Főnix

Ditty, 2015, május 7 - 22:40

 „Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg."

Vannak az ember életében időszakok, amikor keres. Bármit tesz, bármerre lép, keres. Induláskor a kulcsait, vásárláskor a bankkártyáját, tömegben ismerőst, ismerősök között ellenséget...gondjaiból a megoldást, szerencsében a rejtett bajt. Kérdésre a választ, a válaszra a következő kérdést.

Állandó elfoglaltsággá válik a keresés. Az élet egy nagy GOOgle-vá alakul, csak pötyögjük a keresőbe a címszavakat.

Aztán van, hogy találunk is. Nem mindig, de van.

A kulcsokat a mélyhűtőben, a bankkártyát a gyerek gyurmakészletében ( mert jól lehet vele gyurmakukacot szeletelni), a tömegben a 20 éve nem látott ismerőst szombaton délelőtt, amikor smink nélkül mackógatyában átfutottunk üzletbe. Olykor megtaláljuk a gondra is a megoldást és van, hogy a feltett kérdésünkre is megérkezik a válasz, csak épp nem pont az, amire számítottunk...

Van ilyen. Ezernyi módja, változata van a csalódásnak és a legnagyobb csalódásokat követi általában a legnagyobb keresés.

Keresgéltem a minap a neten. Szívügyemnek éreztem egy „életszakaszlezáró-csakazértisjólleszek-" tetkó megtalálását, amit majd magamra pingáltatnék óvó, figylemeztető jelként, csak úgy, a saját örömömre. Találtam millió képet „szeretlek Mancitól"-japán jakuza festményig terjedő minőségi skálán. Valahogy nem volt az igazi az egyik sem. A nagy kattogások közepette aztán egyszercsak elémkeveredett a főnixmadár legendája.

Ez a csóri madár mítosztól függően 500 vagy 1461 évig él. Nekem mindegy, vesszenek ezen össze a mítoszszakértők, maradjunk annyiban, hogy sokáig. Szerintem sokáig keresgél ő is, lévén, hogy fő elfoglaltsága, hogy a fahéjfa ágaiból fészket rakjon magának. Aztán amikor már megvan és pihenhetne egyet, fogja és felgyújtja magával együtt...Kész horror! 

Igen ám, de a nagy tüzet csodálatos dolog követi... a hamvakból újjászületik egy gyönyörű új főnixmadár.

Ez az, gondoltam! Építgettem én is a fészket, szépre, otthonosra, de mindig, amikor a tűz ideje következett volna, gyorsan-gyorsan eltapostam a szikrákat, vagy loccsantottam rá egy kis vizet. Növekedett így alattam a fahéjbozót, mert fészeknek már nem lehetett nevezni a hatalmas tákolmányt. Ültem a közepén, mint egy kis csapzott, rengetegszer nyakonöntött csuromvizes főnixmadár, aki inkább emlékeztettett már egy kopottas vizes tyúkra közvetlenül a forrázás előtt. Aztán megtörtént, aminek kellett. A hatalmas „fészek" borult magától, nem bírta már a sok ágat. Zuttyant egyet a fáról és a tetejébe odatottyant az erőtlenül csipogó bambán néző kopasztott tyúk.

Körülnézett. Sok hasonló bambán kukkoló baromfi volt körülötte. Feltápászkodott hát és megtette első csámpás lépését a főnixmadárrá váláshoz. Egyedül, önállóan.

Modern felfogásban a főnixmadár az újjászületés, megújulás, megerősödés jelképe. Elpusztíthatatlan. Még a sebei is önmaguktól begyógyulnak. Nem sokban különbözik egy tyúktól. Szárnya van, csőre és két lába. De sosem pislog bambán a világba és nem fél a tűztől....ha kell, feléget mindent...Én hiszem, hogy minden csapzott tyúkból válhat Főnix.    

( Akinek nem sikerül, legalább tetováltassa a tomporára :D).

 

 

Az írás hossza kb. 2 ezer karakter