2015

Én vagyok az a nővér

,,Az emberek egyik legnagyobb  hibája, hogy tudják, hogyan kell  helyesen  cselekedni , de amikor elérkezik az idő, úgy viselkednek, mintha nem tudnák. Ne csak egyre többet akarjunk tudni, inkább éljük  amit tudunk.” Történt már meg veled kedves olvasó, hogy társaságban, bárhol, megkérdezték milyen végzettséged van? –mert velem igen. Még a családban is a szememre vetették, hogy miért mentem hozza férjemhez, mert nincs egyetemem.

  Orvosasszisztens vagyok.  Gyerekkori álmom teljesült. Nagyon sokat tanultam, küzködtem beteges gyerekként, hogy bejussak az asszisztensképzőbe. Akkor nagy volt a konkurencia. A szakmának is nagyobb volt a becsülete. Egy segítő embert látott bennünk a társadalom, mostanság pedig ellenséget.

Nagyon szeretem amit csinálok. Ha újra szakmát kellene válasszak,  most is ezt választanám. A második otthonomnak érzem a munkahelyem. Nagyon nehéz ma helytállni. Sok a körmölnivaló, egyre kevesebb idő marad a hívatásra, a betegre szentelt figyelemre.

Csillagtánc

 „Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

 

Az éj kocsijával, szilaj tervekkel utazom a város felé; a cél szomjúságával, akár a tolvajok kémlelem az alattomos tájat. Útszéli megállóknál tartok pihenőt, apró falvakon hajtok át, vigyázom az álmot. Néma földeken köd dereng, mint egy vén dinnyecsősz pipájának bodros füstje. Fent a ragyogó ég kikandikál a jegenyefák mögül, borzas patakok, korhadt fahidak, panaszos temetők maradoznak el. Kóbor cigányok lődörögnek a nádas felé, mint mindennap, esőben, szélben, hóban. Vajon ilyenkor hány elveszett lélek jár-kel céltalanul, feleslegesen, kedvtelésből vagy csak unalomból a világ elől menekülve vagy éppen saját világát keresve?

Vallomás a rétről

Most elmondok egy történetet, amely engem arra sarkall, hogy éljek, hogy változzak, hogy szeressek, hogy bízzak önmagamban. Sok minden befolyásolt abban, akivé váltam és akivé válok. Tudják, én minden nap elgondolkodom azon, hogy mit szeretnék még megtenni. Ez amolyan bakancslista számomra. Elgondolkozom milyen Los Angeles, látom, magam előtt az utcákat, ahogy végigmegyek rajtuk, betérek egy bárba kártyázom egyet, találkozok egy helyes fiúval és ahogy a könyvekben látom, egy pillanat alatt belészeretek. Pillanatnyilag ez még csak egy álom számomra, de dolgozom rajta, mert tudom, mit akarok, tudom, hogy el akarok utazni rengeteg helyre, tudom, hogy őrültségeket akarok csinálni.

 

Máskapu

Volt egyszer egy fiatal szobrász, akinek nagyon felvitte az Isten a dolgát. Csakhogy a kalandvágyó legény gondolt egyet, s katonának állt egy készülő hadjáratba. Kiderült, hogy nemcsak köveket tud kedvére alakítani, hanem kitűnő érzéke van a harcászathoz is – bátorságával és leleményességével fényes győzelmek hőse lett.
Seregük megállíthatatlanul tört előre. Dávid, mert így hívták a hajdani szobrászt, ekkor már egy egész ezred parancsnoka volt. Az utolsó város meghódítása után sivár vidékre értek, és egy furcsa épülettel találkoztak. Dávid gyanakodva méregette a senki földjén magasodó, kör alakú bástyát, melynek nem volt kapuja, de ablakai, sőt lőrései sem. Úgy tűnik, igazat mondott az egyik hadifogoly:

A bátorság színei

„Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.”

Vannak időszakok az ember életében, amikor úgy érzi, hogy minden összeomlik körülötte. Van, amikor segély kérően sikítunk az ég felé, hogy:

   - Elég! Kérlek, hagyd abba, mert megfulladok!

   Sajnos ezeket a szakaszokat nem lehet elkerülni. Aztán, amikor lenne lehetőségünk megváltoztatni ezt a pocsék korszakot, mi ostoba emberek megtorpanunk, és gondolkodunk azon, hogy vajon érdemes-e ugrani a szakadék felé. És itt értünk ahhoz a ponthoz, amikor a hiba megmutatja búvóhelyét. Az emberiség apraja nagyja nem merész, nem mer kockáztatni.

   Nem nevezném egyszerűnek az életemet, de őszintén, kinek az? 

Internacionális és interkulturális kommunikáció Belgiumban, avagy „vigyázó szemetek Antwerpenre vessétek!”

mottó: „Csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, hiszen létezik egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között."

 

A vándorlásnak ősi hagyományai vannak az emberiség történelmében. Az utóbbi ezer évben főleg „a gazdasági, a politikai és a vallási szektor"[1] határozta meg ennek irányait, intenzitását. Európában nincs másik, ilyen kicsi területű ország, mint Belgium, ahol hét parlamenten keresztül születnek a döntések egy alkotmányos monarchiában. Ez az állam 180 éve független csupán, és a II. világháborút követően alakultak ki a jelenlegi viszonyai.

A különböző kultúrák találkozásának egyik legjobb példája Antwerpen. A város Kecskemét területének a felénél alig valamivel nagyobb és négyszer annyi ember él ott, mint a magyar megyeszékhelyen. Nagyon határozottan elkülönülnek egymástól marokkóiak[2], törökök, egyiptomiak, zsidók, olaszok, indiaiak, kínaiak, afrikaiak és őslakosok. 

A JIN és JANG élet

 „Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

 

Mezítláb állt a néma város végén, a másikba vezető út előtt. Nem érzett semmit. Épp csak hajnalodott, a felhők között próbált áttörni a fény. Nem ölelték egymást a sugarak, csak különféle színben próbálták legyőzni a felhőakadályt, hogy beragyogják a reggelt. Egymás mellett jöttek, nem közösködtek az úton, mégis volt bennük valami furcsa harmónia.

Sehol sincs ország hétpróbás királya

„Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.”   

Egyszer volt, hol nem volt, egy ország, ott, hol nincs, se fent, se lent, se kint, se bent, mégis mindenhol ott volt, és van. Ez az ország, a híres, Sehol sincs ország.

Sokan indultak keresésére, és bizony még most is úton vannak.

Ennek az országnak is van királya, mint bármelyik más rendes országnak. Ő a hétpróbás király, mert bizony ő, mind a hét próbát kiállta, ezért a koronáján hét gyémánt díszelgett: Igazság, béke, becsület, erőszak nélküliség, szeretet, mind ezt a türelem és megértés rózsája koszorúzta.

Ha kíváncsi vagy, elmesélem neked a hétpróbás király történetét. Egy csodálatos nap hajnalán, egy anya életet adott egy gyermeknek. Megirigyelte őt egy fekete démon, mert ő csak sötét árnyékot tud szülni, ezért elhatározta, hogy a gyermeket megszerzi magának. Amint, a gyermek növekedett, a démon álruhába öltözött.

Fészekhagyók

Csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, hiszen létezik egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között.

Franco Cannavaro kábán nézett ki a füstölgő roncsból. Először nem tudta, hol van. Homloka tompán lüktetett. Odanyúlt, aztán felszisszenve elhúzta a kezét. Vér tapadt az ujjaihoz. Vakrémület szállta meg, és menekülni próbált a fémtörmelékből, de túl hirtelen ugrott fel, elszédült, és visszaesett a romhalmazba. Ekkor, akár egy villám, az agyába vágott a kényszerleszállás emléke, aztán magával ragadta az ájulás.

Órákkal később eszmélt fel, bár sokáig úgy gondolta, álmodik. Amerikai akcentusú férfiak beszélgettek körülötte. Homályosan látta is őket: két elképesztően szőrös, szinte ősember-kinézetű alak hajolt fölé.

Emlék

Emlékszem, egy meleg, esős nyári napon történt… A nap tompa sugarai élesen törtek meg az ablaküvegen, pengeként átszelve a szobát, mely zsúfoltságig volt ürességgel. Csak én álltam ott, merengve. Már kora hajnalban felébredtem, nem tudtam aludni. Két éve nem tudok aludni, hónapok óta nézem végig a napfelkeltét ebből az üres szobából. Ez a nap mégis más volt, mint a többi. Már nem féltem, mindegy volt, ma meghalok-e vagy sem. Egy emlékek nélküli embernek miért is számítana bármi is? Volt elég időm töprengni az egyetlen emlékemen, mert én csupán egy darabbal rendelkeztem, amit minden nap többször egymás után vetítettem le fejemben, mint egy fekete-fehér filmet, részenként visszapörgetve, néhol megállítva, tüzetesen átvizsgálva, boncolgatva azt. Ezt az emléket fogom most utoljára végigjátszani, aztán útnak indulok. Elbúcsúzom tőle,bár gyűlölöm… de csak ő van nekem.

Egy vasárnap délután, mindennapos kis sétámra készülődtem a közeli tópartra. A táskámba pakoltam pár szendvicset, almát és egy kulacs vizet, mert szerettem elidőzni a természetben, sosem csaptam össze.