Embernek lenni jó

Évszám
2010
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy család az Óperenciás tengeren túl. A szülőknek volt hét gyermekük. A négy legidősebb fiú, a többi három, lány volt. Boldogan éltek mind a nyolcan. Igen. Nyolcan, kedves olvasóim. Ugyanis volt egy valaki, aki elégedetlenül tengette napjait.

A legkisebb gyermekről fogok most mesélni, akit Rolinak hívtak. Neki nem tetszett a vidéki élet, valami nagy kalandra vágyott, világot szeretett volna látni. Nem is csinált iskola után semmit, csupán álmodozott a kerítés tetején üldögélve. Mondta is mindig neki az apukája:

-         Te naplopó! Mind a hat testvéred dolgozik iskola után. Ellátják az állatokat, segítenek a házimunkában. Iskolába is járnak rendesen. Beszélgetnek velünk. De te? Iskolába ugyan elmész, de ott is csak álmodozol, a tanárnődre nem figyelsz. Itthon pedig egyáltalán nem veszel részt a családi életben! Nem is tudom kire ütött ez a gyerek? Egyik rokonunk sem volt ilyen...

Egyik rokon sem... kivéve az a személy, akiről mindenki azt hitte, hogy már réges-régen meghalt. Ez az ember viszont él és virul. Ebben az évben töltötte be a százharmincharmadik születésnapját. Nem értették félre, kedves olvasóim! Százharminchárom éves, s nagyon jó egészségnek örvend. Ez az ember, akit Varázs Lórinak hívnak, huszonhárom éves korában szökött meg azzal a céllal, hogy megtalálja Varázsországot. Annak ellenére szerette volna megtalálni ezt az országot, hogy tudta, aki oda belép, többet bizony onnan el nem mehet. Varázs Lóri száztíz évet élt eddig ott, de egyetlen egy napot sem bánt meg. Miután megérkezett ide, felköltözött Csodák hegyére, épített egy Csiribiri palotát, s addig-addig kísérletezett, míg sikerült neki a Mindent Látó Varázsgömböt magalkotnia. Ennek a gömbnek köszönhetően mindent meg tudott nézni, ami Varázsország határain kívül történt. Csupán ennyit kellet mondania:

-         Láss! Gömböm! Láss! Varázslás! - s a gömb megmutatta azt a helyet vagy személyt, amire, akire éppen kíváncsi volt.

Így vette észre, hogy az egyik rokona, történetesen Roli, mennyire elégedetlen az emberi élettel

-         Mit tegyek? Mit tegyek? - gondolkodott, majd elvonult a Kísérletek Szobájába, mert máris kiötlött valamit.

...

 

 

***


 

-         Megint iskolába kell mennem! Nem baj! Majd kibírom! Álmodozom ott is tovább. Hogy lehet az, hogy mind a hat testvérem boldogan éli életét? Ez olyan unalmas! Miért jó embernek lenni? Tanulunk, dolgozunk, tanulunk, dolgozunk... - sóhajtozott nagyokat Roli, miközben lassan bandukolt az iskola felé.

Ekkor egy vékonyka hangot hallott:

     -     Erre gyere! Erre!

A fiú kíváncsian követte a hangot az erdőbe. Amint belépett oda, azonnal fekete sötétség szállt le a fák közé. A nagy vakságban csupán egyetlen zöld fényt látott. El is indult felé a kalandvágyó fiú.

-         Egy bot! Milyen érdekes! - kiáltott fel, majd felkapta azt.

Ebben a pillanatban a bot zöld színe úgy felragyogott, hogy azon kívül nem is látott semmi mást. Bűvölten nézett e csodás fénybe. Egyszer csak hirtelen sötétség lett, s a fiú újra ott találta magát az erdő szélén.

-         Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Jaj, de viszket a hátam! - mondta, majd leült, s a hátsó lábával vakarózni kezdett.

-         Mi történt velem? Négy lábam van, szőrös vagyok! Vau! Vau! Kutya lettem! Milyen izgalmas! Várnak a kalandok! - ugrabugrált hatalmasakat ugatva a fiú.

-         De előbb persze el kell mennem az iskolába, mert ha a szüleim megtudnák azt, hogy nem mentem, nagyon mérgesek lennének. Tanulok, s utána vár egy érdekes kutyaélet!

Farkát csóválva rohant be az iskolaajtón, majd nyugodtan leült a helyére a padba. Először hangos kacagást hallott, majd gúnyolódó emberek vették körül.

-         Egy okosodni vágyó kutya! - nevettek a gyerekek.

-         Kergessük ki! Ide nem jöhet kutya! - kiabálták, s dobálni kezdték keménykötésű könyvekkel.

Szegény Roli nem tehetett mást, értetlenül kiszaladt az iskolából.

-         Nem muszáj nekem az iskolapadban ücsörögni! Keresek magamnak kutyacimborákat. - morgott, majd elballagott a faluba.

 De bármelyik udvarba szeretett volna bemenni, mindenhonnan elzavarták a mérges házőrző ebek

-         Te nem itt laksz! Menj innen! Itt én vagyok a ház őrzője, s idegen ide nem jöhet be! - hallatszott mindenhonnan a vad csaholás..

-         Éhes vagyok... Csak beszélgetni szerettem volna! - sóhajtozott szegény, mert nem talált még olyan kutyát sem, aki az utcán kóborolt volna.

Minden egyes eb a saját udvarában trónolt elégedetten. Magányosan ballagott vissza az erdőbe, de ott sem állt vele szóba egy erdei állat sem. Hiszen nem értett bagoly nyelven, róka nyelven, őz nyelven... egyik állat nyelvét sem ismerte. Mire beesteledett, nagyon - nagyon elfáradt. Megkereste a zöld színű botot, majd lefeküdt mellé szunyókálni.

...

 

***

 

 

-         De jót aludtam! - nyújtózkodott egyet másnap reggel. Amikor kinyitotta szemeit, magára nézett, s döbbenten vette észre milyen aprók lettek a lábai.

-         Cin! Már nem vagyok kutya! Egér lettem! Remélem ma több barátot találok! De nem szabad megfeledkeznem az iskoláról. Futás! Talán nem vesznek majd észre, hisz olyan pici vagyok!

Az iskolába érve, először a szekrény lábánál bújt meg, mert félt, hogy meglátják. Matematika óra volt éppen, de mivel olyan kicsi volt, alig hallott valamit a tanár néni magyarázatából. Ezért gyorsan odaszaladt az íróasztalhoz.

-         Ez a tananyag nagyon nehéz! - mondta Roli hangosan. De a tanárnő nem a fiú beszédét hallotta, hanem a cincogását. S melyik állat szokott cincogó hangot hallatni? A tanár néni lenézett, s észrevette a lábánál ücsörgő kisegeret.

-         Egér! - sikította, majd felugrott a székre.

-         Nyugalom! Elkapjuk! - kiáltották a fiúk, felugrottak a helyükről, és el akarták taposni az állatot. Roli rémülten cikázott a lábak között, majd kifulladva kirohant az ajtón, s meg sem állt a faluig.

-         Ez érthetetlen. - csóválta a fejét. - Talán sikerül találnom egy aranyos egér családot, akik kedvesek lesznek velem. - mondta, majd beosont az élelmiszerboltba.

Miért pont ebbe a boltba? Amikor még ember volt, sokat járt ide vásárolni, s egy alkalommal észrevette a pici egérlyukat, a polcok alatt. Oda indult most látogatóba.

-         Van itthon valaki? - kopogott udvariasan. Nem cincogott vissza senki, így besétált az ajtón. Bent egy ízlésesen berendezett lakást talált, több szoba, egy konyha, s fürdőszoba alkotta a hangulatos otthont. Mivel nagyon éhes volt, az asztalra kikészített sajtot kezdte el rágcsálni. Éppen lenyelte volna az első falatot, amikor valaki hátbaverte.

-         Mit csinálsz itt idegen? Teszed le a nehezen megszerzett ételünket! - cincogott egyet a mérges testes hím egér, a családfő.

-         Elnézést, de két napja alig ettem egy falatot... - próbált mentegetőzni a fiú.

-         Az nem a mi problémánk. Van elég bajunk így is. Tizenhárom éhes száj várja minden nap az eledelt. Sokat dolgozom egész nap... - sóhajtott.

-         Ilyen nehéz az egérélet? Egész nap csak dolgoztok?

-         Hiszen te is a mi fajtánk vagy! Neked is tudnod kellene ezt! Hol éltél eddig? Mit ettél? - éppen ezeket  kérdezgette, amikor beözönlött az ajtón a népes család többi tagja is: a tizenkét gyermek, és a feleség.

-         Megérkeztünk az iskolából. - üdvözölte a bájos egérhölgy a férjét. - A gyerekek ma is ügyes voltak. Cincogás órán ötöst kaptak, az egérhimnuszból feleltek. Biológia órán pedig kívülről felmondták a sajtfajtákat. Büszke vagy a fiaidra? - mesélte el gyorsan az elégedett anyuka a történteket, s amikor befejezte a mondanivalóját, észrevette az idegent.

-         Jó napot!

-         Üdvözlöm asszonyom! Rolinak hívnak!

-         Roli? Ilyen egérnevet még nem hallottam. Melyik család sarja vagy?

-         Az ember... illetve én... - dadogott, s nem tudta mit feleljen. - A Lágysajt családból származom, de nem itt lakom, csak sétálgattam. Így találtam rá az otthonukra.

-         S majdnem elloptad a családom ebédjét...

-         Igaz ez? - háborgott az anyuka. - Tudod-e, milyen büntetés jár annak, aki lop?

-         Én nem loptam...

-         De majdnem! S a lopás szándéka is büntetendő az egereknél. Az egér törvény harmadik paragrafusa, hetedik bekezdése szerint, a büntetésed az, hogy amit el akartál lopni, azt harminchárom percen belül le kell tenned ide az asztalra. Tehát, jelen esetben egy szelet, közepes lyukakkal ellátott zsíros sajtot. Óra indul. Ha nem teljesíted, megfosztunk minden vagyonodtól, s száműzünk.

-         Ilyen kemény a büntetés? - szörnyülködött Roli.

-         A nehezen megszerzett ételt meg kell becsülni! Reméljük, megtanulod!

-         Indulás! - kiáltotta a fiú, majd kiszaladt az egérlyukból, de nem sajtvadászatra indult, hanem vissza az erdőbe.

-         Egér sem szeretnék többet lenni! Egész nap azért dolgoznak, hogy legyen mit enni, a gyerekeknek iskolába kell járni, meg ezek a szigorú törvények! Borzasztó! Olyan magányos vagyok... de az nem lehet! Hisz amíg ember voltam, mindig más életre vágytam! Most pedig olyan, de olyan hiányt érzek a szívemben... de nem tudom, mi is hiányzik pontosan... - sóhajtozott nagyokat a kisegér, majd megkereste a zöld botot, lefeküdt mellé és elaludt.

...


***

 

 

 

 

-         Kipihentem magam! Milyen jót aludtam! - nyújtózkodott másnap. Amikor a karjait kinyújtotta, furcsa dolgot vett észre.

-         Hol a karom? Hisz szárnyaim vannak! - kiáltott fel boldogan. - Madár vagyok! Akkor repülni is tudok! - ez persze nem ment könnyen, hisz életében először akart repülni a veréb, azaz Roli.

-         Nekifutás, szárnycsapások, elrugaszkodás a talajtól... - ismételgette, de akárhányszor nekilódult, nem emelkedett fel a levegőbe, hanem összegabalyodtak kicsiny lábai, a szárnyai nem engedelmeskedtek. A vége pedig az lett, hogy mindig bukfencezett egy nagyot.

-         A madárlexikonban az előbb olvastam, hogyan kell a verebeknek a repülési technikát sikeresen alkalmaznia. - köhögött valaki az egyik faágon.

-         Jó napot Bagoly uram! El is tudná magyarázni nekem ezt a technikát?

-         Kérem, persze, de előbb utánanézek a többi könyvemben is, hiszen ha többet olvasol, nagyobb lesz a tudásod. - tolta fel vastagkeretes szemüvegét az orrára a bölcs bagoly. - Utána pedig ki kell számolnom a repülés szögét, az elrugaszkodási erőt, a szárnycsapásszámot, és persze a... - sorolta a bagoly az odújába menet, mi mindent kell tennie még ahhoz, hogy szegény Rolikánk repülni tudjon.

-    Ha én a bagoly urat megvárom, míg készen lesz, itt öregszem meg! - mondta, majd többszöri próbálkozás után, végre sikerült neki a levegőbe felszállnia.

-         Repülök! - csiripelte boldogan, majd útnak indult, immár a levegőben...

Roli élvezte, hogy felülről látja az erdőt, a tavat, az iskolát.

-         Hoppá, az iskola! Gyors szárnycsapásokkal oda kell érnem! - mondta, majd pár pillanat múlva meg is érkezett. De tanult az előző két nap eseményeiből, s kint, az ablakpárkányra ült le, onnan figyelte a tanítást. Az ablak nyitva volt, így mindent hallott. Irodalom óra.

-         De aranyos madár! - kiáltották a gyerekek, amikor meghallották Roli csicsergését. Pedig ő csak az előbb olvasott szöveg mondatait ismételte.

-         Jaj, ne! Megint meg fognak dobálni könyvekkel!

-         Gyerekek! Ne bántsátok a madarat! A holnapi biológia órán róla fogunk tanulni! Nézzétek csak meg milyen a testfelépítése, színe. Jegyezzétek is meg, mert holnap elmondhatjátok, mire emlékeztek, mit figyeltetek meg ezen az aranyos verében.

-         Engem tanulmányoznak! Forgok egy kicsit, nézzenek meg minden oldalról. - illegette magát a  fiú gyerekek előtt.

-         Olyan mintha értené, amit mondunk. - csodálkoztak a gyerekek.

-         Jól van, most folytassuk az olvasást! Mindenki üljön vissza a helyére! - mondta a tanárnő.

-         Ez akkor rám is vonatkozik. - mondta, majd odarepült a helyére, s leült az asztalra. Erre az osztályban az összes gyermek nevetni kezdett.

-         Így nem lehet tanítani. Hess! Madárka! Kifele! - hessegette ki a madárkát a tanár néni.

 Roli kirepült az ablakon.

-         Szabad, vagyok, mint a madár. - kacagott a fiú. Egyszer csak észrevette, hogy éppen az otthonukig repült el. Odaszállt az ablakhoz, majd leült, s benézett rajta.

-         Hol lehet az én kisfiam? Már három napja, nem tudunk róla semmit! Annyira hiányzik! - sírt édesanyja a szobában. Édesapja átölelte a vállát, s ezt mondta:

-         Haza fog jönni. Tudom. Nem lehet az, hogy életünk további részét a bánat keserítse meg. A bánat, mert elvesztettük a mi Rolikánkat, akit annyira szeretünk. - sírdogált.

-         Miattam sírnak? Hiányzom nekik? Szeretnek? - csodálkozott a fiú. - Nem értem. Hisz soha nem voltak velem megelégedve. Nem éreztem, hogy szeretnek. Miért lettem most szomorú? - csiripelte, majd elrepült, mert úgy érezte, ha marad, a szívét a bánat tépi szét. A bánat, mert nem lehet velük, s nem mondhatja el nekik, hogy mennyire szereti őket. Visszarepült az erdőbe, mert elment a kedve a repkedéstől. Csak arra vágyott, hogy hazamehessen a családjához, emberek közé.

-         Család... Milyen szép szó. Szeretnék újra a családommal lenni! Részt venni a mindennapjaikban! Most már tudom, hogy ehhez hozzátartozik az iskola, a közösen végzett munka is. Hisz ez hozza közel egymáshoz a szülőket, testvéreket... a sok közös élmény, a családi összetartás, a megnyugtató érzés, hogy tartozol valahova, ahol szeretnek... - sírdogált szomorúan Roli. Ahogy repdesett az erdőben, megtalálta a zöld botot, aminek ismét hatalmas fénye volt. Odarepült hozzá, megérintette, s abban a pillanatban sötét lett.

-         Hol vagyok? - kiáltotta. Egy pillanat múlva a feketeség leple tovaszállt, s a fiú újra látott mindent. Mindent, kivéve a csodás botot.

-         Ez meg hova tűnt? - vakarta a fejét gondolkodva, s ekkor vett észre valamit.

-         Nem vagyok tollas, nincs szárnyam! Újra ember vagyok! - kiáltotta boldogan, majd futásnak eredt, hogy mielőbb hazaérhessen a szüleihez, s elmondhassa, mennyire szereti őket.

 

...

 

-         Jól végezted a dolgod Állattá Varázsló Bot! - mondta Varázs Lóri, majd odacsoszogott a Mindent Látó Varázsgömbhöz, hogy megnézze, kinek lehet még valami problémája az emberi élettel, emberi léttel.

-       

...

 

Az én mesém is tovább tartott volna, ha Rolinak nem lett volna elég három nap ahhoz, hogy rájöjjön, mi is az élet értelme.

 

Itt a vége, fuss el véle.