Az élet értelme

Natea75, 2010, február 3 - 13:38

A kislány szívesen sétálgatott iskola után az erdőben. Nem szeretett haza menni úgy sincs otthon senki, anyukája biztosan ma is dolgozik. Csak nézte a sárguló leveleket ahogyan átsüt rajtuk a napsugár és máris elképzelte, hogy ez egészen biztosan az a bizonyos aranylevelű tölgy, minek az árnyékában a gondűző tündérek minden délben megpihennek. Megpihenek én is, talán találkozom eggyel s elűzi minden bánatomat!-gondolta,s egy kidőlt fatörzsre ült tovább gyönyörködve az őszi színek kavalkádjában. Behunyta a szemét. Orcáján érezte a nap melegét, a levegőben kellemes fű illat áradt, érett szőlő illatával keveredve,s elbűvölő madárdallal kísérve ezt a gyönyörű pillanatot.

Mennyire nem vágyott haza!Mennyivel másabb ez a világ, egyetlen menedéke, s mennyivel más az ami otthon vár rá...Ennél már csak egy dolog nyugtatta meg jobban, anyukája ölelése.

De mióta megjelent az az idegen, egyre kevesebb az ölelés, egyre kevesebb a törődés ami felé irányul.

Amióta csak a világon van azt látta, hogy a szülei veszekednek.Volt hogy tettlegességig fajult a helyzet s az apja megütötte az anyját.Ilyenkor a szíve vadul verni kezdett, a lelke reszketett a félelemtől, a teste úgy remegett akár a nyárfalevél,s könnyek gördültek le bársonyos arcán.Ijedtében mindig anyjához rohant,átkarolta úgy hitte így megvédheti őt;de apja csak ordított,rángatta anyját nem törődve az ő jelenlétével.

Lassan a kislány már csak akkor volt boldog amikor anyját nevetni látta.Milyen gyönyörű volt a nevetése!De olyan ritkán nevetett...

Apja azóta sem kereste, aki olykor annyira hiányzott.Mindig arra gondolt,hogy egyszer csak megjelenik , átkarolja és azt mondja :szeretlek kislányom!Annyi fájdalmat okozott és mégis oly nagyon hiányzik...Ki értheti egy gyermek lelkét, amikor ő maga sem érti?Szereti szülőjét akkor is, ha az meg sem érdemli.

Kellemes őszi délután volt.Talán még szundított is a fa alatt, mert sokkal jobban érezte magát, mint amikor megérkezett.Biztos volt benne , hogy a gondűző tündérek űzték el a bánatát ez idő alatt.A sünök boldogan sündörögtek a jó illatú avarban, a tüskéikre ragadt leveleket hordozgatták kibélelni a téli szállást.Szívének oly kedves volt ez a hely,ez a világ.

-Mi lesz velem nélkületek télen?-sóhajtozott, majd hazaindult.

Mire hazaért már otthon volt anyukája és a fiútestvére,de nem voltak jókedvűek, feszültség járta át a házat.A kislány is érezte.

-Van valami baj?-kérdezte.

-Anya férjhez akar menni.-válaszolta a bátyja hidegen ,hangja remegett a dühtől.

A kicsi lány szíve nagyot dobbant ijedtében ,még szólni is csak nehezen tudott...az idegen mégis elveszi tőlük-gondolta,de nem akarta megbántani anyját ezért csak annyit mondott:

-Miért?

-Mert így nincs értelme az életemnek!-fakadt sírva az anyja.

-Én a nagyival maradok.-mondta a bátyja, majd kirohant a házból.

A kislány semmit sem mondott.Nem akart fájdalmat okozni az anyjának...

-Ne sírj Anya!-kérte- Én veled megyek.Segítek megkeresni az életed értelmét!

-Köszönöm!-zokogta az anyja s átölelte gyermekét.

A kislány szíve nagyon fájt, ha sírni látta anyját, bármit megtett volna hogy boldognak lássa őt.Másnap elköltöztek egy másik faluba az idegen házába.A bátyja nem jött velük.A kislány szó nélkül tűrte elvesztését,de valójában a szíve majd meghasadt a bánattól.Nem szólt senkinek, úgy hitte az anyja boldogsága mindennél és mindenkinél fontosabb.A napok teltek, az ölelések pedig egyre fogyatkoztak.Egyre több levél hullott le a fákról, egyre hidegebbek lettek a szelek, melyek aztán végleg lecsupaszították a fák ágait s a természetben átvette az uralmat a tél.Az idegen nem szerette, ha anyja átkarolta, azt sem tűrte ha megsimogatta őt. Már anyját sem látta nevetni csak sírni.A szerelem hamar elmúlt.Mindennapossá vált a bántalmazás.A kislány egyedül maradt a gondjaival, az aranylevelű tölgyfa annyira messze volt tőle, a gondűző tündérek itt nem tudtak segíteni rajta.Már csak a könnyei hulltak, amint nézett kifelé az ablakon...Karácsony volt.Az idegen most is a konyhában ordítozott, bömbölt részegen.A kislány megnyitotta az ablakot, hogy ha kell kitudjon ugrani, el tudjon menekülni előle.

-Szaladj kislányom!-kiáltotta kétségbeesetten az anyja-Kés van nála!

A kislány abban a pillanatban kiugrott az ablakon és futott, csak futott minden erejéből.A szíve úgy kalapált mint még sosem, egy szál pizsamában, mezítláb bele az éjszakába ismeretlen kerteken keresztül,nem törődve a hideggel,nem törődve az erős széllel.Egyet tudott csak el innen minél messzebb, hogy többé ne kelljen senkitől sem félnie!

Messze a szántóföldeken egy elfelejtett kóróboglya nyújtott neki menedéket éjszakára.Egy üreg volt benne, talán valami állat járta ki , nem is törődött vele,bebújt már azt sem tudta miért remeg; a hidegtől vagy a félelemtől.Összekuporodott és csendben figyelte a sötétet, hallgatta a csendet, hogy vajon követi -e őt az idegen.Ki tudja mennyi idő telt el, egyre álmosabb lett de nagyon félt elaludni.Egyfolytában az járt az eszében vajon az ő Anyukája jól van?Nem bántotta-e az idegen?A könnyei pedig folyamatosan hulltak.

-Hol vagytok ilyenkor?Hol vagytok, gondűző tündérek?!Miért hagytatok magamra?-zokogta a kislány reménytelenségében.A sötétségben egyszer csak valakik válaszoltak:

-Itt vagyunk veled!-csilingelt a mesebeli hang.

A kislány rémülten hagyta abba a sírást.Szétnézett:

-Van itt valaki?-kérdezte.

-Csak mi vagyunk!-válaszolta nevetgélve a két apró tündér.

Az éjszakai sötétségből két kicsiny alak kezdett kirajzolódni,amint aprócska szárnycsapkodással lebegtek egészen közel.A kislány,ahelyett hogy megijedt volna, nagyon megörült.

-Ti vagytok azok, gondűző tündérek?!

-Úgy ám!Ditta és Gitta személyesen!Azért jöttünk ,hogy elűzzük a bánatodat!

-Annyira biztos voltam benne, hogy léteztek!-ujjongott-De azt hiszem most nem tudtok nekem segíteni.-folytatta kedvét vesztve.

-Miért ne tudnánk?Elvégre tündérek vagyunk?-kérdezte Gitta.

-Talán tudjátok hol találom meg az élet értelmét?Mert az Anyukám mindig azt kereste és ha megtalálnám, többé soha nem lenne szomorú...

-Hát, én nem tudom hol lehet.-mondta Ditta.

-Én sem hallottam róla.-válaszolta Gitta.

-Akkor nem tudtok segíteni nekem.

-A királynőnk nagyon bölcs ám!-folytatta Ditta-Ő nagyon sok mindent tud az életről, a világról...no és nem utolsó sorban a varázslatokról!

-Ez az!!-vágott közbe Gitta-Gyere velünk Tündérföldre!A királynőnk biztosan tud segíteni neked! Mellesleg ott még az idő is sokkal jobb!

A kislány kicsit megnyugodott.Ez a kis beszélgetés a tündérekkel újra reményt ébresztett lelkében.

-Csak hunyd be a szemed!-kérte Ditta.

Behunyta hát szemét s amikor ismét kinyitotta, már egy csodaszép világ tárult szemei elé.Sosem látott szebbet sem pedig varázslatosabbat.A réten gyönyörű virágok pompáztak tele szebbnél szebb lepkékkel,ide-oda röpködő tündérlányokkal.A kristálytiszta patak csobogása ,mint valami lágy dallam egybeolvadt a madarak csiripelésével.A hely hangulata szeretettel , békességgel árasztotta el aprócska szívét.Az elbűvölő ligetek bájosan csalogatták a kis jövevényt. Futni kezdett.Csak futott és nevetett a tündérek játékában a virágok között.Egyikük csillogó ruhát varázsolt neki, másik aranyló cipőcskét, a harmadik gyémánt ékszert a fülébe s aranyló hajfürtjeit fésülte életre kelt varázsfésűvel.Sosem volt még ilyen boldog!Mire a királynő elé érkezett olyan gyönyörű volt, mint egy igazi hercegnő.Kecses meghajlással tette üdvözletét.

-Isten hozott nálunk kicsi lány!-köszöntötte a királynő-Mi szél hozott Tündérföldre?

-Ami azt illeti nem a szelek szárnyán érkeztem, a gondűző tündérek repítettek birodalmadba.Azt mesélték nekem, hogy az ő királynéjuk nagyon bölcs uralkodó és talán nekem is segíthet.

-Valóban ezt mondták?-mosolygott a királynő-Ennek igazán örülök és szívesen segítek neked,ha tudok csak mondd meg,kedvesem miben ?

-Anyukámnak keresem az élete értelmét!Ő már próbálta megtalálni a mi világunkban,de sikertelenül.Ezért indultam útnak, talán majd én szerencsével járok.Szeretném, ha végre boldog lenne.Mond csak királynő, te tudod-e hol találom?

-Őszintén nem tudom hol lehet. Én azt vallom, mindenkinek a saját világában kellene megtalálnia az élete értelmét.De ha ő ott nem találta meg, azt tanácsolom próbálj szerencsét a többi világban is. Sosem lehet tudni!Talán kérdezd meg a koboldok öregapját, ő sokkal öregebb nálam és ezáltal bölcsessége is hatalmasabb.

-Nagyon köszönöm a jó tanácsot ,királynő!-mondta a kislány s mélyen meghajolt így fejezve ki háláját a királynő előtt.

-Nagyon szívesen!Ditta és Gitta elkísérnek hozzá!

A kislány reménykedve indult útnak két aprócska kísérőjével.

Hosszú utat tettek meg, mire végre megérkeztek a koboldok városába.Szerencséjükre épp újhold időszaka volt, ilyenkor a koboldok vidámak és kedvesek , bezzeg fogyóholdkor!Állandóan mérgelődnek, durcáskodnak.Azért mégiscsak kedves lények ők, egyébként sem ártanának az embernek. Kedves kíváncsisággal figyelték az óriás gyermeket,majd körbevették.

-Sziasztok!-köszönt a kislány-Megmondanátok nekem hol találhatom meg öregapátokat?

Hirtelen nagy csend lett.A koboldok nagyon érzékenyek voltak öregapjukra, óvták őt minden veszélytől,és minden idegentől.

-Miért keresed?-kérdezte szigorúan az egyik.

-A segítségét kérném, ha ezzel nem bántalak meg titeket.

-A segítségét?-nézett rájuk bizalmatlanul.

-Igen.

-Ne féljetek!-szólalt meg Ditta.-Királynőnk barátja ő!

-Barát?-kérdezte szemöldökét fölhúzva a kobold-Nagyon rég nem volt már ember barátunk!

-Ez, bizony így van!-folytatta Gitta-Ezért most eljött az idő, hogy legyen!

-Meglehet.-felelte tovább morgolódva a kobold-Gyertek utánam!

Mindhárman követték.Egy csodaszép faházhoz értek.Beléptek.A koboldok öregapja, akár egy kedves öregapó ott ült a kandalló mellett apró hintaszékében ,egy kockás takaróval betakarva, alóla kikandikált sovány lábszára.Minek a takaró?-gondolta a kislány-hisz ősz szakálla olyan hosszú volt már, hogy akár takarónak is használhatta volna.Az öreg kobold felhúzta a szemöldökét vendégeit látván,majd aggodalmasan összeráncolta a homlokát:

-Isten hozott a házamban titeket!-mondta.

A kislány értetlenül nézett szét, nem értette hogy fért be csak úgy egy kobold házába...

-Csak egy kis varázslat!-súgta a fülébe Ditta.

Tovább nem gondolkodott ezen,nem is volt olyan rossz akkorának lenni ,mint ezek a kedves mesebeli lények!

-Üdvözlünk mi is koboldok öregapja!-köszönt a kislány-Tanácsot kérni jöttünk hozzád!

Az öreg kobold behunyta a szemét, majd lassú mély levegővétel után azt mondta:

-Amit te keresel kislányom, nagyon messze van innen!

-Bármilyen messze is van én elmegyek érte!-válaszolta lelkesen a kislány.Elszántsága őszinte volt s ezt átérezte a koboldok öregapja is.

-Sárkádiában, találod meg a sárkányok legféltettebb kincsét, a Sárkányok Ékkövét.-folytatta nehezen lélegezve, beteg tekintete arról árulkodott, hogy több ezer évet hagyott már maga után-Aki megtalálja, és megérinti a követ az megtalálja, amit éppen keres!Óvakodj ám a kapzsiságtól!A sárkányok gyönyörű ékköveket őriznek, azonban ha elvakít a fényük oda is veszhetsz kedvesem! A szeretet, ami ez idáig hozott téged ott is segíteni fog és a sok ékkő közül megtalálod a Sárkányok Ékkövét, de emlékezz majd szavaimra a kellő időben!

A kislány lelkében a remény egyre csak táplálódott.Végre biztos lehetett benne, hogy nem hiába indult útnak.Megköszönte a koboldok öregapjának a segítséget és tovább folytatta útját.

-Mi nem tarthatunk veled!-búcsúzott Ditta és Gitta-Nagyon sajnáljuk!Királynőnk megtiltotta, hogy a Faunok országába bemenjünk,azonban Sárkádiába csak az ő országukon keresztül lehet bejutni.

-Nincs semmi baj!-felelte a kislány-Majd magam próbálok szerencsét!

Elbúcsúztak hát és mindenki ment a maga útjára.

Az úton amint egyre csak haladt előre, a zord idő sem szegte kedvét célja elérésében.Lelki szemei előtt már látta is anyukája boldog arcát, amint megtalálja végre élete értelmét.Akkor már nem kell neki az idegen, hisz mellette sosem volt boldog!Biztos volt benne hogy attól a naptól kezdődően majd együtt élnek ,akár egy szép család boldogságban, szeretetben a bátyja,anyukája és ő.

Amint haladt előre egyre hidegebb lett és mindent beborított a köd.Még az ég is elsötétült s a szürke fellegekből ömleni kezdett az eső.Dühösen morgott az ég,villámok cikáztak körös körül.Egyszer-egyszer az erős szél meg-megcibálta aranyló hajfürtjeit, megkarmolta kezét az ösvényt szegélyező bokrok tövise.Apró lábacskáiról már szétfoszlott az aranycipellő s még mindig nem találta Sárkádia határát.Minden elcsendesedett.A szelek szárnyán egyszer csak kedves madárdal érkezett.A köd is szertefoszlott.Talán még az égiháborúnál is félelmetesebb volt az amit most látott,szemei előtt egy végeláthatatlan óriási erdő állt.Olyan hatalmas fák alkották ezt a különleges erdőt, hogy csúcsuk az egeknél is magasabbra tört,törzsüket pedig egy egész város népe együtt sem tudta volna átkarolni.Félelmet érzett,de a szándék ami vezette és a szeretet a szívében most is erőt adott neki és indulásra késztette.Néha úgy érezte,mintha figyelné valaki.Ez nagyon ijesztő érzés volt, de próbálta elhessegetni a gondolatait más irányba.Egyszer csak fejszecsapkodásra lett figyelmes,elindult hát a hang irányába.Uram teremtőm mit is lát ott?Egy szőrös, vörös ördögfióka éppen azon szórakozott, hogy fejszéjével csapdosta a fákat , közben pedig nagyokat nevetett.

-Hát te mit csinálsz?!-kérdezte a kislány első megdöbbenésében.

-Csapkodok!-válaszolta nevetve az ördögfióka-Hát nem szórakoztató?!Csak nézd!

S jól belevágott egy egészséges, szép fába a fejszéjével.

-Miért bántod a fákat?Nem gondolod, hogy fáj nekik?

-Az nem az én bajom!Jó móka és kész!-válaszolta nevetve,majd tovább folytatta.

-Hagyd már abba!-kiáltotta a kislány-Nem szégyelled magad, hogy ilyeneken szórakozol?Miért nem keresel inkább barátokat, a saját fajtádból?Ha lennének barátaid, sosem unatkoznál!

Még a kislány is meglepődött amikor az ördögfióka leállt a buta játékkal.

-Komolyan azt gondolod?-kérdezte s a kislányra nézett érdeklődően.

-Úgy ám!Sokkal szórakoztatóbb egy jó barát!

Az ördögfiókának sem kellett több,uccu neki!Szélsebesen hazairamodott, a kislány pedig elégedetten tovább folytatta útját.Csak az a fura érzés ne kísértené folyton! Most is úgy érezte,hogy valaki leselkedik utána.Megállt.Jobbra nézett, balra nézett, ám amikor a fa mögé nézett a tekintete összetalálkozott valakivel...vagy valamivel? Megijedt,de újra oda nézett.És megint ott volt!

-Szia!-mondta a kislány.

-Láttam mit tettél!-mondta az a valaki ,anélkül hogy köszöntötte volna.

-Ugyan mit tettem?

-Megvédted a fákat!

-Hát, ha te így nevezed...

-Mi faunok a fák szellemei vagyunk-folytatta s végre előmerészkedett rejtekéből.A kislány most látta csak, hogy ez a valaki nem is emberi lény,csak a felső teste hasonlít valamelyest az emberekére,a lábai bár kettő volt belőle kecske lábak voltak.Amikor még jobban szemügyre vette,akkor látta csak, hogy fején két apró szarvacska ékeskedik.Nem sokat tudott a faunokról, de ezt igen rokonszenvesnek találta és veszélyesnek sem tűnt.

-Valóban?-nézett rá kíváncsian a kislány.

-Amikor a fát kivágják,vagy csak ágaikat lenyesik mi nagyon szenvedünk, fáj nekünk,így a megmentőnké lettél, amikor elkergetted az ördögfiókát .

-Szeretem a természetet, ezért tettem.Egyszer nekem is volt egy fám, gyönyörű szép aranylevelei voltak!Nagyon szerettem az árnyékában megpihenni...

-És hogy kerülsz országunkba?

-Sárkádiába szeretnék eljutni, hogy megérinthessem a Sárkányok Ékkövét.Szerinted helyes irányba haladok?

-Úgy hiszem!De mielőtt áthaladnál, hadd mutassalak be édesapámnak, a faunok fejedelmének!Egy ilyen jó lelkű kislányt mindenképpen meg kell ismernie!Biztosan nagyon hálás lesz neked!-kérte lelkesen a faunkölyök.

-Hát jó.-engedett a kislány a kérésének-Amúgy is elfáradtam, egy kicsit megpihennék.

Az erdős hegyvidék nagyon sok furcsaságot rejtett.Nem messze az ágon egy fülesbagoly bóbiskolt,s apró mókusok ugrándoztak le s fel a fákról.Egyszer csak a fák törzsei mintha megelevenedtek volna,kérgükből különös szellemlények váltak ki,majd valamennyien rá szegezték tekintetüket.A kislány megijedt.

-Ne félj tőlük!-mondta a kis faunkölyök-Ők is faunok és nem bántanak téged!

A kislány megkönnyebbült,majd csendben tovább nézte, hogyan válnak szellemlényből testté. Távolságtartóan viselkedtek,egyformán haladtak az erdőben,a kellő távolságot megtartva.Nemsokára egy tisztásra értek.A harmatos fűben a faunok igazi ,szépséges nimfákkal kergetőztek,játszadoztak.Különös látvány volt.Ez egy egészen más világ az eddig ismerteknél,egy egészen más érzés, semmi máshoz nem volt fogható.Riadt pillantással néztek az érkezőre,el nem futottak,de nem is közeledtek.Egyszer csak óriás aranykoronával a fején előlépett a leghatalmasabb mind közül:

-Kit hoztál ,fiam?-kérdezte a kis faunkölyköt.

-Jó barátot!Ő a mi jótevőnk,elüldözte Rúfusz fiát az erdeinkből!

-Ez igazán szép tett!Rúfusz fia eléggé megkeseríti az életünket.A legnagyobb szórakozása fájdalmat okozni nekünk.-mondta a faunok fejedelme-Hogyan hálálhatnánk meg?

-Én csak Sárkádiába szeretnék eljutni.-válaszolta a kislány.

-Sárkádiába?-nézett rá csodálkozva a fejedelem-Egy ekkora kislány nem fél a sárkányoktól?

-Talán egy kicsit...-felelte szégyenkezve s lesütötte a fejét.

-No és a trolloktól,félsz-e?Mert hogy ők őrzik Sárkádia határát!

-Ha félnék is,akkor is végigcsinálom!-mondta elszántan.

-Ha-ha-ha!-nevetett a faunok fejedelme-Nem kell félned!Amiért megmentetted a fákat,neked adom a pánsípomat!Ez nem akármilyen pánsíp,olyan varázslatos a hangja ,hogy megszelídít bármilyen gonosz lelket így a trollokat és a sárkányokat is.

-Minden sárkány és troll gonosz?-kérdezte kíváncsian a kislány.

-A trollok gonoszak, de eszük nagyon kevés!Ők csak azt teszik amit nekik a sárkányok megparancsoltak,védik országuk határát.A sárkányok nem feltétlenül gonoszak,azonban nagyon tartanak az idegenektől és az ismeretlentől.Ez épp elég indok nekik,hogy megtámadjanak!Különösen érzékenyek az ékköveikre!Isten őrizzen,hogy valaki hozzájuk érjen!Azonban az én csodasípom megszelídíti őket s úgy kedveskednek majd,akár a kismacskák!

-Nagyon köszönöm,faunok fejedelme!Nagyon köszönöm!-hálálkodott a kislány.

-Magadnak köszönd, kicsi lány ne nekem!Én hiszem,hogy jó kezekben lesz az a síp.Nimfák!-szólt oda a virágot szedegető nimfákhoz-Adjatok rá egy varázscipőcskét!Még sem folytathatja az utat tovább mezítláb!Ez a cipőcske elrepít téged,ahová csak akarod!

A nimfák sietve hozták is a csillogó varázscipellőt és a kislány lábaira illesztették kedvesen.

Miután bőségesen megvendégelték,finom ételekkel,finom gyümölcsökkel ismét útnak indult.Azonban most már nem kellett fáradoznia kövekkel,kavicsokkal, szúrós bokrokkal ,ágakkal!A két varázscipellő úgy repítette a levegőben, mintha ő maga is tündérlánnyá lett volna.

Nemsokára meg is érkezett Sárkádia határához, ahol óriás trollok sétáltak le s fel ,őrködve éjjel és nappal.Olyan hatalmasak voltak ,hogy a kicsi lány még így repülve sem tudta őket elkerülni, ezért aztán elővette a faun fejedelem pánsípját s megfújta.Na most láss csodát!Az óriás trollok, akár a kezesbáránykák leültek a földre s mosolyogva integettek az elhaladó kislánynak.

-Szia!Szia!-köszöntötték nevetgélve s szépen tovább engedték útjára.

Nevetett a kicsi lány is,de hát ki ne nevetett volna ennyi gyámoltalan troll láttán?

Sárkádia csodaszép ország volt, a magas sziklák ,örökzöld erdők a harmatos mezők tele szebbnél szebb virágokkal már-már honvágyat ébresztett benne,annyira földi volt s annyira emberi.Ámde embernek nyomát sem lehetett látni:a magas sziklák barlangjait sárkánycsaládok lakták,az örökzöld erdőket sárkánymadarak birtokolták, a harmatos mezőkön pedig sárkányapróságok játszadoztak!A kislány meg sem állt addig amíg meg nem látta a hegy csúcsán ékeskedő sárkánykirály palotáját.Egyenesen az udvarában ért földet, de alighogy leszállt ,a sárkánykirály katonái máris körbe vették.Még mielőtt megtámadhatták volna megfújta a pánsípot, aminek a hatására az ellenséges sárkánykatonák bárgyú mosollyal az arcukon utat nyitottak kedvesen,fejet hajtva előtte ,a sárkánykirály felé.Amikor a királyuk elé ért illendően meghajolt, mégiscsak egy uralkodó előtt állt:

-Üdvözöllek sárkánykirály!-mondta.

-Mit akarsz idegen?-kérdezte a sárkánykirály, olyan kedvesen ahogy még sárkány nem szólított embert.-És miért vagyok ilyen kedves?-nézett katonáira értetlenül.

-Nem tudjuk.-válaszolták szinte egyszerre-Mi is kedvesek vagyunk!-állapították meg valamennyien.

-A pánsípomtól van.-felelte a kislány-Mire lemegy a nap ismét önmagatok lesztek.Addig azonban engedjétek meg nekem,hogy megérintsem a Sárkányok Ékkövét!

A sárkánykirály bármennyire is tiltakozott legbelül, a síp varázserejéből adódóan nem tudott nemet mondani.

-Fáradj be kincstárunkba!-invitálta a kislányt utat engedve a kincstár ajtajához.

A kislány nem várt különösebb biztatásra máris ajtót nyitott,de amit ott látott majdhogynem elvakította! Hát volt ott annyi ékkő ,ember még nem látott ennyi kincset, ennyi gyönyörűséget!Volt ott vörös rubin,mélyzöld smaragd,ametiszt és gyémánt valamennyi mérhetetlen mennyiségben!Milyen is az emberi természet? Máris arra gondolt milyen sok pénzt jelentene csak egyetlen marékkal,sosem lennének anyagi gondjaik,anyukája biztosan nagyon örülne!Abban a pillanatban eszébe jutottak az öreg kobold szavai:“Óvakodj a kapzsiságtól!A szeretet, ami ezidáig vezetett,majd segít megtalálni a Sárkányok Ékkövét!“És akkor megpillantott valamit ,az egyetlent a kincstár eldugott zugában,aminek sem színe sem fénye nem volt,mégis valamiért magára vonzotta az ember tekintetét, mintha csak azt suttogná:“Gyere kedves ,érints meg engem!“És ő ment.Óvatosan lehajolt, megérintette...Behunyta a szemét .Érezte hogy történik valami,valami varázslatos érzés kerítette hatalmába, majd azt súgta:

-Mutasd meg anyukámnak az élete értelmét!

Kinyitotta a szemét.Egy hófehér szobában találta magát.Az ágyon feküdt, majd elvakította a fény,ami az óriás ablakon keresztül áradt.Fel akart ülni.Valami a kezébe volt vezetve...lehet hogy kórházi ágyon fekszik?Balra nézett.Anyukája ült az ágya mellett,vajon valóban ő?Még mindig varázslat alatt lehetett,annyira gyengének és erőtlennek érezte magát.

-Anya te vagy?-szólalt meg a kislány nehézkesen.

-Jaj édesem!-kiáltott fel az anyja-Végre magadhoz tértél!

-De hát mi történt?Én mindig is magamnál voltam!-nézett anyjára értetlenül.

-Előfordul,hogy úgy hisszük.-válaszolta az épp betoppanó orvos-A nővérek szóltak, hogy felébredt a mi kicsi lányunk!Ez nagyon jó jel!

-De anya,én megtaláltam neked az élet értelmét!Ugye megtaláltam, ne mond hogy nem volt igaz?-nézett anyjára kétségbeesetten.

-Hát persze hogy megtaláltad!-nyugtatta meg az anyukája-Az életem értelme ti vagytok :te és a bátyád, többé már senki nem lehet számomra nálatok fontosabb!A nagyinál nagyon jól fogunk élni, meglátod!Igazi család leszünk mi négyen!

-Jaj anya,annyira boldog vagyok!-s végre úgy ölelhette édesanyját,ahogy régen még az idegen megjelenése előtt...

Egy napon ibolyaillatot hozott a szél.A nap sugarának színe ott volt minden egyes pitypangban,melege a lágy szellőben ami simogatva melengette a kicsi lány orcáját, amint iskola után az erdőbe igyekezett.

-Szia aranylevelű tölgy!Látom végre ébredezel!-szólt a zsenge rügyeket hozó tölgyfához-Remélem újból jó barátok lehetünk!

Leült a kidőlt fatörzsre kellemesen végig feküdt rajta.A fatörzsből egy egész süncsalád bújt elő szépen fegyelmezetten egymás után sorakozva.

-Látom ti is jól vagytok!-mondta ,majd behunyta a szemét.Egyszer csak civakodásra lett figyelmes:

-Mondtam,hogy nem ezt a ruhát kellett volna felvenned!

-De hogy mondtad,most aztán hogy nézek ki?

-Ha nem tetszik,akkor varázsold át!

-Na persze,majd erre fecsérelem a varázserőmet!

A kislány kinyitotta a szemét,hát mit látott?Ditta és Gitta civakodott, a két gondűző tündér.

-Hát ti mégis léteztek s nem csak álom volt ami velem történt?!

-Még szép, hogy létezünk!-mondták a lányok egyszerre-Nem mondod,hogy máris elfelejtettél minket?

-Sosem felejtelek el titeket!-ölelte át az apró tündérlányokat, majd vidám játszadozásba kezdtek a virágokkal teli mezőn,mintha csak lepkékkel kergetőzött volna....

Az írás hossza kb. 20 ezer karakter

Köszönöm, kedves Mesikó!

Kedves Mesikó!

Nagyon örülök, hogy tetszett a történetem. Igaz, én A jégkirálynő c. mesét, nem ismerem,  "a kislányét" annál inkább, hiszen ahogyan a zsűri nagyon is ráérzett, ez az én saját gyógyító mesém.Köszönet a véleményért!

Tényleg nagyon szép.

Nekem is tetszett ez a fájdalmas, ugyanakkor bájos történet. A kislány   a Jégkirálynő c. mesében szereplő Gerdát juttatta eszembe. Neki is hóviharokon és más akadályokon kellett átjutnia ahhoz, hogy megtaláljon valamit.

Köszönöm

Szeretném megköszönni a zsűrinek, a kedves értékelést.

Nagyon örülök, hogy a legjobb 30 között lehettem, számomra nagyon nagy eredmény ez, és kedvet ad további írások megalkotására. Tudom , még nagyon sokat tanulhatok, de szívesen teszem. Kívánok mindenkinek további jó munkát!

 

 

A zsűri értékelése: Az élet értelme

Kedves Hajnalka!

  • Ez egy gyógyító történet. Sokan írnak azért, hogy kimondják, kiírják magukból a drámai történéseket, és így letehetik a terheiket – olykor itt is ilyen ízű a történet. Pl.: „Mindennapossá vált a bántalmazás." Ezek a terhek akkor nem kerülnek át az olvasóra, ha a szerző képes a tapasztalatokat szintetizálni, és pozitív kicsengésű megoldást, igazi feloldást találni. Itt összességében ezzel találkoztunk (akár saját, akár mások tapasztalatából íródott).
  • Szívszorító, amikor egy gyermek – a maga módján – a felnőttek megoldatlan terheit cipeli (szerepcsere!), amelynek itt-ott előbukkanó szomorúsága finoman átjárja, körüllengi az egész írást.
  • A történetszövés jó, a szöveg szépen folyik, olvasmányos.
  • Amikor a való élet már vészes és drámai, a legjobbkor jön a váltás a tündérvilágba – üdítő a kontraszt! A szerző nehéz témához tisztán nyúlt, de a feloldást ügyesen, érzékenyen alkalmazza.
  • A szövegezésbe sajnos olykor fájó magyartalanságok vegyülnek, pl. a síp varázserejéből adódóan.
  • A kicsinyítőképzőkkel érdemes csínján bánni, nehogy túlzottan „bájos" legyen a szöveg (apró lábacskáiról, két apró szarvacska, varázscipellőcskét stb.).
  • A faunnal való találkozás megírása már kissé didaktikus, a természetvédelem „propagálása" túlzottan kiütközik a sorok közül, másrészt itt kezd egyre terjengősebbé válni a tündérmesés szakasz. Ha már tudjuk, merre fut ki a történet, akkor – később is – jót tesz a köztes részeknek egy kis húzás, hogy ne terelődjön el az utunk másfelé és ne lankadjon az olvasó figyelme se.
  • A beékelt tündérmesés részben a próbák szinte maguktól oldódnak meg... a szereplő csak fut utánuk. De mégsem rójuk fel mindezt az írás hibájául, mert itt a gyermeki álom- és vágyvilágban járunk, ahol ez is megengedhető... :-)
  • Egyes mondatok szerkesztettsége még kívánnivalót hagy maga után, pl.: Távolságtartóan viselkedtek, egyformán haladtak az erdőben, a kellő távolságot megtartva."
  • Kedves a szereplőválasztás – apropó, hogy is hívják a kislányt? Valahogy belekívánkozott volna.
  • A pályamunka időnként gyönyörű, képszerű leírásokat tartalmaz.
  • Érdekes lenne megszámolni, hányszor fordulnak elő a történetben a fáj és a fél szavak, valószínűleg a kelleténél valamivel többször (ld. Magyar Szókincstár), ezért bátran helyettesíthetők lennének szinonimákkal, választékos, rokon értelmű kifejezésekkel.
  • Jó az írásmunka íve, szépen elvarrt a vége, nem fogy ki menet közben belőle „a szufla".
  • A stílus: annak ellenére is élvezetes, hogy tudni előre, mi lesz a vége... :-)
  • A cím... nos, merésznek mondható választás, mert túlságosan átfogó, már-már nagyotmondó. (Bár itt tudjuk, hogy nem erről van szó, hiszen a szerzőnkben elsőmesés pályázót tisztelhetünk.) Egy ilyen nagyszabású címhez nehéz illő, hasonszőrű alkotást hozzárendelni, és az olvasó később csalódhat. Akkor jó a cím, ha a lényegre utal, de nem ilyen direkten.
  • Lelki ábrázolás: finom, érzékeny lélekre vall, és nagy-nagy pozitívuma az írásműnek, hogy költőien és természetesen tudja vegyíteni az álmot a valósággal. A szerző a külső és a belső világ finom összekötésével – a plasztikusságtól elemelkedve – érzékeltette a helyzet drámaiságát, és a gyermeki lélek kettős természetét: kiszolgáltatottságát és végtelen, ártatlan, jövőbe vetett bizodalmát. A gyerekek néha nagyon mélyen rá tudnak tapintani a dolgok lényegére... Ez a mindennaposnak nem nevezhető szépség hatja át ezt a történetet, és ez megfogja az olvasót.

Szeretettel gratulálunk!

A zsűri

 

Köszönöm,kedves HepeHuba!

Nagyon köszönöm,hogy időt szántál az írásomra és elolvastad.Bár mindig is próbálkoztam az írással,nagyon új még nekem ez a világ ,ezért is örülök,hogy ilyen kedvesen értékelted a munkámat.A legjobb érzés az,hogy úgy tudtam átadni,ahogy azt szerettem volna,hiszen te nem csak egy mesét láttál benne,hanem megtaláltad  a történet igazi mondanivalóját.

Nagyon „benne vagy”

Nagyon „benne vagy” a történet világában, „belülről” beszélsz, a szereplők szemszögéből, és ettől bensőségessé tudtad tenni az eseményeket. Érdekes vegyíted a mesét és a valószerű eseményeket! Eleven mindkét világ, és jó, hogy a szálak a végén eggyé fonódnak. A külső és a belső világ összekötésével nagyon finoman tudtad érzékeltetni a helyzet drámaiságát, megkapó, ahogy ez a két világ összefonódik.

szuszujka

Köszi a segítséget!Nemsokára leülök és javítok.A cipőcske elkopott az út során én úgy emlékszem ez szerepel a szövegben, ha mégsem majd hozzáírom.Külföldön végeztem az iskoláimat ezért van annyi gond a helyesírásommal,azért igyekszem javítani és újra tanúlni a szabályokat.Mégegyszer köszi a segítséget!

natea

szuszujka

Kedves Natea!

Ügyes mesélő vagy! A helyesírásoddal, legalábbis ebben a mesében már több baj is van. Nem a teljesség igényével, de felsorolom azokat a szavakat, amiket rosszul írtál, úgy, ahogy a szövegben található " egyel, tetlegesség, keljen, mond, mellet, őríznek, szégyeled,usgyí, had".

Ezzel a mondattal is kellenne valamit kezdeni:  " könnyei hulltak LANKADATLAN"

Még valami .. a nimfák adnak a kislánynak cipőt, hogy ne mezítláb menjen a sárkányokhoz ... elvesztette talán a korábbi cipőcskéjét?

Javítsd ki ahol hiba van.

Sok sikert.

natea

szuszujka

Kedves Natea!

Ügyes mesélő vagy! A helyesírásoddal, legalábbis ebben a mesében már több baj is van. Nem a teljesség igényével, de felsorolom azokat a szavakat, amiket rosszul írtál, úgy, ahogy a szövegben található " egyel, tetlegesség, keljen, mond, mellet, őríznek, szégyeled,usgyí, had.

Ezzel a mondattal is kellenne valamit kezdeni:  " könnyei hulltak LANKADATLAN"

Még valami .. a nimfák adnak a kislánynak cipőt, hogy ne mezítláb menjen a sárkányokhoz ... elvesztette talán a korábbi cipőcskéjét?

Javítsd ki ahol hiba van.

Sok sikert.