2012

(Dec)EMBERi mese

„Egyszer volt, hol nem volt...” Kezdhetném így akár a történetet. Egy mesét fogok megosztani ugyanis most Veled, kedves Olvasó. Talán nem is olyan messzi világba röpítelek el Téged, arra a néhány együtt töltött percünkre. Dőlj hát, kérlek, kényelmesen hátra, és engedd meg nekem, hogy elbeszéljek egy rövidke történetet egy törpéről, akivel csoda történt. Róla szól ez a mese. Ismerős lesz Neked is a neve: Ő a híres-nevezetes hét törpe egyike: Morgó.

Harangszó

Kisgyermek voltam még, keveset értettem a világ dolgaiból. Minden olyan egyszerűnek tűnt, vakmerően ugrottunk bele az egészen lehetetlen helyzetekbe, és mai szemmel visszatekintve még az egyedüli rettegett iskola is szép, könnyed emlék. Csak a jó jegy számított, mással nem gondoltam, a harag sem tartott soha két percnél tovább; és minden délután lementem barátaimmal a patakpartra játszani. Borzasztó nagy tettnek éreztem akkor, hogy gátat építhetünk sziklákból, felduzzasztva a kis csermelyt. Ha egy nagyobb eső valóságos árvízként sodorta el a manóvárat, dúltunk-fúltunk pár percig, aztán beletörődve összeszedtük a köveket. Játszottunk. Az élet egyszerűsége volt egyben az élet nagyszerűsége is. A gondtalan kor elmúlt ízei végleg a részemmé váltak.

A vándor és a remete

Ámos még egy másik világban nevelkedett; ahol a szó ígéretnek számított, a tett jó célt szolgált és az emberek egymást támogatták. Ámos itt élt, egészen addig, míg a Vándor át nem lépte faluja határát. Hallotta már a rémhírt és látta, ahogy a pánik elhatalmasodik a szomszéd falvakon, és azt is, ahogy szép lassan eléri az övékét is. Valami hatalmasra és rémisztőre számított, ami leigázza és megváltoztatja mindegyikőjüket; szélviharra, sikításra és agóniára, de nem így lett. Csak egy nő érkezett szekerében az egész életével, macskájával, ruháival és pár napnyi élelemmel. A főtéren összegyűlt népen tanácstalanság és zavar lett úrrá. Egy hatalmas, zöld szemű asszonyka csupán a lény, akitől mindenki rettegett - láttamozta Ámos, majd elkönyvelte magában, hogy a környező tájakról menekülők a bolondját járatták vele.

Isten mosolya

Motto:  A szabadság az egyén tudatosságára épül, önmaga és a világ megismerésének képességére. Ha az ember nem ismeri önmagát és a világot, önnön szabadságát korlátozza.

   Az embert, akiről a történet szól, ti is jól ismeritek. Lehet, hogy más az éveinek száma, és a neve is, és akár az is lehet, hogy egy más korban is élt, de tudjátok, hogy kiről beszélek. Az Istenek furcsa tréfát űztek vele, vagy egy általam nem ismert tette miatt büntetni akarták és teljesítették minden kívánságát.

Határtalan visszajáró

Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa.

 

Az esőcseppek úgy kezdtek el kopogni a szélvédőn, mintha sok apró kezecske próbálná egyszerre átszakítani, de úgy, hogy még véletlenül se törjön be, vagy repedjen meg; egyben próbálta benyomni az egészet, épen a kezébe adni a sofőrnek. Persze őt már ez leheletnyit sem lepte meg, sűrűn rója az utakat a munkája miatt, úgyhogy a legkevésbé sem rendült meg egy hirtelen felhőszakadástól, továbbra is blazírt arccal bekapcsolta az ablaktörlőt, és hangosított a rádión. A szlovák- magyar határt már régen maga mögött hagyta, egyenesen a vihar felé száguldott, de tudta, hogy fél órán belül már túl is van rajta. A vihar itt is ugyanolyan, mint otthon, ahogy minden más.

Apám

Motto: A gyűlölet csírái nehéz időkben hajtanak ki. Minden tettnek következménye lesz. Ne bántsunk másokat, és előbb vagy utóbb ők sem fognak bántani.

   Apám kiléte az egész életemet meghatározta, annak ellenére, hogy én magam sohasem találkozhattam vele. Nem személye, mint inkább hovatartozása, eszmeisége és minden más, amit ő képviselt, ami lénye köré épült volt hatással életem alakulására. Ehhez természetesen hozzájárul még a kor és az a történelmi közeg is, amelybe anyámmal való találkozásuk és a fogantatásom körülménye ágyazódik.

A vészjósló illatfelhő

Mottó: Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.

 

-          Bemehetnek hozzá, de csak pár percet engedélyezek- mondta az orvos szigorúan, amikor kilépett a műtő ajtaján.

-          Meg tudja menteni az életét doktor úr?- hebegte a megtört asszony.

-          Stabilizáltuk a helyzetét, egyelőre ennyit tudok mondani- válaszolta az orvos. A magzatot is meg tudtuk menteni-tette még hozzá.

-          Magzat?- nézett egymásra meglepődve a férfi és a nő.

-          A lányuk állapotos. Nem mondta Önöknek?- kérdezte meglepődve az orvos.

Rendszerhiba

Mr. Olum elégedett mosollyal konstatálta, hogy a rá optimalizált, frissen szintetizált kávé most is éppen ugyanolyan fenséges, mint minden reggel. Mr. Olum életében a kávé és a helyi e-újság áttanulmányozása a szokásos reggeli menetrend részét képezte. A Perfectown Chronicle címlapja most éppen arról adott hírt, hogy a világ ismét jobb hely lett: lelepleztek egy paprika termelő csoportot egy városszéli telepen. Mr. Olum most is, mint mindig, értetlenséggel állt az eset előtt, sosem volt képes megérteni ezeket az embereket. Organikusan előállított zöldség... pfuj.

A kéz

Az emberi értékek kerültek válságba korunkban, ezért az emberek szívét kell megújítani- mindenestül.” 

 

Tarkója lüktetett. Borostás álla alatt immár petyhüdten puha bőrét a megszokottnál törékenyebbnek, elnyúzottabbnak érezte.

A néhány órás alvás ezúttal nem segített korosodó testén.

Gyomrából kíméletlenül tolult fel a hajnalban elfogyasztott alkohol párája.

 

„Pedig csak három pohár minőségi vörös volt…”

 

            Aztán furcsa szagot érzett saját karján: olcsó parfüm küzdött a használt női test fülledt izzadtság-molekuláival.

A lány félálomban mosolygott, fejét a férfi őszülő mellkasára húzta. Vastag karja alatt feketén nőtt erős szálú szőrzete. Szemhéján foltokban festék.

(?) Nem (?) változnak az idők

A telefon csengőhangja a régi templomtornyok harangjainak kongását imitálta. A készülék a rezgéstől szépen lassan mászott az asztal pereme felé. Mielőtt lepottyant volna egy férfikéz elkapta.

- Haló tessék?

- Ferikém gyere gyorsan, baj van! A Mama az! - hadarta egy idős női hang.

A kéz, ami az előbb még a telefont tartotta már vágta be maga után az ajtót. Garázs. Kocsi. Padlógáz. Parkolás az út közepén. Fel a másodikra.

- Teri néni! Itt vagyok!

- Gyere gyorsan Ferikém!

Ajtó tárva nyitva. Kulcs a zárban himbálódzik a kulcstartók miatt. A skótkockás kézitáska a földön hever. Félig kinyitva. Oldalra borulva. A földön gyümölcsök hevernek szanaszét. A fehér zacskóból gurulhattak ki. Át a folyosón. Be a nappaliba. Teri néni ott térdel. Mellette pedig „a baj".