Évszám
2011
Beküldő
trivizisza
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét határon is túl, ott, ahol már a madár sem jár, de kacsalábon forgó palota az épül, abban pedig éldegélt egy király és egy királyné. Legszívesebben elbújtak volna bánatukban, merthogy volt ugyan egy lányuk, de ez a királykisasszony, bizony mondom nektek, egy kicsit csúnyácska volt. (Hát, ti hallottatok már ehhez hasonlót? Hogy egy királylány csúnya legyen? Ugye, hogy nem. Egy királylány mindig csak csodaszép lehet vagy mégsem?) Nahát, amíg világ a világ, ilyen csúfság bizony még nem is történt egy királyatyafival sem, ezért hát a királyi pár jól elrejtette a lányát a világ elől, szinte már nem is tudta senki, hogy a világon van. De azért szerették volna férjhez adni, ámbár kit tegyenek boldogtalanná, hogy csúnya felesége legyen? Mindegyik királyfi vágya volt, hogy a legszebb menyasszonyt vigye haza. <--break->De még a szegénylegények is válogatósak voltak: szép, csinos lányról álmodoztak, nem csúnyáról! A szolgálóknak megparancsolták, hogy nehogy szóljanak bárkinek is a királykisasszony arcáról. Minden udvari festőt elküldtek, nehogy titkon képet fessenek a királylány csúnyaságáról. Amikor kérők jelentek meg, a királylány arcát sűrű fátyol borította. Hiába kérték tőle, nem vette le.
Egyszer az egyik kérő, éppen a szomszéd király hetyke fia, aki azért maga sem volt olyan párját ritkítóan szép, azt találta mondani, biztosan nálánál is csúnyább a királylány, olyan rút, hogy nem merik senkinek megmutatni, azért fátyolozták le.
- Bizonyosan olyan csúnya, akár egy varangyos béka! - kiáltott a királyfi még elmenőben.
Hej, szörnyű haragra gerjedt a király: elhatározta, hogy jól megleckézteti a királyfit. A királylány csúnya volt egy kicsinykét ugyan, de olyan ügyes, mint egyik szép királylány sem. (Azt tudjátok, hogy a királylányok is tanultak, bizony ám, szépen énekelni, hangszeren játszani, festeni és hímezni?)
Nem sokkal később hallják ám, hogy a királyfi nősülni szándékozik, és azt veszi feleségül, aki a legszebb dalt énekli neki, a legszebb kendőt küldi neki és a legszebb képet festi neki. A királylány elhatározta, hogy igenis ő lesz a királyfi felesége, senki más. (Éppen egymáshoz is illettek, köztünk legyen mondva.) Ezért az első próbaként, festett egy olyan képet, amin egy gerlepár összebújt. Azt a legkedvesebb szolgálója nyakába akasztotta, elküldte, hogy a királyfinak elvigye. Mikor az meglátta a képet, amint arról a gerlepár megelevenedett és kirepült - ezt a csodát! -, azt mondta, ez a királylány állta ki az első próbát. Következett a második próbatétel. Olyan keszkenőt kellett küldeni a királyfinak, amelyet pókhálóból szőttek. Ez sem volt nehéz a csúnya királykisasszonynak, felment a padlásra, összeszedett egy marék pókhálót és abból megfonta a keszkenőt. Elküldte a királyfinak, aki megint csak ámult-bámult, mert ilyet bizony még nem látott. Kijelentette, hogy megint ez a királylány állta ki a próbát. Hátravolt még a harmadik. Olyan szépen kellett énekelni, hogy a királyfi kertjében a virágok kinyíljanak. Jöttek mindenfelől csodaszép királylányok, szépen énekelni is tudtak, de bizony a virágok mégsem nyíltak ki a királyi kertben.
A csúnya királykisasszony most már maga is elmerészkedett a királyfi kertjébe, persze lefátyolozva, és ott dalra fakadt. Csodálatosan szólt az éneke, a virágok nyomban kivirítottak, a szivárvány minden színében pompáztak, a madarak pedig köréje gyűltek és úgy hallgatták. A királyfi meglátta őt és elhatározta, márpedig ez a királylány lesz a felesége, senki más! Leszaladt hozzá a kertbe és megszólította:
- Szépséges hangú lány, te kiálltad mindhárom próbát. Jössz-e hozzám feleségül, ha nem vetsz meg?
De a csúnya királykisasszony ezt az okos feleletet adta:
- Én ugyan kiálltam a próbát, mind a hármat, de te az enyémet még nem! Én a csúnya királylány vagyok, akit te varangyos békának neveztél. Én így nem leszek a te feleséged!
A királyfi mentegetőzött, hogy így meg úgy, megbánta már, amit mondott, de a királykisasszony hallgatott, majd hintóba ült és visszatért a palotájába. Nagyon szégyellte magát ezért a királyfi, nem is látta már csúnyának a királylányt: hiszen olyan csilingelően énekelni, csodásan festeni és ügyesen hímezni senki sem tudott a világon, csakis a csúnya királykisasszony. Epedezett bánatában, hiszen akármilyen is ez a királykisasszony, de nagyon hiányzik neki a hangja, a beszéde. Nem sokat gondolkodott, hanem felnyergelte aranyszőrű táltos lovát és elrepült vele a csúnya királylány palotájához. Ott üldögélt három nap és három éjjel, se nem evett, se nem ivott, míg a királykisasszony nem lesz az ő felesége. Ezt látva már meggondolta magát a csúnya királykisasszony. Ha képes érte a királyfi ott üldögélni és senki más nem kell neki csak ő, hát legyen, most már bizony hozzámegy feleségül. Amint ezt megtudta a királyfi, sietett haza, hogy elrendezzen mindent. Csaptak nyomban akkora lakodalmat, hogy csak úgy zengett-bongott az egész birodalom. Hogy mégis megszépült-e a királylány a nagy szerelemben, azt csak a jó Isten tudja, de máig is boldogan élnek, ha azóta meg nem haltak!
Egyszer az egyik kérő, éppen a szomszéd király hetyke fia, aki azért maga sem volt olyan párját ritkítóan szép, azt találta mondani, biztosan nálánál is csúnyább a királylány, olyan rút, hogy nem merik senkinek megmutatni, azért fátyolozták le.
- Bizonyosan olyan csúnya, akár egy varangyos béka! - kiáltott a királyfi még elmenőben.
Hej, szörnyű haragra gerjedt a király: elhatározta, hogy jól megleckézteti a királyfit. A királylány csúnya volt egy kicsinykét ugyan, de olyan ügyes, mint egyik szép királylány sem. (Azt tudjátok, hogy a királylányok is tanultak, bizony ám, szépen énekelni, hangszeren játszani, festeni és hímezni?)
Nem sokkal később hallják ám, hogy a királyfi nősülni szándékozik, és azt veszi feleségül, aki a legszebb dalt énekli neki, a legszebb kendőt küldi neki és a legszebb képet festi neki. A királylány elhatározta, hogy igenis ő lesz a királyfi felesége, senki más. (Éppen egymáshoz is illettek, köztünk legyen mondva.) Ezért az első próbaként, festett egy olyan képet, amin egy gerlepár összebújt. Azt a legkedvesebb szolgálója nyakába akasztotta, elküldte, hogy a királyfinak elvigye. Mikor az meglátta a képet, amint arról a gerlepár megelevenedett és kirepült - ezt a csodát! -, azt mondta, ez a királylány állta ki az első próbát. Következett a második próbatétel. Olyan keszkenőt kellett küldeni a királyfinak, amelyet pókhálóból szőttek. Ez sem volt nehéz a csúnya királykisasszonynak, felment a padlásra, összeszedett egy marék pókhálót és abból megfonta a keszkenőt. Elküldte a királyfinak, aki megint csak ámult-bámult, mert ilyet bizony még nem látott. Kijelentette, hogy megint ez a királylány állta ki a próbát. Hátravolt még a harmadik. Olyan szépen kellett énekelni, hogy a királyfi kertjében a virágok kinyíljanak. Jöttek mindenfelől csodaszép királylányok, szépen énekelni is tudtak, de bizony a virágok mégsem nyíltak ki a királyi kertben.
A csúnya királykisasszony most már maga is elmerészkedett a királyfi kertjébe, persze lefátyolozva, és ott dalra fakadt. Csodálatosan szólt az éneke, a virágok nyomban kivirítottak, a szivárvány minden színében pompáztak, a madarak pedig köréje gyűltek és úgy hallgatták. A királyfi meglátta őt és elhatározta, márpedig ez a királylány lesz a felesége, senki más! Leszaladt hozzá a kertbe és megszólította:
- Szépséges hangú lány, te kiálltad mindhárom próbát. Jössz-e hozzám feleségül, ha nem vetsz meg?
De a csúnya királykisasszony ezt az okos feleletet adta:
- Én ugyan kiálltam a próbát, mind a hármat, de te az enyémet még nem! Én a csúnya királylány vagyok, akit te varangyos békának neveztél. Én így nem leszek a te feleséged!
A királyfi mentegetőzött, hogy így meg úgy, megbánta már, amit mondott, de a királykisasszony hallgatott, majd hintóba ült és visszatért a palotájába. Nagyon szégyellte magát ezért a királyfi, nem is látta már csúnyának a királylányt: hiszen olyan csilingelően énekelni, csodásan festeni és ügyesen hímezni senki sem tudott a világon, csakis a csúnya királykisasszony. Epedezett bánatában, hiszen akármilyen is ez a királykisasszony, de nagyon hiányzik neki a hangja, a beszéde. Nem sokat gondolkodott, hanem felnyergelte aranyszőrű táltos lovát és elrepült vele a csúnya királylány palotájához. Ott üldögélt három nap és három éjjel, se nem evett, se nem ivott, míg a királykisasszony nem lesz az ő felesége. Ezt látva már meggondolta magát a csúnya királykisasszony. Ha képes érte a királyfi ott üldögélni és senki más nem kell neki csak ő, hát legyen, most már bizony hozzámegy feleségül. Amint ezt megtudta a királyfi, sietett haza, hogy elrendezzen mindent. Csaptak nyomban akkora lakodalmat, hogy csak úgy zengett-bongott az egész birodalom. Hogy mégis megszépült-e a királylány a nagy szerelemben, azt csak a jó Isten tudja, de máig is boldogan élnek, ha azóta meg nem haltak!