Egy szelet kenyérért

olympos, 2015, április 11 - 18:52

„Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.”

{ Akkor megszaporította a kenyeret és a halat.”}

Jézus tehát nem félt attól, hogy a lehetetlenből lehetségest, sőt valóst hozzon létre, hanem feltárta a valóság, talán a virtuális valóság momentumát.

A mostani digitális valóságot látva, ő talán azt kérdezné tőlünk, hiszünk-e még érzékszerveinknek, vagy egyszerűen kézenfekvő realitásnak vesszük, ismerjük el a mások által létrehozott kommunikációs csatornákat. A számítógép nemhogy serkentené a kommunkációt, hanem inkább elsatnyítja azt, egyre jobban elszigetelve az embereket egymástól.

Hiszen egy idő után nincs más, csak te meg a gép, és miért fáradnál el önmagadtól, két lábadon barátaidhoz, ha egy gombnyomással is közölni tudod, amit akarsz. 

A kísértés ebben az esetben éppen az, hogy leszűkíti a társas együttlét igényét, mert készpénznek vesszük a semmilyen szitán át nem szűrt hazugságokat, megszűnünk küzdeni, és így változik újra a kenyér és a hal semmivé, porlik szét az összetartozás erős ösztöne csak azért, hogy bárgyú, könnyen kezelhető, befolyásolható polgárokat faragjanak belőlünk

Hová tűntek a falusi fonóházak, lakodalmak, táncházak? Nem groteszk-e egy falusi közösséghez képest a panelházak sivár betonja, a bezártság, hiszen ezek a lakások egyre inkább börtöneink lesznek, nem otthonaink.

Nem köszönhető-e a gyógyszeripar fejlődése, a drogfogyasztás (elég itt néhány altatóra gondolni) pontosan ennek a lelki elnyomorodásnak? Ott, ahol rém könnyedén írnak fel néhány Xanaxot, és egyéb csodaszereket, milyen társadalom jön létre?

A válasz nyilvánvaló. Rabok társadalma, akiket néhány agyafúrt gazember irányít.

Az írás hossza kevesebb mint ezer karakter