„Tanulni kell magyarul és világul,
Tanulni kell mindazt, ami kitárul,
Ami világít, ami jel:
Tanulni kell, szeretni kell.”
/Nemes Nagy Ágnes/
Szeretet
Szomorú vagyok. Az emberek hanyagolnak mostanában. Nem fordulnak a másik ember felé, nem nyújtanak segítő kezet, és nem tudják, hogy én azért jöttem e földre, hogy átadjam magam nekik. Mégsem értenek. Nem fogadnak őszinte szívvel, és nem élnek egyetértésben. Pedig én mindent megteszek. Szárnyalok, mint a madár, mindig mindenkihez bekopogtatok. Ez a dolgom. Evégre jöttem ide az emberek közé, és igazából itt is szeretnék maradni. Ígérem, ezért mindent elkövetek és meglásd, egy nap, nem is oly távoli napon még megismersz!Látod ott? Azt a munkájától megfáradt embert? Látod azt a kislányt, aki összeroskad a tanulás terhe alatt? Látod a vajúdó anyát? És észrevetted már magadat, amikor a tükröt utálod? Én igaz hittel neveltelek! Én megtettem mindent, amit kívántál! Én, amikor kértél, adtam, s amikor elutasítottál kiváltottam a rosszat! S, te most azt mondod, hogy nem elég. Több kell. Én tudom, hogy megérdemled, mert neked minden jót meg kell kapnod! Én tudom, hogy érdemes vagy rá! És te is tudod, hogy hogyan szerezd meg, amit szeretnél? Én bizony ezt is tudom. Mert láttalak! Ott voltam, amikor megfogantál, amikor születtél, amikor jutalmaztak! Akkor is ott voltam, amikor nem hagytad magad, amikor nem hittél a rossz szavaknak, amikor nem fordultál a gonosz felé. Most pedig eldobod a tükröt, annyit mondván, hogy én jó vagyok, megdolgoztam azért, amim van, és ha nincs meg mindened, akkor arról úgy gondolkodsz, hogy nem a te hibád? Mert amid van, abból nem adsz, de amid nincs, az kellene? Amit szeretnél, azért nem sokat teszel, de amit megszereztél az egyértelmű? A legbensőbb lényedhez én vagyok az út. Aki ismer, az boldog. Aki magáénak tud, annak mindene megvan, mert én teremtem meg mindazt, amit te jónak nevezel és általam lesz olyan a világ, amilyennek látni szeretnéd. Ehhez azonban te is kellesz. Meg kell értened, hogy én veled vagyok, de csak, ha elfogadsz, ha magadénak ítélsz meg. Én kibontom a világot, eléd tárom a szépségeket! Megmutatom a csodákat, és az egyetlen útra terellek. Az igazságosság útjára, oda, ahová minden ember tart, és amely minden embernek célja. Végtelen mező ez és mindenkoron segíti életed.
Hisz veled vannak, mindig számíthatsz rájuk. Az igaz, őszinte emberek szavaira. A segítségükre, a szeretetükre. Mert hiába a gyűlölködő szavak, amikor érted sok jó születik, csak magadban leszel csúf. Érzed? Érzed már a piciny szikrát, amely hatalmas tüzet lobbant benned? Érzed már, hogy engem nem lehet eldobni? Csak arra kérlek, mutass meg másoknak is, hisz te már ismersz, igaz?
Este van, aludnod kell most. Szükséged van rá, mint ahogy nekem szükségem van rád ahhoz, hogy mindenki megismerjen. Mint a holdnak a nap fényére, hogy látszódjon, mint az almának a fára, hogy megérjen.
Tudod, én szeretlek téged. Te is szeress másokat, hisz ma elvezettelek egy olyan helyre, amelyet igaz szívnek mondunk. S ez a szív az én otthonom. Fogadj magadba!