Egy fiatal lány igaz története

Évszám
2011
Beküldő
Marcika06
Ezúttal szeretnék bemutatni a kedves olvasóknak, egy saját igaz történetet, mely egy 28 éves fiatalasszonyról, családjáról, életkörülményeiről szól illetve, hogy hogyan vált hirtelen felnőtté.

2006. júliusát írtunk, hét ágra sütött a nap, ezért is vidáman indult a napom. Ebben az évben fejeztem be tanulmányaim, mely akkreditált felsőfokú jogi asszisztensi képesítést foglalt magában. Végre úgy éreztem egyenes úton, haladok az egyetem felé, pontosabban valóra válhat az álmom, hogy a közigazgatás területén dolgozhatom.

Bár tanulmányaim során elég sok atrocitás ért származásom miatt, az osztálylétszám összege 24 főből állt, melyből én voltam az egyedüli roma származású. Kaptam hideget, meleget, mind pedagógusoktól, mind diáktársaimtól, de mindezek ellenére emelt fővel fejeztem be a képzést. Továbbképzésem elsősorban a barátnőm, Martina biztatott, másodsorban a családom, illetve a barátom, Gábor.

Bevallom, féltem elküldeni a felvételi lapot, mert tudtam, hogy az egyetemen is jelen lesz a diszkrimináció. Tanácsot szerettem volna kérni Martinától, ezért felhívtam telefonon, mert tudtam ő rá mindig, mindenben számíthatok.

Hogyne, be kell adnod a jelentkezésed valamely felsőoktatási intézménybe, - mondta miután elmeséltem neki, miért érzem magam kétségbeesett helyzetben.

Végül megegyezésre jutottunk, hogy jövő év februárjában leadom a pályázatom. A szüleim kivételesen örültek a döntésemnek, mivel négyen vagyunk testvérek, és legalább én folytatom a tanulmányaim. A szüleim mindenben támogatnak, ha felvesznek a jogi egyetemre. Mivel nyár volt és a nyári szünetben elkezdtem munkát keresni, hogy tudjam finanszírozni valamennyi részét a tanulmányaimnak. Megpályáztam néhány közgazdasági intézményt, illetve különböző cégeknek megküldtem az önéletrajzom. Augusztusban értesítést kaptam telefon formájában egy üveggyártó cégtől, amely területileg Salgótarjánban helyezkedik el és különböző gépjármű üveggyártással tevékenykedik. A munkaügyi osztályról kaptam a telefonhívást, és közölték, hogy állásinterjún kell részt vennem, ha esetleg még aktuális az állás. Részt vettem az interjún, ahol közölték velem, hogy

Sajnos csak kemence kiszolgálónak tudnak alkalmazni, irodai állást jelenleg nem tudnak felajánlani. - mondta a munkaügyi osztályvezető.

Természetesen elfogadtam az állást, csak titokban reménykedtem, hogy irodai munkát ajánlanak. Az előadó közölte a munkarendet mely három plusz hármas volt, pontosabban három nap nappal és éjszaka tizenkét órás munkarendben, amely között három nap szünet volt. Rövid határidőn belül sikerült elintéznem az egészségügyi dokumentumokat, ezáltal már egy hét múlva kezdhetem a hármas csoportban, éjszakás műszakban. A feladatom elég nagy monotonitást követelt, mert egész éjszaka, a 'dukátó' nevű gépjármű üveg tisztítása illetve pontosan a kemencére kellett helyezni. A műszak végére kicsit elfáradtam, de úgy gondoltam tanulópénznek nagyon is jó lesz. Az üzemben új dolgozónak számítottam, és kicsi termetem miatt kételkedtek, hogy hogyan bírom a terhelést. A dolgozókkal az első munkanapomtól kezdődően szimpatizáltam. Ahhoz képest, hogy elég kemény éjszakán volt mindenki túl, nagyon vidámak voltak az emberek, ami nekem természetesen nagyon tetszett. Nagyon kedvelem a humoros társaságot, és ráadásul a főnökök is hasonló beállítottságú emberek voltak.

Ahogyan telt múlt az idő, a munkatársakkal egyre bizalmasabb viszonyba kerültem, mindenki megbízott bennem. A kollégákkal alkalmanként eljártunk szórakozni, kávéházba, ahol rengeteget beszélgetünk. Ekkor végig futott a gondolat a fejemben milyen nehéz lesz elválnom tőlük, ha eljön a felvételi ideje. A gyárban volt egy férfi a neve Gábor, magas, barna hajú, zöldeskék szemű fiatalember, aki személy szerint nagyon megtetszett, bár még csak barátok voltunk, de idővel kialakult köztünk egy csodálatos szerelem.

Az üzemben minden kolléga tudott a kapcsolatunkról, amelynek nagyon örültek. Természetesen bemutattam a családomnak, mivel elég nagy a család így megosztott véleményeket kaptam, de ami a legfontosabb számomra, hogy a szüleimnek szimpatikus volt Gabi. Édesanyám aggódott értem, mert a párom magyar származású és féltett, hogy esetleg nem fogadnak el a származásom miatt.

November végét írtunk, és a kedvesem úgy döntött, itt az ideje, hogy ő is bemutasson a szüleinek. Be kell, hogy valljam nagyon izgultam a találkozás miatt, illetve a szüleim is elégé izgatottak voltak. Mikor eljött a találkozás napja kellemes csalódásban volt részem, a párom szülei nagyon kedves, intelligens emberek és Gábor elmondása szerint én is szimpatikus vagyok nekik.

Édesapámék már nagyon vártak haza, hogy hogyan sikerült a találkozás a párom szüleivel. Elmeséltem a szüleimnek, hogy az első bemutatkozás alkalmával kivételesen szimpatikus embereknek tartom őket. Édesanyám rákérdezett, hogy hogyan fogadták, hogy roma származású vagyok.
Azt mondták Gabinak, hogy felnőtt férfi, ő dönti el, kivel szeretne együtt lenni, illetve ők elfogadják gyermekük döntését. - feleltem édesanyámnak.

A család örült, hogy jól sikerült a találkozás Gábor szüleivel.

Még pár nap volt hátra a novemberi hónapból, és beköszöntött a várva várt december. A húgom, Zsanett várandós volt és december hónapjában várta kisfia születését. Édesanyámék nem igazán tudták elfogadni a húgom párkapcsolatát, mert nem folytatta tanulmányait annak ellenére, hogy már csak az érettségi vizsgája volt hátra. A szüleim kénytelenek voltak elfogadni a helyzetet, ami természetesen az idő múlásával valamelyest sikerült, majd az unoka születése feloldotta a húgom iránt érzett haragot.

December harmadikán megszületett Zsanett húgom kisfia, aki a Nikolas nevet kapta. Az egész család még sose volt ilyen felhőtlenül boldog. Nagy öröm és boldogság volt ez a szüleimnek, illetve a család többi tagjának.

Pár nap elteltével mindketten egészségesen hazatérhettek a kórházból. A lakás hirtelen megtelt emberekkel, és minden szempár a kicsi Nikolasban gyönyörködött. Niko volt az első unoka a szüleimnek, ezért is voltak nagyon boldogok.

Körülbelül egy hét elteltével Zsanettnek fájdalmai léptek fel a háta tájékán, felkerestük a háziorvost, aki beutalta a kórházba kivizsgálásra. Elkísértem őt a vizsgálatra, ahol kiderült epekő alakult ki a terhesség által, bent kellett maradnia a további vizsgálatok miatt. A kicsire én és édesanyám vigyáztunk. Anya egy percre sem hagyta magára, imádta a kicsi Nikot. Zsanett két hét elteltével tért haza ismét a kórházból, már nagyon hiányzott neki gyermeke Nikolas. Testvérem hazatérésével ismét együtt volt a család.

December közepét írtunk, odakinn nagy pelyhekben hullott a hó, már mindenki türelmetlenül várta a karácsonyt. Édesapám és az idősebb öcsém, Sándor az utolsó napjukat dolgozták Budapesten, elköszöntek a kollégáktól és ők is hazatértek.

A mi családunkban nem szoktunk ajándékot vásárolni egymásnak az anyagi helyzetünk miatt, ezért mindenki kitalál egy kreatív dolgot, amit kézzel készítünk el. Anyukám karácsony ünnepén mindig nagyon finom és bőséges menüt készített a családnak. Miközben anya az ünnepi menüt készítette, én, apa és a testvéreim feldíszítettük a karácsonyfát. A fánk általában mindig nagyon színes volt. A karácsonyi vacsora után még sokáig ébren maradt a család, és az apai nagyszülők, illetve apa testvérei, gyerekei átjöttek hozzánk, és rengeteget beszélgetünk.

Karácsony másnapján szinte az egész család pihen, még anya is, akire ez nem jellemző, csak kis unokájával foglalkozott.

A két ünnep közti időszak szintén pihenéssel telik, illetve a család nagy része a kis Nikót kényezteti.

Eljött a szilveszter napja, anya napközben elkészítette az ebédet, majd a család megebédelt. Anyáék kivételesen nem mentek el szórakozni, a kicsi körül forogtak. Gabi, a párom nálunk töltötte a szilveszter estét, amit nagyon élvezett. Gábornak szokatlan volt, hogy nagy a családom van, és mindenki más személyiséget takar, de büszke voltam rá, mert mindenkivel megtalálta a közös hangot.

Éjfél előtt pár perccel segítettem anyának elkészíteni a virslit, lassan beköszöntött az újév. A család boldog új évet köszöntött egymásnak, és megvacsoráztunk. Vacsora után zenét hallgatunk, és közben beszélgetünk a búcsúzó évről, reménykedve abban, hogy az újév eredményesebb lesz.

Az újév napján az anya húga, Andrea és az ő férje, Axel eljöttek hozzánk újévet köszönteni. Természetesen örült a család a látogatásnak, mivel anya húgának a férje német állampolgár, és csak időszakonként látogatnak haza Magyarországra. Közölték, hogy holnap utaznak haza Németországba és viszik a nagymamát is magukkal.

Jó rendben. - felelte anya.

Az elköszönés után anya már megint a kicsi unokáját kényeztette. Pár nap elteltével apa és az idősebb öcsém elkezdtek dolgozni, helyileg Budapesten. Egy épület bontásán dolgoztak, és természetesen én is visszatértem dolgozni. Anyukám elkísérte az idősebb öcsém feleségét Fruzsinát ultrahang vizsgálatra, mivel február környékére várta gyermeke születését.

Már mindenki türelmetlenül várta a kis jövevény születését. Fruzsit hívtam telefonon, mit diagnosztizált a doktor az ultrahangon.

Mindent rendben talált az orvos, nyugodj meg, majd otthon részletesebben megbeszéljük, mi történt az ultrahang vizsgálaton.
Rendben. - feleltem.

A munkahelyemen a csoporttársak máris hiányoltak, mert tudták, nemsokára eljön a felvételi ideje. Megnyugtattam őket, hogy júniusig maradok, de addig még nagyon sok idő van hátra, és bármi történhet.

Miután letelt a munkaidőm, siettem haza, mert eléggé fáradt voltam. Édesanyám már nagyon várt haza. Fruzsi elmondása szerint, anyának a nyaka körül nem akar csillapodni a fájdalma annak ellenére, hogy már bekente fájdalomcsillapító krémmel, amit jól bemasszírozott.

Nagyon aggódtam, mert a fájdalom csak uralkodott anyán, semmit sem enyhült a fájdalma. Mivel nem csillapodott anya fájdalma, úgy gondoltam, értesítem az ügyeletes doktort.
Rendben, egy óra múlva önöknél vagyok. Jelenleg is betegnél vagyok. - mondta a doktor úr, miután elmeséltem, mi történt anyával.

Hamar megérkezett az ügyeletes orvos, megvizsgálta anyát és kapott fájdalomcsillapítót injekció formájában, és javasolta, hogy keressük fel a körzeti orvosunkat, kérjünk tőle egy teljes kivizsgálást, illetve mindenképp menjünk el tüdőröntgenre.

Megköszöntem a doktornak, hogy segített enyhíteni anya fájdalmát, és ment is tovább egy újabb beteghez.

Apáék is hazatértek a munkahelyükről, elmeséltem nekik a történteket, és apa megkért, hogy holnap ne menjek be dolgozni, kérjek szabadságot, hogy anyát elkísérjem a házi orvoshoz. Betelefonáltam a munkahelyemre.

Természetesen beírom a szabadságot - mondta a csoportvezető főnök úr, miután elmondtam az okát.

Már türelmetlenül vártam a reggelt, hogy elmenjünk az orvoshoz, mert anyának szinte egész éjszaka rettentő fájdalma volt. Elkísértem anyukámat a doktorhoz, és közöltem vele a tényeket.
Ízületi gyulladásra gyanakszom, ezért előírok önnek fizikoterápia kezelést, melyen minden alkalommal rész kell vennie - mondta a doktor.

Természetesen beleegyezésünket adtuk annak reményében, hogy anya rendbe jön. Megkérdezte tőlem a háziorvosom, hogy jelenleg van e munkaviszonyom.

Igen van. - feleltem.
Sajnos, ki kell önt írnom betegállományba, hogy el tudja kísérni az édesanyját a kezelésekre, mivel a járás is nehezen megy neki. A kezelés körülbelül egy hónapot vesz igénybe.

Természetesen beleegyeztem.

Az ügyeletes doktor javaslatára elküldöm önt tüdőröntgenre. Az eredménnyel, kérem jöjjenek vissza.

Még aznap elutaztunk Szécsény városába a szűrésre. A vizsgálat eredménye negatív volt, nem találtak rendellenességet. Másnap visszavittem a leletet a házi orvosnak.

Rendben van minden. Járjanak el a kezelésre, amit előírtam és nem lesz semmi probléma az édesanyjával. - mondta doktor.
Rendben majd jelentkezem.

A család minden tagja nagyon aggódott anya állapota miatt. Sajnos anyának nem enyhültek a fájdalmai, a fájdalomcsillapító sem hatott szinte semmit. Nagymamám barátnője, Rozika néni javasolt egy krémet.

A neve 'Aloe vera', minden fájdalmat csillapít. - mondta, miután értesült anya állapotáról.

Másnap megvásároltam a kenőcsöt, és siettem haza bekenni anyu nyakát és hátát.

Valamennyire enyhült a fájdalom. - felelte anya.

Természetesen becsületesen eljártunk a kezelésekre, de sajnálatos módon semmit nem használt, anya elmondása szerint még erősebbek voltak a fájdalmai.

Miután azt tapasztaltam, hogy anyukámnak nem használ a kezelés, felkerestem a doktorunkat, és közöltem vele, hogy anyának nem használ az előírt kezelés. Ez az oka, hogy nem tudott eljönni a vizsgálatra, mert iszonyatos fájdalma van.

Teljesen tanácstalan vagyok. Rendelés után meglátogatom az édesanyját, és meglátom, mit tehetek. - felelte a doktor.
Rendben várni fogjuk.

Apa hamarabb érkezett a munkából a szokottnál, mert nagyon aggódott anya állapota miatt.

Rendelés után a doktor házhoz jön, és megvizsgálja anyát - mondtam apának.

Apáék megebédeltek, és játszottak az unokákkal, közben megérkezett a doktor. Megvizsgálta anyut, és felírt fájdalomcsillapítókat injekció formájában.

Minden reggel és este az asszisztens hölgy fogja beadni önnek.

Miután anyának a doktor adott egy injekciót, ezután kikísértem.

Teltek múltak a napok, de anya fájdalma csak erősödött. Nagyon sajnálta a család anyát, hogy milyen nagy fájdalom nehezedik a testére, és csak tehetetlennek éreztük magunkat, mivel nem tudtuk a terhet levenni a válláról.

Ismételten felkerestem a háziorvost és elmondtam neki, hogy anya rosszabbul van. Meglátásom szerint tanácstalan volt a doktor.

Felírok erősebb injekciókat, és majd meglátjuk, miként reagál az édesanyja szervezete.

Nehezen fogadtam el, hogy már megint szurkálják anyát, és lehet fölöslegesen. Hazaérkeztem, és közöltem a családdal, mit javasolt a doktor úr, apa sem örült az újabb injekcióknak, de reménykedtünk, hogy csillapodik a fájdalom, amit csak anyu érzett. Elérkezett a felvételi ideje, leadtam jelentkezésem több intézménybe, ahol jogtudományt oktatnak, „lesz, ami lesz"-alapon.

Napok, hetek teltek, de anya fájdalma kicsit sem enyhült. Értesítettem a doktor, aki teljesen értetlenül állt a dolog mögött.

Továbbra is adjuk az injekciókat még pár napig.

Apukám, amikor meghallotta, hogy mit mondott az orvos, teljesen felháborodott. Anya már sírt a fájdalomtól, azt mondta, nem bírja tovább. Én is és a család is elsírta magát, annyira sajnáltuk anyát.

Édesanyám már nagyon szeretett volna unokákat, és mire megkapta e nagy ajándékot a húgomtól és öcsémtől, nem élvezhette, mint egy nagymama.

Anyának, azt hiszem ez jobban fájt, mint maga a testi fájdalma. Szeretett volna velük játszani, kényeztetni őket, de sajnos, mikor a fájdalom eluralkodott rajta, semmire nem volt képes.

Volt olyan időszaka anyának, hogy jól érezte magát. Természetesen ezt az időt az unokákkal töltötte.

Anyát meglátogatta egyik nap a barátnője, és ajánlott egy doktornőt Balassagyarmaton, de csak magánbetegként fogad.

Kérjétek szakvéleményt! - mondta.
Rendben, holnap felkeresem apával. - feleltem.

Másnap felkerestük a doktornőt, anyát is vittük magunkkal. Közölte a doktornő, hogy csak magánpáciensként tud fogadni.

Vállalják?
Természetesen igen. - válaszoltam.

Megvizsgálta anyát, és ő is ízületi gyulladást diagnosztizált, injekció kúrát javasolt, de elmagyarázta, hogy csak háromhetenként lehet beadni a betegnek, mert igen erős dózisú gyógyszer.

Beleegyeztünk, nem volt más választásunk. Anya megkapta az adagot, ezután haza indultunk.

Mire haza érkeztünk, anyának a fájdalma enyhült, mindenki nagyon örült a jó hírnek. Másnap felmentem a házi orvoshoz, és közöltem vele a tényeket.

Nem nagyon örülök ennek a választásnak, de maguk tudják... - mondta a doktor.

Végre anya is élvezhette az unokákkal való együttlétet, ilyenkor mindig megjegyezte, hogy nekem mikor lesz gyerekem.

Én még ráérek - feleltem.

Jó volt látni, hogy anya már boldog és nem a fájdalom uralkodik el a testén.

Sajnos két nap elteltével újra jelentkeztek a tünetek, teljesen kétségbe esett az egész család, mivel a doktor nő szerint három hétre elegendő érzéstelenítőt kapott.

Anyával és apával ismételten felkerestük a balassagyarmati doktornőt, hogy mit tegyünk, mert a fájdalmak újra jelentkeztek.

Látván anyát a doktornő szóhoz sem jutott, értetlenül állt a dolog előtt.

Elnézést kérek önöktől, de én többet nem tehetek az édesanyjáért, egy erős dózist kapott, amitől három hétig fájdalommentesnek kellett volna, hogy legyen. - mondta a doktornő.
Esetleg megszúrhatom egy kisebb dózisú injekcióval? - kérdezte a doktor nő anyától.

Helyette én válaszoltam:

De azt tetszett mondani, hogy három hétig nem kaphat semmilyen fájdalom csillapított, mert nagy dózisban kapott.
Igen, de ha erős a fájdalma a páciensnek, akkor szoktuk javasolni egy kisebb dózisút, hogy könnyebb legyen a betegnek.
Rendben, akkor kérnék az injekciót, mert másképp, a jelenlegi helyzetben nem tudunk segíteni anyán.
Kérem, keressék fel a házi orvosukat, és kérjék meg, hogy küldje el önöket részletes kivizsgálásra.
Rendben. Viszontlátásra!

Anyu fájdalma már kevésbé enyhült, de jobb volt, mint előtte.

Másnap felkerestem a körzeti orvosunkat, és elmondtam neki, hogy mit mondott a doktornő.

Beküldöm önöket a salgótarjáni sürgősségi osztályra, és majd ott megkezdik az előzetes kivizsgálást, de mielőtt még távozna sajnos fel, kell önt mentenem táppénz alól.
Rendben, majd elintézem a munkahelyi teendőimet, de most anya a fontosabb, értesíteni fogom önt a vizsgálat menetéről, illetve eredményeiről.
Jó rendben.

Bevittem anyát a sürgősségi osztályra, ahogyan a doktor javasolta.

Nem volt csak három beteg, ennek ellenére késő délután, - azt hiszem - öt óra körül, hívták be anyát a vizsgálóba, reggel tíztől. Nagyon mérges voltam, mert anya már sírt a fájdalomtól, és mégsem hívták be. Az ügyeletes doktor sétált, illetve kávézott a nővérkékkel. Megbotránkoztató volt minden beteg számára, nem volt bátorságuk szólni az orvosnak, velem ellentétben. Mikor megláttam, hogy anya sír a fájdalomtól, benyitottam a nővérszobába, és kértem én is egy kávét a nővérektől, illetve az orvostól.

Nem! Fáradjon ki, maga ide nem jöhet be!
Kérem, az édesanyámat mikor látják el? - kérdeztem.
Türelem, sok a dolgunk. - válaszolták.

Végre behívták anyát, az orvos meg sem vizsgálta. Azt mondta máskor ne pénteken jöjjünk be, mert már hétvégének számít, Felírt egy „Cataflam" nevű gyógyszert és hazaküldött.

Nagyon megdöbbentem a történteken, ami sajnos a mai napig sem változott.

Hétvégén ügyeletes doktort kellett hívnunk anyához, szerencsénkre a háziorvosunk volt az ügyeletes aznap délután. Elmeséltem neki a történteket, és mondta, hogy őt is kérdőre vonta a sürgősségin bent lévő doktor úr.

De ezzel most ne foglalkozunk, ezt majd én elintézem - mondta a háziorvos.
Gondolom ugyanaz a probléma.
Igen, doktor, nem csillapodik.
Adok egy fájdalomcsillapítót. Sajnos, a jelen helyzetben nem tehetek mást. Hétfőn jöjjön be a rendelőbe, és elküldöm az édesanyját neurológushoz. Meglátjuk, mi lesz a diagnózis, aztán kezdeményezzük a CT-vizsgálatot.
Rendben doktor úr, köszönjük a segítségét!

Azt hiszem, még soha nem vártam ennyire, hogy hétfő legyen. Nagyon nehezen telt el a hétvége.

Hétfőn reggel tíz óra körül megérkeztem a doktor úrhoz.

Már megírtam a beutalót a vizsgálatra, de Szécsény városba kell menniük, mert Salgótarjánban szabadságon vannak.
Rendben, majd jelentkezem a diagnózis eredményével - köszöntem el az orvostól.

Ezután siettem haza, mert anyának hatalmas fájdalma volt. Adtam neki egy fájdalomcsillapítót, és megmasszíroztam a testét. Miután befejeztem a masszírozást, anya lepihent, úgy láttam enyhült a fájdalma és elaludt.

Kedd reggelre ébredtünk. Anyának elég jól telt az éjszakája, nem volt olyan erős fájdalma, mint máskor.

Megérkeztünk a rendelőintézetbe, anyán láttam, hogy újra erősödik a fájdalma, ezért bekopogtam, és megkérdeztem, hogy fogadják-e anyát.

A rendelés végén tudom önöket fogadni, - mondta a doktornő.
Rendben, kint várunk.

Közel négy órát vártunk. Anya már sírt a fájdalomtól, nagyon sajnáltam. Már én is ott tartottam, hogy elsírom magam a látottak miatt.

Bementünk a rendelőbe, a doktornő elkérte anya TAJ-kártyáját és közölte, hogy nem vizsgálja meg anyát, mert nincs a rendszerben.

Kérem, vizsgálja meg anyát! A körzeti doktor úr küldött magához, mert Salgótarjánban szabadságon vannak, és szükségünk lenne a szakvéleményére egy CT-vizsgálat kezdeményezéséhez. Ráadásul anyának hónapok óta nagy fájdalmai vannak, ami szinte nem csillapodik - feleltem a doktornőnek.
Nem érdekel! Én nem dolgozom más kolléga helyett, keressenek, más doktort vagy menjenek el magánként, ha sürgős a vizsgálat!
Köszönjük szépen doktornő, volt miért esküt tenni!

Nagyon mérges voltam és a háziorvosunk is, amikor elmeséltem neki a történteket. Éjszaka anyához ismételten ügyeletes doktort hívtunk. Adott egy injekciót, aminek hatására el tudott aludni.

Másnap felkerestem az orvosunkat, és közöltem vele, hogy éjszaka ismét doktort hívtunk, illetve megkérdeztem:

Most hogyan lesz meg a szakvélemény?
Sajnos meg kell várnunk, amíg letelik a szabadság idejük a salgótarjáni doktoroknak, mert körzetileg Tarjánhoz tartozunk. De ettől függetlenül köteles lett volna a doktornő az édesanyját ellátni.

Hazaérkeztem és gondolkodtam, mit tehetnék édesanyám érdekében.

Felhívtam a belföldi tudakozót, és megkérdeztem a budapesti országos reumatológia intézet telefonszámát. Miután megkaptam a telefonszámot, felhívtam az intézetet.

Jöjjenek fel Budapestre kora reggel, és hozzák magukkal az eddig elvégzett vizsgálatok eredményeit - mondta az asszisztens, miután elmeséltem mi a helyzet anyával.

A család örült, hogy ilyen hamar kaptunk időpontot. Felhívtam a háziorvosunkat, és megkértem, fáradjon ki a lakásunkra, mert anyának fájdalma van.

Rövid időn belül megjött az orvos, adott anyának injekciót, így egy kicsit megnyugodott, és a fájdalma is enyhült.

Holnap kora reggel anyát felvisszük az országos neurológia intézetbe, ahol megvizsgálják - mondtam a doktornak.
Nagyon örülök, hogy meg tudta oldani ezt a helyzetet. Az eredménnyel természetesen értesítsenek!

Már április közepét írtunk, nem gondoltam, volna, hogy a 2008-as év ilyen nehéz lesz.

Nem tudtam aludni éjszaka, a testvéreimmel beszélgetünk anyáról, hogy mi lesz az állapotával, nagyon aggódtunk érte.

Korábban ébredtem, mint szoktam, mert anyának is segítenem kellett az öltözködésben. Apa arcán aggodalmat és feszültséget láttam, nagyon sajnáltam.

Gépkocsival vittük anyát a vizsgálatra. Természetesen az autó hátsó részét szinte ággyá alakítottuk át, hogy anyunak kényelmes legyen.

Az utazás alatt sokat gondolkodtam, vajon mi lehet anya betegsége. Ez idő alatt Gabi hívott telefonon és közölte, hogy be kell mennem a munkahelyemre felmondani, illetve, hogy minden kollégám üdvözöl.

Rendben, majd holnap bemegyek felmondani, és veled is szeretnék beszélni a jelenlegi helyzetünkről.

Megérkeztünk az intézetbe. Miután anyát bejelentettem, helyet foglaltunk a rendelő előtt, és várakoztunk. Apa nagyon ideges volt, amit próbált leplezni előttünk. Anyának jelentkeztek a testi fájdalmai, szegény már alig tudott ülni a széken. Próbáltam beszélgetni vele, hogy elvonjam a figyelmét.

Telt-múlt az idő, aztán két óra várakozás után édesanyámat behívták, természetesen én is bekísértem őt.

A doktor úr nagyon rendes volt édesanyámhoz, illedelmesen kommunikált vele, és tetőtől talpig megvizsgálta. Miután véget ért a vizsgálat, anyát elküldte egy újabb tüdőröntgenre, amit az intézetben készítettek, és a doktor azonnal kiértékelte.

Látván a doktor arcmimikáját nagyon megijedtem, már sejtettem, hogy valami nincs rendben. Anyát kiküldte a doktor én bent maradtam.

Azonnal keressék fel a háziorvost és a lakhelyükhöz tartozó tüdőgondozó intézetben ismételjék meg a röntgenvizsgálatot, hogy pontos diagnózist tudjanak megállapítani a szakértők, illetve javaslom a mihamarabbi CT-vizsgálatot - mondta a doktor.
Igen, doktor úr. Nagyon köszönjük! Kérhetnénk anyának egy fájdalomcsillapítót, mert fájdalmai vannak.
Természetesen, küldje be az anyukáját!
Köszönünk mindent, doktor úr, viszontlátásra!

Apa már alig várta, hogy kiérjek, és elmondjam, mit mondott a doktor. Miután elmeséltem megijedt, hogy mi lesz anyával.

Anya egész jól viselte a hazafelé utat, ami két órát foglalt magába. Mivel hamar hazaértünk, még aznap felkerestem a háziorvost és közöltem vele a tényeket, illetve megmutattam a röntgenfelvételt, és a javaslatot.

Előjegyeztetem önöket CT-vizsgálatra, megpróbálom megsürgetni, de nem ígérek semmit. Holnap menjenek el egy újabb tüdőröntgenre, és az eredménnyel azonnal keressen fel - mondta a doktor.
Igen, doktor úr, majd jelentkezem.

Következő nap apa kísérte anyát a vizsgálatra, mert nekem a felmondást kellett intéznem a cégnél. Illetve Gabit is megvártam, míg letelik a munkaideje, mert vele is beszélnem kellett.

Miután elintéztem a felmondásom, és elköszöntem a kollégáktól, addigra Gábor is végzett.

Közöltem a párommal, hogy anyával mi a helyzet, és felajánlottam neki, hogy költözzön hozzánk, mivel anyának szüksége van rám és teljes időmet igénybe veszi.

Igen, hozzátok költözöm gondolkodás nélkül, mert fontos vagy a számomra, illetve a családod is sokat jelent nekem - felelte Gabi.
Jó rendben, majd szólj, melyik nap érsz rá és segítek összepakolni, amit szeretnél magaddal hozni. Sajnos nekem már mennem kell, mert érdekel, mi lett a tüdőröntgen eredménye.
Én autóval vagyok, ha szeretnéd, szívesen hazaviszlek.
Oké, de csak ha nem probléma.
Nem, dehogy!

Elég gyorsan haza érkeztünk, de már anya kint ült a teraszon és sírt.

Mi lett az eredmény? - kérdezem anyát.
Folt van a tüdőnél, meg folyadék... Hasonló a diagnózis, mint nagyapádnál annak idején. Beutaltak Balassagyarmatra a tüdőintézetbe, ahol majd géppel leszívják a folyadékot, és azt felküldik Budapestre a Korányi intézetbe tenyésztésre - mondta anya zokogva.

Gabival felvittem az eredmény a házi orvosnak, aki közölte:
Egy hónapot kell várni a CT-vizsgálatra, és csak ezután kell befeküdni az anyukájának. Addig az édesanyját mindennap beoltjuk fájdalomcsillapítóval.

Rendben, doktor úr.

Hazaérkeztünk Gabival, és közöltem a családdal, mit mondott a doktor, apa teljesen kiborult, hogy ilyen sok időt kell várni a CT-vizsgálatra.

Ez idő alatt a kedvesem hozzánk költözött, és mindenben támogatta a családomat, de természetesen minden hétvégén, amikor tudtam, meglátogattuk a szüleit.

A családban, amióta anya beteg, már semmi sem a régi. Én teljesen átvettem a helyét, mert a testvéreim annak ellenére, hogy felnőtt korúak még nem tudnak magukról teljes körűen gondoskodni.

Eltelt az egy hónap és eljött a CT-vizsgálat napja, én kísértem el anyát.

A vizsgálat nem tartott sokáig, de az eredményért két óra múlva kellett jelentkezni. Az idősebb öcsémmel mentünk vissza, mert anyát hazavittem a fájdalmai miatt. Megérkeztünk az eredményért, mely egy nagy borítékba volt behelyezve. Kinyitottam, a diagnózis sokkoló volt: másodlagos mellhártya daganat. Nem bírtam ki sírás nélkül, az öcsém alig tudott megvigasztalni, de kis idő után sikerült megnyugodnom.

Apa hívott, az eredmény felől érdeklődött. Megmondtam a diagnózist, és letette a telefont. Végre hazaértünk.

Az eredményt azonnal felvittem a doktornak, és nem akart hinni a szemének.

Beutalom önöket máris Balassagyarmatra, és le kell szívatni a folyadékot a tüdőről, hogy van-e benne daganatos sejt. Még ma vigyék be az édesanyját.
Rendben doktor úr.

Hazaérkeztem, közöltem a családdal, hogy mit javasolt a körzetes doktor. Ezután összepakoltam anyának, és felvittük Balassagyarmatra.

Felvették anyát az osztályra, kapott fájdalomcsillapítót, és felkészítették a holnapi beavatkozásra. Apa konzultált anya kezelőorvosával, és ő megnyugtatott minket, hogy anyának nem biztos, hogy a daganata van, mert a folyadéktól függ, mit rejt.

Apa arcán nyugodtságot láttam, és én is megnyugodtam egy kicsit. Elköszöntünk anyától. Mindhárman zokogtunk a fájdalomtól, nagyon sajnáltam anyát.

Otthon minden más volt, az egész lakást egy nagy űr töltötte be, a kicsikkel elfoglaltam magam, majd anyának összekészítettem pár dolgot holnapra, ezután lepihentem.

Korán indultunk apával a kórházba, de nagyon szép volt az idő. Igazi augusztusi meleg volt. Anya már a folyosón várt minket, izgatott volt a vizsgálat miatt.

Megvártuk a vizsgálat végét, és apa beszélt a doktorral.

Eredményt egy hét múlva tudok önöknek mondani, addig az édesanyának bent kell maradnia további kezelésre.
Igen, értjük doktor úr - felelte apa.

Még maradtunk anyával, igaz, rövid ideg, mert pihenésre volt szüksége. Ismételten szomorú volt a búcsú, de vigasztalásként abban reménykedtünk, hogy anya ismét a régi lesz.

Otthon már várt a család a fejlemények miatt. Elmesélte apa, mit mondott a doktor. Gáborral együtt lepihentünk, mert mindketten fáradtak voltunk.

Anyával még este hat körül beszéltünk telefonon, és azt mondta, jól van, jelenleg nincs fájdalma, de nagyon fél, hogy esetleg daganatos beteg lesz.

Miután megnyugtattam anyát, készítettem a családnak vacsorát, majd a kicsikkel foglalkoztam.

Egy új napra ébredtünk, ismét kora reggel mentünk anyához apával a hét minden napján. Egy hét után megjött a diagnózis, anyának nincs daganatra utaló jel a folyadékban. Azt hiszem ebben az évben ez a legjobb hír, amit kaphat a család, nagyon örültünk.

De van még valami, amit közölnöm kell önökkel. Az édesanyjuknak be kell feküdni a budapesti Korányi intézetbe egy szövettani műtétre, mely a mellhártyáról történik.
De miért, ha nincs semmi daganatra utaló jel?
Ez az eljárás. Kérem, értsék meg az édesanyjuk érdekében.
Rendben, doktor úr, és mikor kell befeküdni az anyukámnak?
Sajnos már holnap. Meg tudják oldani a szállítást vagy rendeljek betegszállítót?
Nem, doktor, megoldjuk!

Hazaérkeztünk, mindenki örült anyának. Én visszavonultam Gabival, és elmeséltem neki a történteket.

Nem tudok hinni az orvosnak. Itt valami nagy baj van, csak nem mondják meg. Könnyebb nekik hitegetni.
Nem hiszem, nyugodj meg!

Az este pakolászással telt el, anyának mindent bekészítettem és hamar lefektettem, mert a holnapi nap igen hosszúnak ígérkezett.

Hajnali öt körül indultunk, és fél kilenckor érkeztünk meg az intézethez.

Miután regisztráltattam anyát, várakoznunk kellett a kezelőorvosra.

Még soha nem voltam az intézetben, de egy örök emlék maradt a szívemben a rengeteg beteg emberről. Nagyon sajnáltam őket, illetve felnéztem rájuk, hogy hogyan van ennyi erő, kitartás bennük.

Anyán félelmet láttam.

Én is így leszek majd, kihullik a hajam... - mondta anya.
Dehogyis, anya! Neked más a betegséged.

Három óra várakozás után megérkezett a doktornő, éppen jókor, mert már anya nem tudott tovább ülni a fájdalomtól. Behívott az orvos a rendelőbe és megnézte a CT eredményét.

Bent kell maradni önnek, mert ismét megvizsgáljuk a folyadékot, amit géppel szívatunk le holnap reggel. Ha fájdalma van, adok fájdalomcsillapítót.
Rendben. Azt kérnék, mert nagyon fáj.
Igen, mert a folyadék nyomja a tüdejét.

Miután anyát elhelyezték, fájdalmas búcsút vettünk tőle, majd hazaindultunk.

Másnap újra útra keltünk apával. Mire felértünk a kórházba, anyának már meg volt a mintavétel a folyadékból, illetve az eredmény is. Mivel anya pihent, én és édesapám beszéltünk a kezelő orvossal, megmutatta a CT-felvételt, és rajta a daganatot. Közölte, hogy nem lehet megműteni, a szövettani eredmény után kemoterápiás kezelést kell alkalmaznunk.

A folyadékot, amit ma reggel sürgősen bevizsgáltattam, abban is jelen vannak a daganatos sejtek.
Nem értem doktornő, Balassagyarmaton azt mondta az orvos, szó nincs daganatról.
De sajnos van. Önöket becsapták, mert az édesanyjának másodlagos mellhártya daganata van.
Köszönjük az őszinteségét!

Tudtam, hogy hazudott a balassagyarmati orvos, de senki nem hitt nekem.

Mi lesz most anyával?
Nem tudom, lányom, reméljük meggyógyul.

Anya már izgatottan várt minket. Látta, hogy mindkettőnknek a szeme ki van pirosodva.

Mit mondott az orvos?
Anya, daganatod van, és nem lehet megműteni, csak kemoterápia kezelésen vehetsz részt,
Igaz, mondtam nektek. Ugyanaz, mint apámnak. Nem hitettek nekem.
Anyu, vesznek szövettant és utána kapod a kezelést. Elmondta az orvos a mellékhatásokat.
És mik a mellékhatások?
Hányinger, hasmenés, meg idővel kihullik a hajad.

Szinte már alig bírtam sírás nélkül, de anya meglepően nyugodt volt, vagy még nem fogta fel a történteket.

Ismét elbúcsúztunk anyától. Az egész utat végigsírtam hazáig. Alig bírtam feldolgozni az eseményeket, hogy miért pont velünk történik mindez. Hazaérkeztünk, nem akartam beszélni senkivel, csak aludni szeretem volna, hátha ez egy rossz álom, és mire felébredek elmúlik.

Sajnos, minden nap kora reggel ötkor indultunk apával. Ő volt, amikor később jött fel anyához, mivel dolgozott, de én anyával voltam késő délutánig még apa meg nem érkezett.

Két nap elteltével elvégezték a szövettan vételt, és egy hét után kapta anya az első kemoterápiát. Szegényt az összes mellékhatás elérte, idegileg megviselte, ráadásul a fájdalomcsillapító sem hatott semmit. A doktor felírt egy igen erős gyógyszert, de sajnos anyánál allergiát váltott ki.

A kemoterápiát, mikor anya megkapta, utána haza jöhetett velünk, és egy hónap múlva kellett visszamennünk. Nem volt könnyű utunk hazafelé, mert anyát hányási inger gyötörte, illetve a fájdalma is megmaradt.

Miután hazaérkeztünk, mindenki üdvözölte anyát még az unokák is. Anya szegény zokogott, hogy nem tudja őket ölbe venni.

Édesanyámat nagyon rossz volt így látni, el volt keseredve. Megnyugtattam egy hosszú beszélgetéssel és lefektettem. Nagyon fáradt voltam én is, elmentem lefeküdni, de nem tudtam aludni. Anyán járt az eszem, hogy mi lesz a családdal, ha esetleg nem használ a kezelés és belehal a betegségbe. Gabi is hazatért a munkahelyéről, elmeséltem neki, mi történt aznap. Ő is rettenetesen sajnálata anyát.

Másnap reggel ismételten korán ébredtem, anyának készítettem reggelit, majd segítettem neki a tisztálkodásban. Ezután megreggelizett, végül bevette a gyógyszereket.

Nagymamám vigyázott anyára míg én a háziorvosnál voltam konzultáción.

Ha esetleg nem használ a gyógyszer, akkor jelezzen és felírok morfium tapaszt illetve elmondom, hogy hogyan kell alkalmazni, és még ajánlok két terméket önöknek, ami jót tesz a közérzetnek a daganatos betegeknél. Felírom, és az édesapja Budapesten meg tudja vásárolni.
Rendben, doktor úr, köszönök mindent.

Perceken belül hazaérkeztem, elmondtam mamának, milyen terméket javasol a doktor úr.

Drágák a termékek, de nem gond, meg kell vásárolni. Még jó, lányom, hogy apád dolgozik.
Igen, mama, jó, hogy a jó isten legalább ebben a dologban segít rajtunk, mert ha apa nem dolgozna, nem tudnánk semmit kifizetni.

Anya elaludt, így legalább volt egy kis időm rendet tenni a lakásban, majd megfőztem az ebédet.

Miután anya felébredt megebédeltettem, de nem volt étvágya szinte minden étel illattól hányingere volt.

Ebéd után kiültettem anyát az udvarra levegőzés céljából. Jót tett a levegő, illetve a lakás előtt sétáló szomszédok, barátok megálltak beszélgetni anyával.

Pár óra elteltével anya be szeretett volna menni lepihenni. Miután bekísértem, megkérdeztem tőle, miért akart ilyen hamar bejönni.

Csak azért, mert nem akarok kint lenni. Szégyenlem a betegségem, ne sajnáljon engem senki!
Anya, ne sírj, kérlek! Azért kérdeztem, mert annak idején nagyon szerettél kint lenni a levegőn.
Rendben, igazad van, de nem tudom másképpen felfogni. A gyerekeket sem tudom megfogni. Lehet a te gyerekedet sem élem már meg...
Anya, ne mondj ilyet, ha megnyugszol, elmondok neked egy titkot, hm?
Mi az a titok?
Sanyinak, illetve Fruzsinak ismét gyereke fog születni, januárra van kiírva.
Nekem ezt miért nem mondtátok el hamarabb?
Anyu, mert ők is tegnap tudták meg, hogy Fruzsi már négy hónapos, és ők akarták neked elmondani. Most már nyugodj meg! Légy szíves, próbálj meg megnyugodni, aludj egy kicsit.

Nagyon nehéz volt anyával. Lelkileg eléggé megviselt, és őt is, mert nem tudta magát ellátni. A hónap minden napja egyforma volt, anya fájdalma megmaradt, de nem akartam még morfium tapaszt kérni, mert korainak tartottam.

Eljött az újabb kemoterápia kezelés napja. Anya megkapta az infúzióban kapott adagot és jöhetett velünk haza. A hazafelé utat nagyon nehezen bírta, az idő sem kedvezett, esett az eső. Hazaérkeztünk. Anya lepihent, nagyon kimerítette az utazás.

Ismét egy hónap múlva kellett vissza mennünk a Korányi intézetbe kezelésre, pontosabban novemberben.

Az éjszakánk elég nehezen telt el, anyának iszonyatos fájdalma volt hajnal körül, nem tudtam mást tenni, emeltem a morfium tapaszt 50-nel, így már 150-es dózisú tapasznál tartottunk. Valamennyire sikerült csillapítani a fájdalmat.

Másnap reggel anyát átvittem nagymamához kicsit beszélgetni, illetve, hogy legyen levegőn. Én ez idő alatt az unokatestvéreim segítségével nagytakarítást végeztünk a lakásban.

A nyár folyamán, illetve mióta anya beteg, a lányok - név szerint Barbi, Szandi, Heni, Zsuzsi, Adri és végül Marika - segítettek egymást váltva a nagytakarításban. Sokat köszönhetek nekik, mert mindig, minden körülmények között számíthattam a segítségükre.

A takarítás közben megfőztem az ebédet, és gyorsan kiszellőztettünk, mert anya érzékeny volt minden illatra. Mikor mindennel végeztünk, hazahoztam anyát, megfürdettem. Szegény közben elsírta magát, mivel a haja is kihullott. Azt mondta nekem:

Milyen csúnya lettem.
Anya, nem vagy csúnya. Szép vagy, a hajaddal ne törődj, majd visszanő.

Miután megfürdettem, ezután megebédeltettem, de csak pár falatot evett. Nagyon sajnáltam, be kellett vennem egy enyhe nyugtatót, amit a háziorvos írt fel nekem arra az esetre, ha már nem bírom magam tartani.

Anya lepihent, alvás közben magában beszélt, illetve volt olyan pillanat, mikor félre beszélt. Ekkor eléggé kétségbeestem. Az orvos szerint a morfiumos tapasz az oka.

Egyszerűen nem ismertem anyára, nem hittem el, hogy ez velünk történik. Az egész család meg volt rémülve, hogy anya rohamosan leépült a betegség következtében. November 19-én kellett visszamennünk kezelésre. Anyának ezen a napon volt a születésnapja, a 46 életévét töltötte.

Eljött a kezelés napja. Már vártuk ezt a napot a kontroll vizsgálat eredménye miatt, hogy anya mennyit javult.

Az eredmény sokkoló volt, mert anya állapota rohamosan romlott a vérkép szerint, miközben anya kapta a szokásos infúziót, megkérdeztem a kezelőorvosát, hogy anyának mennyi ideje van hátra.

Körülbelül egy-két hónap - mondta a doktor.

Apa és én nem tértünk magunkhoz, apa első kérdése az volt:

Mi lesz a családdal, illetve a kisebbik öcséddel, Gergővel, aki még csak 17 éves.

Anyának nem szóltunk semmit, mit mondott a doktor, egész nap nem tértem magamhoz. Apa biztatott, hogy ne mutassam anya előtt a bánatom.

Már alig vártam, hogy hazaérjünk és Gabival beszéljek a történtekről, a család többi tagjának nem szóltunk a tényekről.

Hazaérkezésünk után csendes szűk családi körben ünnepeltük anya születésnapját, amit ő sajnos nem igazán élvezett és a család sem, mivel anya halálos beteg.

Nem tudtam magam türtőztetni, a nyakába borulva elsírtam magam, és csak annyit tudtam mondani, hogy:

Nagyon szeretlek, anya!
Szinte az egész család nem bírta ki sírás nélkül. Végül anya vigasztalta a családot.

Ne aggódjatok rendbe, fogok jönni.
Igen, anya. Felépülsz, és rendeződik minden, de most már pihenj le és próbálj meg aludni.

Nagyon nehezen telt a november vége, anya már enni sem evett, illetve inni sem ivott, teljesen legyengült a szervezete.

Egy vasárnapi nap úgy döntöttünk apával, hogy holnap konzultálok a háziorvossal, és anyát beutaltatjuk a kórházba, mert ki fog száradni.

Hétfőn reggel próbáltam anyát etetni, de már nem fogadott el semmit, el voltam keseredve. Nem akartam, hogy kórházba menjen. Apa hívott telefonon a munkahelyéről, hogy mi a helyzet anyával.

Nem jól van, nem eszik, illetve nem iszik semmit.
Szólj az orvosnak és utaltasd be a kórházba, mert ha meghalna otthon az egész család, megőrül, illetve Gergő sokkot is kaphat, - mondta apa.
Rendben elintézek mindent, majd hívlak.

Értesítettem a doktort, aki értesítette a mentőket. Körülbelül egy óra múlva megérkeztek, addig anyának összepakoltam néhány dolgot. Megkértem apa testvérét, Tamást és az ő feleségét Zsuzsit, hogy kísérjenek el minket, mert a sürgősségi osztályon kell, aki erélyesen bánik a doktorral, illetve a nővérrel.

Megérkezett a mentőautó, anyát egy hordágyon vitték ki a lakásból, látszott anya arcán, hogy meg van rémülve, illetve láttam a gondolatát: utoljára szétnézek a lakásban.

Az öcsém ordított, annyira sírt. Mindannyian tudtuk, anya többé nem jön haza. Megérkeztünk a sürgősségi osztályra. Egy óra várakozás után a bátyám benyitott a rendelőbe és kérte emelt hangon, hogy helyezzék el anyát az osztályon. A doktor máris elhelyezte anyát. Bátyám közölte a doktorral, hogy annak idején ő küldte haza Cataflan gyógyszerrel illetve, hogy máskor ne pénteken menjen orvoshoz. A doktor elnézést kért a bátyámtól válaszul csak annyit mondott:

Ne tőlem kérjen elnézést, hanem a betegtől és a lelkiismeretétől! Tudja doktor, ha ezt az asszonyt, a sógornőmet tisztességesen ellátják, illetve a megfelelő kezeléseket kapja időben, most nem lennénk itt a halál küszöbén. A családjának még nagy szüksége lett volna erre az asszonyra, de önök, orvosok - azt hiszem, kijelenthettem -, maguk a felelősek, mert nem körültekintően, illetve nem látják el becsületesen a feladatukat. Példa erre a jelenlegi egy óra várakozás, amikor beteg sincs az osztályon.

Miután elhelyezték anyát, megkértem a főorvos urat, hogy bármikor a nap folyamán anya mellett lehessek. A doktor engedélyezte a kérésem.

Másnap kora reggel az egész család meglátogatta anyát. Megérkezésünkkor a doktor is bejött a betegszobába, és közölte anya állapotát. Ezután megkérdezte a családtól, hogy ki ápolta anyát.

Én, a lánya és természetesen a család - feleltem.

A főorvos úr gratulált a családnak, hogy anya nem felfekvéses annak ellenére, hogy közel másfél évig ágyban fekvő volt illetve higéniailag is megfelelő az állapota, ezután a doktor elköszönt. Közben anya felébredtlés ő is elmondta, hogy kérdezte tőle a doktor, ki kezelte az otthonlét alatt. Sírva mondta anya nekünk a választ:

A lányom, doktor úr, és a családom.

Megnyugtattam anyát, de sajnos az állapota miatt néha már nem volt magánál.

A doktor megkérte a családot, hogy menjünk haza hagyjuk pihenni, majd telefonálnak, ha esetleg valami történt. Elfogadtuk az orvos kérését és hazamentünk.

Hazafelé menet értesítettem anya húgát, hogy anyával mi a helyzet és közölte, haza utaznak. Miután hazaérkeztünk, lepihentem, de aludni nem tudtam. Már alig vártam a reggelt, hogy lássam anyát. Apáék átbeszélgették az éjszakát.

Végre eljött a várva várt reggel, öcsém és húgom kora reggel bementek anyához. Én úgy gondoltam, előbb kitakarítom a lakást, és utána bemegyek a kórházba.

Az öcsém hívott telefonon.

Gyertek be a kórházba, mert anya már nagyon rosszul van, oxigén maszkot kellett rá helyezni.
Rendben, máris indulunk, illetve értesítem a család többi tagját.

Miután értesítettem mindenkit, elindultunk a kórházba. Megérkezésünkkor láttam anyán, hogy tudja, már nincs dolga e világon, és a maga módján elbúcsúzott mindenkitől, akik fontosak voltak a számára. Az unokáitól, Nikótól és Fruzsikától láthatóan búcsúzott anya egy mosollyal és egy érintéssel. Az idősebb öcsémtől a következő szavakkal.

Vigyázz a családodra, és magadra - mondta anya az öcsémnek.

Apának a következőt mondta:

Vigyázz a gyerekekre, a családjukra és magadra.

Én pedig egy puszival búcsúztam el anyától, illetve megöleltem a fiatalabb öcsémmel.

Iszonyatos fájdalmat éreztem a szívemben, illetve, most amikor e sorokat írom jelenleg is, átérzem a történteket.

A többiektől egy-egy pillantással, kézfogással búcsúzott. Miután mindenki elbúcsúzott anyától, a doktor megkért, hogy hagyjuk anyát pihenni, majd értesítenek, ha történik valami.

Hazaérkeztünk. A család tagjai el volt a maga kis világába, rossz volt várni, mikor csörren meg a telefon, hogy anya nincs többé.

A kis Nikó ezen a napon töltötte be második életévét, elmentünk az otthonukba apával, az öcsémmel és Gabival köszönteni. Nem maradtunk sokáig, mert nem volt ünneplés, illetve a körülmények nem voltak megfelelőek.

Hazaérkeztünk és a konyhaétkezőnél beszélgettünk anyáról, hogy milyen nagyszerű anya volt, ha nem volt mit ennünk, addig küzdött még meg nem teremtette a napi szükségletünket, illetve csak a családért élt. Saját magával nem foglalkozott, csak azzal, hogy a gyermekeinek meg legyen mindenük, ne szenvedjenek hiányt semmiben. Az egész faluban szerették, munkahelyen. Ilyen szeretetre méltó volt az én anyukám!

A mondat befejezése után megcsörrent a telefonom, már tudtam, hogy a doktor az.

Őszinte részvétem! Az édesanyjuk este hat órakor elhunyt.
Köszönöm, viszlát!

Őrület volt. Amikor a húgom értesült anya halálhíréről, kisebb sokkot kapott. Az öcsémet nem tudtuk megnyugtatni. Orvost hívtunk hozzájuk, kaptak nyugtató injekciót.

Másnap kora reggel apával és Tomival bementünk anya dolgaiért, illetve elintéztük a temetést a Rex Humánum szervezetnél. Apa konzultált a plébánossal, aki pénteki napra tűzte ki a temetés időpontját. Bátyáim feleségei, Zsuzsa, Irén és Mari sokat segítettek ebben az időszakban, ők intézték az esti tort is, amit csütörtök este tartottunk anya tiszteletére. Sorra jöttek a vendégek, hogy tiszteletet tegyenek a családnak és anyának. A hölgyeket Zsuzsa fogadta, a férfiakat a férje, Tamás. Körülbelül kétszázan voltak tiszteletet tenni anyának.

Nagyon sokat köszönhetünk apával és a többi testvéremmel a családnak, mert ha nem állnak mellettünk, képtelenek lettünk volna végig csinálni.

Másnap háromkor kezdődött a temetés, nagyon rossz érzés volt, egyszerűen nem tudtam felfogni a jelen helyzetet. A temetés rendben ment, tisztességgel kísértük anyát utolsó útjára. A szertartáson rengeteg ember volt, nem lehetett megszámolni, körbenéztem és mindenhol ember állt.

Jó érzés volt, hogy anyát ennyi ember szerette. Miután véget ért a temetés, hazament a család és anyáról megemlékeztünk csendben.

Ahogyan telt múlt az idő egyre nagyobb volt a család fájdalma. Lassan beköszöntött a karácsony, ami soha nem lesz olyan, mint anya idején. Az ünnepen ugyanazt a menüsort készítettem el, mint annak idején anya, de természetesen nem volt olyan finom.

Megkértem a húgom és az öcsémet, hogy töltsük együtt az ünnepeket, amit teljesítettek, bízva abban, hogy apának könnyebb lesz.

Szomorúan telt a karácsony, és az újév sem telt el másképp. Apáék nem mentek dolgozni, jelenleg nem tudnak ajánlani semmit a hideg idő miatt.

Január harmadikán megszületett az öcsém második gyermeke, aki a Sándor névre hallgat. Szomorúak, illetve boldogok is voltunk egyben a kicsi születése miatt. Sajnos anya már nem ismerhette meg a kicsi Sanyikát.

Február közepén apáék elmentek dolgozni, nagyon örültünk neki, mert elég sok volt a kiadás az elmúlt évben, illetve a decemberi hónapban, és a számlák halmozódtak.

Én is elkezdtem munkát keresni, de sajnos sikertelenül, ezért apa bejelentett a kft-be, mint ügyvezető, hogy legyen munkaviszonyom.

Ezután már én intéztem a cég hivatalos ügyeit, illetve vezettem a háztartást. A család szemében átvettem anya helyét, pontosabban amit ő maga csinált, azt most én végzem.

Egészen áprilisig tudtam tevékenykedni a cégnél, mert kiderült, hogy várandós vagyok. A nőgyógyászom javaslatára augusztusig dolgoztam aktívan, ezután táppénzt írt ki.

Mindenki nagyon örült a hírnek. Én is és Gábor is boldogok voltunk. Azonnal anya jutott eszembe, milyen boldog lenne e hír hallatán.

Az ultrahang vizsgálat alapján december 19-re várható a szülés, Gabi ekkor megkért, hogy költözzünk az ő szüleihez, mert az ő édesanyja sok mindenben tud majd segíteni a terhesség alatt és szülés után. Nem akartam apát és a kisebbik öcsémet magára hagyni, de úgy éreztem, tartozom ennyivel Gabinak, mert mellettem állt jobban rosszban. De apa is javasolta, hogy költözzünk el, mert Gabi édesanyja, Marika néni sok mindenben tud segíteni.

Nem ment könnyen, de beleegyeztem a költözésbe. Gábor szüleinek lakása elég nagy így a mi saját lakrészünk két szobából és egy konyhából áll, és a fürdőszoba közös. Költözésünk előtt kifestettünk illetve apa anyagi támogatásával sikerült berendezni a lakrészeket. A költözés április végére tolódott, de apáékhoz mindennap lejártam autóbusszal, ami körülbelül 25 kilométerre van. Minden reggel illetve délelőtt hazautaztam, megfőztem és kitakarítottam, illetve a cég ügyeit intéztem.

Szinte a beköszöntő nyár mindennapja hasonlóképpen telt el, amikor lehetőségem volt rá kimentem anyához a temetőbe, mert nagyon hiányzott. A terhességem alatt nem volt semmi probléma, ezért minden rám bízott feladatott meg tudtam oldani, a szülés végéig. Eljött a nyári szünet az iskolában, már nagyon vártam, mert a lányokkal elvégeztünk egy festés utáni nagytakarítást, ami eltartott két hétig, mivel nagy a lakás. Jutalmul süteményt sütöttem nekik illetve készítettem nekik pár pizzát, amit nagyon szeretnek. Sokat köszönhettek nekik, mert rengeteget segítettek a családomon illetve lelki támaszt nyújtanak a mai napig az öcsémnek, Gergőnek.

Nagyon gyorsan eltelt a nyár hisz minden napra volt valami teendő, a nyári szünetnek is véget ért. Mivel minden nap hazautaztam, így vártam a délutánt, mikor hazaérkeznek a lányok az iskolából, mert hiányoztak, illetve mindig tudtam nekik segíteni a tanulásban.

Lassan beköszöntött a november, apáéknak már nem igazán volt megbízatásuk a korán jött hideg miatt, nagyon el volt keseredve. Anya születésnapja is eljött, tartottunk egy misét a tiszteletére.

Eljött a december, apának nem volt megbízatása, ezért nagyon nehéz volt, mert a számlák halmozódtak. Sajnos én sem tudtam segíteni.

December 9-én nőgyógyászati vizsgálatra kellett mennem. A doktor azt javasolta, hogy 10-én feküdjek be és 11-én megindítja a szülést.

Másnap reggel 8-ra megérkeztem Gabival a doktor rendelőjébe, ahol megvizsgált.

Már ma meg kell indítani a szülést vagy éjszaka találkozunk?
Rendben, doktor úr, essünk túl rajta a mai napon.

Elvégezték a nővérkék az ilyenkor szükséges teendőket, és 11 körül infúzióra kötöttek.

Nehéz szülésem volt, mert a kicsi, mikor megindult kifelé, megfordította a kis fejét, és csak délután három óra után jött a világra. Kisfiam született, aki a Marcell nevet kapta, mindössze 48 cm és 2750 kg a súlya.

Nagyon boldog voltam és a párom is, illetve az egész család, kivételesen Gábor szülei, mivel az ő családjában a kisfiunk az első unoka.

Nagyon sokat köszönhetek a párom édesanyjának, mert a kórházi bent létem alatt szinte minden nap friss ételt főzött, illetve a rólam és a kicsiről lejött szennyest kimosta, kivasalta, mondhatni olyan volt, mintha édesanyám lenne.

Pár nap után hazaengedtek a kórházból. Hazaérkezésünkkor eljöttek apáék és a család többi tagja, hogy lássák a kicsit. Sajnos nem tudtak meglátogatni, mert le volt zárva a kórház h1n1 fertőzés miatt. Nagyon örültek a kicsinek. Apa anyát emlegette, hogy mennyire örülne most a kis jövevénynek.

Gábor édesanyja a decemberi hónapot otthon töltötte velünk, mivel szabadságot kért a munkahelyén, hogy nekem és a kicsinek tudjon segíteni, amiben csak tud.

Az első hónapokban nem volt bátorságom megfürdetni a kicsit, ezért megkértem őt, hogy fürdesse meg, aminek ő természetesen kifejezetten örült. Tudtam, hogy számíthatok a párom édesanyjára, mert a terhességem alatt is sokat segített, illetve lelkileg támogatott.

Eljött a karácsony ünnepe, apáéknak ismételten én főztem az ünnepi menüt, ami nagyon jól sikerült, illetve szilveszter napján is én készítettem el az ebédet, illetve a vacsorát.

Sajnos már nem tudtam minden nap hazautazni, csak hétvégenként, mert aggódtam, hogy a kicsi megfázik és beteg lesz.

2010 januárját írtunk, sajnos apának nem tudnak megbízatást adni, a gazdasági válságra hivatkoznak a befektetők. A számlák halmozódtak és kilátástalanná vált minden apa számára. Aggódott, hogy nem kap állást, mert öcsém is apával dolgozott, és ez által neki is nehezek a mindennapjai.

A félév gyötrelmesen telt el nem voltak számlák rendezve, illetve tüzelő sem volt. Én, amikor tudtam vittem haza főtt ételt, illetve tüzelőt. Apán és a testvéreimen nagyon sokat segítettek, illetve segítenek a jelen napig az apai nagyszüleim, ők ketten tartják össze a családot.

Mikor eljött a tavasz, apát felkeresték régi befektetői, akik állást ajánlottak, természetesen elfogadta.

Így legalább rendeződnek a felhalmozott számlák - mondta apa.

Nagyon örültem a hírnek, ezáltal nekem is könnyebbek voltak a mindennapjaim, tudván, hogy apának rendeződnek anyagi gondjai.

Gábor édesanyja is örült a hírnek, mert látta milyen boldog vagyok. Nagyon szép idő volt odakinn, kivittük a párom anyukájával a kicsit sétálni és behívtak minket a falu gyerekházába, amit az önkormányzat működtett pályázati pénzből.

A kicsi nagyon élvezte a pedagógusok társaságát, mivel nagyon kedves, szeretetre méltó emberek. Ettől a naptól kezdve, mikor csak tudtam elvittem a kicsit, mert hasznos tanácsokkal láttak el a nevelők. A faluban, pontosabban Magyargéc községben nem ismertem senkit, ezért is szeretem, illetve a mai napig járok a gyerekházba.

Egy kis idő elteltével a nevelők és én közöttem kialakult egyfajta bizalom, bátran elmondhatom nekik a problémámat, illetve mindenben számíthatok a segítségükre.

A pedagógusok közül név szerint Éva megtanított hinni az úr Jézusban, illetve, hogy semmilyen körülmények között ne adjam fel. A következő nevelő, Évike az intézet vezetője pedig a kicsivel kapcsolatban nyújt segítséget saját tapasztalataiból merítve. Végül, de nem utolsó sorban Bea pedig a kreatív dolgokra tanított meg, hogy bármiből lehet bármit készíteni kézi munkával.

Mindhárom nevelőt nagyon szeretem, mert mindig, minden körülmények között számíthatok rájuk, illetve sokat tanítanak a nagybetűs életről.

Nekik köszönhetem, hogy történetemet megoszthatom a kedves olvasókkal, mert ők hárman találtak rá az interneten az önök által kiirt pályázatra.

Már 2011. februárját írunk, és a jelen napig látogatom a kisfiammal, aki már 14 hónapos a gyerekházat.

Sajnos apa élete kilátástalanná vált, mivel nincs munkája, ezért a számlákat sem tudja fizetni, illetve a mindennapjai egyfajta küzdésként éli meg természetesen, de amiben tudom, támogatom.

Igaz történetem a végére ért, szeretnék köszönetet mondani elsősorban a Magyargéci Gyerekház dolgozóinak, páromnak, Gabinak, illetve a családomnak, hogy történetemet megoszthattam a nyilvánossággal.