Az ellenszenvről

Embert akaró, 2012, július 25 - 16:04
 "A szabadság az egyén tudatosságára épül, önmaga és a világ megismerésének képességére. Ha az ember nem ismeri önmagát és a világot, önnön szabadságát korlátozza."

Esztert ismertem régről. S mert az udvariasság megkívánta, megállítottam, azzal: hogy vagy? Jól, mondta. És amúgy ő itt Vivien.

Szi Vivien, mondtam.

Nem emlékszem, hogy visszaköszönt volna.

Hetekkel később láttam újra Vivient. Láthatóan segítségre szorult. Megkérdeztem: segíthetek? Rám  nézett és azt mondta, hogy nem.

Most ülök egy padon Viviennel és mindent tud rólam. Gyakori vitatémánk, hogy mi volt a kezdeti oly erős ellenszenv köztünk. Két szinte mindenben egyforma beállítottságú fiatal lány vagyunk és két hónapig kerültük egymás tekintetét minden megalapozás nélkül.

Mint általában mindenben, közös nevezőre jutottunk.

Okfejtésünk első pontja az alázat hiánya volt.

Mindketten remek képességekkel rendelkezünk. Gondolkodók vagyunk, hatalmas affinitással a művészetekre. Ugyanazt az irodalmat szeretjük. Ugyanúgy bolondulunk a színházért. Ugyanarra vágyunk. S mert kellő realitásérzékkel bírunk, mindezt tudtuk magunkról. Az ember magához hasonló barátokat keres. A ponton, amikor először találkoztunk, mindkettőnknek stabil volt a környezete. Nem kerestünk minden bimbózó ismeretségben barátságot. Nem éreztük szükségét egymás megismerésének. Nem volt igényünk új barátokra, új élményekre, úgy éreztük: készen vagyunk.

Barátságunk elhúzódásának második oka az előítéletességünk.

Azok az emberek vagyunk, akik valamiért nem szimpatikusak a környezetünknek. Hatalmas ellenszenvet keltettünk egymásban és ráéreztünk a másik viszonyulására, ami csak súlyosbította a helyzetet. Kellemetlen volt egymás társaságában lennünk. Nem volt, mit mondjunk egymásnak. Emlékszem a táborra, amikor egymás mellé kerültek a matracaink lefekvéskor, ő pedig egész éjjel Eszterrel beszélt telefonon. Éreztem a pillanatot, amikor határozottan megkérem, hogy hagyja abba. De nem szóltam. Nem tudtam. Az antikommunikáció köztünk nem tette lehetővé.

A harmadik tényező, ami nem tette lehetővé az azonnali barátságot, az a helyzetek komikuma volt. Mesterkélt, mikor két ember közös ismerőse levezet egy bemutatkozási ceremóniát. Az ilyen „ismerkedésekből” kínos köszönőviszonyok születnek. Szembejön velem és mindketten tudjuk, ki kicsoda, csak azt nem tudjuk, hogy megismerkedésünk érdemes-e arra, hogy köszönjünk egymásnak. Néha köszönünk egymásnak, más alkalmakkor viszont teljes joggal megjátsszuk, hogy „nem láttalak”. Ez a bemutatkozás volt az első kínos, áttörhetetlen szakadék.

Az alvás intim. Egy olyan kiszolgáltatott helyzet, amit csak közeli emberekkel osztunk meg. Jóformán ismeretlenként pedig Vivien és én egymás mellett aludtunk. Kínosan figyeltünk arra, nehogy összeérjenek a hálózsákjaink. Ez pedig csak növelte világaink távolságát.

A tábor végén pedig udvariasságból telefonszámot cseréltünk. Ez tette be nekem a kaput.

A nyitottságot hibáztuk el. Nyitottságot az újra. A nyitottság jelenti a szabadságot. A szabadság az egyén tudatosságára épül, önmaga és a világ megismerésének képességére. Ha az ember nem ismeri önmagát és a világot, önnön szabadságát korlátozza.

Most, egymásba kapaszkodva képezzük egymást a világ megismerésére. Egymásba kapaszkodva Nyitjuk fel egymás szemét az újra és a jóra.

Ez a történet kellemetlen volt számunkra, de tanulságos. Szembesültünk a passzivitással, a betokosodással, az alázat hiányával. A valóság emberek között zajlik, valósszabadságot csakaz emberekre való nyitottság hozhat. Mindenki szabadságra vágyik, de senki enm gondolja komolyan. A szabadság legtöbb esetben az egyénen múlik. Elég erős-e ahhoz, hogy megadja magának az esélyt a szabadságra?  

Áttekintve ismeretségünk viharos kezdetét, lehetetlennek tetszik a mai kapcsolatunk. Valamiképp mégis megcsináltuk, mégis egymásra fordultunk. Ma már nem kérdem, hogy segíthetek-e. Ő kér arra, hogy segítsek neki, most, hogy Eszter már nem segít.
Az írás hossza kb. 3 ezer karakter

kíváncsi

mi törte meg a jeget?