Fátyol nélkül

Évszám
2015
Beküldő
Oroszlán

„Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg."

Mielőtt elindulnál utadon, ne feledd: az emberlét nem más, mint a tudatos fejlődés lehetősége. A földi lét minőségét ugyan rengeteg tényező befolyásolja, hiszen saját mérgei miatt az emberi elme a szenvedés számos formájának van kitéve, a testet pedig önnön ösztönei kínozzák, mégis, mint oly sokan, te is megtalálod a forráshoz visszavezető szellemi utat. A földi dimenzióba való visszatérésedkor a 21. századot írják majd, ahol felhalmozott érdemeidből eredően, ösztönző gyermekkorod után már fiatalon szert teszel a megfelelő ismeretekre, hogy aztán megismerhesd a tisztánlátás csíráját. Attól kezdve ez szabja meg számodra az állandó tökéletesedésre való törekvés irányát, életfelfogásod átalakul, életviteled megváltozik, s növekvő éberséged által fokozatosan ráeszmélsz küldetésed motívumaira, amelyek a fejlődésedet szolgáló kihívásokat jelentik. Ne aggódj, semmit nem fogsz elvéteni, mert felesleges tapasztalat nem létezik. Csak tudás vagy zsákutca létezik.

Eljövendő korod embere minden dologban, mindenkor a bizonyosságot akarja, és a körülményeivel azonosítja magát. A teste nem több egyszerű, de szükséges biológiai mechanizmusnál, amely nélkül nem tudna az igazság megismerésére törekedni. Test nélkül nem tudná megtapasztalni a léttel együtt járó szenvedést, nem tudná az emberi egót a tudatlanság ködével körüllengő illúzióvilág fátylát saját belső tudatának vizsgálatával felfedni. A forrástól való elszakadás, az elválasztottság okozta örökös magány érzete léte végső értelmének keresésére ösztönzi, miközben illúzióinak bilincseiben teszi fel magának mindannyiszor a kérdést: ki vagyok én? Mi az életem értelme? Mi a dolgok valódi természete? Miért kell meghalnom? Létezik-e Isten, s ha igen, akkor miért tűri a jók szenvedését, a rosszak igazságtalanságát?

Emberként gyötrően fájdalmas együtt élni a gondolattal, hogy semmi sincs, ami biztos kapaszkodót jelenthetne az elmében lappangó halálfélelemmel szemben. A halál gondolata a teljes megsemmisülés tudatával egyenértékű, azzal, hogy mindenki életében eljön a pillanat, amikor megmásíthatatlanul el kell szakadni azoktól a felhalmozott javaktól, amelyek az egó számára az emberlét magvát képezik. Akinek azonban van hite, és ez a hit az életvitellel helyesen egy irányba mutat, annak számára nyilvánvalóvá válik, hogy a haláltól való félelem csupán a saját tehetetlenségtől való félelmet jelenti.

Az elme ereje sokszor elhatalmasodik a lélek fölött, gátat szabván a fejlődésnek; pedig a földi örömöket hajszoló ember egész életét vakon, téveszmék között tölti, a helyes utat nem találja, az őt körülvevő tényezőket pedig kizárólagosan értelmezi. Tapasztalod majd, hányan és hányan az erényeket gátlástalanul taposva élik életüket, hódolván az anyagnak, és az anyagi javaknak, pedig ezek nélkül születnek, és távoznak a földi létből. A problémáik megoldását kívülről várják, holott a változás mindig belül van. A teremtő gondolatból születő szándék, a szándékból születő tett, a tettből születő megszokás vezet el ahhoz a belső változáshoz, ami képes a világot alakítani.

Az ember ahelyett, hogy a múltján gyötrődne, a jövőjén rágódna, s a végső halálba való beletörődéséből fakadóan a jelenében egyre intenzívebb életélményekhez ragaszkodna, sokszor képtelen észrevenni azt, ami a Földön oly csodálatos módon körülveszi: a természet körforgását, a maga harmóniájával, törvényeivel, sugallataival.

Sohasem fogod tudni, mi vár rád, hiszen senki sem rendelkezik saját életének teljessége felett. Tekintsd ezért eljövendő életedben a kedvező dolgokat ajándéknak, a kedvezőtleneket tanulságnak. Tégy jót, ha arra lehetőséged van. Sohase árts, se gondolatban, se szóban, se tettben. Légy örökké éber, készen a jóra, elvetve a rosszat. Légy hiteles, ragaszkodj elveidhez, s vállalj felelősséget tetteidért. Légy képes megbocsájtani úgy magadnak, mint másoknak. Szüntelenül törekedj a tökéletesedésre, a belső harmóniára, bölcsességed, türelmed, önuralmad növelésére. Fedezd fel földi léted minden szépségét és jóságát.

Tiszteld az életet, hisz annak értelme nem más, mint a szeretet. Indulj hát!