Egy ember, egy élet, egy történet

Változás2015, 2015, március 20 - 16:28

„Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg."

 

Amikor pár évvel ezelőtt életem, szemlélet- és gondolkodásmódom eljutott odáig, hogy elegendő élettapasztalattal rendelkeztem ahhoz, hogy ne csak elgondolkodjam a saját életemen, hanem képes legyek mélyreható kérdéseket is feltenni, és azokra tartalmas válaszokat adni, érdekes kérdések fogalmazódtak meg bennem:

- Jó az életem így, ahogy van?
- Mi az értelme az életemnek?
- Vannak céljaim, vagy csak az egyik naptól a másikig élek, és életem alakulása csak céltalanul sodródik a sors tengerén?

Elgondolkodtam mindezeken, és hagytam, hogy kellőképpen megérjenek bennem. Aztán elkezdtem keresni a válaszokat. Elborzasztó és egyben kijózanító is volt mindaz, ami válaszként megfogalmazódott bennem. Ráébredtem, hogy alapvetően boldogtalan vagyok, és az életemet egy „túlélni a mát" személetben élem. Ebben a személetben tulajdonképpen semmi értelme az életemnek, hiszen nincsenek valódi céljaim, csak néhány erőtlen vágy képezi céljaim illúzióját. Szörnyű volt mindezzel szembesülni, de ugyanakkor szükségszerű is, hiszen a tények kegyetlen igazsága adta meg azt a kezdő lökést, amely végül elvezetett oda, hogy minden megváltozzon: én is, a környezetem is, a lehetőségeim is, az életem is...

Életem negyvenes éveinek elején jártam, és utáltam a munkámat. Azért utáltam, mert egy monoton, bürokratikus, agysorvasztó munkahely volt. Nem volt szabad gondolkodni, mert mindent a jogszabályok írtak elől, és mindenre megvolt a végrehajtási protokoll. Elsőre ez talán nem is hangzik olyan rémisztően, hiszen kényelmesnek tűnhet, de egy idő után ráébred az ember, hogy gépként éli az életét. Lassan elsorvadnak egyedi, „emberi" képességei: kreativitása, alkotásvágya... S mivel mindezeken túlmenően, egy „világvégi" kisfaluban éltem, egy olyan megyében, amelyet a munkanélküliség átka többszörösen sújtott, a munkahelyváltás lehetősége az esélytelenség homályába veszett.

Hasonló folyamat zajlott le a házasságomban is, melyből idővel eltűnt az a varázs, amely a kapcsolat elején még boldogságot adó melegséggel oltalmazta a szerelmünket. Lassan „elszürkült" és sivárrá vált. Nyilván senki sem tökéletes, és a legtöbb esetben egyszerre hibás mindkét fél, de ettől a tények még tények maradnak, és a helyzet is változatlan marad.

Le lehet élni így egy életet, s úgy vélem jócskán vannak, akik ezt meg is teszik, de felmerül a kérdés, hogy vajon érdemes-e? Én erre a kérdésre nemmel válaszoltam, és elindultam egy számomra teljesen új és ismeretlen úton: a változás útján. Ezzel a döntésemmel felvállaltam azt, hogy életem a változtatás ellenére sem lesz jobb, vagy esetleg még rosszabb lesz. De ugyanakkor esélyt is adtam önmagamnak arra, hogy az életemet jobbá tegyem. Nyilván minden döntési helyzetben, a döntés előtt, mérlegelni kell, hogy milyen alternatívák jöhetnek számításba, és azok milyen előnyökkel, illetve milyen hátrányokkal járhatnak. Fontos továbbá megérteni, hogy egy adott ok, milyen módon hat az okozatra, s egy adott okozat hogyan jön létre egy adott okból. Az én esetemben az okozat, a kedvezőtlen élethelyzetem volt, s ennek oka pedig az életem eseményeihez való hozzáállásomban volt keresendő, és mindennek a gyökere pedig a gondolkodásmódomra volt visszavezethető.

Fel kellett ismernem, hogy a körülményeim azért olyanok, amilyenek, mert én magam is olyan vagyok, amilyen. Ebből következően a körülményeim is csak akkor változnak meg, ha én magam is megváltozom. Ráébredtem, hogy ha én megváltozom, azáltal megváltozik minden más is. Mindez abból fakad, hogy a világ olyan, amilyen, de mégis mindenki másképpen, egyedien éli meg, hiszen mindenki a saját gondolkodásmódján keresztül szűri meg mindazokat az eseményeket, információkat, tényeket és feltételezéseket, melyek őt érik, és ezáltal mindenki más-más módon értelmezi azt. A világot a gondolkodásmódunk szerint értelmezzük, és eszerint fogadjuk be annak eseményeit és történéseit. Ha például valaki elveszíti a munkahelyét, azt felfoghatja tragédiának, veszteségnek, mivel az abból származó jövedelme megszűnik. Ugyanakkor felfoghatja lehetőségnek is, hiszen ezáltal egy új útra lép (még ha kényszerrel is), amely egy jobb munkahely lehetőségét hordozza magában. Tehát ugyanazon esemény, két különböző gondolkodásmódú embernél, két különböző hatást, valamint két különböző érzelmi- és lelki állapotot eredményez. Mindezeket felismerve és megértve, úgy döntöttem, hogy a változás útjára lépek, és átalakítom önmagam, hogy ezáltal megváltozzon az életem.

Azáltal, hogy megváltoztattam azt a szemlélet- és gondolkodásmódot, ahogyan addig az életemet és azok eseményeit szemléltem és értelmeztem, elkezdett minden megváltozni körülöttem. Már nem úgy tekintettem a munkámra, mint életem kötelező érvényű börtönére, hanem úgy, mint életem egy szakaszának momentumára, mely azt eredményezte, hogy egy szervezeti átalakítást kihasználva távozzak a munkahelyemről. Megváltozott gondolkodásmódom - mindezeken túlmenően - változást hozott a házasságomban is, melynek eredményeképpen az megszakadt. Ezt tekinthetjük negatívnak abból a szemszögből, hogy egy párkapcsolat megszakadt, és tekinthetjük pozitívnak abból a szemszögből, hogy ez a kapcsolat, már nem tartalmazta mindazon boldogító elemeket, melyek elengedhetetlen részét képezik egy boldog házasságnak. Gondolkodásmódom, s vele párhuzamosan életem is, ezt követően is folyamatosan változott és fejlődött. Kiléptem saját mentális börtönömből és ezzel kiléptem életem negatív, visszafogó, elnyomó és boldogtalanná tevő körülményeiből is. A munkanélküliséget realizáló valóságban felfedeztem azt a pici ösvényt, amely kiutat biztosított. Ez az ösvény, az én esetemben egy saját vállalkozás révén realizálódott. Ezáltal lehetőségem nyílt arra, hogy olyan kreatív és alkotóerős tevékenységet végezhetek, amely önmagam boldogságán túlmenően az emberek, a társadalom hasznát is szolgálja. Gondolati szabadságom útján képessé váltam kilépni saját komfortzónámból és felismerni saját és mások hibáit. Megérteni, hogy senki sem tökéletes, és egyetlen tulajdonságunk sem jó vagy rossz, csupán csak relatív jelenségek. Minden attól függ, hogy az, aki érzékeli, hogyan értelmezi mindezt. A tapasztalat arra is megtanított, hogy túl kell látnom önmagam és mások hibáin. Másképpen kell azokra tekintenem, és másképpen kell azokat értékelnem ahhoz, hogy azok más módon hassanak rám. Rájöttem, hogy ha megismerjük önmagunkat, sokkal jobban megérthetünk másokat is. Azáltal pedig, hogy jobban megértünk másokat, a minket körülvevő világot is sokkal jobban megismerjük, mert életünket akaratlanul is pókháló módjára szövik be az emberi kapcsolatok. Mindezek révén olyan összefüggéseket értettem meg, mint pl., hogy mindennapi örömeink forrásait ne a társadalmi elvárás és a média irányítsa, hanem sokkal inkább belső, eredendően ősi énünk. Hogy ne csak a vagyonorientált, divat és trend centrikus világ elvárásainak teljesülésekor legyünk képesek örülni, hanem a mindennapok apró sikereinek és történéseinek is.  Amikor mindezt megértettem, teljesen másképpen kezdtem látni azt a világot, amelyben éltem. Lassan képessé váltam arra, hogy felfedezzem a kudarcokban rejlő lehetőségeket, ennek egyik példája, a munkahelyem elvesztésének tényében felfedezett saját vállalkozás lehetősége. Rádöbbentem arra is, hogy bizonyos esetekben el kell veszítenünk valamit, vagy valakit ahhoz, hogy megtudjuk milyen az, ha már nem része életünknek, és ezáltal megtudjuk annak valódi értékét. Megértettem, hogy az élet igazi értékeit, (pl. a szerelmet, a szeretetet, a barátságot, a tisztességet, a hűséget, a becsületet...) nem lehet pénzben kifejezni, mert az élet igazi értékeit pénzzel sohasem lehet megvenni.

Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg. Ezek nélkül képtelenség átalakulni és megváltozni. De ha kellő bátorsággal, elszántsággal és kitartással felvértezve képesek vagyunk megváltoztatni önmagunkat, akkor képesek vagyunk megváltoztatni mindent, mert ha mi magunk megváltozunk, minden más is megváltozik körülöttünk. Az életünk boldoggá és sikeressé válik azáltal, hogy vannak igazi céljaink, és általuk értelmet nyer az életünk.

„Az embernek ahhoz, hogy boldog legyen, két dolgot kell tennie: Először hinnie kell, hogy van az életnek értelme. Másodszor, meg kell találnia, hogy mi az." (Lev Tolsztoj)

Ahhoz hogy életünk értelmet nyerjen, meg kell találni mindazokat a tényezőket, melyek számunkra értelmet adnak az életünknek. Képeseknek kell lennünk megálmodni egy szebb, jobb és sikeresebb jövőt, hiszen ha erre képtelenek vagyunk, az utat sem fogjuk megtalálni, ami elvezet oda. Ha valaki nem tudja, hogy hová akar menni, akkor az sehová sem fog menni. Egy jobb jövő eléréséhez egy jobb célra van szükségünk. Mindehhez pedig a változáson keresztül vezet az út, mert a világon csak egyetlen dolog állandó, és az nem más, mint a változás. Ahhoz pedig, hogy életünket megváltoztassuk, először nekünk, önmagunknak kell megváltozni, mert az ember által létrehozott változás (legyen az bármilyen külső környezeti változás) mindig belülről az emberből fakad. Hiszen ahhoz, hogy például egy felhőkarcoló létrejöhessen, magának az embernek kellett úgy megváltoznia (annyi tudást megszereznie), hogy meg tudja álmodni és létre tudja hozni. Ezért van az, hogyha az ember változik, minden más is változik. Erről szól az emberi evolúció, és erről szól a Te egyéni sorsod is Kedves Olvasó. A változás önmagában értelmetlen cél. Értelmet csak akkor nyer, ha abban elsősorban az egyén, másodsorban az emberi közösség valamiféle szépséget, boldogságot, igazságot... egyszóval valamiféle értéket talál. Ezért a változásnak mindig a tökéletességre, a harmóniára, a boldogságra és a fenntarthatóságra kell törekednie.

Úgy gondolom mindnyájunknak meg kell álmodnunk azt a szebb jövőt, amelyben élni szeretnénk, de mindez csak akkor valósulhat meg, ha mindnyájan teszünk is érte. Ha egyéni boldogulásunk céljait helyesen határozzuk meg, az saját boldogulásunkon túlmenően, mindnyájunk boldogulását is szolgálja azáltal, hogy egyéni jólétünk megteremtése során mások jólétét segítjük elő.

Mindehhez erőt, kitartást, és sok sikert kívánok Neked, Kedves Olvasó!

Az írás hossza kb. 9 ezer karakter