Ez a történet a mában játszódik. Akár a valóságban is megtörténhetett volna. Akár.
Élt egy ifjú egy szép és kicsiny országban. Egészen hétköznapi mesterséget űzött e fiatalember: vadász volt. Öregapó által szerette meg a természetet s az állatokat. Öregapó és öreganyó nevelték fel tisztességben, békességben, szeretetben. Egy csendes tavaszi napon mindkettejüket magához szólította a Teremtő. A fiú eltemette őket, s ahogy magára maradt, mindjárt elővette a bú s keserűség. Mihez kezdjen ezután? Mi lesz most már ővele? Itt áll egy szál magában e széles nagy világban.
Ahogy így erősen gondolkodik, egyszer csak leszáll elé egy angyal. Hősünk hátrahőkölt, az angyal pedig így szólt hozzá:
- Én vagyok a te védőangyalod. Hívtál, hát jöttem.
- Én nem hívtalak.
- De bizony. Arra gondoltál, hogy egyedül vagy, és hogy mihez kezdj magaddal. Én pedig megjelentem, hogy lásd, nem vagy egyedül. És azt is megmondom, mi is a feladatod, mi végre születtél.
- Azt hittem, angyalok csak a mesékben léteznek.
- Láthatod, hogy nem.
- Nos, mi a feladatom? – kérdezte az ifjú kíváncsian.
- Az, hogy csodát tégy. Hogy boldogságot lopj az emberek szívébe. Hogy reményt adj a kiútkeresőknek, kenyeret az éhezőknek, jó szót a búslakodóknak, egészséget a betegeknek.
- Hogy én? Szerinted én képes vagyok erre?
- Erre születtél. Ez a te életfeladatod.
- És eddig miért nem tudtam róla?
- Mert csak most jött el az időd.
- És hogyan fogjak hozzá mindezen csodák végrehajtásához?
- Azt már neked kell kitalálnod.
- Legalább az első lépésekben segíts!
- Egy mondat csupán: Gondolataink teremtő erejével bármit képesek vagyunk megalkotni, létrehozni, bevonzani.
- Ezt jól megjegyzem magamnak. És köszönöm.
Ezután az angyal felrepült az égiek országába, magára hagyva a fiút töprengéseiben. Nehezen indult útnak, hiszen azt sem tudta, merre menjen, hová tartson. Végül döntött. Egy belső hang azt súgta, térjen nyugat felé, a nagyváros irányába. Ment, mendegélt, egyszer csak hangoskodásra lett figyelmes. A hang irányába sietett és meglátott két férfit, amint egy házat vertek szét éppen és az egyik is, a másik is az ajtót, ablakot cibálta, ketten, kétfelé.
- Jóemberek, maguk meg mit csinálnak?
- Nem látja? Próbálunk osztozkodni ezen a házon.
- Hogyan? Úgy, hogy szétverik? Miféle osztozkodás ez így?
- Maga szerint hogyan kellene? Apánk ránk hagyta ezt a házat, de mi nem akarunk együtt lakni? Szétszedjük, mindent szétosztunk kétfelé igazságosan.
- Ez maguknak igazságos? Hiszen így semmijük sem marad. Most meg van egy egész házuk.
- Jó-jó, de hogyan döntsük el, hogy ki lakjon benne? Egyebünk sincsen.
- Egyik lakjon az egyik szobában, a másik a másikban. Nem tűnik ez egyértelműnek maguknak? A többi helyiségen osztozkodniuk kell, de azt talán kibírják nem? Végülis testvérek.
- Látja, erre nem is gondoltunk. Maga milyen bölcs.
- Örülök, ha segíthettem. Minden jót.
Két ilyen bolondot, gondolta még távozóban az ifjú és látta, hogy amazok boldogan hordják visszafelé a bútorokat, meg az ablakokat. Talán sikerült boldogságot csempésznie közéjük.
Ment, ment tovább és egyszer csak egy házhoz ért, ahonnan hangos sírás hallatszott ki. Bekopogott, ám válasz nem jött. Óvatosan benyitott. Odabent – nagyon szegényes körülmények között – egy családot talált. Apát, anyát és két gyermeket. Az egyik gyermek ágyban feküdt, lázrózsák gyúltak arcán, nagyon betegnek látszott. Anyja, apja, testvére ült mellette és mindhárman sírtak.
- Mi a baj? Segíthetek valamiben?
- A kislányunk nagyon beteg. És mi nem tudjuk megvenni neki a gyógyszereket. Én itthon vagyok a két gyermekkel, a férjem sajnos nem talál munkát. Sehol nem akarják alkalmazni, mert vidékiek vagyunk.
A fiú elővette bukszáját és átadta az összes benne lévő pénzt a családnak. Az asszony döbbenettel, ám örömmel vette el a feléje nyújtott összeget és már éppen megszólalt volna, ám a fiú megelőzte.
- Ne hálálkodjanak. Azért jöttem, hogy segítsek magukon. Állást is tudok ajánlani. Az előző faluban én voltam a vadász, de útra keltem, hogy teljesítsem feladatomat. Szívesen felajánlom maguknak a házikót és az állást is. Most azonban mennem kell.
Magára hagyta a hálálkodó családot és újra útnak indult. Úgy érezte, ezt kellett tennie. Nagy-nagy melegség járta át belülről. Kezdett esteledni. A sötétség még mindig úton találta az ifjút, aki csak ment-ment rendületlenül előre. Végül megérkezett a városba. Furcsán érezte magát. Nem járt még ilyen nagy településen soha életében, de nem is ez zavarta. Valami más. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan aggódás költözött a lelkébe. Amerre ment, kíváncsi tekintetek szegeződtek rá. Egyik házból kiabálást, a másikból sírást, a harmadikból nyögést hallott. Egyvalami mindenhonnan hiányzott. A mosoly, a nevetés, a jókedv. A városban senki sem boldog? Vajon miért? Hiszen itt is egyformán süt mindenkire a nap. Van hol élniük, van mit enniük, van munkájuk. Mi hát a gond?
Megkereste a város elöljáróját és bekopogott hozzá. Kissé mogorva fogadtatásban részesült.
- Mi járatban fiatalember? Sok a dolgom, úgyhogy gyorsan mondja.
- Én azért jöttem, hogy segítsek.
- Segítsen? Kin és miért?
- Mindenkin.
- Aztán miért?
- Mert ez a feladatom. Mert itt mindenki boldogtalan. Mindenfelé síró, búsuló, komoly arcokat láttam, sehol egy kacaj, nevetés, jókedv, mosoly.
- És maga ezen tudna változtatni? Mégis hogyan?
- Az már az én titkom.
- És mit akar csinálni?
- Kérek egy helyet, ahol berendezkedhetnék. Ott fogadnám az embereket, jöhetnének hozzám reggeltől-estig, amikor csak gondjuk van.
- No, azon ne múljon. Nemrégen halt meg a város kovácsmestere, az ő házába beköltözhet.
Így is történt. Futótűzként terjedt a híre, hogy valami fura szerzet költözött az öreg kovácsmester házába és csodákat művel. El is nevezték csodatévő ifjúnak. Aki egyszer nála járt, annak megoldódtak a gondjai, problémái, bármilyen jellegűek is voltak. Tódultak hát a népek az ifjúhoz. A városban hamarosan csak boldog, mosolygós, szeretetteljes népekkel lehetett találkozni. Ráadásul egy fillért sem fogadott el jótéteményeiért cserébe. Ki-ki a maga módján egy kis tojással, hússal, gyümölccsel, ezzel-azzal hálálta meg, így az ifjú semmiben sem szenvedett hiányt. Bölcsességének, csodatételeinek híre messze földre eljutott. Mint valami járvány, úgy terjedt a boldogság mindenfelé. Csak találgatták az emberek, honnan lehetnek ilyen képességei a fiúnak, de biztosat senki sem tudott. Jólértesültek szerint ő maga volt a Megváltó, de ezt a többiek cáfolták. Más források szerint Istentől kapta csodálatos képességeit, arra született, hogy a világba békét, szeretetet, boldogságot hozzon. Mindegy is volt, mindenkin segített. Kinek egy jó szóval, kinek bátorítással, kinek egy jó tanáccsal, mindenkinek a problémája szerint.
Időnként, amikor elege lett a nagy nyüzsgésből kapta magát és nekiindult az országútnak. Mindig újabb és újabb helyek felé vette az irányt, s mindenütt véghezvitte a kis csodáit. Majd visszatért városkájába és fogadta a bajba jutott embereket.
Figyeld az utat, hátha te is meglátod egy nap. Figyeld az ajtódat, hátha nálad is kopogtat. Ha meglátod, hívd be magadhoz. Ha bekopogtat, engedd be! Legyen neked is segítségedre! Addig is tedd azt, amit ő. Remélj, higgy, kérj és megadatik! A csoda benned is ott van. Gondolataid teremtő ereje által bármire képes vagy!