Földöntúli ragyogás

Egy távoli ország felső határánál járunk. A falu neve Szikla. Ez egy olyan település, ahol nem lehet érezni… A vezetőség úgy gondolta, hogy az embereknek nem szabad az érzelmeikkel foglalkozni. Tilos szeretni, félni, örülni. Szerintük ezek veszélyeztetik a falu fennmaradását, boldog életét. Az emberek nem szerelemből házasodnak, hanem egy gép által kidobott eredmény alakítja életüket. Itt él Szalvia. Haja hosszú, selymes, akár a rózsa szirma. Szeme tiszta, mint a kristály. Még csak 12 éves, de már vágott, szúrt sebek díszítik sápadt, tiszta bőrét. Mindig pulóvert hord vagy betekeri karját, hogy ő magának se kelljen látnia azokat. Ezek ellenére nincs könny a szemében.

Szalvia más, mint a többiek. Nem csak kinézete, hanem felfogása is kiemeli őt a tömegből. Ezért már kiskora óta figyelik, és minden apró vétkéért büntetik. Egy rossz gondolat, és vére már a padlót tarkítja. Ő élni akar, mert tudja mit jelent ez. Érzi, különleges és ezt nem nézik jó szemmel. Szalvia álomvilágába menekül, ahol mindenki kedves, és legfőképpen nincs olyan, aki ne lenne szerelmes. Bárkit kérdez csak jót és lágy hangot hall. Neki ez is sokat jelent. A legjobb barátja Nelli, a manó. Nelli nagyon kedves, szép és érzelmes manólány. Sok varázslatnak birtokában áll, ám teste még erőtlen ezek gyakori használatához.

Hétfőnként elmegy az iskolába, aminek itt a „Búra” a neve. Nem véletlen, hiszen ez egy bentlakásos intézet, ahol a gyermekekből kinevelik az érzést, és veréssel fegyelemre okítják őket. A falak hófehérek, azok a képek, amik rajta lógnak, nyomasztóak. A forradalmat és a vérfürdőt ábrázolják. Tilos őket sokáig bámulni, mert az olyan, mintha érezne valamit. A földszinten nincsenek festmények. Ide emberméretű élénkpiros színnel kiírták: BÚRA. Az egyenruha elmaradhatatlan. A lányoknak szénfekete ruha, míg a fiúknak ugyanezen árnyalattal nadrág és ing. A hajviselés is korlátozott. Ha bárkinek fül alatt ér, annak fel kell kötnie. Szalvia utálja a Búrát, de erről, még szüleinek se beszélhet. Nem bírja a terrort, nyomasztja, hogy a fegyencek mindenkit bántani akarnak. Tudta, hogy akkor van vége ennek az egésznek, ha leteszik a vizsgát. Ez nem szimplán tételekből áll. A 4 fő tantárgy: ridegség, túlélés, fegyelem, erőnlét órákból tett tanúbizonyság, azaz: egy hét a vadonban. Innen meg lehet szökni, de ez Szalvián kívül senkinek nem jut eszébe. Elhatározza, ő „rejtélyes módon” el fog tűnni. Minden nap újabb ponttal bővül a terve, és ezt megosztja képzeletbeli barátaival, akik mindenkor támogatják, és megértik őt.

Már csak 2 nap van a próbatételig. Bosszúszomjjal van tele kicsi szíve. Eljött az idő. Kirakják őket, de a leány badarságnak tartja, hogy már az első pillanatban „elvesszen”. Látja, hogy a többiek csoportokba verődnek, és tábort vernek. Ő is így tesz…. Csak éppen egyedül…. Este megbeszéli Nellivel, hogy az 5. napra eljut a határig, majd éjjel átlépi azt. Nyugtalanul alszik, hiszen nem kis dologra készül. Hátra akar hagyni mindent, ami eddig az övé volt. Ha félelemben is, de volt hol aludnia, volt kinek kérdéseket feltennie.

Reggel, ahogy mások teszik, elmegy vízért, majd a kunyhójában ül. Délután lebontja építményét, majd elindul a határ felé. Nem sétálgathat sokáig, mert az feltűnő lenne. Egy fán húzza meg magát, és édesanyjára gondol. Éppen azt akarta kigondolni, hogy mennyire nagyon szereti őt, és hogy mit meg nem tenne azért, hogy egyszer megölelhesse… Ugyanis ez is tilos volt. Szeme könnybe lábadt amint rágondolt hófehér ruhájában. Milyen nagy szíve lehet, és miért nem mutathatja ezt ki. Gondolatai visszakanyarodtak kiskorára, amikor anyja járni tanította. Nem puszilhatta meg az első lépéseknél. Szívébe hatolt valami hűvösség, mint mikor jégcsappal dobnak a mellkasodra. Eszébe jutott Édesanyja fagyos tekintete, amivel a jó dolgok közepette is csak bámult. Nézett maga elé mereven, és érzései szíve elnyomott részében lappangtak. Ekkor a fegyencek repülője leszáll. Csak kivételes esetben avatkozhatnak közbe. Haldoklásokat is végignézhetnek, azonban annyi tiltott dolgot, amennyit ez a lány kigondolt, nem tűrhettek. Szalvia megpillantotta azt közülük, aki kiskora óta rettegésben tartja. Neki köszönheti azt a drótot, ami a kezében van: annyit mondott, szeretlek, s ekkor elborult a fegyenc elméje és felnyomott egy hosszú, fénylő drótdarabot egészen a könyökéig. Szalvia elsírta magát, ezért még rá is csapott a „sebesült” testrészére. Most is, mint máskor haptákba vágta magát. A férfi odalépett, elővette vékony pengéjű kardját, és megragadta a leányka összeszúrt karját. Rávágott… Szalvia vércseppjei katonás sorrendben hullottak a porba, s festették meg azt.

- Kérsz még? Hitvány kölyök! Mégis mit képzelsz te magadról?

Nem tudott megszólalni

- Hmmm? Most legyen nagy a szád! Mi van? Mit bámulsz? Verjelek el úgy istenigazából? Csak ebből tanulsz?

Azzal ellökte, és otthagyta. Felszállt a gép. Senki sem lépett oda segíteni, hiszen nem csak, hogy nem tehették, hanem érezni sem éreztek semmit az egészből. Érzéketlenségük annyira eluralkodott rajtuk, hogy igazából nem is értették a történteket. Szalvia ájultan feküdt. Már-már azt gondolták: meghalt, amikor 2 nap után felpattant pillája. Az idő volt az első, ami eszébe jutott. Elment a határig, de nem nagyon tudta, hogy mi lesz vele azután, hogy elmenekül innen. A föld, amin aludt kemény és szikes volt. Egy-két bokor volt csak látható. Messzebb volt egy kicsi tó, de vize mérgező. A lemenő nap narancsosra festette az eget. Ezt nézte, míg el nem nyomta az álom.

Reggel összeszedte magát, majd végiggondolta tervét még egyszer, utoljára. Felkapta vízzel töltött kulacsát és hátrapillantott. Látta eddigi életének helyszínét. Távolban a kórház fekete tornyait. Odalépett a pirossal megfestett „játékmező” végéig.

- Te meg mit csinálsz?- hallotta. Megfordult, és Bereccel találta szemben magát.

- Mit csinálsz? Szalvia válaszolj! Hallasz?- persze hogy hallotta, csak éppen Berec volt az, akit el akart kerülni, hiszen nem „búratársként” gondolt rá. Szalvia titkon imádta a menő, kockás inget és bakancsot hordó srácot. Földbe gyökerezett a lába, és akkor leszállt a fegyencek gépe és elkezdtek beszállni a „robotgyerekek”. Szalvia Berechez fordult.

- Én… Berec… Sze… szee…

- Mit makogsz itt Szalvia?

- Szeretlek! Teljes szívemből. Lehet, hogy ezért meghalok, de legalább úgy megyek el, hogy semmit se fogok bánni. Valószínűleg nem érzed annak a súlyát, amit tenni akarok. Azonban megkérdezem: Velem jössz?

Megfogta a fiú karját és a vonalhoz húzta

- Na???

- Én…- eközben Nelli átlépett a valóság dimenziójába. Tudatában volt annak, hogy csöpp teste nem fogja túlélni az erős mágiát, azonban így időt nyert Berecéknek.

- Megértem, ha nem akarsz eljönni innen, hiszen nem érzel. Sajnos ezt csak én értem… Egyedül…

Hirtelen megcsillant valami Berec szemében.

- Szalvia… Köszi… Sajnálom… Szeretlek… Elmegyek innen… Veled… Utálok itt élni…- ezek voltak a tiltott szavak

- Gyorsan…

Átlépték a határt kézen fogva. A faluban hirtelen zöld lett a fa lombja, Szalvia haja barna, Berecé fekete lett. Minden kiszínesedett. A fegyencek gépe hirtelen felrobbant, és a leány elé hullott egy papír. Elolvasta:

„Ha bármely alattvaló a 14.§ C pontjában lévő törvényt meg tudja szegni, a szerződés felbontatik, minden kiszínesedik, és az érzések visszatérnek.”

Az újdonsült pár egymás nyakába ugrott, és Berec megpörgette Szalviát. Hirtelen fehér, virágos ruhában találta magát. Megcsókolták egymást, és melegség járta át őket…

Odaugrottak a halott manóhoz, és eltemették. Szalvia beszédet mondott:

- Azt hittem, örökre így kell élnem. A silányság, szívtelenség és a halál falujában. Nelli volt az egyetlen barátom, és Te Berec! Az első pillanattól kezdve szerettelek. De most Nelli temetésén vagyunk. Olyan manó volt, akit az ember csak kedvelhet – kifújta orrát, és megtörölte szemét.

- Mindenki, az is, aki csak egyszer látta, szívébe zárta. Feledhetetlen teremtmény volt.

Sírjára szórt egy adag kamillát

- A másvilágon is gyógyíts szívbeli sebeket. Én kis megmentőm! Téged foglak látni a mókusokban, a lányaimban, és mindenben, amit csak megpillantok. Küzdöttél erénynek erejével! Ne feledj minket! Mi sem feledünk.

Győztél, még ha vesztettél is.

Éltél, még ha meg is haltál.

Ragyogsz, még ha föld takar is…