénember hóbortjának. Pál maga menjen ki amíg megvizsgálom a feléségét majd szólok ha bejöhet.
A vizsgálat nem tartott sokáig talán 10 perc ha lehetett vagy annyi se és Pál újra ott állt a kicsinyke szobába. A orvos kezdte beszédét: Miért nem szóltak hamarabb???- és sóhajtott egy hatalmasat - Ha hamarabb, csak egy kicsivel... Már nincs sok hátra a telet már nem éli túl .-Pál az ajtó előtt állt,arca a hír hallatára mit sem változott, mintha csak annyit halott volna, hogy holnap esni fog az eső. Majd hatalmas érdes kezét az orvos vállára tette, s halkan de annál erőteljesebben annyit mondott. - Kedves öregapám,magának a tél talán hamar elrepül a meleg szobában, de számunkra az egy örökké valóság az ,ebben a kis szobában,itt mi nálunk télen megáll az idő, a patak befagy, a víz nem csobog tovább, elhalkul a madárdal, elalszik az erdő, s a cseresznye fákat belepi a hó, igen a mi világunk télen alszik,s higgye el nekem a befagyott ablakon még a halálnak sincs kedve bejönni.-Bár lenne igaza Pál, de azért készüljön fel mindenre,mert a halált nem lehet becsapni, ő megtalálja a föld mélyén rejtőző gilisztát, vagy a magasban megbúvó füstifecskét, ő leszáll a vizek mélyébe és megfogja a csukát. S ezzel elbaktatott a vén Mózes, sarkában az ősszel. Pál pedig szigorú üveges tekinteté Annára szegezte,majd így szólt:- Te pedig ne a haláltól félj ha nem tőlem, ne a hidegtől, a szegénységtől csak tőlem , tőlem a gyermeked apjától. Mert ha nem teszed amit mondok s nem éled túl a telet úgy én démonná változom, s utánad megyek a túl világra s az őrületbe kergetlek,mert neked az a dolgod, hogy szeress engem meg Piroskát és, hogy velünk maradj,-sírva rohant felesége karjaiban s mohón ölelte azt. –Ígérd meg nekem hogy nem hagysz minket egyedül. – Ígérem. – felelte halk köhögésbe fulladó hangján.A tél hosszú volt,, hosszú és hideg, mintha csak tudta volna,hogy neki most nagy feladata van s neki most nagyon hidegnek kell lennie mert távol kell tartania valamit,valamit amitől a házban lakók rettegnek. S a tél valóban jól végezte dolgát, mert tavasszal amikor a vén Mózest ismét megjelent, Anna ott ült az ágyban s vízi ciberét majszolt. Pál nevetve vágta hátba: - na ugye öreg csak fél a halál a hidegtől. –Az lehet de most, hogy megjött a tavasz mi tartja majd távol?- Még a halál is tudja,hogy tavasszal a paraszt ember a legerősebb a világon, mert ilyenkor egy csöppnyit add neki Isten a hatalmából, hogy megművelje a földjét, s elvesse magját a világba,ezzel is levéve a terhet a jó Öreg válláról, s vele még a halál se mer szembe szállni. –És nyáron?: - Nyáron kedves bátyám olyan magasan van a nap és oly erősen melegíti a földet ,hogy olyan a világ mint egy fortyogó katlan, nem meri a halál a lábát rátenni mert fél hogy megégeti. És ősszel? Ősszel pedig annyi dolga lesz,hogy nem lesz ideje eljönni a semmi földjére egyetlen egy lélekért. Mózes kacagott:- Ugye tudja,hogyha ezt én mind elhinném bolond ember lennék? Fura egy logikája van magának Pál. De viccet félre téve a tüdőbaj nem tűnik csak el úgy. A férfi kisség zokon vette az e fajta zsörtölődést,de nyugodt hangon így felelt: Maga okos,tanult ember, én nem jártam iskolába és eszem is csak annyi van amennyi, talán bolond vagyok sőt bizonyosan az,mert aki ennyire szeret valamit az csak bolond lehet. De ez a bolond hit ez a bolond remény mégis elűzi a halált, s maga aki annyi gyódmódot ismer még se képes erre , akkor ki is a bolond öreg Mózes? – Bolond vagyok magam is nem tagadom,megmondja a faluban bárki. De a hivatásomhoz értek, Anna valóban jobban van, de ez csak a látszat, pillanatnyi javulás, mely csupán a kór tréfája, s melyet csak még súlyosabb rohamok követnek majd. – Vigye el magát az ördög,minek jött ide, maga vészmadár, takarodjon még szépen mondom. – Jól van megyek már,ne óbégasson. S a kis család megint egyedül maradt.- Nem kellett volna ilyen durván beszélni vele.-mondta halkan Anna. – Ugyan mit tud ez, öreg már, nem kell elhinni egy szavát se. – De Pál én érzem, hogy a halál itt áll az ajtó előtt. – Már te is kezded, ha ott áll hagy álljon, majd elmegy, te pedig itt maradsz. Pál hozd ide Piroskát megakarom nézni. – Piroska nincs itt.- Hol van? Hová vitted?- Elvittem a Marihoz .Van neki 4 lánya eggyel több vagy kevesebb már nem számít. S ha jobban leszel majd vissza hozom. Nem férfinak való az, olyan kicsi az a gyerek mint egy porcelán baba, félek,hogy ha hozzá érek darabokra törik. A pénz miatt ne aggódj jön a tavasz, s elmegyek majd újra napszámba, már megállapodtam az egyik vérszívóval. – Talán jobb is így. Ha nem ismer akkor nem kell aggódni, hogy….- Aggódni miért?- Semmiért csak úgy mondtam, Fáradt vagyok, kérlek hagy pihenni.
A vén Mózes nem tévedett, Anna nem bírta a nyár melegét, a tikkasztó hőséget ,a párás levegőt , a kevés oxigént. Mire megjött az ősz minden ereje elszállt, úgy látszik a halálnak nem volt sok dolga mert eljött a semmibe ezért az egy lélekért.Pál dárgám, egyetlenem ne sírj, nem szoktam hozzá az efféle látványhoz. Ugyan kérlek a A gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék győzelmi képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel - nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal. Neked győznöd kell neked élned kell tovább, te vagy Pirosak egyetlen rokona, kivigyázzon rá, ha te nem?- Én nélküled semmi vagyok mégis mihez kezdjek?- Nézd ki az ablakon, látod azokat a cseresznye fákat? Szerinted mit keresnek itt az erdő közepén?- Nem tudom .- Anna erre felkacagott,kezét szájához emelte, eltakarni csillogó fehér fogait,de hirtelen keze megtelt vérrel s fuldokolni kezdett, majd elvesztette eszméletét. Csak hajnalban tért magához. :-Pál kérlek nyisd ki az ablakot. Érzed a cseresznyevirágok illatát? – De kedvesem, már ősz van elnyíltak már a fák. –Anna csak mosolygott Tudod én most azért halok meg mert megöltem egyet közülük. Azt a fát nem a vihar csavarta ki, ha nem én vágtam ki fejszével. –Ugyan miket beszélsz?- Tudod Pál a nagyanyám ültettem ezeket a fákat, úgy hitte, hogy ha valaki jót tesz a világban akkor kinyílik egy bimbó, s minél nagyobb a jó tett annál szebb lesz az a virág. Hát nem butaság? Pál szomorúan nézett a nőre. Anna már csak ennyit mondott:-A cseresznye fák alá temetessetek el, annak a helyére amelyet kicsavart a vihar, s jövő tavaszra én is cseresznye fává válok olyanná amelynek már nem árthat a szélvihar. - Szemei lecsukódtak és örökre elaludt. Pál hirtelen valami hideget érzett, megfordult becsukni az ablakot, mikor megpillantotta a nyíló cseresznyevirágokat a kertben. Megfordult de mikor az ágyra pillantott már nem volt ott senki. Kirohant a kertbe s hirtelen megpillantotta,hogy a kivágott cseresznyefa helyén egy aprócska kis csemete jelent meg. Pál legugolt és súgott valamit az aprócska lénynek és utána elindult Piroskáért.......