Évszám
2011
Beküldő
Stono
Kezdhetném ott is, hogy az ágy, mint esti fekvőtámasz, reggelre teljesen kinyomott magából. Ez így igaz is lehetne, de maradjunk annyiban, inkább én katapultáltam belőle. Ha álmomban ér az óra tiszteletlensége, a szeme sem rebben, az enyémen
tépőzárként robban a pillanat. Ugyebár ez időzített, elvileg fel vagyok készítve rá.
A fürdőszobában feszített víz-tükör fogad, rám. Legalább őszinte, nyilatkozik a csap.
A fésű kezemben hintázó mozdulattal még el is ringatna, de hajba kapnak fogai,
tépőzárként robban a pillanat. Ugyebár ez időzített, elvileg fel vagyok készítve rá.
A fürdőszobában feszített víz-tükör fogad, rám. Legalább őszinte, nyilatkozik a csap.
A fésű kezemben hintázó mozdulattal még el is ringatna, de hajba kapnak fogai,
félre terelik a gondolat nagybetűit, a kicsikkel én is elbánok.
Felveszem a szemüveget. A ritmust is kéne. Ilyenkor nem késik a vonat.
Erővel tart vissza néhány sor, lefekszik elém egy notesz mint fehér komondor kis simogatásért, meg nem sérteném, nem megyek el érdemei elismerése mellett.
Kezdhetném ott is, hogy az ágy....de most inkább hagyjuk el kicsit korábban. Kihajolok gondolatban az ablakon, de visszavonom ezt is.
Kihajolni veszélyes!
Valamint a palackposta továbbítására sincs lehetőség ezen az úton, úgyhogy behúzom a féket, de nem, ez is vészes.
Lassan lenyugodva ülök, úgymond leszedálva, le se szállva Pestig.
A bal felső kettes ülésrendje alapján foglalkoztat.
Szemlélet kérdése csak az egész, ami neki rakomány, adomány nekem.
Logikailag biztos, hogy ilyenkor jön a kalauz.
Feloldoz bűneink alól. Már szinte mindenkivel jegyben jártam.
Most már én is tudom hol vagyok. Minden jel erre mutat. Erre a vonatra.
Mig az állomáson tartózkodik nem lehet használni! Inkább nem beszélek korábbi magammal. A mostani ajtók működtetése külön tanulmányt igényel.
Igyekszem magamévá tenni a sikeres próbálkozásokat.
A sikertelenekről is szólhatna egy fejezet, de nem erre utazom, és a szükségállapot sem visz mindig közel a témához. Ez utóbbinál maradva ülök tovább a fejlemények tetején. Ha más nem, az ablak mindig kéznél van, mint most a tél.
Falfehérnek álcázza magát, de tudom, hogy több van benne, még kissé elfogódott.
Szólítja varjú-katonáit, lehet csak a kontraszt miatt.
Visszatérve, engem itt most tavasz pendít, egy szem-melegnyi érzés húrján pattanok, mint mondtam, a bal felső hatos, helyesbítek, a kettes, nagyon is helyes, de a kupéban többen utazunk.
Döbbenten állapítom meg, hogy nem figyeltem eléggé egy beszélgetést.
A figyelmemet sokszor elvonják, vontatják, maradva a vasúti közlekedésnél a sín-párhuzamok, miket most is rögzítenek szemcsavarjaink.
Úgyhogy figyeljünk: membránokra, hártyákra a dobokon, a fül-kékben ha piroson kelnek át a hangok. Lehet, fölöttük csigákban áll a haj, de ott az ablaktörő kalapács is véletlen egybeesés.
A beszélgetésnél maradva, még nem késtem teljesen le, jó volt a csatlakozás, ugyan nem a bal felső kettesre.
Középkorú, a későbbi fejlemények alapján házaspár, foglalt helyet a közelemben.
Szó szerint, ugyanis IC.
A hölgy könyvet olvasott. A korábban csak gyanított, de már férjnek elkönyvelt úr időnként kizökkentette. A vonat erre képtelen lett volna.
- Szerinted mikor érünk x-be?
Erre én válaszolok, pedig felkínálkozott a szövegszerkesztő is, ez, mármint a válasz még a kérdés vége előtt, mint valami előrecsomagolt anyag, úton volt.
Mintha a könyvből olvasta volna ki.
Úgyhogy az előbb említett kizökkentés mintha nem is történt volna meg.
Egyelőre legalábbis.
Közben percegett a perc, ette az idő másodvirágzását.
Ezt most, mint vonatozó névmást Elvirának küldöm szeretettel.
Ő ugyan nem a bal felső kettes, de annyira közszájon forog, jó lábai lehetnek, már nem azok a talpfák. Most online.
Egy általam másodjára látott sovány, egyen-ruhás, a kalauz tűnt fel.
- Nálad vannak a jegyek? Én nem találom.
Ez már egy zökkenet-teljes kérdés volt.
Ült is, mint mindenki, jegy kivételével volt elfoglalva. Egy kivételével, de hát ezt mondanom sem kell, lásd kalauz. Épp csak tőlünk vette el.
- Remélem, nem egy otthoni zsebedben van.
Semmi felemelt hang, a mozdulatok voltak csak a körülménynek megfelelőek.
- Mit mondunk ha nem találjuk meg?
Ezt is bármelyikük kérdezhette volna.
Az egyikük kérdezte is.
Drukkoltam nekik, nem voltam egyedül.
Aztán láttam egy felnyújtott kezet, benne......
- mHonnan vetted elő?
- Innen fentről, a lámpából, jött a válasz.
Mint valami Aladdin szindróma.
- De komolyan!
- Mondom, hogy innen!
Megkönnyebbült a szakasz, újra lélegzetet vett mindenki.
Mosoly kíséretével távozott a sóhajtás, a kalauz lekezelte.
A fül és szemtanúk fejtegették maguk tovább a lehetségest.
Ennek én is részese voltam, van is két magyarázatom erre.
Az egyik az, hogy tényleg olyan helyen volt a jegy, hogy azt égő lett volna tudatni a hasadás kockázata nélkül. Ezt mint bomlásterméket kipipálhatom, persze csak az arra kijelölt helyen. Itt lehet csak nyílt lángú tekintetet letüdőzni.
A másik, nekem szimpatikusabb lehetőség az, hogy előre megtevezett volt ez a zökkenet. Legalább néhány percet főszereplőként sikerült eljátszani, magán viselve egy házassági jelenet menettérti jegyeit.
Felveszem a szemüveget. A ritmust is kéne. Ilyenkor nem késik a vonat.
Erővel tart vissza néhány sor, lefekszik elém egy notesz mint fehér komondor kis simogatásért, meg nem sérteném, nem megyek el érdemei elismerése mellett.
Kezdhetném ott is, hogy az ágy....de most inkább hagyjuk el kicsit korábban. Kihajolok gondolatban az ablakon, de visszavonom ezt is.
Kihajolni veszélyes!
Valamint a palackposta továbbítására sincs lehetőség ezen az úton, úgyhogy behúzom a féket, de nem, ez is vészes.
Lassan lenyugodva ülök, úgymond leszedálva, le se szállva Pestig.
A bal felső kettes ülésrendje alapján foglalkoztat.
Szemlélet kérdése csak az egész, ami neki rakomány, adomány nekem.
Logikailag biztos, hogy ilyenkor jön a kalauz.
Feloldoz bűneink alól. Már szinte mindenkivel jegyben jártam.
Most már én is tudom hol vagyok. Minden jel erre mutat. Erre a vonatra.
Mig az állomáson tartózkodik nem lehet használni! Inkább nem beszélek korábbi magammal. A mostani ajtók működtetése külön tanulmányt igényel.
Igyekszem magamévá tenni a sikeres próbálkozásokat.
A sikertelenekről is szólhatna egy fejezet, de nem erre utazom, és a szükségállapot sem visz mindig közel a témához. Ez utóbbinál maradva ülök tovább a fejlemények tetején. Ha más nem, az ablak mindig kéznél van, mint most a tél.
Falfehérnek álcázza magát, de tudom, hogy több van benne, még kissé elfogódott.
Szólítja varjú-katonáit, lehet csak a kontraszt miatt.
Visszatérve, engem itt most tavasz pendít, egy szem-melegnyi érzés húrján pattanok, mint mondtam, a bal felső hatos, helyesbítek, a kettes, nagyon is helyes, de a kupéban többen utazunk.
Döbbenten állapítom meg, hogy nem figyeltem eléggé egy beszélgetést.
A figyelmemet sokszor elvonják, vontatják, maradva a vasúti közlekedésnél a sín-párhuzamok, miket most is rögzítenek szemcsavarjaink.
Úgyhogy figyeljünk: membránokra, hártyákra a dobokon, a fül-kékben ha piroson kelnek át a hangok. Lehet, fölöttük csigákban áll a haj, de ott az ablaktörő kalapács is véletlen egybeesés.
A beszélgetésnél maradva, még nem késtem teljesen le, jó volt a csatlakozás, ugyan nem a bal felső kettesre.
Középkorú, a későbbi fejlemények alapján házaspár, foglalt helyet a közelemben.
Szó szerint, ugyanis IC.
A hölgy könyvet olvasott. A korábban csak gyanított, de már férjnek elkönyvelt úr időnként kizökkentette. A vonat erre képtelen lett volna.
- Szerinted mikor érünk x-be?
Erre én válaszolok, pedig felkínálkozott a szövegszerkesztő is, ez, mármint a válasz még a kérdés vége előtt, mint valami előrecsomagolt anyag, úton volt.
Mintha a könyvből olvasta volna ki.
Úgyhogy az előbb említett kizökkentés mintha nem is történt volna meg.
Egyelőre legalábbis.
Közben percegett a perc, ette az idő másodvirágzását.
Ezt most, mint vonatozó névmást Elvirának küldöm szeretettel.
Ő ugyan nem a bal felső kettes, de annyira közszájon forog, jó lábai lehetnek, már nem azok a talpfák. Most online.
Egy általam másodjára látott sovány, egyen-ruhás, a kalauz tűnt fel.
- Nálad vannak a jegyek? Én nem találom.
Ez már egy zökkenet-teljes kérdés volt.
Ült is, mint mindenki, jegy kivételével volt elfoglalva. Egy kivételével, de hát ezt mondanom sem kell, lásd kalauz. Épp csak tőlünk vette el.
- Remélem, nem egy otthoni zsebedben van.
Semmi felemelt hang, a mozdulatok voltak csak a körülménynek megfelelőek.
- Mit mondunk ha nem találjuk meg?
Ezt is bármelyikük kérdezhette volna.
Az egyikük kérdezte is.
Drukkoltam nekik, nem voltam egyedül.
Aztán láttam egy felnyújtott kezet, benne......
- mHonnan vetted elő?
- Innen fentről, a lámpából, jött a válasz.
Mint valami Aladdin szindróma.
- De komolyan!
- Mondom, hogy innen!
Megkönnyebbült a szakasz, újra lélegzetet vett mindenki.
Mosoly kíséretével távozott a sóhajtás, a kalauz lekezelte.
A fül és szemtanúk fejtegették maguk tovább a lehetségest.
Ennek én is részese voltam, van is két magyarázatom erre.
Az egyik az, hogy tényleg olyan helyen volt a jegy, hogy azt égő lett volna tudatni a hasadás kockázata nélkül. Ezt mint bomlásterméket kipipálhatom, persze csak az arra kijelölt helyen. Itt lehet csak nyílt lángú tekintetet letüdőzni.
A másik, nekem szimpatikusabb lehetőség az, hogy előre megtevezett volt ez a zökkenet. Legalább néhány percet főszereplőként sikerült eljátszani, magán viselve egy házassági jelenet menettérti jegyeit.