2015

Különös éjszaka

Útban hazafelé a professzor szavai visszhangzottak a fejemben, mintha egy bakelitlemezen megakadt volna a tű.

„Csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, hiszen létezik egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között.”

Az én vállalkozásom nehéznek és merésznek bizonyult. A kérdésem azonban az volt, amit önmagamnak tettem fel – mennyire lesz értékes?

A hozzávalókat három csoportba különítettem el.
1.: A könnyűek. Ide tartozott a metil- és az etil-alkohol, az ammónia, a magnézium-szulfát, a kálium-hidroxid.
2.: A nehezebbek. Ebbe a csoportba a kénsavat, a kloroformot és a benzolt soroltam be.
3.: A legnehezebbek. Úgy, mint a foszfor-oxiklorid, a dietil-amin és természetesen, az ergotamin-tartarát.

Színházi monológ

Rejtélyes monológot hallottam minap egy látszólag hétköznapi embertől, a Nemzeti Színház hajójának orrában, a Don Quijotére várva. Sokáig azt hittem, mindennek van valami jelentése, ma már egyre inkább azt gondolom, egyetlen dolog bír csupán jelentőséggel a valóságban. Amint mondtam a hajó orrában ücsörögtem, a jobboldalon. Szemben a Gellért hegy, előttem az örökké folyó folyam, a Duna, mögöttem a színház, benne színészek, és a mesék.

- Beszélj nekünk erről a mondatáról: „Bizony mondom nektek, amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is."

Sehol se vagy

Mikor papírra vetem e sorokat, már nem vágyom semmire sem. Sem tudásra, sem életre. Vágytalan vagyok. S bizonyosan tudom: halhatatlan. A Ligetben üldögélek, velem szemben a csónakázótó. Nézem a vizet, a kacsákat, a víz fodrozódását. Emberek, egyetemisták, szerelmespárok, családok, hajléktalanok jönnek, mennek.

Mindenemet odaadnám – írom magam elé, egy fehér lapra - ha amit most leírok, közkinccsé lehetne, s a világban élő valamennyi ember őszintén megértené, amit közölni szeretnék. Leírom hát, ahogy volt, leírom, mi történt énvelem nem is olyan rég. 

Viszonzatlan szerelem

Kamasz lány voltam. Életem legszebb éveiben. Azokban az években, mikor az ember felfedezi a világban a lehetőségeket, amikor észreveszi, hogy az a mondat, hogy: "Minden ember más", mennyire igaz. Mikor ott állunk, a legfontosabb helyzetekben, mikor eldől, hogy a többiek letörik-e a búzgóságod csíráját, vagy nem. Egyszóval csendes, vagy uralkodó típus vagy. Nem szépítem a dolgot, én a csendes típus voltam. Az a típus, aki megy a többiek után, eggyütt a balhékban, ötletes, mégsem csillog, villog. Az ilyen típussal, mint én, nincsenek is bajok, hiszen könnyen be illeszkedünk, akárhová kerüljünk, az egyetlen baj az, hogy nehezen vesznek észre a többiek. Ezzel soha életemben nem volt semmi problémám, mindaddig, míg meg nem láttam őt...

Születésnapi ajándék

Mottó:

„Az emberek egyik legnagyobb hibája, hogy tudják, hogyan kell helyesen cselekedni, de amikor elérkezik az idő, úgy viselkednek, mintha nem tudnák. Ne csak egyre többet akarjunk tudni, inkább éljük, amit tudunk.”

Szombat délután volt, a barátnőm átugrott hozzám, hogy megköszöntsön. Ötven éves lettem, ami egy nő életében már elég szép kornak számít. Az asztalon az általa hozott bonbon díszeleg, de aztán ezzel vége is az ünnepi külsőségeknek. Egyáltalán nem érzem attól jól magam, hogy megértem ezt az időt. Kávézunk és a munkahelyi pletykákkal szórakoztatjuk magunk. Nemcsak barátnők, munkatársak is vagyunk.

Csengetnek, ajtót nyitok. A postás dísztáviratot hozott.

-  Vajon ki küldhette? – cikázik át agyamon a kérdés. Felbontom a díszes borítékot.

„ Drága Édesanyám! Születésnapod alkalmából nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget kíván szerető fiad János!”

Alviss és a bagoly – avagy a királyság nem a koronával kezdődik


 Mikor az ember álmából ébred, először a hangokat észleli. Alviss király egy távoli, nagyhangú madár rejtélyes rikoltását észlelte. Bár félálomban volt, biztos volt benne, hogy ezt a hangot még sosem hallotta ezelőtt. Pedig ismerte Árnyékföld partvidékeinek valamennyi madarát, de ez a hang, ez egyhez sem hasonlított. Rögtön ezután, még mielőtt a szeme kinyílt, rádöbbent, hogy nem otthon van. Ez most más. Itt vigyázni kell mindennel, ami moccan és hangot ad. A szem nyílásával jön a fájdalom. A halántékba nyilalló fájdalom, amibe még a fül is belecseng. Legalábbis jön annak, aki előző este fél hordó mézsört vedelt be. Muszáj volt. Bár tartotta magát fogadalmához, hogy kevesebbet iszik, de vannak helyzetek, mikor nem lehet, és nem is akart kibújni az ivás kötelezettsége alól. Ilyen volt a tegnapi este

Mikor az ifjú király kissé úrrá lett fájdalmán és kábultságán körbenézett. Az erdő közepén, egy évszázados fenyő tövében feküdt puha moha, és szúrós áfonya ölelésében. Ahogy beleszívott a kora reggeli friss levegőbe, a szokásos gyanta és fanyar talajillat mellett valami ismeretlen, és meglehetősen idegen illatot érzett. Nem otthon volt.

Ne ragaszkodj, rugaszkodj!

Motto: „Az emberek egyik legnagyobb hibája, hogy tudják, hogyan kell helyesen cselekedni, de amikor elérkezik az idő, úgy viselkednek, mintha nem tudnák. Ne csak egyre többet akarjunk tudni, inkább éljük, amit tudunk!"

- És hogy érzi magát? - tettem fel a kérdést, olyan éles elméjűen, hogy azzal bárki megborotválhatta volna a hónalját.

- Köszönöm, jól - jött a válasz. Ha hülye kérdést teszel fel, ne csodálkozz, hogy a válasz sem akarja majd mindenáron túlszárnyalni ezt a színvonalat.

- Elmesélné Barbara, mi történt magával az elmúlt héten? Amennyire én tudom, jelentős változások történtek, nem? - próbálkoztam másképp, de ez sem volt sokkal jobb.

- Már napok óta úgy érzem, mintha álmodnék.

- Úgy érti emlékszik az éjszakai álmaira?

- Nem tudom, szerintem egy hete nem aludtam.

Sziluett a buborékban

Mottó :” Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki nem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

Ringatózom a színes buborékomban, hagyom hogy fújjanak, színezzenek, fényesítsenek…apa, anya, tanárok, kollégák, család. Jó lebegni csak úgy…biztonságban.

60-as évek kicsi falusi utcája, tátott szájjal figyelem a fiúk szédületes manővereit apjuk vázas biciklijén, porfelhőt kavarva „egykerekeznek”. Pénztelen szegény álomvilág ez, egy nyeszlett kislány sóvárgása a tudásra. A nyafogás itt nem ér célt, figyelem a  kipirult arcokat, döntenem kell…PUKK…

Buborékburád nélkül a világ vad, gurgulázva átölel, meztelen tested lecsusszantja  a torkán, megforgat a mocsokban, majd öklendezve köp az emberek közé.

Az idő múlt, én pedig felnőttem vele

Azt, hogy ki vagyok, és mennyit változtam eddigi lassan 18 évem folyamán, azt nehéz lenne megítélnem, de lehet, hogy éppen itt az ideje, elvégre semmi nem történik ok nélkül. Az embernek időnként számot kell vetnie önmagával ahhoz, hogy tovább tudjon haladni az éltben. Ehhez az addig történtekből egy kis esszenciát kell készítenie, amibe minden tanulságot belesűrít, a többit pedig lezárja önmagában, hogy többé ne tudja zavarni. Ha úgy tetszik, azért, hogy képesek legyünk kiélvezni a jelenünket.

Sokat nem tudok a korai éveimről, azaz sok tradicionális történet kavarog most a fejemben, amik közül nem tudnám megmondani, melyik a legfontosabb. Májusban születtem, így persze imádom a tavaszt, a megújulás és a szerelem évszakát. Jártam óvodába, született egy húgom, akit eleinte borzasztóan irigyeltem- hogy őszinte legyek, egészen olyan 12 éves koromig- és ehhez mérten utáltam is, de aztán változtam.

Megváltva

Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek.
Tudni kell akkor is nekilátni,
ha még senki nem fogott hozzá,
vagy ha senki sem tartja fontosnak,
és dicséret sem jár érte.
Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg,
saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

Az ország legnagyobb pályaudvarának elkülönített és fegyveresek által szigorúan őrzött peronján állt az impozáns vonatszerelvény. Sötétített golyóálló üvegek, aranyból készült kilincsek és díszítések, modern és tiszteletet parancsoló forma. Nagyon sokan szerettek volna rá feljutni, és nem csak a luxusutazás kényelméért, hanem mert a mozdony Eldorádóig meg sem állt. Azt beszélték, ott nincs éhezés, nincs szomjazás, nincs fájdalom, nincs többé tán öregség és halál sem. Sugdostak az emberek mindenfélét, hogy az átláthatatlan üveg mögött plüss vagy egyesek szerint a legfinomabb bőrből készült ülésekben helyet foglaló szerencsések, már az indulásra várva is sülteket lakomáznak és hozzá megfizethetetlenül drága bort isznak, de leginkább az a pletyka terjedt el, hogy aki egyszer eljut Eldorádóba, annak onnan soha többé nem kell eltávozni, mindörökre ott maradhat.

 A különleges vonatra azonban nem lehetett a hétköznapi pénztárakban jegyet váltani, ahhoz egy direkt erre a célra fenntartott helyiségbe kellett belépni, melynek ajtajára ki volt írva: „Elbírálás”.