Évszám
2010
Ezt a történetet még a nagymamám mesélte nekem.
Amikor iskolás volt akkor egy Dóra nevű kislány év közben jött az osztályukba. Nagyon sovány szőke kis vékony arcú leányka volt. Ahogy a nagyim mesélte mindig szegényes régi módi ruhái voltak, sőt olyan is akadt , ami bizony elég rövid volt rá és sokszor kilátszott a zoknija. Mind emellett ráadásul nagyon nehezen ment neki a tanulás főleg a matematika. Ezért délutánonként sokszor bent marad az iskolában és a tanító néni korrepetálta. Ilyenkor a fiúk megvárták az iskola előtt és hazáig kisérték Dórit. Azonban nem azért, hogy segítsenek neki, hanem azért hogy bántsák és csúfolják, amiért ilyen kis buta és szegény.
A nagyiék persze tudták, hogy mi történik , de nem mertek szólni mert féltek ők is a fiúktól.
Történt egyszer hogy beteg lett a tanító néni és a nagyimat kérték meg hogy korrepetálja Dórit. Ő örömmel elvállalta és a délutáni tanulások alatt nagyon jól összeismerkedtek egymással.. Egy dolgot kért csak Dóritól, hogy ha lehet, ne menjenek együtt haza az iskolából, mert nem szeretné, hogy öt is csúfolják a fiúk. Dóri nagyon megértő volt és beleegyezett nem akart ö senkinek rosszat és örült, hogy a nagyim segít neki gyakorolni.
Egy hétfői napon délelőtt Pisti a tízórai szünetben észrevette, hogy otthon felejtette a szendvicsét, amit az anyukája csomagolt. Mivel nagyon elkezdett sírni, hogy neki nincs mit ennie Dóri váratlanul odalépet hozzá és halkan félénken megszólalt:
-Pisti, ha kéred, én megosztom veled a tízóraimat nekem ez úgy is sok.
A fiúnak elakadt a lélegzete szólni is alig bírt és csak egy halk köszönöm jött ki a száján. Dóri örömmel megosztotta vele a tízóraiját és csak annyit mondott :
-Egészségedre, örömmel adom.
Aznap Pisti és a többi fiú nem csúfolta és nem bántotta Dórit, hanem szép csendben mentek mellette és haza kisérték. Még azon a héten az osztály össze gyűjtött Dórinak minden féle ruhát és cipőt . Volt közte kabát nadrág sapka sál csizma kinek mi volt otthon, amire már nem volt szüksége. Aztán amikor Dóri reggel belépet az osztályba Pisti félénken elé állt és azt mondta:
-Dóri ne haragudj ránk, amiért heteken keresztül csúfoltunk és bántottunk. Nagyon félre ismertünk és nagy butaságot követünk el ellened. Engedd meg, hogy az osztály nevében át adjam neked ezt az ajándékot.
A kis vézna lány nem hitt a szemének, hogy az a sok szép ruha mind az övé és hogy most már nem fogják bántani. Nagyon szépen megköszönte és azt mondta nagyon fog rá vigyázni. Pisti lesütött szemmel állt előtte, és már tudta, nem a ruha teszi az embert, mindenkit úgy kell elfogadni ahogy van és inkább segítsünk a rászorulón ha tudunk .
Dóri utána minden reggel örömmel ment az iskolába egyre többen szerették és egyre jobban megismerték.
Nagyim története után este, amikor ágyamba feküdtem elgondolkoztam azon, hogy most is vannak az iskolánkba olyan gyerekek, akik kicsúfolják a másikat, ha nem márkás ruhában jár, vagy nem minden tanszere új, pedig sok év eltelt azóta, amióta Nagyi volt olyan idős, mint én...
Amikor iskolás volt akkor egy Dóra nevű kislány év közben jött az osztályukba. Nagyon sovány szőke kis vékony arcú leányka volt. Ahogy a nagyim mesélte mindig szegényes régi módi ruhái voltak, sőt olyan is akadt , ami bizony elég rövid volt rá és sokszor kilátszott a zoknija. Mind emellett ráadásul nagyon nehezen ment neki a tanulás főleg a matematika. Ezért délutánonként sokszor bent marad az iskolában és a tanító néni korrepetálta. Ilyenkor a fiúk megvárták az iskola előtt és hazáig kisérték Dórit. Azonban nem azért, hogy segítsenek neki, hanem azért hogy bántsák és csúfolják, amiért ilyen kis buta és szegény.
A nagyiék persze tudták, hogy mi történik , de nem mertek szólni mert féltek ők is a fiúktól.
Történt egyszer hogy beteg lett a tanító néni és a nagyimat kérték meg hogy korrepetálja Dórit. Ő örömmel elvállalta és a délutáni tanulások alatt nagyon jól összeismerkedtek egymással.. Egy dolgot kért csak Dóritól, hogy ha lehet, ne menjenek együtt haza az iskolából, mert nem szeretné, hogy öt is csúfolják a fiúk. Dóri nagyon megértő volt és beleegyezett nem akart ö senkinek rosszat és örült, hogy a nagyim segít neki gyakorolni.
Egy hétfői napon délelőtt Pisti a tízórai szünetben észrevette, hogy otthon felejtette a szendvicsét, amit az anyukája csomagolt. Mivel nagyon elkezdett sírni, hogy neki nincs mit ennie Dóri váratlanul odalépet hozzá és halkan félénken megszólalt:
-Pisti, ha kéred, én megosztom veled a tízóraimat nekem ez úgy is sok.
A fiúnak elakadt a lélegzete szólni is alig bírt és csak egy halk köszönöm jött ki a száján. Dóri örömmel megosztotta vele a tízóraiját és csak annyit mondott :
-Egészségedre, örömmel adom.
Aznap Pisti és a többi fiú nem csúfolta és nem bántotta Dórit, hanem szép csendben mentek mellette és haza kisérték. Még azon a héten az osztály össze gyűjtött Dórinak minden féle ruhát és cipőt . Volt közte kabát nadrág sapka sál csizma kinek mi volt otthon, amire már nem volt szüksége. Aztán amikor Dóri reggel belépet az osztályba Pisti félénken elé állt és azt mondta:
-Dóri ne haragudj ránk, amiért heteken keresztül csúfoltunk és bántottunk. Nagyon félre ismertünk és nagy butaságot követünk el ellened. Engedd meg, hogy az osztály nevében át adjam neked ezt az ajándékot.
A kis vézna lány nem hitt a szemének, hogy az a sok szép ruha mind az övé és hogy most már nem fogják bántani. Nagyon szépen megköszönte és azt mondta nagyon fog rá vigyázni. Pisti lesütött szemmel állt előtte, és már tudta, nem a ruha teszi az embert, mindenkit úgy kell elfogadni ahogy van és inkább segítsünk a rászorulón ha tudunk .
Dóri utána minden reggel örömmel ment az iskolába egyre többen szerették és egyre jobban megismerték.
Nagyim története után este, amikor ágyamba feküdtem elgondolkoztam azon, hogy most is vannak az iskolánkba olyan gyerekek, akik kicsúfolják a másikat, ha nem márkás ruhában jár, vagy nem minden tanszere új, pedig sok év eltelt azóta, amióta Nagyi volt olyan idős, mint én...