Egység a sokféleségben

Évszám
2011
Beküldő
kira88
I.

A friss tavaszi virágok mindennél szebben tündököltek ezen a délutánon. A lenyugvó nap fényében meg-megcsillant az olasz lányok selymes hajkoronája.  Olga, aki a hatalmas templom előtti téren üldögélt, szívesen időzött volna többet azzal, hogy csodálja kecsességüket, szépségüket, de ők mindig sietve tovatűntek - Olga szerint éppoly gyorsan jártak, ahogy beszéltek. Neki világéletében gondja volt a hajával. Szürkésbarna, fakó, vékony szálú. Esélye sem volt olyan frizurákra, amiket a divatmagazinokban látott. Azzal vigasztalta magát, hogy egy napon a legszebb haj is megőszül majd, és ezt ő nagyon könnyen fogja viselni - ellentétben azokkal, akik veszteségként élik meg, hogy elveszítik hajkoronájukat.

Olga húsz éves. Se nem gyerek, se nem felnőtt lengyel lány. Élete nagy kalandja két hónappal ezelőtt vette kezdetét, amikor megérkezett az olasz kikötővárosba, hogy cserediákként a helyi tudományegyetemen folytasson tanulmányokat. Olga életében először jár külföldön. Izgalommal, vegyes félelemmel hagyta el a hazáját. Tanulni akart, de nem csupán az iskolában: az életről akart minél többet megtudni. Akkor még nem sejtette, hogyan is sejthette volna, hogy a legfontosabb feladata önmaga megismerése lesz.

Olga - lengyel barátainak Olinka - csendes-rendes, jószívű, szorgalmas lány, külső szemlélőnek ő a „semmi különös" kategória. Nem teng túl benne az önbizalom, ha teheti, meghúzza magát. Senkinek nem akar ártani, de mindenkinek mindent elhisz. Ő az a lány, akit a belevalóbb, nagyszájúbb csajok egy mozdulattal tipornak el, ha egy helyes fiú megszerzéséről vagy épp egy jó állás betöltéséről van szó. Olgát mindez nem érdekli. Sosem volt versengő típus. Őt hagyják békén, megelégszik mindenből a kevésbé jóval, az olcsóbbal, a rosszabb minőségűvel, csak nyugalma legyen. Minden szempontból szöges ellentéte volt szókimondó, törtető, magabiztos édesanyjának, aki a nagy szájával mindig megszerezte magának azt, amire vágyott.

Ezen a délutánon a lány éppen rövid szünetet tartott két egyetemi előadása között. Picit fáradt volt már, nehezen szokott hozzá az olasz tanítási rendhez, amelyben az órák ugyan később kezdődnek, de később is érnek véget. Lengyelországban este hat után már biztosan nem lenne benn senki az egyetemen, itt pedig még másfél órás művészettörténet óra vár rá.

-Olga! Olga! Come stai, bella?

-Ciao Belén! Hogy vagy?

-Jól, kedvesem! Mi újság veled? Ugye jössz a szerda esti bulira a kikötőbe? Nem hagyhatod ki, a hónap partija lesz!!

-Még nem tudom, Bel... megbeszélem a lakótársaimmal... meg aztán sokat kell tanulnom... tudod, a bölcsészkar nem áll másból, mint folyamatos olvasás!

-Ohh, én nem is értem, hogy bírod azt a sok könyvet! Hiába, nem véletlen lettem építész...

-Én imádok olvasni, csak néha tényleg sok...

-Na, jól van életem, sietnem kell a barátomhoz, lassan végez... Akkor mindenképp írj egy üzit, hogy jössz-e a bulira!

-Persze! Szép napot! Ciao!

-Ciao!

Ha Belén tudná...

Olga nem meri elmondani neki, ahogy másnak sem, hogy bizony az ő szűköcske, kelet-európai pénztárcája nem alkalmas arra, hogy minden héten partizzon. Így is sokkal többször megy, mint tehetné, mert nem akarja, hogy a cserediákok kiközösítsék, és strébernek nézzék, amiért nem szórakozik velük. Az igazság az, hogy menne ő szívesen, de a lakbér, a számlák, a tankönyvek és az étkezés így is fejtörést okoznak neki, és nem egyszer kellett édesanyjától kölcsönkérnie, pedig tudja, jól tudja, hogy otthon is szoros a költségvetés. Olga soha életében nem irigyelt semmit, nem vágyott többre annál, ami jutott neki, de most néha azt kívánta, bárcsak lenne annyi pénze, mint nyugat-európai diáktársainak, hogy ne kelljen soha otthonról kérnie. Istenem, az a pénzszórás, amit a francia szaktársai művelnek! Egy-egy görbe estén annyit isznak el, amennyi az ő egyheti kiadásait is fedezné! Folyton vásárolgatni járnak, de az már nem érdekli őket, hogy a várost is felfedezzék, hogy akárcsak egy múzeum belépőt váltsanak. Olga úgy vélte, a nagy nyugati jólét csak pazarlásra neveli a fiatalokat és értékvesztéshez vezet.  Minek a több száz eurós cipő? Neki egyetlen darab van, kényelmes, olcsó, elvisz mindenhova. Hova vezet ez az örökös kapzsiság, amikor semmi nem elég az embernek, mindig több, jobb, nagyobb kell mindenből?

Eszmefuttatását megtöri a konduló harang. Ideje visszaindulni az egyetemre. Igyekszik sietni, hiszen a legjobb helyek a terem első felében találhatóak, onnan lesz igazán élvezhető a diavetítés, ami a művészeti órák szerves része. Talán összefut azzal a csoporttársával is, akinek rengeteg saját könyve és jegyzete van, ha tudna kérni tőle pár anyagot, azzal sokat tudna spórolni. Tényleg nagyon szeretne elmenni abba a buliba...

II.

Az olasz 'bar' egy külön fogalom. Nem nagyon lehet elmagyarázni annak, aki még sosem járt benne. A hely békés átmenet valahol az angol 'pub' és a hagyományos étterem között.  Ihatsz, akár egy kocsmában. Ehetsz, akár egy étteremben. De megállhatsz a pultnál is pár percre, kezedben a reggeli kötelező feketével, elmajszolhatsz egy paninót, elolvashatod a napi sajtót. Mégsem ezek a dolgok adják a savát-borsát egy ilyen tradicionális olasz helynek, hanem a hamisítatlan társasági élet. Hangos, jókedvű, sietős. A tulajdonos széles karmozdulatokkal magyarázza az aktuálpolitikai kérdéseket a pultnál álló bácsinak. A pincérnő megdicséri a betérő anyuka csinos kislányát. A szerelmespár a sarokba húzódva társalog, súg egymás fülébe édes semmiségeket. Aztán ott vannak a diákok, akik csapatokba verődve ebédelnek két előadás között, hangosan megvitatva a legutóbbi dolgozat nehézségét és a tanárok rigolyáit. Ez a hangzavar, ez a közösségi élmény teszi a helyet - és egész Itáliát- egyedivé és nagyon-nagyon szeretnivalóvá.

Olga és legjobb barátnője, a litván Paule türelmetlenül várják szendvicsüket. Éhesek, fáradtak, sietnének vissza az egyetemre. Olga nagyon hálás volt, hogy rátalált Paule-ra, már az első napokban. Közösen béreltek lakást, jóban-rosszban együtt, egymásért voltak. Mindketten hasonló kihívásokkal néztek szembe: két félénk, éretlen, csóró kelet-európai lány egy idegen országban. Kezdetben sok-sok komikus jelenet fűszerezte napjaikat - persze ezek csak utólag viccesek, akkor sírni tudtak volna. Ilyen volt, amikor megérkeztek a városba, többórás repülő,- és vonat utat követően, és kiderült, hogy a lakás, amit lefoglalóztak, nem létezik. Olga csak állt hatalmas csomagjaival és még nagyobb álmaival a tér közepén, és azt kívánta, nyíljon meg alatta a föld, de azonnal...

Persze másnapra kiderült, hogy tévedésről van szó, a lányok rossz utcacímet kaptak, ezért nem lelték meg bérlakásukat. Az ilyen és ehhez hasonló esetek megviselték, de meg is acélozták Olgát. Hiszen, ahogy otthon is tanulta: „Ami nem öl meg, az megerősít..."

Paule hosszan kavargatta a kapucsínóját, úgy tett, mint aki nagyon ráér, ez pedig Olgát roppantul idegesítette. Ez volt talán a legfőbb különbség a két lány között: Olga mindig mindennek meg akart felelni, úgy csinálta a dolgokat, ahogy az elő van írva. Paule más volt. Nem zárta saját magát korlátok közé. Nem érdekelték a társadalmi konvenciók, talán ezért is viselt szőke hajában rózsaszín csíkokat. Mindenki máshogy palástolja kisebbrendűségi érzését...

-Paulina, siess már, elkések az órámról! Tudod, hogy ez a tanár nem tűri az ilyesmit!

-Jól van már, lazíts! Egész nap az iskolában ülsz... ez az, ami majd mesélni akarsz, ha hazamész Varsóba? Hogy mennyi minden szépet és jót tanultam az olasz irodalomról meg festészetről?

-Igen, Paule, talán meglepő, de én tanulni jöttem ebbe az országba!

-Oh, fejezd már be! Ezt a sok felesleges maszlagot otthon, a szobádban is megtanulhatod! Ezért kár volt átutazni Európát! Szedd már össze magad és kezdj élni! Mikor voltál utoljára bulizni? Mikor randiztál egy igazi olasz macsóval? Hmm?

-Tudod, hogy nincs pénzem bulikra... ami meg a pasikat illeti, hát nem hinném, hogy pont én kellenék egy olasznak, aki bárkit megkaphat a szép olasz nők közül!

-Te meg vagy őrülve! Ezek neked szépek? Egyenfrizura, egyendivat, ugyanolyan az összes! Mintha futószalagról estek volna le... a szép az, ami egyedi, ami különleges, ami megmutatja, milyen is az ember valójában.

Olga csak mosolygott magában, hiszen tudta, milyen rémes előítéletei vannak Paule-nak az olasz nőkről és viselt dolgaikról.

-Akkor- folytatta Paule- elmegyünk a szerdai partira? Mindenki ott lesz! Tudom, tudom, nem akarsz sokat költeni, de figyelj csak! Odafele busszal megyünk, arra úgyis van bérleted. A buli előtt veszünk valami olcsó bort, és itthon megisszuk. Belépőt úgysem kérnek, hiszen cserediákokat ingyen beengednek. Hazafelé meg majd sétálunk, és nem kell taxit fizetni. Na? Ez tetszik?

-Hát egye fene! Ha már így eltervezted...

-Fantastico! - mondta Paulina, aki szeretett hangosan, jelentőségteljesen felkiáltani, akár az igazi olaszok.

A két lány gyorsan fizetett, és sietett vissza az egyetem ódon falai közé. Olga arcára mosoly költözött, olyasfajta mosoly mely egész napra letörölhetetlenné vált.

III.

A város kikötője a legjelentősebb volt egész Olaszországban. Hatalmas teher,- és személyforgalmat bonyolított le nap, mint nap. A kivilágított járművek, a móló, a sétány estéről estére lenyűgözték Olgát. Számára, aki egy poros kisvárosban született, melynek még folyója sem volt, hatalmas élményt jelentett a tenger mindennapos közelsége. Illata, morajlása, látványa elvarázsolta, erővel töltötte fel. Ha a parton járt, mindig átadta magát ennek az érzésnek. Szabadnak, mindenre képesnek érezte magát.

A parti nem kezdődött el éjfél előtt. Fura volt ez a kelet-európaiaknak, akik más 'időszámításhoz' voltak hozzászokva. Többen összegyűltek picit beszélgetni, iszogatni a kezdés előtt. Olgáék örömmel üdvözölték az orosz lányokat, a két német fiút és a vegyes összetételű, minden bohóckodásra kapható görög különítményt. Olga nagyon élvezte ezt a kulturális sokszínűséget. Imádta az idegen nyelveket, az összesét. Sokszor csak hallgatott és élvezte, ahogy a görögök társalognak, az oroszok vitáznak, vagy a spanyolok panaszkodnak, és próbálta kitalálni, miről szólhat a társalgás. Mivel biztos olasztudással nem minden cserediák rendelkezett, az értekezések közös nyelve mindig az angol volt. Ők pedig beszélgettek. Sokan, sokféléről. Nehéz elképzelni annak, aki nem élte meg, de bizony egy huszonéves, szemüveges német fiú is tud közös témát találni a bohókás spanyol lánnyal, hogy ami egy görögnek vicces, azzal esetleg a szlovént is megnevetteti. Mindenki más, de mindenkiben van valami, amiben egyezik a többivel.

Lassacskán befutott a francia társaság is, majd a két dél-amerikai, a spanyolok, és végül a britek is. Olga sosem hitt az előítéletekben, ahogy azt Paule tette. Nem érdekelték a sztereotípiák, mindenkinek megadta az esélyt, hogy megismerje. Úgy érezte, minden nemzettől tanulhat valamit. A britek távolságtartóak, bizalmatlanok, de éppen ezért kevésszer csalódnak. A németek hihetetlenül precízek, csak tökéletes munkát adnak ki a kezükből. A franciák elegánsak, már-már gőgösek, de ez a tartás ad nekik önbecsülést is. A spanyolok nagyon szenvedélyesek, érzelmesek, bárhol és bármikor sírnak, míg az olaszok könnyedén veszik az életet, bohókásak, és mindig kiélvezik azt az adott napot, órát, percet, amit éppen megélnek. Olga hálás volt azért, hogy mindennek részese lehet.

-Olga, bella mia, de örülök, hogy itt vagy!

-Ciao! Hogy vagytok?

-Nagyon jól! Gyere csak, van még egy üveg martinink, ne vesszen kárba!

A társaság letelepedett a sétányon, a pálmafák tövében.  Hosszú sztorizgatásokba kezdtek, sokat nevettek, lassan minden tartalék ital elfogyott.

-Tudjátok, mi lenne a legkirályabb?-kezdte Matthias, az egyik német srác- Jövő hónapban szerveznünk kellene egy közös kirándulást! Csak mi, cserediákok... felfedezzük Itáliát!

-Huh, de nagy ötlet! Meg kell csinálni!-lelkesedtek a spanyolok -de hova menjünk?

-Legyen Róma, az Örök Város!-javasolta az egyik görög.

-Nem, oda ne már, az nem bulihely! Meg a többségünk amúgy is járt már ott!- kontrázott Matthias.

-Mit szóltok valamelyik szigethez, ahova elmehetnénk hajóval is? Például Capri vagy Szicília?

-Ez az! Király! Hajóval kell mennünk!

-Szicília legyen, mert az sokkal szebb és könnyű szállást foglalni!Ki ért egyet?

-Szicília, Szicília...-kezdték skandálni a mindenért lelkesedő spanyol lányok.

Olga nagyot nyelt. Szicília kétségkívül álmai szigete volt. Gyönyörű mélykék tenger, hosszú partszakaszok, sok-sok friss gyümölcs. Palermo, vulkánok, a hírhedt maffia. Mindent megadott volna azért, hogy elmehessen.

-Szerintetek mennyibe kerül egy ilyen kiruccanás?-vetette közbe Olga.

-Elég olcsón meg lehet úszni, 300-400 euró elég is- kezdte egy pökhendi francia lány.

Háromszáz? Négyszáz? De hiszen ez Olga egyhavi pénze! Semmi esély arra, hogy ennyit ki tudna fizetni... ha két hétig nem eszik semmit, akkor sem. A szüleitől pedig ennyit nem kérhet kölcsön...

Olga kezdte elkönyvelni magában, hogy erről bizony lemarad, de nem tudta, hogyan mondja meg a többieknek.

-Olga! Hiszen jövő hónapban van a huszonegyedik szülinapod! Ez aztán a tökéletes időzítés! Hatalmas bulit fogunk csapni a tiszteletedre!-kezdte Paule.

-Így is van! Örökké emlékezetes lesz!-válaszolták a többiek.

-Nagyon szeretünk Olinka! Te vagy a legkedvesebb csaj mindannyiunk közül!-mondta Mariana.

-De legalábbis ő tud legjobban lengyelül-poénkodott Matthias.

Olga nevetett, de legbelül üvölteni tudott volna a fájdalomtól. Életében nem volt még születésnapi bulija, főleg nem Szicíliában, a világ legszebb szigetén...

Nem tudta, hogy mondja meg, hogy mennyire hálás, és azt, hogy mennyire fáj neki, hogy ezen a kiránduláson ő nem fog résztvenni. Nem tudott megszólalni, nem akarta megölni a hangulatot. Így udvariasan mosolygott és nagyot kortyolt italából.

IV.

A napok gyorsan repültek, annak ellenére, hogy Olga próbálta volna késleltetni az idő múlását. Csodálatosan érezte magát Olaszországban, és nem tudta, mikor lesz- lesz-e egyáltalán- újra lehetősége arra, hogy ebben a csodás országban létezzen. Minden egyes napot, minden napsütéses órát, minden falat tiramisut, minden korty kapucsínót kiélvezett. Ez a jó abban, ha az ember nem gazdag, elkényeztetett család gyerekeként indul az életben: minden apró dolgot tud értékelni, és minden aprósággal boldoggá lehet tenni.

Olga továbbra sem tudta, hogyan árulja el barátainak, hogy neki egyszerűen nem telik közös kirándulásra. A szervezés ezer fokon égett, Matthias, mint főokos kinézte a hajó indulását,kiválasztotta a szállodát(természetesen medencés)és a többi programot. Mindenki nagyon lelkes volt, még a franciák is, akik már nem egyszer megjárták Szicíliát.

Paule szerencsésebb helyzetben volt. Épp a napokban kapta meg apjától a szokásos éves járandóságát, azaz a gyerektartást. Mióta Paule nagykorú, személyesen neki utalja el a pénzt. Nem is sejti, milyen fantasztikus dolgokat szponzorál vele: piercing-et, márkás farmert vagy éppen elegáns cigarettát. Paule ezúttal gond nélkül elmehet Szicíliába, hála édesapja pénzének. Valahányszor Olga felveti neki, mennyire szerencsés, mindig megkapja a magáét: Paule gyűlöli édesapját, amiért soha nem volt rá kíváncsi, és véleménye szerint bármennyi pénzt megérdemel, úgysem pótolja az sosem a kiskori fájdalmat, csúfolást és bizonytalanságot, hogy neki nincs apukája.

Az esedékes szerdai buliban mindkét lány remekül érezte magát, talán Olga túlzottan is: sikerült egy kicsit becsípnie, hála a spanyol lányok mézédes italának, a sangríának. Olga tudta, hogy csapnivaló részeg, hiszen elszédül, elálmosodik a túl sok alkoholtól. Ezúttal nem így történt. A lány teljesen felpörgött, uralta a táncparkettet, és megismerkedett egy jóképű fiúval. Szőke haj, világító kék szem. Biztosan skandináv lehet. Az pedig Olga gyengéje. Az otthoni szerelme is szőke volt. És megbízhatatlan. Jó lenne, ha nem lenne minden szőke megbízhatatlan, gondolta magában.

Hajnali 4 körül az újdonsült lovag hazakísérte a fáradt, csapzott Olgát. Az alkoholmámor elmúlt, a lány agya kezdett kitisztulni. Ez a legveszélyesebb időszaka a részegségnek, hiszen az ember ilyenkor elkezd meggondolatlanul, összevissza beszélni, csak dől belőle a panasz. Olga is elkezdte. Elmesélte a fiúnak, mennyire fáj neki, hogy nem tarthat a barátaival Szicíliába. Hogy szülinapi bulit terveznek neki, pedig ott sem lesz. Hogy mennyire utálja ilyenkor a sok pénzes libát, akik bezzeg elmehetnek, pedig már számtalanszor jártak ugyanott. Miért nincs igazság, miért?

A fiú türelmesen végighallgatta a szavakat, de valószínűleg nem értette olyan jól az olaszt, mert nem válaszolt, csak egy finom csókkal. Olga szédelegve búcsúzkodott.

Másnap pokoli macskajajjal ébredt fel. Forgott vele a világ. Sajnos annyira nem volt rosszul, hogy ne emlékezzen arra, amiket a lovagjának mondott el. Úgy gondolta, most már mindenképpen be kell vallania a többieknek, mi az igazság. Nem normális, hogy egy idenek fiúnak elmeséli, de a barátai előtt szégyelli, hogy nincsen pénze. Végtére is, csupán pénzről van szó. Nem az mutatja meg az ember értékét, hogy mennyi van a zsebében.

Főzött egy méregerős kávét, aztán bekapcsolta a számítógépet. Kíváncsi volt, milyen hatással volt az ő szőke hercegére, talán már üzenetet is küldött?

Nem küldött. De nem ez az, ami Olgát a földhöz vágta, és macskajaját egy pillanat alatt elűzte. Üzenet otthonról. Mi lehet ez? A szülei nem sűrűn írnak neki, nem is igen használnak számítógépet. Maradi emberek, nem szeretik a technika vívmányait. Ha mégis írnak, annak komoly oka van.

Roksana, a húga írt neki. Az üzenetet Olga százszor olvasta újra, mert úgy érezte, a látottak nem jutnak el a tudatáig.

„Kedves Olinka!

Igazán nem akarlak megijeszteni, de nagy baj történt! Édesanyánknak szívrohama volt tegnap éjjel! Az intenzív osztályon ápolják. Nem tudom, mi lesz... Félek! GYERE HAZA!

Csókol:

Roxy"

Ez nem lehet igaz. Nem lehet. Nem. Az ember hajlamos a tagadásba menekülni. Hiába vagyunk tisztában azzal, hogy súlyos betegségek mindannyiunkat érhetnek, elhessegetjük a gondolatot. A baj mindenkivel megtörténhet. A szomszéddal, a postással igen, de a te anyáddal...Vele nem! Soha!

Olga a sokadik elolvasás után már zokogott. Ült a picike szobájában, ölében a laptoppal, szívében a fájdalommal és tehetetlenséggel.  Percek, órák teltek el, de nem mozdult. Zokogott, míg elfogytak könnyei.

-Olga, Dio mio! Mi történt édesem??

Paule már az előszobából hallotta a keserves sírást.

-Paulinaaa! Nem hiszem el! Ez nem történhet meg!

-De mi az, kislány? Miért sírsz?

-Anyu.... anyu... az anyukám.....

Olga alkalmatlan volt a társalgásra, így megmutatta az üzenetet a lakótársának. Paule elolvasta, majd kis híján ő is sírni kezdett. Érezte azonban, hogy Olgának most nem egy bőgőtársra, hanem támaszra van szüksége.

-Ide figyelj! Nem lesz semmi baj! Te is látod, kórházban van, gondoskodnak róla!Meg fog gyógyulni!

-De hogy történhetett ez pont vele? Az én erős anyukám. Hiszen sosem volt beteg...

-Nem ez a lényeg. Megtörtént. Most már a gyógyulásra kell koncentrálni.

-Paule, a húgom azt kéri, menjek haza! Haza kell mennem!!

-De ha most hazamész, akkor...

-Igen, akkor elmegy minden pénzem és nem tudok visszajönni és befejezni a tanulmányaimat, és akkor ez a szemeszter semmit sem fog érni... tudom! De nem érdekel! Csak édesanyám érdekel!

-Drága, én, megértelek, de gondolkozz higgadtan! Mit tudnál te most segíteni anyukádnak? Amire szüksége van, az orvosi ellátás és gógyszer. Mindkettőt megkapja. Ráadásul anyukád sem örülne, ha feladnád az ösztöndíjad...

-Amire anyának most legnagyobb szüksége van, az a szerettei jelenléte. Ne haragudj barátnőm, de most nem tudsz meggyőzni!

-Megértelek, csak kérlek, ne dönts elhamarkodottan!

-Már döntöttem! A héten elintézek mindent, elbúcsúzom a többiektől, és lefoglalom a repjegyet!

Másnap Olga üzenetet váltott húgával, és boldogan olvasta a hírt, miszerint édesanyja állapota stabilizálódott. Ennek ellenére megmásíthatatlan volt döntésében. Megkezdte a készülődést a hazaútra. Találkozót akart megbeszélni a barátokkal, hogy közölje döntését, de egyikük sem volt elérhető. Mindenki a nagy szicíliai túrát tervezgette. Milyen különös az élet. Az a Szicília, amiért Olga pár napja mindenét odaadta volna, most egyszeriben kicsinek és jelentéktelennek, semmitmondónak tűnt. Nem érdekli, ha sose jut el álmai helyére, csak örökké éljen az édesanyja...

V.

-Ezt nem hiszem el, szegény lány- csóválta a fejét Matthias- Pont vele történik ez? Olgánál édesebb, jólelkűbb lányt nem ismerek.

-Nem kis próbatétel ez neki-fűzte hozzá Belén.

-És a betegség még semmi. Olga a fejébe vette, hogy haza kell mennie, mert anyukájának most szüksége van rá. Ezzel nincs is semmi baj, de ha hazamegy...-kezdte Paule.

-Akkor nem tud miből visszajönni, és lőttek az ösztöndíjnak- folytatta Cristina.

-Miért is nem? -vetette közbe Claudia.

-Jaj, ne legyél már ostoba, Claudia! Nem mindenki úszkál a pénzben úgy, ahogy te- fakadt ki Paule.

-De ezt nem hagyhatjuk! Tennünk kell valamit!-mondta Matthias, majd idegesen elnyomta cigarettáját.

-Mégis mit, kedves nagyokos?-mondta Bel, akit nagyon idegesített a fiú tudálékossága.

-Már van is egy ötletem!- ragyogott fel a fiú szeme- Igen, ennek működnie kell. De.... szükségem van a segítségetekre!

-Számíthatsz ránk!-kiabálták kórusban a lányok.

Az ötlet több volt, mint megvalósítható. Egyszerűen kitűnőnek bizonyult. Összehozta a társaságot, mindenkinek adott valami feladatot. A legfőbb persze az volt, hogy a meghatározott időpontig Olga előtt mindennek titokban kellett maradnia. Ebbe nehezen ugyan, de Paule is beleegyezett.

VI.

A tér egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes. Minden attól függ, milyen az ember, aki elhalad rajta. Van, akit a zaj, a nyüzsgés, a sok-sok keveredő illat, az ezernyi látvány lenyűgöz. Másokat zavar ez az egész, megijeszti őket, elveszettnek érzik magukat. Szerencsés ember az, aki ki tudja zárni a zavaró körülményeket, és csak a szépet, a kellemest veszi észre. Olga ilyen ember. Azért jött el messzire otthonától, hogy ilyen csodákat megéljen. Nem azért, hogy hencegve mesélhesse másoknak, milyen nagy és gazdag városokban járt. Nem azért, hogy felvághasson azzal, hogy külföldön élt. Csak és kizárólag azért, hogy megismerje a világot - és önmagát.

Most, hogy utolsó előtti napját töltötte, nem akart tovább agyalni. Kitisztult a feje, egyszerűen csak élvezni akarta a pillanatot. Nem érzett keserűséget, nem érzett haragot. Hálás volt azért a közel három hónapért, amit itt eltölthetett. Bár eredetileg hat hónapot tervezett, és biztosan marad benne hiányérzet, de hát semmi sem tökéletes. Másnak ennyi sem adatik meg.

Tíz percet időzött a padon, aztán továbbállt. Sietett, hiszen összes kedvenc helyétől szeretett volna elköszönni. Helyektől, melyeket mind-mind maga fedezett fel. Olyan helyek, melyeket talán nem keresnek fel a turisták, hiszen fel sem tűnik nekik. Helyek, amiket csak lakva ismer meg az ember. Utcák, terek, parkok, szökőkutak, kapualjak. Mintha minden hely mesélni tudna.

Olga elhatározta, hogy ha egyszer sok pénze lesz, biztosan visszatér ide vakációzni. Sőt, elhozza anyukáját, a családot, az összes otthoni barátját. Hadd részesüljön mindenki a csodából.

Estefele hazatér. Akad még bőven pakolnivaló. És persze ott van Paulina. Megígérte neki, hogy búcsúvacsit tartanak. Főznek valami finomat, boroznak egy kicsit, érzékeny búcsút vesznek egymástól. Meg persze megfogadják, hogy barátok maradnak mindig, örökre, egy életre.

Az eső elered. Mintha az ég is szomorkodna Olga búcsúja miatt. A lány csak mosolyog. Pontosan tudja, hogy mindig, még a legnagyobb eső után is felkel a nap. Mindig van új esély.

VII.

A lányok korán kelnek. Hosszú az út a vasútállomásra, és rengeteg a holmi. Olga utoljára a kedvenc olasz péksüteményét reggelizi. Meg is jegyzi Paule-nak, hogy ez a csokis finomság fog neki a legjobban hiányozni. Paule pedig tüntetőleg megsértődik, hiszen eddig úgy tudta, ő fog legjobban hiányozni barátnőjének.

Az állomás hatalmas csarnokának bejáratánál Olga rengetes ismerős arcra lesz figyelmes. Belén, Matthias, Cristina és a többiek... vannak vagy ötvenen. Mit kereshetnek itt? Szándékosan elbúcsúzott előre mindenkitől, mert nem szereti a sírós nagyjeleneteket, nem akar ő maga sem könnyezni. Ennek ellenére mégis jólesett neki, hogy ennyien eljöttek.

-Te tudtad ezt? -kérezte Paule-t.

-Mit? Fogalmam sincs, miről beszélsz...-kuncogott magában a litván lány.

A barátok mind-mind puszival, öleléssel üdvözölték Olgát. A lány nem akart, mégis meghatódott. Főleg akkor, amikor észrevette korábbi udvarlóját, a szőke srácot, aki szintén eljött. Olga egy pillanatig úgy érezte, nem megy ő innen sehova. Életében először vannak igazi barátai, életében először érzi magát teljesnek, szabadnak, magabiztosnak, és ezt adja fel? Aztán persze győzött a józan esze.

-Lassan mennem kell srácok- szedelőzködött Olga- ígérem, hogy rendszeresen írok nektek! Legyetek rosszak!

-Nem kell írnod, épp elég lesz, ha visszajössz- kezdte Matthias, és átnyújtott egy borítékot, többszáz euróval a belsejében.

-Ez meg mi?- csodálkozott Olga. Ennyi pénzt egyben talán még nem is látott.

-A pénzt, amit Szicíliára gyűjtöttünk, elhoztuk neked, hogy hazamehess édesanyádhoz, de vissza is tudj térni közénk- mondta Cristina.

-A visszaútra szóló repjegyedet is lefoglaltuk már-folytatta Paule.

-Szóval te ezt tudtad?- vonta kérdőre Olga, aki alig látott a könnyeitől.

-Persze! De nem volt könnyű titokban tartani!

-Igazi csapatmunka volt!-mondta Matthias, és magához ölelte a síró Olgát.

-Srácok, nem tudom, mit mondjak... ezt soha nem fogom tudni meghálálni!

-Nem is kell! Illetve...ha majd visszatérsz, jössz nekünk egy-két üveg borral!-nevetett Belén.

-Bármit! Ígérem! De most rohannom kell a vonatra! Csók nektek!

Olga két órát vonatozott, míg a repülőtérre ért.  Fejében ide-oda cikáztak a gondolatok. Életében nem érzett ilyet. Meg sem tudta igazán fogalmazni, ami a szívében volt. Öröm, megkönnyebbülés, hála, szeretet.  Barátság. A közösség ereje. Amikor sok-sok ember összefog egyetlen cél érdekében. Olga úgy érezte, ő a legszerencsésebb a világon. Nem a sok pénz miatt, ami a zsebében csücsült. Hanem a barátai miatt, akikre mindig számíthat, akik a szakadék széléről húzták most vissza őt. Együtt, közös erővel.  Végre világossá vált számára valami: mindegy, mennyi pénzünk van, nem ez határoz meg minket. A sok pénz másfajta minőséget ad ugyan az életünknek, de maga az élet, és mindaz, ami az életben fontos, pénzen nem megvásárolható. Ezekben a dolgokban pedig a legtöbb ember ugyanúgy gondolkodik: mindenkinek fontos a béke, a szeretet, a becsület, a család. Az édesanya. Mindenkinek a legfontosabb az édesanyja.

Amíg vannak ilyen közös értékek, melyek képesek felülírni a pénz világának törvényszerűségeit, addig nincs baj, addig van jövője az emberiségnek. Addig lesz egység a sokféleségben- gondolta Olga, és szemét az azúrkék olasz égboltra vetette.