- Lélek! Itt az ideje, hogy ismét újjászüless! – hangzott az Úr szava.
Lélek összerezzent. Tudta, hogy újból eljött az idő arra, hogy életre keljen. Legutóbb lajhár képében sokat töprengett azon, milyen formát is vegyen fel legközelebb. Volt már patkány, sertés, meztelencsiga, griff, főnix, pegazus és kígyó is sok más állat mellett. A legtöbb jól bevált alakot többször is felvette. Végül úgy döntött, most ideje lesz valami újat kipróbálni.
- Legyek ezúttal ember! – válaszolta hát.
- Miféle? – kérdezett vissza az Úr.
- Hát, olyan két lábon járó, egyfejű, amilyenek az emberek általában. Hiszen mind egyformák.
- Ó, ha így véled, máris tudom, mit kezdjek veled. Jobbágy leszel.
Így hát egy tanya pajtájában megszületett egy apró fiúcska, kinek a Saul nevet adták. Saul lassan felcseperedett, megtanulta hogyan kell megművelni a földet, learatni a búzát, kukoricát, és amikor eljött az ideje, elvitte ezeket a malomhoz. Idővel szemet vetett a molnár lányára, aki viszonozta érzéseit, úgyhogy később egybekeltek és gyerekük is lett.
Ám a felesége lassan elhidegült Saultól. Folyton csak a házimunkára panaszkodott, meg arra, hogy mennyi baj van a gyerekkel, aki nem segít semmiben, csak játszik. Saul szerette őt, ezért eltűrte panaszkodását, mert nem akarta, hogy elhagyják. De boldog már nem volt többé soha.
Egyik nap, amikor a búzát kaszálta, arra járt egy sárkány.
- Hé, ember! Merre találom Ezékiel király várát?
- Én… Én… - Saul összerezzent a hatalmas sárkány látványától. Látta, milyen erős, hogy mekkorák a fogai. Tudta a választ, de képtelen volt kimondani a dadogástól.
- Hasznavehetetlen vagy, még beszélni se tudsz rendesen! – morogta a sárkány és bekapta Sault.
- Lélek! Ismét meghaltál. Mit tanultál az utolsó életedből? – kérdezte az Úr.
Lélek rövid töprengés után ezt a választ adta:
- Azt, hogy nem akarok többé papucsférj lenni. Azt akarom, hogy a következő életemben feleség legyek!
Így hát egy szép napon a molnárnak lánya született, kinek a Sarolta nevet adták. Sarolta szép nővé érett, akihez folyton újabb kérők érkeztek. Végül hozzáment a szorgalmas jobbágyhoz. Gyereket szült neki, boldog volt mellette. Aztán egyik reggel, amikor a férje már elment a földjükre aratni, egy sebesült lovag tért be hozzájuk. Erőteljes, férfias egyénisége magával ragadta az asszonyt. Megvendégelte, ellátta sebeit, adott neki tiszta ruhát, aztán útjára engedte, mielőtt a férje hazatért volna. A gyerekét figyelmeztette, hogyha szól erről az apjának, akkor elveszi a játékait.
Amikor a jobbágy visszajött a munkából, Sarolta észrevette, milyen pipogya, félénk ura is van és jól le is szidta őt. A férje továbbra is szerette, így nem feleselt vissza.
A lovag később rendszeresen betért a házhoz, amíg a jobbágy dolgozott. Az asszony mindig vendégül látta, de el kellett küldenie, mire a férje hazaért, a gyerekét pedig folyton megfenyegette, hogy elveszi a játékait, ha mesél erről. De a fiút ez nem érdekelte, csak játszott tovább. Sarolta idővel ráunt erre a titkolózásra, és kitervelte, hogy megöli a férjét. Kedvenc borába gyorsan ölő mérget öntött, és azzal várta haza.
Aznap a lovag nem tért be hozzájuk, ám egy sárkány éppen arra járt.
- Ember! – szólt Saroltához – Meg tudod nekem mondani, merre találom Ezékiel király várát?
- Eredj innen, ronda sárkány! Inkább a falubelieket rémítgesd, ne szegény jobbágyasszonyokat! Még elijeszted a lovagomat, már órák óta várok rá!
- Ezen tudok segíteni... – válaszolta a sárkány, majd bekapta Saroltát – Most már nem kell többé várnod senkire.
- Lélek! Köszöntelek újból a Másvilágon. – szólt az Úr.
- Nem akarok többé feleség se lenni.
- Akkor mit akarsz?
- Olyan gondtalan életet, mint az előző életemben a fiamnak volt, aki folyton csak játszott.
Így hát egy csütörtök délután a jobbágy felesége fiúnak adott életet, aki a Samu nevet kapta. A jobbágy szerette volna munkára nevelni a fiát, de a felesége otthon akarta tartani, hogy a házimunkában segítsen neki. A fiú egyiket se akarta, csak a szobájában játszott.
Egy napon egy lovag tért be hozzájuk. Samu édesanyja adott neki bort és húst, ellátta a sebeit. A fiú is kért volna az ételből és az italból, de nem engedték neki: Túl fiatal még az alkoholhoz.
Samunak nagyon megtetszett a vendég határozottsága, innentől kezdve mindig lovagosat játszott. A példaképe gyakran be is tért hozzájuk, de az egyik alkalommal ígéretével ellentétben mégsem jött el. Az anyja kiment a házból, hogy megnézze, merre járhat, de aztán ő sem tért vissza. Végül Samu is kiment. Egy hatalmas sárkányt pillantott meg.
- Szia, sárkány!
- Szia, kicsi ember! Nem tudod véletlenül…
- Nem akarsz játszani?
- Nem. Szóval, nem tudnád megmondani, hogy merre…
- Te lehetnél a sárkány, én meg a lovag.
- Csodálatos szereposztás, de… Mindegy, menj vissza a házba, túl kicsi és csontos vagy még nekem.
Samu csalódottan visszaballagott. Az asztalon megpillantott egy pohár bort. Az édesanyja nem volt itt, hogy megtiltsa, így megitta. A bor mérgezett volt, a kis Samu pedig meghalt ötödik életévében.
- Lélek! Gyorsan visszatértél. Mi történt? – kérdezte aggodalmasan az Úr.
Lélek a bortól kissé szédülve tért magához:
- Ne is kérdezd. De közben kitaláltam, mi leszek legközelebb!
- Mondd, hallgatlak.
- Lovag szeretnék lenni.
Így hát született egy Sámson nevű fiú Ezékiel király udvarába. Fiatal apródként szolgált egy lovag mellett, majd fegyverhordozó lett, míg mestere meg nem halt. Ekkor lovaggá ütötték, és első feladataként részt vett egy sárkányölő hadjáratban, ahol sikerült fogságba ejtenie egy élő példányt, amit elvitt a királyához a várba. Ott beleszeretett a király feleségébe, akivel titokban egy erdőben találkozgattak, hogy ne tudja meg a titkukat senki sem. A lovag ismert ott egy jobbágyasszonyt, aki ellátta a sebeit, amikor a sárkányölő hadjáratból tért vissza. Gondolta, ő majd ad neki enni, és majd a páncélja alatt el tud csempészni némi élelmet, hogy aztán együtt piknikezhessenek szerelmével. Amíg ő vendégségben volt, addig a királynéra a favágó vigyázott az erdőben.
Ám egyik nap a piknikező lovag és a királyné együttlétét egy sárkány zavarta meg.
- Meg tudnátok mondani, merre találom Ezékiel király várát?
- Á, egy sárkány! – húzta elő kardját Sámson – védd magad, ocsmány fenevad, az én királynőmnek nem fogsz ártani!
A királynő elszaladt, a sárkány pedig unottan morgott egyet, aztán tüzet lehelt a lovagra.
- Lélek! Te is érzed ezt a füstszagot? Mintha odaégett volna valami…
- Hagyjuk Uram... – szólt morcosan Lélek – Ez a lovagosdi se nekem való.
- Akkor mi szeretnél lenni?
- Favágó. Ő egyedül él az erdőben, nincs felesége, se gyereke, se szeretője, bizonyára teljesen gondtalan.
Így hát a favágónak gyermeke született, aki a Simeon nevet kapta. Szülei hamarosan meghaltak, így kénytelen volt folytatni a családi hagyományt, és ő is favágónak állt, hogy pénzt keressen.
Egyik nap arra járt egy lovag és egy úrasszony. A lovag adott neki pénzt azért cserébe, hogy vigyázzon az asszonyra, Simeon pedig beleegyezett. Nem sokat beszéltek egymással. Simeon ritkán járt emberek közé, csak néha a faluba kellett mennie élelemért. A pék mindig vidám volt, csak ő értette meg.
Egyik reggel, amikor a fát vágta, miközben a lovagra meg az asszonyára várt, egy sárkány lépett oda hozzá.
- Hé, ember! Nem tudod, merre találom Ezékiel várát?
A favágó nem fordult meg, csak tovább vágta a fát, így nem tudta, hogy egy sárkánnyal van dolga.
- Nem tudom. Nem is érdekel. Biztosan teli van emberekkel, úgyse akarok odamenni.
- Ha ennyire nem érdekel semmi, akkor felesleges tovább élned, legalább nem üres hassal indulok útnak. – szólt a sárkány, és bekapta Simeont.
- Lélek! Köszöntelek ismét. Ebben az életedben már boldog voltál?
- Ugyan, Uram. De talán a pék... Ő boldognak látszott.
- Legyen, ahogy akarod.
Így hát a faluban egy kisfiú született, Surány névvel. Idővel erős férfi lett belőle. Péknek állt, mert megtetszett neki a molnár lánya. Sajnos ő mégis egy jobbágyhoz ment feleségül, így Surány helyette feleségül vett egy csúnyácska nőt. A csúnyaságát még el is viselte volna, de ostoba is volt szegény asszony. Surány nem szerette volna, ha az ismerősei rájönnek, mennyire boldogtalan, ezért mindenki felé vidámnak mutatta magát. Még a mogorva favágóval is kedves volt. Csak az a bosszantó tudós ne lett volna olyan arrogáns vele. Mintha ő mindent tudna.
Egyik nap egy sárkány tévedt a faluba. Feldöntötte a szekereket, lerombolta az épületeket. Surány sajnálta volna odaveszni a pékségét, ezért a fenevad elé állt.
- Mit akarsz tőlünk, sárkány?
- Mondjátok meg, merre van Ezékiel király vára!
- Mi sem egyszerűbb... – majd Surány megmutatta, merre kell mennie. De óva intette a vár sárkányölő lovagjaitól, akik gyorsan levadásszák, ha a közelükbe kerül.
- Akkor hogyan juthatok a vár közelébe?
- A tudóst kérdezd. Ő mindent tud. Legalábbis, ezt állítja magáról. – tanácsolta a pék.
- Köszönöm. Téged nem eszlek meg, ahogy látom, elég büntetés neked a feleséged.
- Ugyan, dehogy, én szeretem őt...
- Te jó ember vagy. Legalább magadhoz legyél őszinte. – szólt a sárkány, majd elballagott.
Surány pedig sokáig élt tovább a csúnya és ostoba feleségével, míg egy napon meg nem halt.
- Lélek! Most sokáig voltál távol. Talán végre békére leltél életed során? – kérdezte az Úr.
- Sajnos még ez sem volt az igazi. Tudós szeretnék lenni, ő talán ismeri az igazi boldogság titkát.
Így hát Ezékiel udvarában született egy fiú, aki a Sebestyén nevet kapta, és kiváló taníttatásban részesült. Iskolát alapított a falu szélén, hogy ott ossza meg bölcsességét másokkal. Egy napon azonban arra járt egy sárkány.
- Üdvözöllek, ember. Te lennél a tudós, aki mindent tud?
- Úgy bizony. A világ minden tudása a birtokomban van.
- Akkor elmondanád, hogy én sárkány létemre hogyan juthatnék be Ezékiel várába anélkül, hogy a sárkányölő lovagok megölnének?
- Ugyan már! Én felvilágosult ember vagyok! Nem hiszek a sárkányokban! – felelte a tudós.
- De hát én is az vagyok.
- Nem lehetsz az. Sárkányok meg varázslók csak a mesében léteznek.
- Nézz csak rám. Szerinted akkor mégis mi volnék? – kezdett feldühödni a szörnyeteg.
- Egy látomás talán. Mindenesetre, nem hiszek benned. Biztosan van rád valamilyen racionális magyarázat.
- Gondolkodj ezen a magyarázaton, amíg a mesebeli gyomrom emészt téged! – kapta be a tudóst a sárkány. (Az iskolások legnagyobb örömére.)
- Lélek! Ismét itt vagy. Megtaláltad a boldogságot a tudással?
- Uram, elegem van az emberekből. Más szeretnék lenni ezúttal. – válaszolta Lélek.
- Miféle lény maradt még?
- A sárkány.
Így hát, Hétfejű Henrik sárkánykirály udvarában egy sárkányhölgy lerakott egy tojást, melyből kikelt egy Sion nevű sárkány.
Egy borús napon emberek jöttek a saját világukból, és megostromolták Hétfejű Henrik lebegő kastélyát. Rengeteg sárkányt lemészároltak, és sikerült fogságba ejteniük Henrik lányát, Egyfejű Estilla hercegnőt, akit bebörtönöztek Ezékiel király várának sárkánytömlöcébe, hogy ünnepségeken az udvari népet szórakoztassák, háborúban pedig félelmet kelthessenek vele.
Henrik kétségbe esett és nagy jutalmat ígért annak, aki visszahozza egyetlen gyermekét.
Sion, az egyfejű – akiből sárkánylovag lett közben – elhatározta, hogy megmenti a szépséges sárkánylányt. Útnak indult hát az emberek világába.
Először egy favágóval találkozott, akitől meg akarta kérdezni, merre kell mennie. De az nem segített neki, így hát megette.
Az erdőből kijutva egy tisztásra ért, ahol egy lovaggal és egy hölggyel találkozott. Ők sem segítettek neki, ezért tüzet okádott a lovagra, a nőnek viszont sikerült elmenekülnie az erdő sűrűjében.
Sion később búzamezőhöz ért. Ott egy jobbágynál próbált érdeklődni, de az gyávasága miatt hasznavehetetlennek bizonyult, és őt is megette.
Nem messze ettől a helytől egy házikót talált, egy goromba asszonnyal és egy kisgyerekkel. Az asszonyt megette, de a kisgyereket megsajnálta, így továbbállt.
Egy falut talált. Senki se figyelt rá, mindenki csak menekült előle. Egyetlen kivétellel. Volt ott egy pék, ő végre megmutatta az utat és tanácsot is adott: Vigyáznia kell a vár lovagjaival. Segítséget a tudóstól remélt, de hasztalanul. Csüggedten kóborolt tovább, míg egy szakállas öregemberrel nem találkozott.
- Miért vagy bánatos, sárkány?
- Te nem félsz tőlem?
- Nem. Én varázsló vagyok. Nincs okom félni tőled, bármikor nyúllá változtathatlak. – válaszolt az öregember.
- Ó... Nekem már úgyis mindegy. Nem tudok bejutni Ezékiel várába, hogy kiszabadítsam Egyfejű Estilla hercegnőt. Pedig hosszú utat tettem meg idáig. Először ott volt az az ember, aki a fákat vakarta, de ügyet se vetett rám...
- A favágó? – kérdezett rá a varázsló.
- Meglehet. Utána ott volt egy konzerv-ember. Ő meg akart szurkálni, csak azért mert sárkány vagyok. Túl vastag volt a doboza, úgyhogy nem tudtam megenni se, így hát megpörköltem.
- Az a lovag lehetett.
- Később találtam valakit, aki olyan gyáva volt, hogy a növények ellen is egy óriási karommal hadakozott.
- Minden bizonnyal a jobbágy kaszálta a búzát.
- Meg volt egy zsémbes asszony és a gyereke is...
- A gyereket is megetted? – kérdezett vissza ijedten az öreg.
- Nem, őt nem. – nyugtatta meg a sárkány. – A faluban kérdezősködtem tovább, de mindenki csak rohangált.
- Nem az ő hibájuk. Úgy tudják, hogy félni kell tőled. Csak a gyerekek hisznek ártalmatlannak, akiknek még nem mondták meg, hogy a sárkányok gonoszak.
- Nem vagyok gonosz. Nem ettem volna meg senkit, ha mutatták volna a jóindulat legkisebb jelét is. Csak egyetlen kivétel volt, egy ételszagú kis ember.
- A pék...
- Ő mutatta meg, hogy merre van a kastély. Meg azt is, hogy sárkányként nincs esélyem bejutni a várba, ezért felkerestem egy állítólag nagyon okos embert, de ő meg túl beképzelt volt, hogy higgyen bennem.
- A tudós.
- Igen, azt mondta, hogy sárkányok és varázslók csak a mesében léteznek.
Az öreg elmosolyodott.
- Akkor mi mesebeliek tartsunk össze. Segítek neked varázslattal, ha rájössz, hogyan érheted el a célodat.
- Rendben. Akkor változtass emberré. – kérte a sárkány.
- Emberré? Milyenné? Az emberek sokszínűbbek, mint a szivárvány.
- Csak egy egyszerű emberré. Amilyen mindegyik eredetileg. Aztán, hogy milyen leszek, az már csak rajtam múlik.
- Bölcs válasz. Változz hát Ezékiel egyik lovagjává, hogy bejuthass a várba. De csak egy órád van, azután megtörik a varázslat, és ismét sárkány leszel.
A sárkány lovaggá változott, így be tudott jutni a kastélyba, ahol a sárkányölők közelébe férkőzhetett és harcképtelenné tehette őket. Aztán a tömlöchöz ment, ahol a sárkányhercegnőt tartották fogva.
- Már megint egy ember zavar? Lepörkölöm rólad a páncélodat! – kiáltott rá Estilla, amikor meglátta ember alakjában.
- Ne bánts! – tartotta maga elé pajzsát az emberi alakban lévő sárkánylovag – valójában nem ember vagyok, hanem Sion, az egyfejű. Édesapád küldött érted.
- Hogyan tudod bebizonyítani?
- Nem elég bizonyíték az, hogy ki akarlak szabadítani?
Estilla habozott, de rájött, hogy a kis embernek igaza van. Hagyta, hogy kiszabadítsa láncaiból, majd együtt kitörtek a várbörtönből. Ekkor letelt az egy óra és Sion ismét sárkánnyá változott.
- Te tényleg sárkány vagy! – szólt meglepetten Estilla hercegnő.
- Nem megmondtam? De most figyelj az emberekre, ki kell törnünk innen!
- Az emberekre? Ugyan, mindegyik egyforma...
Miközben beszélgettek, ledöntötték a vár falait, és a falu irányába menekültek, nyomukban a katonákkal, a szabadság felé.
- Nem, nem egyformák. Akire most éppen tüzet okádsz, az egy lovag. A másik, akit eltapostál, az ha jól látom, egy tudós... A pékre vigyázz! A pékeket kedvelem. A másik lábadnál van egy favág... Már mindegy. A favágóknak úgyis minden mindegy. Várj, bekapok egy zsémbes háziasszonyt, megéheztem. Tessék, itt a pipogya férje, nagyon finom, nekem elhiheted.
- Valóban. – nyalta meg a szája szélét a hercegnő.
- Azt a kicsit ne bántsd, ő még gyerek.
- De ha felnő, olyan lesz, mint a többi.
- A többi se egyforma. Van köztük jó is. Csak alaposabban meg kell ismerni őket. Az emberek sokszínűbbek, mint a szivárvány.
- És arról, ott a domb tetején, mit kell tudni? – mutatott a farka hegyével a távolba Estilla.
- Ő... Ő egy varázsló. Benne hinni érdemes.
- Hinni? Mit?
- Hogy nem csak a mesében létezik.
Sikerült elérniük a piacteret, ahol elég nagy volt a hely ahhoz, hogy felszállhassanak.
- Elrepülünk? – kérdezte Estilla.
- Elrepülünk. – válaszolta Sion.
A két sárkány eltűnt a felhők között. Az íjászok nyilai már nem érték utol őket. A lovagok visszatértek a várba, a falubeliek felépítették lerombolt épületeiket, a jobbágyok visszatértek a földekre. Ezékiel király felesége pedig közben hazaszaladt az erdőből férjéhez, akivel boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Valahol fent, a felhők felett Sion egy szivárványt pillantott meg az égen és odaszólt Estillának:
- Tudod, ha egyszer majd újjászületek... Varázsló szeretnék lenni.