Életmese

Évszám
2011
Beküldő
zsoffi95
- Unatkozom - mondta Sanyika és cipőjével unottan rugdosta a köveket.

Hideg, szeles tavaszi idő volt, Sanyi és Feri, a két jóbarát az iskolaudvaron álldogáltak, nagyszünet volt, a többi gyerek fogócskázott, házit írt, vagy csak nézelődött.

- El kéne lógni - folytatta Sanyi - Elvinném a Sári bringáját és viszlát iskola!

Feri egyetértően hümmögött és álmosan tépdeste egy bokor leveleit. Sanyi felsóhajtott, de nem mozdult meg.

- Nézd má'- suttogta kis idő múlva - Ott egy "kismore"!

- Mi? Kismore?- röhögött fel barátja a név hallatán. Sanyi az udvar végébe mutatott. - Áá, látom már!

10 év körüli kislány álldogált az iskolaépület mellett. Félve lépett egyikről a másik lábára, a nadrágja jóval boka felé ért. Fekete haját két oldalt copfba kötötte, most szórakozottan himbálta azokat.

- Mit keres egy ilyen itt?- kérdezte Sanyi és gonosz vigyor ült ki arcára - Na majd én kiderítem!

A kislány felé iramodott, Feri utána rohant. A kislány először nem látta a veszélyt, majd mikor felpillantott és észrevette, már nem tudott elfutni.

- Hé, "kismore"!- üvöltötte Sanyi - Minek toltad ide a képedet?

- Én...én... - hebegte a lány.

- Ki kérdezett téged?- kiabálta most már a másik is- Húzzál el az udvarunkról!

- De én...

- Mit mondtál? Feleselsz? - Sanyi ingerülten indult el felé, ő védekezőn maga elé emelte a kezét. Ebben a pillanatban szólalt meg a becsöngetést jelző csengő. A két fiú megmerevedett.

- Szerencséd van - mondta egyikük- Be kell mennünk, de mire kijövünk, ne legyél itt, mert megbánod!- azzal beszaladtak az épületbe magára hagyva a lányt. Az lassan összehúzta magán a kardigánját és beslisszolt a hátsó ajtón.

 

 

- A helyes válasz 312 -kántálta Ferike.

- Nagyon jó!- mondta a tanár néni és felírta a táblára az eredményt.

Míg ő dolgozott, Feri diadalmasan hátrafordult és fölényes mosollyal végignézett az osztályon, akik csendben másoltak. Ez az ő birodalma volt, az övé meg a Sanyié. Mosolyogva barátja felé fordult, aki durcásan kibámult az ablakon. Utálta, hogy Feri ennyire okos, rühellte az eszéért és hihetetlenül féltékeny volt rá, hisz ő akárhogy tanult, ha megveszett se ment a tananyag a fejébe. A két fiú az első padban ült, szünetekben ez volt az osztály központja, mindenki köréjük gyűlt és a kegyeiket leste, ők pedig természetesen élvezték a nekik járó figyelmet, meg is dolgoztak érte. Órák között verekedtek, csínyeket eszeltek ki és hajtották őket végre, mindegy volt, csak csináljanak valamit, lehetőleg a többiek előtt. Tanórákon viszont náluk szendébb és illemtudóbb gyereket még egy tanár se látott. Mindketten már ilyen fiatalon, 10 évesen tökélyre fejlesztették a hazugságaikat, erőszakosságukat, és ami a legszomorúbb, ezt senki se vette észre.

 

 

 

Kopogtak. A tanárnő csendre intette az osztályt és kisietett a teremből. Pár perc múlva visszatért és végignézett a tanulókon.

- Kedves 4.a - mondta - Szeretnék nektek bemutatni valakit! Fogadjátok sok szeretettel! Gyere be szívecském!- kiáltotta és kinyitotta az ajtót.

A copfos kislány félénken sétált be a terembe és láthatóan elsápadt, mikor meglátta társait.

- Ez meg mit keres itt? -kérdezte döbbenten Sanyi Feritől, aki csak a fejét rázta válaszul- Nem megmondtuk, hogy takarodjon innét?

A lány szeme könnybe lábadt, ahogy a fiúkra nézett és kétségbeesetten pillantott a nyitott ajtó felé.

-Ő itt Dorka!- mondta a tanárnő- Mostantól ide fog járni!

- Sziasztok!- suttogta alig hallhatóan és még inkább összegörnyedt.

- Oké, akkor keressünk neked helyet! Nézd, ott a hátsó padban pont van egy üres szék, ülj le oda!

A lány lehajtott fejjel csoszogott a helyére, némán leült és kinyitotta a füzetét. Mikor felpillantott, tekintete összekapcsolódott az őt bámuló Sanyival.

- Véged. - tátogta némán a fiú, mire ő félénken csuklott egyet.

 

 

Az irodalom Feri kedvenc órája volt, most mégsem tudta élvezni. Minduntalan, mintha madzagon rángatnák a fejét, hátrapillantott, majd vissza, megint hátra és vissza, mindaddig még a tanárnő rá nem szólt. Akkor aztán a táblát kezdte bámulni és titkos pillantásokat váltott a Sanyival. Mindketten

Ugyanarra gondoltak. Egy ilyen nem járhat ide.

- No, ki szeretné felolvasni a mesét?- riasztotta fel elmélkedéséből a tanító néni. - Legyen, mondjuk az újoncunk, Dorka!

A neve hallatán Dorka automatikusan összerezzent, pedig szeretett olvasni és jól is ment neki.

Puff.

Feri leejtette a tollát. Lehajolt érte, hátranézett és összekapcsolódott a tekintetük. A fiú alig észrevehetően megrázta a fejét és azt tátogta: neeem. Dorka belecsípett a combjába, hogy ne sikítson fel.

- Na szívecském, olvasol akkor?- kérdezte ismét  a tanár.

Ő nem válaszolt. Szíve őrülten dobogott, nem tudta mit tegyen. Ha olvas, ki tudja, mit csinálnak vele, de ha nem az sem kecsegtet túl sok jóval.

- Dorka?

- Én nem tudok olvasni - motyogta alig hallhatóan.

- Tessék?

- Nem tudok olvasni- ismételte meg hangosabban és letörölte kibuggyanó könnyeit.

A tanár lemondóan megrázta a fejét, elcsendesítette a helyzettől egyre jobban zsibongóm osztályt, motyogott valami: „mért mindig hozzám kerülnek az ilyenek"-et és felkérte Ferit az olvasásra. Sanyi roppant büszkén tekintett barátjára, hogy így elintézte a „kismorét", a nagy gyűlölettől pedig észre se vette, hogy ahogy felhangzott a hátsó padból a halk zokogás, Feri mosolya és lehervadt arcáról.

 

 

 

Óra után a tanárnő magához intette Ferit és kérte kövesse őt a tanáriba .A fiú azt hitte a közelgő matekversenyről lesz szó, így boldogan indult el a felnőtt után. Nagyon meglepődött, mikor egy külön helységbe mentek és neki le kellett ülnie egy fotelbe.

- Ferike - kezdte a tanárnő_ Te vagy az osztály legjobb tanulója.

- Köszönöm. - húzta ki magát a fiú- Biztos valami díjat kapok- gondolta magában- Azért jöttünk ide.

- Egy szívességet szeretnék kérni tőled...

- Persze. - felelte, magában azonban hozzátette- Ne tessék félni, nem fogok dicsekedni a kupámmal.

- Szeretném, ha korrepetálnád Dorkát- fejezte be a mondatot.

- Micsoda?- olvadt le a mosoly az arcáról.

- Tudod, ő nagyon szegény helyről jött, keveset járt iskolába, nem tudja a dolgokat. Valakinek segítenie kell neki.

- De mért pont nekem?- mondta undorodva a fiú.

- Azért mert mint már mondtam, te vagy a legjobb tanuló. Megkérhetlek erre a szívességre?

Feri tétován tekintett körbe, idegesen húzogatta a pulóvere ujját, végül rátekintett a tanárnőre.

- Igen- felelte mintha a fogát húznák.

- Köszönöm- mosolygott rá a nő és visszavezette az osztályba- Holnap már kezdheted is!

 

 

 

- Ezt nem hiszem el!- kiáltott fel Sanyi - Ez nem lehet igaz!

Feri csak lemondóan rázta a fejét.

- Figyelj, jobb lenne, ha megrugdosnám kicsit?- kérdezte barátja, sajátságos módját választva a vigasztalásnak.

Feri azt akarta mondani, hogy nem kell, de mielőtt kiejthette volna a szavakat, meggondolta magát és megrántotta a vállát. Sanyi elszaladt, ő pedig egyedül maradt.

 

 

-------------------------------------------------------------------------------

 

Másnap iskola után Feri és Dorka együtt indultak a kislány háza felé. Dorka az út egyik oldalán, Feri, félve, hogy együtt látják a kislánnyal, a másik oldalon ballagott. Sokáig sétáltak, messze volt a lakás, Feri rendesen kifáradt. Mérges volt. Mérges volt a tanárnőre, mérges volt magára, hogy belement az ötletbe, de még mérgesebb a kislányra, mert miatta volt az egész. A fiú nagyon féltette a hírnevét, és bármit megadott volna, ha büntetés nélkül meghátrálhatott volna a feladat elől.

Dorkáék háza kissé ugyan lepukkant volt, de a szép, virágokkal teli kert feledtette a látványt. Szó nélkül sétáltak el a bejárati ajtóig, Feri fintorogva fogta meg az ajtókilincset és eszébe jutott Sanyi jó tanácsa: ha hazaér, olyan alaposan mossa meg a kezét, mint még soha.

A nappali kicsi volt, kisebb, mint Feriék fürdőszobája. A bútorok is olyanok voltak, mint maga a ház: kopottak, de tiszták és nem is volt akkora rendetlenség, mint amire a fiú számított, inkább csak olyan lelakott jellege volt a helynek. A kanapén egy srác feküdt. Cipős lábát lazán a karfára vetette, kezében újságot tartott, miközben ütemesen rázta a fejét a fülébe áramló zene ritmusára.

- Ááá, helló seggdugaszok! - üdvözölte őket kedvesen- Bocs hugi, de csak egy szelet kenyér maradt neked ebédre. Baromi kajás voltam. Ülj le és egyél!

- Nem vagyok éhes - suttogta a kislány és szó nélkül a szobája felé indult.

A szobában rengeteg ágy volt, legalább 5 darab és rengeteg csecsebecse, meg egy meztelen nőt ábrázoló poszter a falon. Feri azonnal megállapította, hogy a lány valószínűleg a testvéreivel osztozik a szobán. Dorka leült az egyik rózsaszín takarós ágyra és félve nézett Ferire. A fiú becsukta maga mögött az ajtót és megállt a küszöbön.

- Figyelj- mondta határozott hangon, de maga számára is ismeretlen hangszínen - Én nem fogok veled tanulni.

Dorka vállat vont.

- Te tudsz olvasni- folytatta Feri- Tudsz számolni és írni, szóval nekem semmi dolgom, ezentúl csak csinálod a dolgod és ennyi. Okos vagy te magadtól is. Eljöttem, mert el kellett jönnöm, de nehogy azt hidd, hogy ez azt jelenti, hogy beszélgetni fogunk. Te megcsinálod a házid amíg én megnézem a kedvenc műsorom fináléját a tévében. Aztán én hazamegyek, te meg itt maradsz és holnapra hirtelen zseni leszel, nekem pedig végre a gyötrelemnek. Érte vagyok?

A lány bólintott.

- Oké. Most vedd elő a füzeted, én meg megyek, megkeresem a távirányítót.

Dorka gúnyos mosolyra húzta száját. Feri döbbenten nézett rá, hisz mióta ismerte a lányt, csak sírni vagy félni látta.

- Mi van?- kiáltott rá, majd mikor nem kapott feleletet, kiment a szobából. Nagy dirrel -durral érkezett vissza pár perc múlva.

- Nem találom azt a vacakot. Hol van?- kérdezte.

Dorka felnézett a füzetéből és halkan azt mondta:

- Nekünk nincs tévénk.

- Mi?

- Nincs tévénk.

- Mi? - ismételte meg korábbi kérdését a fiú pislogva és a csodálkozástól még undokságát is elfelejtette - Az hogy lehet?

- Pár hónapja kipurcant és anyának nincs pénze újra- felelte alig hallhatóan a lány.

- És akkor most mi a francot csináljak?- üvöltötte Feri, mire Dorka félve összerezzent- Nem tudom mi lesz a sorozat vége!

A kislány könnyes szemmel várta, hogy társa lenyugodjon és csak miután az összes ismert káromkodást világgá kürtölte, szólalt meg.

- Sajnálom- mondta és inkább a lecke fölé hajolt.

Ültek. A lány házit írt, a fiú idegesen sétált fel - alá és ötpercenként az órájára pillantott. Már csak fél óra. A tekintete hirtelen megakadt egy rajzon, ami vele szemben lógott a falon. A kanapén fekvő srácot ábrázolta.

- Azt ki csinálta?- kérdezte, mert már nem bírta a csendet.

- Én.

- Te!?- tátotta el a száját Feri.

- Én.

- Hasonlít.

- Köszönöm. -mosolyodott el haloványan a lány, arca teljesen megváltozott a szokatlan gesztustól.

- Mást is szoktál festeni?

- Hát, igen, mindenfélét.

- Az jó. - mormolta a fiú és már bánta, hogy beszélni kezdett, ám nagy meglepetésére a kislány nagyon halkan megszólalt.

- Nem értem a matekpéldát.

- Mit nem értesz rajta?- dörrent fel, majd szép nyugodtan kifújta a levegőt- Oké, mutasd- undorodva két ujja közé fogta a füzetet és nyelvét kinyújtva felemelte.

- Nem mocskos!- kiáltott rá hirtelen Dorka, mire ő a nagy meglepetéstől kiejtette keze közül a lapokat.

- Tessék?

- Attól, hogy cigány vagyok, még nem vagyok koszos és fertőző!- üvöltötte, majd kirohanásától maga is megrettenve halkan hüppögni kezdett.

Feri némán figyelte egy darabig, majd idegesen szájába harapott, feltápászkodott és Dorka mellé ült.

- Mit nem értesz?- kérdezte halkan és egy zsepit húzott elő zsebéből, mire a kislány végre abbahagyta a bőgést és elmosolyodott.

Feri pár perc alatt elmagyarázta mi a teendő.

- Érted már?

- Ühüm.

- Akkor jó. - kis szünet után ismét megszólalt- Miért nincs pénzetek?

- Mert anyának kevés a fizetése. Utcaseprő.

- Értem. Az nem jó.

- Hát nem...Sajnálom, hogy lemaradtál a kedvenc műsorodról.

- Nem baj.

- Mi volt a címe?

- Kontó kalandjai.

- Azt én is szerettem régen.

- Ki volt a kedvenced?- kérdezték egyszerre.

- Persze, hogy Magli!- a válasz is egyszerre jött, nagyot nevettek a véletlen szituáción.

- Sajnálom, hogy Sanyi megrugdosott. - mondta a kacaj után halkan Feri.

- Nem baj- felelte Dorka kedvesen- Semmi baj.

 

 

- Mi a francnak jársz még ahhoz a mocskoshoz?- kiáltotta dühösen Sanyi egy hónap múlva -Ennyi idő alatt ötször megtanult mindent!

- Csak. - vont vállat Feri - Amíg tanárnő nem mondja, járni fogok hozzá.

- Akkor száz év múlva is menned kell haver!

Feri megint csak vállat vont, elköszönt barátjától és Dorka után indult. Az út másik oldalán ment ugyan, távol az újságtól, mégis fura volt a helyzet. Feri mintha boldogan tett volna eleget kötelezettségének, sőt, talán még rá is kacsintott a kislányra. Sanyinak nagyon nem tetszett a dolog. Barátja mostanában nagyon furcsán viselkedett.

Nem volt hajlandó ütlegelni a kislányt, nem ment el vele délután focizni, hetente kétszer- háromszor pedig szó nélkül elment a lányt korrepetálni, egyszóval: teljesen megváltozott. Sanyinak egyáltalán nem tetszett ez a változás, hiányzott neki a régi Feri. Már napok óta tervezgette, hogy követi őt, ma pedig tökéletes volt az alkalom. Hátára kapta táskáját és utánuk eredt. Nem akart túl közel kerülni hozzájuk, így mindig egy saroknyira maradt, de az ilyen messziről is feltűnt, hogy Feri most már a kislány mellett lépked, s Sanyinak a haragtól ökölbe szorult a keze.

A lány háza pont olyan volt, mint amilyennek elképzelte, ronda és ósdi. Barátja és Dorka nem mentek be az ajtón, hanem leheveredtek a fűbe. Nyugodtan és láthatóan vidáman beszélgettek, a kislány néha-néha oldalba bökte a fiút és ami a legelképesztőbb volt: nevetett. Hangosan és szívből jövőn. Sanyi nem bírta tovább előbújt a fa mögül, ahol addig bujkált és elindult a kert felé. Először Dorka vette észre, ijedtében kiejtette kezéből az imént font pitypangkoszorút és halálos rémület ült ki az arcára.

- Mi a fene van itt?- csörtetett be Sanyi.

- Mi... mi...- sápadt el Feri is, ami pedig egyáltalán nem volt rá jellemző- Mi csak beszélgetünk.

- Nem téged kérdeztelek, hanem ezt a bénát. Veled majd később számolunk. Szóval, morécskám, mi a fene van?

- Semmi... semmi sincs... - hebegte Dorka.

- Ne kiabálj így vele! - szólt közbe Feri is.

- Mi van? Az ő pártját fogod?- üvöltötte Sanyi.

- És ha igen, akkor mi van?

- Az, hogy nem foghatod az ő pártját, megértetted? Én vagyok kettőnk közül a főnök,...

- Álmodban!

-... én vagyok a barátod és én azt mondom, most rögtön eljössz innen!

- És ha nem?

- Azt ne akard megtudni!

- Na, gyere és üss meg! - ugrott egyet Feri és ökölbe szorította kezét - Gyere, ha mersz!

Sanyi forrongva feltűrte ingujját:- Oké.

- Ne verekedjetek! - sikította Dorka.

Ebben a pillanatban kicsapódott az ajtó és Dorka bátyja állt meg a küszöbön.

- Na jó. Felébresztettetek a szunyából, iszonyú mérges vagyok. Menjetek innen, mer' ha még egy szót hallok kiverem a balhét!- üvöltötte, majd becsapta az ajtót.

Csend telepedett az udvarra. A két fiú lihegve, még mindig támadó pozícióban maradt. Végül Feri lassan leeresztette a kezét és így szólt:

- Menj el Sanyi.

- Azt akarod, hogy elmenjek?

- Azt.

- Rendben- állt meg előtte Sanyi - Elmegyek, de ha most elmegyek, többet nem jövök vissza. Válassz vagy ő vagy én!

Feri lehajtotta a fejét.

- Nyugodtan mond őt!- mondta Dorka halkan.

Feri lassan, először tétován, majd határozottabban is megrázta a fejét és Sanyi szemébe nézett.

- Menj el!

Sanyi döbbenten eltátotta a száját. Ezt soha nem gondolta volna. Szó nélkül megfordult és kiviharzott az udvarról, már nem látva, ahogy Dorka sírva barátja vállára borul.

 

 

 

Különös dolog a barátság, különös, de csodálatos. Rengeteg közmondás és szólás csoportosul e téma köré. „ A bajban ismerszik meg az igaz barát", „Madarat tolláról, embert barátjáról" és még sorolhatnám. Ha jobban belegondolok, a barátság még összetettebb és bonyolultabb érzelmi állapot, mint a szerelem. Egy szerető nélkül sokáig elvagyunk, de barátok nélkül semmik és senkik leszünk. A barát rávezet a helyes útra, a barát az, aki megmondja, hogy mák ragadt a fogad közé, vagy, hogy ez a ruha szörnyen kövérít. A barát fogja a kezed, ha szomorú vagy és senkivel se tudsz jobban a semmin nevetni.

 

 

 

 

Dorka és Feri az utcán sétáltak, nyár volt, kezükben fagyit tartottak.

- De jó, hogy végre vége a sulinak!- kiáltott fel a lány és a fiú egyetértően bólogatott.

Dorka hirtelen elhallgatott és megtorpant. Sanyi jött velük szembe több nagyobb fiú társaságában.

- Átmenjünk a másik oldalra?- kérdezte Feri halkan, hogy csak a mellette álló hallja, de szemében látszott, hogy ő sem igazán nyugodt a helyzettől.

- Nem kell. - mondta Dorka és nagyot sóhajtva elindult előre.

Sanyi is észrevette őket, összeszűkült szemmel vizslatta régi barátját és a lányt. Már nem is tudja mikor beszéltek utoljára, hiányzott neki a fiú, de magának se vallotta volna  be igazán. Sajnálta a két hónappal ezelőtti történteket, de nem bánta meg amit tett és mondott. Nem bírta a lányt és kész.

- Nézzétek már...- suttogta az egyik magas gyerek, talán Józsinak hívták, de Sanyi nem volt benne biztos - Kik jönnek ott? A szerelmespár! Hé, szerelmesek!- kiáltotta oda nekik, mire azok félve összerezzentek.

- Te, Sanyi!- fordult most felé a nagyfiú - Mi lenne, ha egy kicsit szórakoznánk velük? Csak egy kicsit és nem fájna nagyon...

Sanyi megtorpant és végignézett a két gyereken. Nagyot sóhajtott és a többiek felé fordult...