2013

Főnix

Sötétedik. Tikkadt csönd borul a lusta nyárra. Az utolsó bágyadt fényt is elnyelte már a föld. Az elhagyatott vadászház beszakadt tetejéről dohos melankólia lóg, nem mozdul az élet, akár egy halálra fagyott álom. A padlás korhadt padlójára hűvös esőcseppek koppannak, beleborzong az erdei faépítmény. A jövőlátó, ám szárnya-tépett madár meggondolatlanul kukucskál ki a vékony résen, ki a zord környékre. Egy töltény süvít az éjszakában, halálos sebet ejt testén. Tűz lobban, gyengül a szívdobbanás, lecsukódik a borostyánszem, kialszik a fáradt fény, pihen a gondolat.

Nullpont

(Élj megfontoltan!)  

1.Pont egy pont?

Észlelünk egy pontot a térben. Egyszer csak ott lett? Megfogant a semmiből? Nemlétezőből létező lett ez bizonyos! De hogyan? És a legfontosabb kérdés: MIÉRT?!

Ha a semmiből lett, akkor a létezése is semmi, vagyis oktalan és cél nélküli? Esetleg maga a léte adja meg neki a célt? A további „élete” vajon megadja a kérdésekre a választ? Vagy még több kitöltetlen űrt hagy maga után a végén?

Példaképválasztás


Mi alapjan választunk példaképet? Ki a példakép? Mit jelent jónak lenni?

Amikor osztályfőnök voltam a kilencedikeseknél (pár évvel ezelőtt) felvetettem a diákjaimnál a példakép választás kérdését. Kíváncsi voltam az ők példaképeikre, mivel a jó illetve rossz példakép választás befolyásolja életüket/életünket. Most is tisztán emlékszem arra a napra, május 5ike volt, egy esős reggel, beléptem az ajtón és csend lett az osztályban.

Próbálkozás

(Barlanghasonlat ma)

A mai embernek fogalma sincs róla, hogy mi a szabadság. Nem állítom teljes bizonyossággal, hogy a régiek jobban tudták volna, de ha az ember egy kicsit is szemfüles, észreveheti, hogy bár sok minden változott az évezredek folyamán, egy valami örök és állandó maradt. Ez pedig az ember szabadság utáni olthatatlan vágya.

Az ember, mint kulturális-társadalmi lény, már épp elég régóta definiálva van. Hatalmas koponyák minden szemszögből körülvizslatták, szemügyre vették, kísérleti alanynak használták, miközben saját maguk játékszerévé váltak. Nincs több nyitott lehetőség. Hiába van még milliónyi kérdés, az ember beletáplálta saját magába, hogy idővel minden megválaszolásra kerül. Nincs titok.

Végy mintát a jóból! - A jó út? Avagy felnőtté lett gyermek léptek

Végy mintát a jóból!

Mondják! Önök meg tudnák mondani melyik a helyes út? Melyik, amin egy gyermek kezét kell fogni, majd lassan elengedni? Nem hiszem, hogy meg tudnák mondani. Én magam sem tudom csak sejtem. Emlékezzenek vissza arra, ahogyan az édesanyjuk szoknyája után nyúltak az első óvodai napon. Emlékezzenek, hogy onnantól már némileg maguk alakították az életük azon apró mégis jelentős részét, ami később a legnagyobbá és legfontosabbá nőtte ki magát. Talán azon a napon indultak igazán az életbe, hogy felfedezzék és végig járják azt.

Elmesélek egy történetet. Egy lányról, aki szerette az embereket.

Lappangó lélek

(Élj megfontoltan!)

Szinte mindenki felteszi magában azt a kérdést élete során legalább egyszer, hogy mi is alkotja a létet. Hiszen nem csupán fizikailag különböznek egymástól az élők, hanem a lelkükben is, vagyis a gondolkodásukban, vágyaikban és érzéseikben. Ám mi történik akkor, amikor beköszönt az elmúlás? A test fizikai része ugyan elporlad, de a lélek honléte örök rejtély az emberek számára. Hiszen ez a megfoghatatlan varázslat nem kivizsgálható, követhető és megfigyelhető, hanem elillan a végtelen világban. Bizony még az is előfordulhat, hogy külön akarattal rendelkeznek, és itt maradnak közöttünk, élő emberek között, hogy megvalósítsák saját vágyaikat.
Az embereket a lelkük határozza meg, hogy jók, vagy rosszak, a képességeiket és lehetőségeiket mások számára is kedvezően használják ki, vagy csupán önző módon mindenkin átgázolva a saját érdekeiket tartják szem előtt.

Otthon a csillagok alatt

(Végy mintát a jóból!)

A tenger nyugodt volt és csöndes, a körülölelő sötétséget csupán az égen szétszóródó fényes csillagok törték meg. Mintha a kereskedelmi hajó a végtelenbe tartott volna, ahol nem létezik más a békén és a nyugalmon kívül. A mozdulatlanságot egy sötét alak mozgása törte meg a hajóorrnál. Ült és figyelte az elé tárulkozó képet, miközben saját életének miértjén tűnődött. Lelkében zavar és düh kavargott egyszerre, úgy érezte akármihez nyúl, nem találja a helyét, nem ott van az ő világa. A reménytelenség érzése kerítette hatalmába. Az érzés, hogy megtalálta saját életcélját talán már sohasem tapasztalhatja meg.

A hajó legénysége nyugalommal pihente ki a nappali munkák fáradalmait, ám valakinek nem jött álom a szemére, ezért úgy gondolta végigjárja a hajót. Meglátva a töprengő alakot, nagy sóhajtást követően odalépett mögé.

Sors és akarat

Hallgatag falak, éjsötét ablak, egy ajtó. Ezek vesznek körül. Az ajtóban a kulcs: nem vagyok bezárva. Nem? Szabad, aki egyik cellából csupán a másikba mehet? Sorsom olyan börtön, ahol én vagyok az őre az akaratomnak, vagy csak tehetetlenül sodródok faltól falig?

Nyitva az ajtó. Kilépek a végtelenbe, bár csak néhány méterre látok. A köd nehéz gondolatként lopakodik körém: nem tudok és szinte nem is tudhatok semmit.

Utak és érzések közt tapogatózva elindulok valamerre. Lépteim lágyan visszhangzanak az éjszakában.

A sötét homályon át, néhány lámpa fényében felsejlik előttem súlytalan gyerekkorom emléke. Itt nőttem fel, ezeken az utcákon, zöld tereken, itt a város peremén. Akkor még reményekkel teli volt létezésem, egyszerű volt a világ és tiszta. S azóta: néha mintha hánykolódnék rossz döntéseim vagy talán a sorsom által keltett hullámokon.

Félpercesek

2. Élj megfontoltan!

0. A félpercesről

Cogito ergo sum. Gyakran előfordul velem, hogy egy-egy fogalom, tárgy, tevékenység, élőlény gondolatokat ébreszt bennem. Ezért van úgy, hogy éjszaka felkelek és a géphez ülök, hogy leírjam benyomásaim róluk. Örkény után szabadon választottam műfaját.

Célom a félpercesekkel csupán az, hogy az olvasóban ugyanúgy gondolatokat gyújtsak, választásra késztessem, hogy melyik oldalon kíván maradni, továbbá hogy Ő is hozzátehesse saját történetét mások okulására. Valójában félperceseim vitaindítók is egyben. Jó szórakozást hozzájuk!

Döntés

1. Végy mintát a jóból!

egy elfuserált élet margójára 

Százötven évvel születtem később napra pontosan Arany Jánossal. Egyébként semmiben sem hasonlítok rá. Inkább Juhász Gyulára, az öregedő Lew Tolsztojra. 45 éves vagyok. Kiégtem, kimerültem. Jobb álomi életet élni, mint részt venni a mindennapok sivár szürkeségében. Megrezzenni minden telefoncsörgésre, hogy vajon melyik bankból hívnak figyelmeztetve a lejárt tartozásomra. Unom az egészet, sokszor gondolom, hogy kilépek ebből a nem nekem való árnyékvilágból, s talán állandóan fájó testem is megnyugszik mindig szenvedő lelkemmel egyetemben. Ne olvass tovább, ha valamilyen sikeres élettörténetre vagy éhes, mert könnyen lehet, hogy elveszem kedved magától az élettől.