Fejbe lőtték Kellner Jancsit

Vendég, 2010, március 15 - 01:43

1940-41 táján történt. Tikkasztó melegben, nyári szünidőben futballoztunk a leventepályán. Már többen kiálltak a csapatból, árnyékot keresve a pályát övező almafák alatt.
– Ilyen időben hülyeség focizni – hangzott innen-onnan.        

Lassan együtt unatkoztunk az enyhet nyújtó lombok védelme alatt. Menjünk a Dunára fürödni?  Ugyan, kinek van kedve ilyen tikkasztó melegben kutyagolni! Lassan átadtuk magunkat az unatkozó semmittevésnek és elnyúltunk a fűben. Így kezdődött ez az eseménytelen, unalmasnak tűnő nyári délután.
Egyszer csak egy puskalövés, majd ezt követően sorozatos fegyverropogás törte meg a süket nagy csendet.

– Mi ez? Kaptuk fel a fejünket némi szórakoztató esemény reményében. Sándor Miki meg a barátai szórakoznak a lőtéren, - mondta az egyik tájékozott gyerek.  
–  Menjünk, nézzük meg őket! Még pénzt is osztogatnak a boxos skatulyát feldobáló gyerekeknek.            

Kezdett érdekessé válni ez a dögunalmasnak ígérkező nyári délután. Valóban Sándor Miki, a Sándor doktor úr (tisztiorvos) agyonkényeztetett fia és úri barátai durrogtattak a kihelyezett lőlapokra. Klott gatyás – ahogy Adonyban mondták: „glott” gatyás – gyerekek csapata gyülekezett, cipőkrémes dobozokat szorongatva a kezükben, izgatottan várva, hogy műsorra kerüljenek. A környékbeli anyukák ugyancsak törhették a fejüket, hová tűnhettek el az alig megkezdett cipőkrémes dobozok. Állítólag húsz filléreket kaptak a doboz dobálásáért. Azidőben ennyiért két szép adag fagylaltot lehetett kapni Tóni bácsinál a piactéren.          

Miki az első tíz lövés után odaszólt a gyerekeknek:

– Hozzátok be a lőlapokat! Majd büszkén mutogatta: egy gyermek tenyerével le lehetett takarni mind a tíz lövést, s több tízes is volt rajta. 
– Mesterlövés – dicsérték a többiek, akik csak itt-ott találták el a céltáblát.          

A következő műsorszámhoz berohantak a boxos skatulát birtokoló klottgatyás gyerekek a lőállás és lődomb közé, majd elkezdték feldobálni a pléhdobozokat, ezek meg tüzeltek rá. Még ma is borzadállyal tölt el, hogyha rágondolok, hogy micsoda könnyelműség, otromba szabálytalanság volt ez az őrült szórakozás.            

Miki előtt Kellner Jancsi volt a dobáló. Majdnem minden dobást találat követett. Élmény volt nézni, ahogy a meglőtt dobozok sivítva vágódtak be a lődomb oldalába.   

Miután elfogytak a dobozok, lassan véget vetettek az esztelen lövöldözésnek. Most a gyerekcsapat Miki köré gyülekezett, várva a honoráriumot szereplésükért. Miki fizetett, tíz-húsz fillért kaptak fejenként. Ez akkor megfelelt egy-két szép adag fagylalt árának. Én csak nézőként ácsorogtam, hónom alatt a futball-labdával, így kimaradtam az osztozkodásból… bár az egyik nagy fiú odaszólt nekem:

– Öcsi, te nem akarod földobálni a focidat?
– Hogyne, kapnék az apámtól, ha véletlenül eltalálnátok!         

Közben elült a gyerekzsivaj, ugyanis Miki egy kerek egypengőst emelt ki a pénztárcájából. Mindenki tudta: most jön a záró szám, egy vérfagyasztó mutatvány. Hős Tell Vilmosként egy gyufaskatulát fog lelőni valakinek a fejéről, ha akad egy merész vállalkozó.

– Na, kinek kell a pengős?
– Nekem! – Kellner Jancsi minden vonakodás nélkül, határozottan jelentkezett. Látszott rajta, hogy ezért jött, tettét már rég elhatározta. Miki a markába nyomta az érmét.  
- Először dobd fel, megpróbálom eltalálni.  Jancsi dobálta egy darabig, de ez a mutatvány nem sikerült.
- Na jó, tied lehet, ha kiállsz nekem húsz méterről, fejeden a gyufaskatulával.         
Jancsi a lődomb elé állt. Közösen beállították a fején lévő leventesapkát. Az elülső részén kis fészket képezve behelyezték a kis dobozt. A mesterlövész lelépte a húsz lépést, vállához emelte a puskát, és célzott. Jancsi tekintetéből hol erőltetett vigyor, hol rémület sugárzott, fejét ösztönösen lefelé hajtotta. Így a fej hátsó bubekja egyre magasabbra került. Miki leeresztette a puskát, odament hozzá, megpróbálta magasabban elhelyezni a dobozt, majd odavetette:        

– Ne hajtsd le a fejed! Hát szétlövöm a bubekodat! – És nyomatékképen többször rácsapott a fejének erre a kiemelkedő pontjára. Tell Vilmos újra célzott. Persze a fiú halálfélelmében újra kezdte lefelé hajtani a fejét.
– Emeld fel a fejed, te őrült! – hangzott a kiáltás, majd eldördült a lövés. A gyufaskatula a sapkával együtt vágódott a domb oldalába. Rövid csend. Jancsi egy pillanatra elmosolyodott, majd eltorzult az arca. A fejéhez kapott, látva vértől csöpögő kezét, hisztérikus üvöltözésbe kezdett.
– Jaj, jaj, jaj, jaj anyám, fejbe lűtek!!!         

Mentségére legyen mondva, Sándor Miki nem vesztette el lélekjelenlétét Az áldozat fejére nyomta a zsebkendőjét.

– Tartsd jó erősen! Majd felültette biciklijének vázára, és teljes erővel tekerve megindult vele házukba, ahol apja orvosi rendelője is volt. Én elsőként követtem őket kisméretű kerékpárommal, hónom alatt a focival, fél kézzel manőverezve a „pamvágli” (lóvasút, valószínűleg Baumwagen=favonat) sínkövei között, nehogy a fináléról lemaradjak.  Végig tanúja maradtam az eseményeknek, így hitelesen összefoglalhatom a történet végkimenetelét. Miki erősen tekert, Jancsi egyre ordított, véres kezét nézegetve. Az utcán tartózkodók -- megdöbbenve az esemény láttán -- tőlem kérdezgettek, és én a nyomukban haladva, kiabálva tájékoztattam a kérdezősködőket:
– Sándor Miki fejbe lőtte Kellner Jancsit!         

Végre odaértek magas kőfallal kerített vaskapus családi házukhoz. A kapu becsukódott, én kívül rekedtem. Lassan odaértek az erősen széthúzott mezőnyben futó klottgatyás gyerekek, kiegészítve néhány járókelő emberrel, szomszédokkal. Izgatottan tárgyaltuk az eseményeket és vártuk a további fejleményeket. Végre nyikorogva nyílt a vasajtó, megjelent benne Jancsi. Hatalmas pólyakötés dagasztotta amúgy is nagy fejét, és most már mosolygott alatta, mint a telihold.

– Na, mi van? – rohanták le a kíváncsi asszonyok. -- Mit mondott a doktor úr?
– Nem ért csontot, csak a bőrt tépte föl. 
– Na és kaptál valamit? Neked ezé píz jár!
– Kaptam öt pengőt. – Ott szorongatta a markában (egy napi kereset).– Az nagyon kevés. Egy ilyen fejlövésér sokkaa több jár!
– Aszonta a doktor úr, hónap gyüjjek el anyámmaa, majd még kapunk.          

Lehorgasztott fejjel elindult hazafelé, a pénzt a markában szorongatva. Mi hosszan bámultunk utána, míg el nem tűnt a Koller utca végén, mint a lebukkanó hold.           

Sándor doktor úr, akiről frontharcos társai mesélték, katonaorvosként vett részt az első világháború legvéresebb csatáiban, százával látta el a lőtt sebes sérülteket, de ez az egy volt, ami legjobban megviselte, amit a könnyelmű, neveletlen fia ejtett. Egy nagyon bátor kiállású kisfiúval szemben, aki a kis élete kockáztatásával akart özvegy édesanyjának egy kerek pengőt keresni.                                      

Az írás hossza kb. 5 ezer karakter

Az egész mesét

Az egész mesét áthatja valami báj, átütő a realisztikus jelleg, nagyon valóságosak a karakterek, ülnek a párbeszédek („földobálni a focidat”). És a végén szívbemarkoló, ahogy Jancsi elindul hazafelé a pénzzel, és hogy a doktor lefizeti a hallgatásukat.

Kacagtató, ijesztő, kedves-szomorú, felháborító. Remek!

Gratulálok!

B.M.

A zsűri értékelése: Fejbe lőtték Kellner Jancsit

Kedves Nárai István! 

  • A sztori megtörtént, és rendkívül röviden, összeszedetten van megírva, az írás kerül mindenféle cicomát és fölösleges köröket.
  • A cím rendkívül figyelemfelhívó. Mondhatnánk, hogy bulváros, de nem az, mert ahogyan az a szövegből kiderül, igaz.
  • A történet erénye az, hogy hitelesen tudja megjeleníteni a gyerekek érzéseit, gondolatait.
  • Igazából a stílus nem teljesen egyenletes, itt-ott megbicsaklik a szóismétlések miatt, viszont ízessé teszik a régies szavak (klottgatya, skatula, bubek).
  • A történet veleje, csúcspontja és egyben fájdalmas jelenete, amikor a lövés meghorzsolja Kellner Jancsi fejét. Egyszerre mulatságos és szívszorító, ahogy a gyerekek reagálnak a helyzetre, és a humor is megjelenik. Az olvasó is átéli-átérzi, hogy sokszor egy hajszál választja el a tragédiát a komédiától. Itt szó szerint.
  • Azért a párbeszédeket bizony jobban is meg lehetett volna írni.
  • A leírások viszont tömörségük ellenére is jól jelenítik meg a hátteret és a környezetet.
  • A negyvenes évek vidéki Magyarországának szociológiai tanulmánya ez a rövid kis írás, és talán azok az ízek, illatok, amelyeket át tudott hozni ebből a korból, azok emelték átlag fölöttivé a munkát.

Szeretettel gratulálunk!

A zsűri

 

Tanulságos történet,

Tanulságos történet, szép, lendületes szövegfűzéssel. Gratulálok a díjhoz,s további történetíró jó kedvet kívánok!

Tisztelt

Tisztelt Zsűri!

Köszönettel hallottam, hogy szép méltatásban részesült az írásom.
Köszönöm egyúttal hasznos fáradozásukat, örvendek, hogy a pályázat révén fiatalabb "írótársak" műveivel, gondolatvilágával is megismerkedhettem.

Tisztelettel: Nárai István (Adony)

(e-mailben érkezett)

Gratulálok a különdíjhoz!

Gratulálok a különdíjhoz! Ez a történet valóban külön-leges szín a pályaművek között. Nagy erénye, hogy valóban az adott korba visz bennünket, és szinte el tudjuk képzelni, ahogy több évtized elmúltával ízesen elmesélik. Ha bővebb lett volna a kibontás, még élményszerűbb lett volna:)

Fejbelőtték Kellner Jancsit

Egy egyszerű történet kellemes stílusban leírva. Kifejezetten tetszettek a régies kifejezések. Így jobban bele tudtam élni magam a helyzetbe.

vélemény

Nekem tetszett, habár nem kifejezetten mese. Talán még a "mi generációnk"('80) olvasókönyvében elfért volna, egy mai alsós könyvébe már nem biztos, h. beválasztanám, vagy mégis?...Nem tudom. De tetszett. A régies kifejezéseket én is javítanám itt-ott, pl. lűtek, helyett "lűttek".

értékelés

Érdekes történet, főleg az, ahogyan lefesti annak az időnek a légkörét, a korabeli szóhasználat, életérzés...

Viszont a régies kiejtést szemléltetni hivatott részek (pl.: ...hónap gyüjjek el anyámmaa...) kifejezetten gyengének tűnnek, főleg azért, mert a szövegen belül van, aki régiesen beszél, és van, aki nem. 

  A versenykiírásra való tekintettel pedig kifogásolnám, hogy gyakorlatilag egy egyszerű sztorit mondtál itt el, hozzáillesztve azt a bizonyos utolsó bekezdést, amiben végülis csak a legutolsó mondat utal valamiféle erkölcsi tanulságfélére.  

Összegészében egy szépen megírt kis történetet olvashattam, hozzá csatolva pedig egy utólagos értelmezést.

Üdv