Évszám
2012
Beküldő
Döme123321
Harmóniát nem az azonosság, hanem a különbözőség teremt. A természetben nem létezik egyformaság. A sorozatgyártás emberi szülemény.
Az illatok orgiája és a színek csodálatos kavalkádja a tavaszi rét. Vajon mitől ragyog úgy a napsugár, ha örömét leli a látványában? Talán a föld pompázatos és fenségesen illatozó gyermekeiben gyönyörködik? Nem! Az igazi szépséget nem ez teremti meg. Maga az egységes egész az ami a lelkünknek gyönyört ad. Minden egyes ember akár a virágok is egyedi és mégis pontosan ez a sokrétűség teremti meg az egységet a dolgok menetében. Így van ez a születéssel amit a halál vezet át az örök dimenzióba. Vagy a fájdalommal amit az enyhülés old fel. A napsütést is mindig felváltja az éjszaka és annak végeztével újból eljön a fény ami reményt ad a csüggedőknek. Ez a váltakozás viszi tovább az örök körforgást amióta az élet első apró sóhaja elhangzott. Nézzük meg mi történne, ha csak jó vagy rossz dolgok történnének! Azonnal felborulna az egység. Minden ami jó volt akár még jobb is lehetne ez igaz, de vajon mindig erre van szükségünk? Úgy érzem, hogy nem! Az emberi lélek egy nagyon furcsa portéka. Amikor úszik a boldogságban valamiért mégis néha a borúra éhezik. Miért is? Talán azért, mert sokkal felemelőbb egy szerelmes érintés, ha előtte zivatartól volt a hangos az ég és az egymásra találástól lesz igazán édes az ölelés. Sokkal jobban értékeljük a jót, ha néha a fájó érzések is utat törnek maguknak lelkünk bugyraiból. A hosszú tél után az érkező először még olyan gyenge tavaszi napfény sugarai szétkergetik a komor felhőket. Azt mondják a változatosság gyönyörködtet. Igen! Szerintem pont ez a dolgok lényege. Képzeljük csak el mi történne, ha ezután örökre hó fedné a földeket. Persze a hóesés csodálatos. Amikor erdei séta közben megállunk és csendesen esik, valami megmagyarázhatatlan nyugalom önti el a lelkünket. Ennek ellenére valami mégis hiányzik abból, hogy igazán teljes legyen a kép. Nélkülöznünk kell a vidámságot amitől hangos az erdő amikor az idő éppen kegyes hozzánk. Ugye mondanom sem kell milyen unalmas élet nélkül a világ? Legyen bár a legszebb egy fa a világon, ha nem nyújt otthont egy apró madárkának a léte olyan lesz mint a csepp a tengerben. Egy a sok közül ami egy hajszállal sem emelkedik ki a többi közül. Ugye nem ilyen lesz a szép új világ? Nézzük csak meg mi történne? Természetesen nem hangzik rosszul az örök fiatalság és az, ha mód lenne elnyerni mindenkinek a szépség ajándékát. Mégis felteszem a kérdést- valóban eljönne a földre a megingathatatlan nyugalom völgye?
Mindenki szép és örök életű. Ez szép! Csúnya kérdés, de én mégis felteszem. Ki fog ezután meghalni? Vajon mi lesz a lakhelyünkből ha megtelik az elmúlás nélkül. Bizonyosan zsúfolt és élhetetlen. Talán sorozatba kéne az embereket is gyártani és amikor a szavatosságuk lejár egyszerűen kivonnánk a forgalomból őket. Így mindig újabb és fejlettebb generációja jönne el a fajnak. A mi találmányunk a dolgok sokszorosítása. Azt mondják, hogy praktikus dolog, de vajon biztosan ezt szeretnénk? Nekem igenis szükségem van az öreg emberekre! Szeretném hallgatni a mesét ami az életükről szól. Nekem nem csúnya az ami más. A szép amin egyetlen hibás vonás sincs az unalmas és egysíkú. Egy szép tájat is az tesz igazán vonzóvá, ha hegyek és völgyek tarkítják azt. Az életemet úgy érezném igazán teljesnek ha módom lenne magamhoz ölelni az öregedés magasztosságát. Gyönyörű ajándék az élettől a halál csókja amit a homlokunkra lehel amikor annak eljön az ideje. Nem szeretném nélkülözni a lehetőségét az elmúlásnak. Az ember arra született, hogy elmenjen, ha a sors által megírt élete lángja kialudt. Annak folyamán akár szép vagy éppen a szemnek kevésbé kellemes látványt nyújtott mégis egy apró, de fontos láncszem volt a komplett valóságban. Egyszeri és megismételhetetlen ebben csodálatos életben. Élt bár könnyű vagy éppen nehéz sorsot mégis minden napja fontos volt, mert kell valaki aki a napfényben fürdik és kell aki az árnyékban állva fázik. Vannak fent és lent emberek. Talán annak aki éppen ott van ahol nem szeretne lenni fáj a pillanatnyi helyzet, de lehet ,hogy pontosan ez kell a megvilágosodásához. A fázó ember a fénybe jut és aki jóllakott a meleggel magára veszi a világ bűneit, mert segíteni szeretne a nélkülözőknek. Nincsen eredendő bűn! A körülmények tesznek minket azzá akik vagyunk. Mindenki a születés édes mosolyával ébred erre a világra. A „gonosz" ember is. Talán ilyennek akart születni? Nem hiszem. Inkább az elé sodródó akadályok formálták olyanná a természetét. Nincs mindenkinek rossz vagy csak jó napja. Az embert ezeknek az összessége jellemzi és teszi azzá aki. A legjobb is a lelke mélyén ismeri a gonoszt és a rossz is képes az önzetlen áldozatvállalásra. Ezért vagyunk emberek akik nem többek mint a másik, csak gyarlók és élni szeretnének.
A szép új világ az én elképzelésem szerint az amikor ugyanúgy emberek leszünk mint eddig, de mégis képessé válunk kitárni a szívünket és egymás kezét megfogni majd úgy menni tovább az úton. Együtt megállni és megpihenni a szép és az élet viharaitól tépázott megállókban. Ez az igazi összhang! Az összetartás által jön el a végső megvilágosodás ami talán tényleg elhozza az örömöt erre a sokszor mosolytól szép máskor könnyektől áztatott gyönyörű bolygóra.
Az illatok orgiája és a színek csodálatos kavalkádja a tavaszi rét. Vajon mitől ragyog úgy a napsugár, ha örömét leli a látványában? Talán a föld pompázatos és fenségesen illatozó gyermekeiben gyönyörködik? Nem! Az igazi szépséget nem ez teremti meg. Maga az egységes egész az ami a lelkünknek gyönyört ad. Minden egyes ember akár a virágok is egyedi és mégis pontosan ez a sokrétűség teremti meg az egységet a dolgok menetében. Így van ez a születéssel amit a halál vezet át az örök dimenzióba. Vagy a fájdalommal amit az enyhülés old fel. A napsütést is mindig felváltja az éjszaka és annak végeztével újból eljön a fény ami reményt ad a csüggedőknek. Ez a váltakozás viszi tovább az örök körforgást amióta az élet első apró sóhaja elhangzott. Nézzük meg mi történne, ha csak jó vagy rossz dolgok történnének! Azonnal felborulna az egység. Minden ami jó volt akár még jobb is lehetne ez igaz, de vajon mindig erre van szükségünk? Úgy érzem, hogy nem! Az emberi lélek egy nagyon furcsa portéka. Amikor úszik a boldogságban valamiért mégis néha a borúra éhezik. Miért is? Talán azért, mert sokkal felemelőbb egy szerelmes érintés, ha előtte zivatartól volt a hangos az ég és az egymásra találástól lesz igazán édes az ölelés. Sokkal jobban értékeljük a jót, ha néha a fájó érzések is utat törnek maguknak lelkünk bugyraiból. A hosszú tél után az érkező először még olyan gyenge tavaszi napfény sugarai szétkergetik a komor felhőket. Azt mondják a változatosság gyönyörködtet. Igen! Szerintem pont ez a dolgok lényege. Képzeljük csak el mi történne, ha ezután örökre hó fedné a földeket. Persze a hóesés csodálatos. Amikor erdei séta közben megállunk és csendesen esik, valami megmagyarázhatatlan nyugalom önti el a lelkünket. Ennek ellenére valami mégis hiányzik abból, hogy igazán teljes legyen a kép. Nélkülöznünk kell a vidámságot amitől hangos az erdő amikor az idő éppen kegyes hozzánk. Ugye mondanom sem kell milyen unalmas élet nélkül a világ? Legyen bár a legszebb egy fa a világon, ha nem nyújt otthont egy apró madárkának a léte olyan lesz mint a csepp a tengerben. Egy a sok közül ami egy hajszállal sem emelkedik ki a többi közül. Ugye nem ilyen lesz a szép új világ? Nézzük csak meg mi történne? Természetesen nem hangzik rosszul az örök fiatalság és az, ha mód lenne elnyerni mindenkinek a szépség ajándékát. Mégis felteszem a kérdést- valóban eljönne a földre a megingathatatlan nyugalom völgye?
Mindenki szép és örök életű. Ez szép! Csúnya kérdés, de én mégis felteszem. Ki fog ezután meghalni? Vajon mi lesz a lakhelyünkből ha megtelik az elmúlás nélkül. Bizonyosan zsúfolt és élhetetlen. Talán sorozatba kéne az embereket is gyártani és amikor a szavatosságuk lejár egyszerűen kivonnánk a forgalomból őket. Így mindig újabb és fejlettebb generációja jönne el a fajnak. A mi találmányunk a dolgok sokszorosítása. Azt mondják, hogy praktikus dolog, de vajon biztosan ezt szeretnénk? Nekem igenis szükségem van az öreg emberekre! Szeretném hallgatni a mesét ami az életükről szól. Nekem nem csúnya az ami más. A szép amin egyetlen hibás vonás sincs az unalmas és egysíkú. Egy szép tájat is az tesz igazán vonzóvá, ha hegyek és völgyek tarkítják azt. Az életemet úgy érezném igazán teljesnek ha módom lenne magamhoz ölelni az öregedés magasztosságát. Gyönyörű ajándék az élettől a halál csókja amit a homlokunkra lehel amikor annak eljön az ideje. Nem szeretném nélkülözni a lehetőségét az elmúlásnak. Az ember arra született, hogy elmenjen, ha a sors által megírt élete lángja kialudt. Annak folyamán akár szép vagy éppen a szemnek kevésbé kellemes látványt nyújtott mégis egy apró, de fontos láncszem volt a komplett valóságban. Egyszeri és megismételhetetlen ebben csodálatos életben. Élt bár könnyű vagy éppen nehéz sorsot mégis minden napja fontos volt, mert kell valaki aki a napfényben fürdik és kell aki az árnyékban állva fázik. Vannak fent és lent emberek. Talán annak aki éppen ott van ahol nem szeretne lenni fáj a pillanatnyi helyzet, de lehet ,hogy pontosan ez kell a megvilágosodásához. A fázó ember a fénybe jut és aki jóllakott a meleggel magára veszi a világ bűneit, mert segíteni szeretne a nélkülözőknek. Nincsen eredendő bűn! A körülmények tesznek minket azzá akik vagyunk. Mindenki a születés édes mosolyával ébred erre a világra. A „gonosz" ember is. Talán ilyennek akart születni? Nem hiszem. Inkább az elé sodródó akadályok formálták olyanná a természetét. Nincs mindenkinek rossz vagy csak jó napja. Az embert ezeknek az összessége jellemzi és teszi azzá aki. A legjobb is a lelke mélyén ismeri a gonoszt és a rossz is képes az önzetlen áldozatvállalásra. Ezért vagyunk emberek akik nem többek mint a másik, csak gyarlók és élni szeretnének.
A szép új világ az én elképzelésem szerint az amikor ugyanúgy emberek leszünk mint eddig, de mégis képessé válunk kitárni a szívünket és egymás kezét megfogni majd úgy menni tovább az úton. Együtt megállni és megpihenni a szép és az élet viharaitól tépázott megállókban. Ez az igazi összhang! Az összetartás által jön el a végső megvilágosodás ami talán tényleg elhozza az örömöt erre a sokszor mosolytól szép máskor könnyektől áztatott gyönyörű bolygóra.