Fekete Pillangó

Nyár van. A nap aranyló sugara hívogatja elő a virágokat a réteken, és pillangók hada szorgoskodik a virágok között egy-egy virágszirommal vagy levéllel a hátukon.
Pilleföld királynője még vetett egy utolsó pillantást a völgyre, mielőtt színes szárnyai eltűntek volna a nagy fűzfák mögött. A völgyre leszállt az alkony, és utolsó sugarai a napnak a virágokat csillámporosra csipkézte. A színes virágházakból ahol a pillangók laktak, meleg vacsora édes illata szállt fel, és keveredett a virágok bódító illatával. A házakból fények szűrődtek ki, már sötétedés előtt felgyújtották a harangvirág lámpásokat is a házak között, és a szentjánosbogarak is megkezdték éjjeli tevékenységüket, így színes fényárban úszott a völgy.

Minden pillangónak külön viráglakja volt egészen őszig. Amikor beköszöntött a hideg, és az utolsó levél is lehullott a fákról elhagyták házaikat, és a völgy közepén álló nagy hársfa belsejébe költöztek, ahova a télire való elemózsiát is gyűjtötték. Ilyenkor mindig eljött a pillangók úrnője Pilleföldről és ellenőrizte a készleteket, és a téli felkészülést. Írisz-völgy csak az egyike volt azon helyeknek ahol a pillangók éltek. Volt még Kankalin-rét, Pipi-tér, Nárcisz-domb, Hortenzia-dűlő és még sorolhatnánk. A legkülönb hely Pilleföld volt, ahol a királynő élt segítőivel, a Cifrákkal. Ők voltak a pillangók közül a legfurcsább és egyben a legbölcsebb pillangók is, akik segítségével a királynő irányította a birodalmat és a pillangók életét. Pilleföldön mindig meleg volt, és mindig nyíltak a virágok. A fák sosem hullatták le a leveleiket, és a rétek is mindig zöldelltek, illetve színpompáztak a sok virágtól. A levegő csordultig volt a tulipánok, orgonák és gyöngyvirágok illatával. A királynő egy rózsákkal teli domboldalon élt, és egy bíborvörös színű rózsa gyémántszirmai között lakott. Ez a rózsa sosem hervadt el, és a szirmai sem hullottak soha. Ez volt a birodalom örökrózsája, mely a gyémántokból nyerte mindig vissza az erejét.

A királynő most is meglátogatta Írisz-völgyet, és ellenőrizte a nyári munkálatokat. Mivel mindent rendben talált, tovább folytatta útját az esti szellő szárnyán.

Bús, esővel áztatott nyári nap vette kezdetét Írisz-völgyben. Minden pillangó, az otthon melegében várta, hogy elálljon az eső, és újra élvezhessék a nyári nap melengető sugarait. Csak egy kis pillangó búslakodott magában a nagy rozmaringbokor tövében. Nagyokat sóhajtozva, azt kívánta bárcsak olyan lenne, mint a többi pillangó. Ugyanis Szirmi, különbözött a többi pillangótól abban, hogy szárnyai nem a szivárvány színeiben pompáztak, hanem feketék voltak, mint az éjszakában suhanó árnyék. Amikor Szirmi a völgybe került, mindenki csodával fogadta, és mindenki dicsérte ébenfekete szárnyait, de ő nem tudott megbarátkozni magával. Szeretett volna olyan szárnyakat, mint amilyen a barátainak van, piros, sárga, kék, zöld és sok más színt, ami előfordul a pillangók birodalmában. Hiába mondták neki a barátai, hogy veszélyes az esőben kint lenni, mert eláznak a szárnyai, és akkor nem tud repülni, de nem hallgatott rájuk. 

Lassan elállt az eső, és még a déli napban a völgy lakói megkezdték arra a napra szánt dolgaikat. Szirmi még mindig a bokor alatt gubbasztott, amikor motoszkálást hallott a liliomok felől. Hirtelen egy katicával találta szemben magát.

- Szia! - és csodálkozva nézett a kis katica
- Jé, egy fekete pillangó! - és mosolygott.
- Én Pimpó vagyok, katicabogár. Téged hogy hívnak?
Szirmi mérgesen nézett és folytatta a sírást.
- Miért sírsz?- kérdezte Pimpó.
- Nem érdekes, menj innen! - förmedt rá Szirmi

De a kis katica csak várt és nem tágított. Végül megszólalt Szirmi is.

- Mert feketék a szárnyaim, és nem színesek, mint a többi pillangónak - mondta hüppögve Szirmi.
- De ez nem baj, hisz gyönyörű pillangó vagy és különleges. Azért is jegyeztem meg az elején, mert nagyon szépek a szárnyaid-, mondta magyarázóan Pimpó.
- Tényleg ? Tetszik? És különleges? -kérdezte Szirmi.
- Igen- felelte a katica.
- Engem Szirminek hívnak - mutatkozott be, és letörölte könnyeit.
- Mond csak? Milyen szél hozott erre? - kérdezte a katicát.
- Nem milyen szél, milyen víz? Árvíz! - kiáltotta fel a katica rémülten.

Pimpó elmesélte könnyes szemekkel Szirminek, hogy haza szeretne jutni katicaföldre, mert még a tavasszal a nagy árvíz idején, egy falevélen pihengetett éppen, amikor a folyó kilépett medréből, felkapta és egészen Írisz-völgyig sodorta. Azóta keresi a megfelelő utat hazafelé, de sehogy sem talál ki a nagyrétre a sok virág közül. Tél előtt haza kell jutnia, mert ha nem sikerül, akkor itt a völgyben meg fog fagyni. A pillangó meghatódva hallgatta újdonsült pajtását, és arra gondolt nagyobb problémák is vannak a világon, mint az hogy fekete a szárnya. Úgy vélte, önző dolog volna, cserbenhagynia a katicát csak azért, mert nincs kibékülve magával. Minden áron segíteni akart a kis katicának.

- Gyere, elmegyünk Pillemárhoz, Íriszben ő a legbölcsebb pillangó. Régen egy Cifra volt a Királynő mellett - és amíg odaértek elmagyarázta Szirmi mit is jelentenek ezek a dolgok - biztos tudni fogja a választ hazajutásodról - fejezte be mondandóját.

Pillemár szívéjesen fogadta látogatóit, bár lassan vacsoraidő közeledett, és a tücsök is megkezdte esti énekét, mégis készséggel állt rendelkezésükre.

Pimpó elmondta a bölcs pillangónak a történetét, és szomorú pillantásokkal várta a választ.

Pillemár így szólt:

- A katicabogarak földje szomszédos Pillefölddel ahol úrnőnk él, pár napnyi szállásra innen. Egy pillangókísérőre szükséged lesz, aki átvezet Téged a virágok között. A pillangók jól ismernek minden virágot, és csak ők tudnak átjutni a nagy virágmezőkön, és eljutni a nagyrétig, ahol egy nagy fenyőfa áll. Elsőnek a kék szarkalábak útjára kell lépnetek, az elvezet egészen a pipacsosig. A pipacsok felett déli irányba elrepültök egészen a liliomföldig. Ott leereszkedtek, és a középső úton eljuttok a napraforgómezőig. Itt keletnek repültök, és eléritek a nagyrétet, ahol meglelitek a nagy fenyőfát. Felrepültök a csúcsáig, és ahonnan megérzitek a rózsák illatát, arra veszitek az irányt és ott lesz Pilleföld. Onnan már csak a folyó felé kell repülnötök, és eléritek a katicákat.

- Majd én elkísérlek! - kiáltott fel Szirmi, és nagyokat mosolygott Pimpó felé, majd Pillemárhoz fordult:
- Ha már Pilleföldre eljutok, talán ott meg tudják mondani a Cifrák, hogy miért vagyok fekete pillangó és nem színes, mint a többiek, vagy talán Te is tudod rá a választ?
- A lelked és a szíved a fontos, nem pedig a küllemed. Szirmi még a legbölcsebbek sem tudják mindenre a választ, én ezekkel a szavakkal engedlek utadra, de talán Pilleföldön megkapod a helyes útmutatást.
- Köszönöm Pillemár - mondta Szirmi,
- köszönjük a sok segítséget- Szirmi és Pimpó búcsút vettek, és integetve elhagyták Pillemár házát.

Szirmit barátai kérlelték, hogy nem menjen el a messzeségbe, mert nagyon féltik őt. De Szirmi nem tágított. Nem is igazán az hajtotta, hogy feltegye a Cifráknak kérdését színtelenségéről, hanem az hogy nélküle Pimpó nem jutna haza, és nem akarta cserben hagyni kis barátját.

Másnap, a nyári ködfátyollal borított hajnal küszöbén, amikor még a rigó is álmosan trillázott, elindult a két barát egy messzi föld irányába. A nap keletről éppen csak hunyorgott fáradtan, és első sugarait nyújtogatta, amikor Pimpóék a szarkalábas útról a pipacsoshoz értek. Felrepültek egészen a pipacsok fölé. Alattuk a táj arany és vörös színekben játszott, ahogy a napsugarak a pipacsok szélét megérintették. A levegő még csípős volt, és párás. Útközben találkoztak egy csapat szentjánosbogárral, akik éjjeli őrjáratukból tértek haza pihenőre.

- Nagyon jó érzés lehet, hogy ennyi barátod van és ennyire aggódnak érted - szólalt meg Pimpó és lehajtott fejjel repült tovább.
- Igen az - felelte Szirmi
- De miért mondod ezt ilyen bánatosan?- kérdezte a pillangó
- Mert nekem nincsenek barátaim katicaföldön. Azért is sodort el az ár, mert egyedül voltam, amikor jött az árvíz, nem pedig a többiekkel a faágon.
- De ez, hogy lehet? Miért nem barátkoznak Veled?- kérdezte Szirmi.
- Mindig is szerettem egyedül lenni, és üldögélni a vízparton a folyó forgatagát csodálva. Viszont az igazi ok az, hogy nekem nincs elég pötty a hátamon, ugyanis eggyel kevesebb, mint ahány éves vagyok. Ezért mindig csúfoltak, nem fogadtak el olyannak amilyen, vagyok, így jobbnak láttam, ha egyedül leszek, nem bánt akkor senki - mesélte szomorúan Pimpó.
- Én biztos vagyok abban, ha ez így is volt, hogy mostanra annyira hiányzol nekik, hogy tárt karokkal aggódva várnak, és nem foglalkoznak majd vele, hány pöttyöt hagytál el útközben, vagy szereztél.
- Engem nem is várnak, észre sem vették, hogy eltűntem - szipogta Pimpó.
- De én észrevettelek szerencsére, és most hazaviszlek. Engem nem érdekel hány tintapaca van a hátadon, segítek, és a barátommá fogadlak, amíg virág a virág - mosolygott Szirmi, átkarolta kis barátja vállát, és így vándoroltak csendben a felkelő nap sziporkázó szikrái közt.

Már délutánra járt az idő, amikor megálltak pihenni a napraforgók hűsítő árnyékában. Ittak egy hűsítő cseppet az út menti virágkehelyből, és lepihentek egy pillényit, mert a nap most volt a legforróbb.

Amikor felébredtek, a levegő kellemes volt, és a nap is éppen búcsút intett a horizonton. Szirmi körbenézett, és ijedten szembesült azzal, hogy eltévedt. Nem tudta merre induljanak tovább.

Fel alá repült, és nézegette, hogy merre lenne a helyes irány, de sajnos a sötétség is hátráltatta, és a kétségbe esés is. Végül segítség érkezett egy aprócska madár személyében.

- Sziasztok! Pilinke vagyok! - köszöntötte őket - mit kerestek erre ahol még a madár is jár?- kérdezte.
- Szia! Ő Pimpó, én pedig Szirmi vagyok, és eltévedtünk. Katicaföldre szeretnénk eljutni, de sajnos nem lelem a helyes irányt. - majd elmesélte a kismadárnak történetüket.
- Én majd elviszlek titeket, így gyorsabban és biztonságosan odaértek, mert itt nagyon sok a nagymadár és veszélyes számotokra itt napraforgó földön - mosolygott Pilinke.
- Tényleg megtennéd? - kérdezte Pimpó álmélkodva.
- Persze! Mire volnánk, ha nem segítenénk egymáson - mosolygott, majd folytatta - csak reggel indulunk, mert az éjszaka sötét, és én is jobban tájékozódom nappal.

Így mire a hold kitárta kapuit csillagai előtt, pihenőre tértek az egyik lapulevél alatt.
Reggel az első nap sugaraiban útra is keltek és elindultak Pilleföld felé. Pimpó és Szirmi nagyon izgatottak voltak, amikor elhagyták a nagy fenyőfát, mert tudták innen már csak pár szárnycsapásra vannak céljuktól. A levegőben már érezni lehetett Pilleföld rózsáinak mézédes illatát, és hallani lehetett a csigakürtök harsogó zenéjét, amely a palota előtt szólt. Hirtelen megpillantották a nagy folyót a felhők közül, melyből csillogó halak ugráltak ki vidáman, és mosolyogva köszöntötték őket. A virágok között szorgoskodó pillangók is integetéssel üdvözölték a kis vendégeket.

- Mesésen gyönyörű, pont olyan színes és illatos, mint amilyennek elképzeltem - mondta álmélkodva Szirmi.
- Igen, tényleg gyönyörű - helyeselt Pimpó
- Először a palotába megyünk, és tanácsot kérünk a királynőtől és segítőitől. Talán számodra is tudnak bölcsességgel szolgálni - mondta Szirmi.

Így a kismadár, egyenesen a gyémántrózsa kapui elé vitte őket.
- Innentől már boldogultok egyedül is - mondta Pilinke.
- Nagyon köszönjük a segítséget, és remélem, még találkozunk - mondta hálálkodva Szirmi.
- Ezt nem kell köszönni, szívesen tettem. Másokon segíteni mindig öröm számomra - mosolygott a madár, és ezzel eltűnt a felhőkben.

Szirmi és Pimpó elindultak a palota kapui felé. Csodálkozva nézték a sok színes rózsaszirmot, a csillámporral kirakott utakat, a gyöngyvirágkelyheket melyből mézédes víz csorgott, a dolgozó pillangókat, aki ki-be járkáltak a palotába, hol egy rózsaszirommal, hol pedig egy virágfejjel a kezükben. Zajlott az élet, de mégis minden pillangónak volt ideje egy mosolyt küldeni a jövevények felé. Mikor beléptek a palotába a Hírnök szirmához siettek, hogy szóljanak neki megérkeztek messzi földről, és a királynővel szeretnénk beszélni.

- Sajnos nincs itt az úrnő, még mindig járja a pillangóföldeket a nyári munkák ellenőrzése miatt. Talán a következő teliholdra hazaérkezik - hangzott a válasz a Hírnöktől.

Szirmi és Pimpó egymásra néztek, és szomorúan lehajtották a fejüket.
- Megkérdezhetem milyen ügyben keresitek a királynőt? - kérdezte a Hírnök.
Pimpóék csalódottan elmesélték mi járatban vannak Pilleföldön.

- Hiszen ezen tudunk segíteni. - felelte a hírnök, majd folytatta mondandóját - egy Cifra, aki a legbölcsebb még a Cifrák közül is mindig itt tartózkodik a palotában, helyettesítve a királynőt távollétekor. Ő tud nektek segíteni mindenben. Gyertek kedvesek, felkísérlek titeket hozzá.

Szirmi és Pimpó szeme felcsillant, és sietve követték a hírnököt. Bekísérte őket egy bíborpiros sziromba, ahol rengetek, különböző színű és illatú virágszirom volt, és mindegyik telis tele volt feljegyzésekkel. Ezekre vezették fel a Cifrák az összes olyan fontos dolgot, és bölcsességet, amely nem merülhetett a feledés homályába.

A hírnök magukra hagyta őket, és becsukta mögöttük az ajtót. Még fel sem eszmélt a két barát, egy hófehér pillangó jelent meg előttük, akinek a szárnyai végén egy-egy sötétlila pötty ékeskedett. Szirmi még sosem látott ilyen szép pillangót, a királynőn kívül.

- Legyetek üdvözölve gyermekeim - köszöntötte őket a Cifra - már vártalak benneteket, hisz tudomásom volt jöveteletekről. Engem Pilledonnak hívnak, Te Szirmi vagy Te pedig Pimpó. Halljam, miben lehetek a segítségetekre?
Szirmi és Pimpó még mindig csak ámultak, majd nehézkesen, de elmesélték mi járatban vannak, részletesen beszámoltak Pimpóról, és Szirmi is megkérdezte a nagy kérdést, amire annyira várta a választ.

- Kedves kis Pimpó! Hozzád szólnék először. Sokat nem mondhatok, hisz nem népünk közül való vagy, de amit tudok, elmondom. Újholdkor megkeresett öreg barátom a katicakirály, és szomorúan mesélte, hogy egy katicája hiányzik a nagy árvíz óta. Segítségemet kérte, hogy ha látom, gondoskodjam hazaéréséről. Elmondta, bár nem szorgoskodtál sokat, és mindig a magányt kerested, de pöttytelenségeddel, mindig jókedvre derítetted. Így térj haza nyugodt szívvel, várnak. Elfogadtad magad, és most már a többi katica is elfogad, hisz rájöttek arra távolléted alatt, hogy szükség van Rád. De most rajtad a sor, ne a magányt keresd, hanem a pajtásaidnak segíts, és illeszkedj be a katicaközösségbe.
- Köszönöm a jó tanácsot - mondta Pimpó, és olyan boldogság melengette a szívét, mint még soha.
- Neked mit mondhatnék kis Szirmi? - fordult oda hozzá Pilledon.
- Sok apróság között, nem lelted meg azt a hatalmas ajándékot, amely Pimpónak elsőre nem adatott meg, de számodra rögtön ott termett. Nem becsülöd eléggé barátaidat, mert nem tudtad elfogadni önmagad. Mindig küllemeddel törődsz, pedig ők úgy szeretnek, ahogy és amilyen vagy. Nem repültél velük sehova, bár mindig hívtak, és még ezek után is ennyire féltenek, igazi barátok. Lehet akármilyen színes a szárnyad, ha lelked borús és sötét. Ez fordítva is igaz, bár fekete a szárnyad, mégis egy szivárvány íveli át lelkedet és ez a legfontosabb - fejezte be mondandóját Pilledon.

- Megfogadom tanácsaidat, és hálás vagyok az útmutatásért.- mondta Szirmi.
- Most mennyetek, mert Pimpót is várják a katicák, és téged is várnak a barátaid Szirmi Íriszben. Mindketten épségben és biztonságban értek haza, egy kismadár hátán. - és ezzel amilyen hírtelen jelent meg úgy el is tűnt Pilledon.

Mire Szirmiék leértek a palota kapuihoz, Pilinke ott várta őket. Először Katicaföld felé vették az irányt.
- Meg is érkeztünk kis barátaim.- mondta Pilinke
- Köszönöm hogy elhoztál - mondta Pimpó, majd Szirmi szemébe nézett - köszönök mindent Szirmi nagyon sokat segítettél, nélküled nem jutottam volna el idáig. Igaz barát vagy, és sosem foglak elfelejteni. A Te szíved tényleg színes, színesebb bármelyik pillangó szárnyánál.- majd kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából.
- Kicsi Pimpó! Te ébresztettél rá arra, hogy tényleg különleges vagyok. Mert ha nem csak magammal törődöm önző módon, hanem másnak a szavát is meghallom, akkor nagy dolgokat tudok véghez vinni, és sok barátomnak tudok segíteni. Igen, ez sokkal fontosabb, mint bármi más. Találkozunk nemsokára, és köszönöm, hogy a barátod lehetek! - köszönt el Szirmi.

Pimpó szemével követte, ahogy a kismadár, hátán a barátjával egyre távolabb, és távolabb repül, majd eltűnik egy felhőpamacs mögött. Szomorkodott még egy kicsit barátja miatt, aztán elindult könnyű szívvel vidáman a nyári napsütésben, hisz végre otthon volt.

Szirmi már látta Írisz-völgy fűzfáit. Az alkonyat piros palástot terített a völgyre, és álmos napsugarak cikáztak a fák lombjai között.

- Muzsikaszó! - kiáltott fel

Majd a következő pillanatban már barátait és Írisz völgy apraja nagyját látta maga alatt integetni. Amint a kismadár leszállt, és Szirmi a hátáról leugrott, körbevették a pillangók és el sem engedték egész este. Mulatságot rendeztek, mint mindig ilyenkor nyár végén, búcsúztatták a meleget, de most inkább Szirmit köszöntötték hazatérése alkalmából.
Szirmi meghatódott. Végérvényesen megértette, hogy mi a fontos számára, Innentől kezdve fekete színét nem hátránynak, hanem különlegességnek fogta fel. Végre megjött a kedve, és csak azzal foglalkozott, hogy magát és másokat boldoggá tegyen.

Az esték csípősek, a nyárnak vége, a pillangók elhagyták virág otthonaikat, és beköltöztek a nagy hársfa belsejébe. Kint egy- egy esőcsepp kopogó zaja jelezte, hogy ősz van. Reggelente a virágok illata helyett a sűrű köd köszöntötte Írisz lakóit.

Senki nem szomorkodott, hisz együtt voltak és tudták nemsokára ismét jön a tavasz. Addig pedig mulatságokat rendeztek, játszottak és történeteket meséltek. Talán ezt a történtet is éppen most meséli el Szirmi barátainak....