Az elveszett játékok földjén

Így aztán egyedül ment tovább és arra gondolt, hogy jó volna egy társ a hosszú úton, legalább egy hűséges kutya, akihez szólni lehetne. Elgondolta, hogy ha most egyszerű kaszáspók lenne, akkor könnyen találhatna egy magához való pókbarátot akivel jól kibeszélhetné magát. Ha elfáradna, gyorsan szőne egy pókhálószobát, jót aludna, foghatna vagy két legyet is reggelire s aztán vidáman mehetne tovább. Szép dolog tündérfiúnak lenni, de így semmi esélye ilyen távol tündérországtól egy tündérbarátra szert tenni. Tündérházikót sem tud csak úgy a semmiből elővarázsolni s még szerencse, hogy itt van a tarisznya a hamuba sült pogácsával, mert bizony ha nem lenne, hamarosan felkopna az álla az éhségtől.

 

Így morfondírozgatott magában s közben észre sem vette, hogy a táj körülötte teljesen megváltozott. Ezért aztán nagyon meglepődött, mikor egy karácsonyfa állta el az utat. Már peregtek le róla a tűlevelek, teljesen ki volt száradva és fakulva, de minden bizonnyal karácsonyfa volt, mert fatalpa volt és az ágai tele voltak szaloncukor papírokkal, igaz, hogy azokból hiányzott a szaloncukor. Szóval, egy díszeitől lekopaszított karácsonyfára talált. Nagyon megsajnálta és arra gondolt, biztosan hiányzik neki a társaság. Igy aztán szóba elegyedtek.

 

- Tudod – mesélte neki - én mindig vágytam egy olyan karácsonyra, amikor az angyal hozza a szép karácsonyfát, feldíszítve aranydiókkal, mogyorókkal, csillogó színes gömbökkel, láncokkal meg sok sok szaloncukorral és a karácsonyfa alatt mindenféle játékokkal. Sajnos a mi házuk igen kicsi volt és biztosan ezért az angyalok sohasem hozzánk hozták a csillogó karácsonyfát hanem a gazdagok nagy házaiba. A mi kicsi szobánkba csak egy kis karácsonyfa ágacska jutott ami valódi almával, dióval és teasüteménnyel volt díszítve. Az igazság az, hogy én ennek a kicsi ágacskának is nagyon örvendtem és annak a pár fából faragott ajándéknak is, ami alatta volt. Karácsony elteltével aztán a kis ágacska megszáradt, akkor meg bekerült a kályhába. Ott lángra kapott és elégett sziporkázva. Az egész szoba megtelt fenyőillattal és egy kis ideig barátságos meleggel töltötte be a szobát. A nagy gazdagok szép karácsonyfája épp olyan szomorú sorsra jutott, mint te, lekopaszítva dobták őket az udvar sarkába. Mennyi örömöt és szépséget hoztak be a házakba és végül eldobták őket, mint értéktelen holmikat.

 

A karácsonyfa erre így válaszolt:

- Úgy látom, te nagyon sajnálsz, hogy most itt látsz engem félredobva. Tudd meg azonban, hogy én csöppet sem bánkódom ezért. Be kell látni, ez a dolgok természetes rendje. Mindennek megvan a maga haszna, ideje, élete. Engem sok fiatal fenyőtársammal együtt vágtak ki a hegyen lévő fenyőerdőből. Ez életünk végét jelentette, de mi örvendtünk és büszkék voltunk arra, hogy minket választottak ki, mint legszebbeket. Lehetett volna belőlünk fenyőóriás és akkor az lett volna örömünk, ha kivágnak és értékes deszka készül belőlünk. Így az történt velünk, hogy gyönyörűen feldíszítve boldoggá tehettük egy egész családot. Nem éltünk tehát hiába. Igaz, hogy most itt vagyok kidobva, de a sok szép emlék itt él bennem, körülvesznek engem, soha sem vagyok tehát egyedül, elhagyottan. Gombi figyelemmel hallgatta a karácsonyfa meséjét. Kezdett rájönni, hogy az igazságnak sok oldala van. Hirtelen mint fényes villám, csapott belé a felismerés, hogy bölcs lenni annyit jelent, mint elfogadni a többarcú igazságot. Elismerően nézett az elcsúnyult karácsonyfára aki még ebben a helyzetben is boldog tudott lenni.

 

-Tudom, hogy vannak emlékeid és azok vigasztalnak téged, de azért nem árt, ha újabb örömöket is találsz. Azon gondolkodott, hogy mivel tudná megörvendeztetni a karácsonyfát, amelyik akkor volt igazán boldog, mikor szépen feldíszítve csillogott-villogott. Talán ha ismét feldíszíteném boldog lehetne Mivel és hogyan díszítsem fel? De hát nem vagyok én tündér? Nem épp a varázslást akarom megtanulni? Nosza, itt az idő, ki kell már próbáljam, mire vagyok képes.

 

– Behunyta szemét és maga elé képzelte a karácsonyfát szépen feldíszítve. Teljes erejéből összpontosított erre a képre. Ekkor valami belső erő szabadult fel benne, amiről rögtön tudta, hogy ez az ő varázsereje. Csak irányítani kell és akkor semmi sem lehetetlen. Összekapcsolta a varázserőt az elképzelt feldíszített karácsonyfa képével és belső, titkos énjével azt kívánta, hogy ilyenné változzon az előtte álló fa. Kinyitotta szemét és úgy érezte, hogy karácsony van. Amiben eddig soha nem volt része, és amire mindig vágyott, az valósult meg. Ott állt előtte álmai karácsonyfája.

 

- Csoda történt! Csoda történt! – ujjongott a karácsonyfa, és gyertyái csak úgy csillogtak az örömtől.

 

- Itt a tündérvarázsló! – kiáltotta mesze csengő hangon. Mintha szellő sepert volna végig a tájon. Hajladozni kezdtek a fűszálak és mindenfelé visszhangzott – Itt a tündérvarázsló!

Mire Gombi magához tért ámulatából egész sereg gyerekjáték állt a karácsonyfa körül.

 

- Hát ti honnan kerültetek ide? – kérdezte.

 

- Mi azok a játékok vagyunk, amiket a gyerekek vagy elveszítettek, vagy eldobtak azért mert meguntak, elrontottak, széttörtek. Valóban, a rengeteg játék nagyon szomorú látványt nyújtott. Volt ott sok plüss állatka, mindenféle nagyságban. Volt ugyan köztük olyan is amelyik teljesen újnak nézett ki, ezekre a kis gazdájuk nagyon hamar ráunt és szinte egy napot sem játszott velük, de többségük csapzott, koszos, sáros volt és nagyon sokan szakadozottak voltak de olyan is akadt, amelyiknek hiányzott valamilyen testrésze. Voltak aztán különféle babák, még szépséges Barbi baba is akadt köztük. Ezek közt is volt néhány jobb állapotban lévő, de inkább úgy néztek ki mint a hadi rokkantak, volt olyan is amelyiket darabokra szedve toltak társaik egy háromkerekű gyerekkocsiban. Volt ott aztán mindenféle egyéb játék, amiket nagyjából a szülők a kisfiuknak szoktak ajándékozni. Repülők, autók, kardok, hintalovak, kockák, üveggolyók és minden egyéb, amit csak el lehet képzelni.

 

- Nagyon sajnállak titeket, mennyit játszódtatok, mennyi örömöt adtatok, valódi társai voltatok a sok gyereknek, és íme, kidobtak titeket. Az egyik nagy termetű mackó, amelyiknek karjai csak úgy lötyögtek és félszeme helyére egy gomb volt felvarrva így válaszolt:

 

- Valóban nagyon szomorú dolog történt velünk, nekem is kimondhatatlanul hiányzik a kis játszógazdám, de azért ne ítélkezz elhamarkodottan. A gyerekek gyorsan felcseperednek, hamar változnak s éppen ezért minket, kis játékaikat, előbb-utóbb elhagynak, félretesznek. Amióta világ a világ, így van ez. Így aztán mind idekerülünk, az elhagyott játékok földjére. Nem hibáztatunk senkit ezért. Igaz, hogy néha szomorkodunk, de az emlékek megvigasztalnak. Gombi sok játékot megsimogatott, az egyik plüsscicát ölbe is vette. Aztán egy játékhintó kerekeit tette a helyére s eszébe jutott, hogyan varázsolt valamikor szántalpat az aranyhintóra. Elmosolyodott és arra gondolt, hogy igazuk van a játékoknak, az emlékek mindent megszépítenek. Tovább sétált a játékok között. Egyszerre érdekes dologra lett figyelmes. Úgy látta, hogy két különleges ruhába öltözött hadsereg harcol egymással. Közelebb ment, hogy jobban láthasson. Egy pakli kártya lapjai álltak csatasorban és harcoltak a győzelemért. Figyelte hogyan állnak csatasorba, hogyan rohannak egymásnak. Rájött, hogy minden ütközetnek akkor van vége, mikor egy piros szívvel díszített katona színre lép, aki aztán a küzdőket fogságba veti. Érdekes módon az lett a győztes, aki minden katonáját elveszítette. Gombi elnézte a küzdő kártyahadsereget és mosolygott, hogy szakadozottak, töredezettek, van amelyiknek fél fele hiányzik, talán nincs meg a 32 kártya sem, de azért vidámak és teljes odaadással küzdenek.

 

- Azt kiáltozta a karácsonyfa, hogy te varázsló tündér vagy, és valóban meglátszik rajta, hogy csoda történt vele. Teljesen olyan, mint újkorában. Ha neki visszaadtad szépségét arra kérünk, szeress minket is, tégy velünk is csodát! Nagyon szeretünk téged! csókolta meg egy Barbi, és be is mutatkozott:

 

– Szólíts Babának! Reméljük meggyógyítasz bennünket és aztán itt maradsz és játszol velünk. Nekünk az hiányzik a legjobban, hogy senki nem játszik velünk pedig mi játékra születtünk. Ez a sok játék most mind a tiéd lehet és mást se kell ezután csinálj, csak játssz velünk reggeltől estig. Gombi arra gondolt, hogy régen mennyire vágyott ilyen szép játékokra, de szegény szüleinek nem volt ilyesmire pénze. Hány de hány szegény gyerek örvendene ezeknek a játékoknak.Ahogy ezt elgondolta, felragyogott a szeme.

 

- Újjávarázsolom őket és Csillagfürt meg a barátnői szétosztják őket a világ szegény gyermekeinek! Így aztán sorra vette a játékokat és egyenként meggyógyítgatta, megtisztította, felújította őket. A játékok örvendezve ugráltak és szinte el sem hitték, hogy megint épek, egészségesek és tiszták lettek. Gombi sok időt töltött az elveszett játékok földjén de ez az idő hasznára vált, mert egyre inkább használni és irányítani tudta varázserejét, sőt azt tapasztalta, hogy a varázsereje napról napra erősödött. Végül már nem egyenként varázsolta a játékokat, hanem csoportokban. Ha nem így történt volna, talán soha tovább nem indult volna és akkor itt vége lenne a mesének. Így azonban eljött az idő, mikor búcsút vett az újjávarázsolt játékoktól. Megígérte nekik, hogy nemsokára jönnek a tündérleányok és azok majd szétosztják őket azok között, akik majd megbecsülik őket. Egy csillagszóróval fel is írta az égre, hogy amelyik gyerek játékot szeretne kapni, az kérje álmában a tündérektől. A játékokban felébredt a remény, hogy erről a világháta mögötti vidékről ismét visszakerülhetnek a gyermekekhez. Hálásan integettek Gombi után, aki gyors léptekkel távolodott tőlük.