2012

Öngyilkos álom

" Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa. "

Öngyilkosságom hirtelen ötlet volt, így nem is volt idő arra, hogy észérveket állítsak fel az életben maradásom mellett. Döntöttem és kész. Mindig így volt velem, hirtelen haragú, lobbanékony természet voltam. De úgy, mint oly sokszor, most is inkább a pozitív oldalát szeretném előtérbe állítani halálomnak, ez pedig nem más, mint az, hogy egyáltalán megírhatom ezt a szösszenetet és esetleg más úgy gondolhatja később, hogy esze ágában sincs a másik oldalra távozni, megvárja inkább a saját idejét.

A világító öröm

„Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.”

Az emberi nagysághoz szükséges a benső tartás, bármi is történjen. Minden nehézségből ki lehet lábalni, ezek egyike a munkanélküliség, amikor a legtöbben pesszimista állapotba kerülnek.

Az ember hajlamos feketén látni a világot, mikor a legkisebb szürke felhő ér fölé, pedig még átvilágít rajta a ragyogó fénysugár.
A borúlátás csak még mélyebbre taszítja az egyént bánatában,
A legnagyobb fájdalmat is enyhíti az értelmes, kedvvel végzett munka, bármilyen jellegű is legyen.

A fekete tündér

Kétezer öt nyarán Bukarest egyik peremfalújában dolgoztam névszerit,  Dumbráest, vagy Dumbráieni, már nem emlékszem pontosan. Érdekessége ennek a településnek, hogy egy hatalmas tórendszer ölelte körül. A Ceausescu rendszer idején létesült állítólag része volt annak a merész tervnek, hogy Bukarestből kikötővárost varázsoljanak. Mások szerint viszont azzal a magasztos tervel, hozták létre, miszerint a munkásosztály romantikus környezetbe pihenhesse ki a hosszú hét fáradalmait.

Maricsu

"Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani"

A feledés inkognitójában fürdök. Az aláírás grafológiája sem az a folyó már. 

A "hódolás" ide készteti. 

De még papíralapon sem tudok olvasni Maricsu szemeiből. 

Feloldódik a feledés homályában? Majd elválik. 

Ő mondjuk nem. Mégcsak 18. Vőlegénye tegnap még volt. 

Azóta indokolt a feszültség. Látszik. Játszik érzelmi húrokon. 

Bár ez komolyabb fizika. Esti tagozat. Fapados járat. 

Majd a varjú megmondja

- Elnézést kérek, de ez így nem lesz jó!

- Már miért ne lenne jó? - kérdezte lenézően a férfi.

- Mert nem így kell vetni ezeket a magokat! - válaszolta az idegen. A férfi annyira megbotránkozott az okoskodáson, hogy csak azért is megnézte magának ezt a pöffeszkedő alakot. Az idegen szakadt csuklyát viselt, és az anyag sérülésein keresztül növényként kunkorodott ki néhány haldokló, ősz tincs. A ruhája többi része is ugyanilyen igénytelen volt, és a görbe hát sem növénytermesztőre utalt, inkább valami hordárnak nézte hát a férfi.

Az emberi értékek megújítása a művészetben és társadalomban

 

 

"Az emberi értékek kerültek válságba korunkban, ezért az emberek szívét kell megújítani - mindenestül."

Alapvető emberi értékekkel az átlagemberek rendelkeznek. A művész több ennél, neki beleérző képessége is van. Az ember az egyedüli lény, aki tiszta szívvel él a világon. Másképp nem is érdemes. Mindenkinek vannak emlékei nagybetűs emberekről, jóságos tanárokról, orvosokról, akik hivatástudattal rendelkeznek, akik emberfeletti Emberek voltak. Őket soha nem lehet elfelejteni. nemcsak tartást, becsületet, tisztességet jelentenek, példát mutatnak környezetüknek, ők már majdnem olyanok, mint akikre azt mondjuk: angyali lények.

A kifordított ember

„Az emberi értékek kerültek válságba korunkban, ezért az emberek szívét kell megújítani - mindenestül."

A test a meztelenségétől pirul, a lélek az öltözékétől. (Gustave Thibon)


A külső világ ámulatba ejt minket. Ragyogásával, szűnni nem akaró csillogásával és folyamatos csábításával magához vonz és magánál tart. Sokszor érezzük magunkat vidámnak, felhőtlennek, aztán gyakran vagyunk szomorúak, csalódottak itt a földi létben. A külső szemmel, a fizikai valónkkal felfogható világban nagyon sokszor szenvedünk, elkeseredünk.

Szívvel-lélekkel

„A gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék győzelmi képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel - nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal."

A déli órákban érkeztem, a ház még mindig olyan volt mint gyermekkoromban.
A kertben virágzó orgona és a vörös kút, melyből megannyiszor húztam vizet, hogy megöntözzem a száraz kertet. Errefelé a nyarak mindig is forróak voltak, a barátommal sokszor lubickoltunk a közeli tóban. Anyám sokszor aggódott, hogy hol csavargunk ily késői órákban. Egyszer emlékszem még a kukoricát is felgyújtottuk, akkor aztán anyám nagyon ideges volt,egy hétig nem beszélt velem,bár én tudtam,hogy éjszaka mindig benézett hozzám,s egy csókot nyomott homlokomra. Már régen beszéltem vele,a telefonra nem válaszolt így eldöntöttem eljövök s legalább elviszem a padláson hagyott dolgaimat.

Jellemreneszánsz

a társadalomnak egy renováló mester kellene, akinek végtelen ihlete van embertípusokból...

Szeretném leszűkíteni a világot, egészen apróra. Hagyjuk a földöntúliságot, minek foglalkozni más bolygók rejtett értékeivel, amikor még a sajátunkról is holmi keveset tudunk. Felejtsd el a földlakók sokaságát, oly bonyolult társadalmi szerkezet. Vedd alapul az embert, az egyént, és indulj ki onnan. Vajon ha minden lény a földön egy pillanatra egyedül maradhatna, tömeghisztéria, és csordaszellem nélkül, mit tenne? Vajon megalkuvón folytatná életét, ahol abban a szent minutumban abba maradt, vagy felfedezné végre önmagát, bekukkantana a titkos ajtók mögé, kiengedné-e világaink elnyomásából a testében született embert? Azt a szabadszellemű lelket, aki formátlanul, jelleme kiforratlanságával jött a világra, ám az idők során saját társadalmunk börtönébe raboskodott, azáltal, hogy hagyta magát olyanná válni, amilyennek mások akarták látni.

Szemlélődő lettem!

 "Soha nincsenek egyedül azok,akiknek társaságát nagy gondolatok alkotják."

Úgy vettem észre magam körül, hogy az emberek a XXI. század elejére, minden tiszteletem a csekély kivételnek, 2 dimenzióssá szűkültek be: testükkel és álgondolataikkal fejezik ki önmagukat csupán, jobb esetben. Bár ezek az álgondolatok és cselekedetek sem tudatosak mindig. Jung szavaival a nyugati ember nemhogy nem a szívével gondolkodik, de még a fejével sem! A nyugati ember még mindig csak a szájával gondolkodik többnyire.