Gombalíni és Gombalínó!
-Hello! Mizu? Kicsit elszundikáltunk, mi?! –SzólongattaPetit gunyoros arccal Gombalínó!
Peti az erdő közepén egy tisztáson feküdt. Éppen ébredezett,amikor egy vékony kis hang, mintha hozzá beszélt volna. Oldalra fordítottafejét, és ott állt a zöld fű között egy gomba. És a gomba őt nézte. Igen, agombának szemei voltak, sőt szája, amivel beszélt is, és folytatta vékonyhangján:
-Na, mi van haver, megkukultál? –Kérdezte türelmetlenül,lábaival az avaron topogva Gombalínó.
-Parancsolsz? Illetve, ki vagy te, és hol vagyok? És hogylehet ez? –Peti még félálomban automatikusan felelt és próbált magához térnielső rémületéből.
-Ááá, emberek, szörnyű! –Rázta gombakalapos fejét a gomba.
-Ez nem lehet, hogy egy gombával beszélgetek! Azt hiszem,még mindig álmodom. Valaki
csípjen meg, fel kellébrednem. –Peti nem hitt a szemének. A fű között tényleg egy gomba állt, deennek a gombának kezei és lábai is voltak, és gombakalapja alatt egy igenpimasz gombaarc is volt.
-Mi lenne, ha csak fenéken billentenélek? Akkor elhiszed,hogy ébren vagy? Ezek az emberek! Azt el tudják hinni, hogy kiirthatnak teljeserdőket. De még azok is, akik csak kirándulni jönnek, rontanak-bontanak, letördelikaz ágakat, kitépik a virágokat, szemetelnek, kirugdalják a gombákat. Olyankoraztán nem töprengnek azon, hogy ébren vannak-e, meg mi a valóság, meg mi nem. Kártékonyabbakvagytok, még a meztelen csigáknál is!
-Hogy-hogy meztelen csigáknál? –Most aztán igazánösszezavarodva érezte magát Peti. Nem elég, hogy egy gombával beszélget, dehogy kerültek szóba hirtelen a meztelen csigák.
-A meztelen csigák rettenetesek. Egyik nap az én édes Gombalínimsikoltozására lettem figyelmes. Lélekszakadva odarohantam és azt ...
-Te tudsz járni? –Szakította félbe megrökönyödésében Peti agombát.
-Te, figyelj! Egyrészt nem szeretem, ha félbeszakítanak,másrészt, éppen azt meséltem, hogy mint egy nyúl, úgy futottam át az erdőn, ésaki rohanni tud, annak általában a futás sem szokott gondot okozni. Szóvalmesélhetem tovább a történetet, vagy óhajtasz még akadékoskodni? -
-Elnézést, kérlek, meséld tovább! –Mondta Peti teljesenösszezavarodva, de azért kíváncsian a történet végét várva.
-Na, végre! Szóval, ott tartottam, hogy átvágtattam az egészerdőn keresztül az én Gombalínimhez, amikor azt látom, hogy az édesem lábátrágja egy meztelen csiga!
-Hát az meg hogy lehet? Te jó ég! –Mondta Peti, de mikorelhagyták ajkait a szavak, már érezte is, hogy nem kellett volna szólnia,hiszen a gomba egyre dühösebben topogott előtte.
-Te, egy kicsit most már tényleg kezdek dühös lenni!Egyrészt, háttal nem kezdünk mondatot, másrészt, megint félbeszakítottál.
-Kérlek ne haragudj, kicsit zavarodott vagyok. Szóval mi istörtént, a meztelen csigával?
-Az az otromba meztelen csiga rágta az én drágám lábát.Tudod, nem minden gomba tud ám járni, ahogy te mondtad, ezért szegényGombalínim csak ott állt, és nézte, ahogy harapdálja a lábát egy nyálkás hurka.De nekem sem kellett több! Rendesen helyben hagytam azt a vadorzót. Egy darabigel megy a kedve a gombáktól az biztos.
A gomba hetykén állt, büszkeségében kidüllesztett mellel.Peti nem tudta, hogy most mit csináljon. Egyrészt bizonytalan volt, hogy ébrenvan-e. Másrészt, ha ébren van, ha nincs, nem volt biztos benne, hogy a gombabefejezte-e a történetet, ezért nem tudta, szabad-e mondania valamit, vagy nem.
-Na most meg mit bámulsz négyszemű, megkukultál? –Kérdeztekicsit ingerülten a gomba.
-Őőő, szóval. –Peti még mindig nem tudott igazán felocsúdniaz ámulatból, hogy egy beszélő gombával társalog, de azt nagyon nem szerette,ha a szemüvegességéből gúnyt űznek, ezért kicsit dühösen válaszolt.- Nem tudom,hogy lehet, hogy egy gomba beszél, de ha már így van, kicsit megválogathatnád aszavaidat.
-Na jól van, nem kell rögtön felkapni a vizet. Csak próbálokegy kicsit közvetlen lenni, oldani a feszültséget. Látom a mamlasz arcodon,hogy nem nagyon fogadja be a burád, hogy veled fecserészek.
-Ebben igazad van. Nem tudom elhinni, hogy egy gomba tudbeszélni. Azt hiszem vagy, megőrültem, vagy álmodom.
-Neked is igazad van. A növényeknek nem szabad beszélni azemberekhez, ugyanúgy, ahogy az állatoknak nem szabad beszélni a növényekkel. Devannak olyan helyzetek, amikor fel kell rúgni a szabályokat és ez most olyanhelyzet.
-Miért, milyen helyzet ez?
-Röviden összefoglalom neked, hogy még te is megértsd. Márelnézést! Az van, hogy az én Gombalínimnek elment az esze. Azt mondja, hogy őel akar menni az emberek közé. Szerinte az emberek csodálatosak. Azt hiszi,hogy az emberek között majd új dolgokat fog felfedezni, hogy ott nem ilyensivár minden, mint a 100 éves fák tövében, a rothadó avarban. Meg, hogy azemberek nem csak ülnek és várnak, hanem megváltoztatják az életüket. És hogy őnem tud ilyen tétlenségben sínylődni tovább. Éltél már ilyet?
-Hát, ez igazán furcsa!
-Háttal tényleg ne! Amúgy meg, ha menni akar, hát menjen. Énannyira szeretem őt, hogy nem tudom elnézni tovább, hogy ilyen boldogtalan.Ezért is szúrtalak ki téged.
-Hogy engem?
-Nem kell rögtön elájulni magadtól, mert pont veled álltszóba egy gomba. Egyszerűen az van, hogy figyeltelek. Csak sétáltál az erdőben,nem téptél le egy virágot sem, nem tördeltél ágakat, nem rugdostál gombákat, ésláttam ahogy megsimítottad a vén tölgyfa törzsét és hozzá simultál. Gondoltam,te talán alkalmas lehetsz…
-Igen, tudod néha úgy érzem, hogy a természet beszél hozzám!Amikor hallgatom a nádasok susogását, nézem a madarak röptét, egy tómoccanatlan víztükrét, amikor érzem az erdő ölelését, az avar szagát, a fákbana lét örök lüktetését…
-Na, kicsit csillapodj! Tényleg nem azért vagyunk itt, hogya te nagyszerűségedről áradozzunk. A lényeg, hogy azt szeretném, ha elvinnéd azén édes Gombalínimet az emberek világába.
-De ezt hogy gondolod? –Kérdezte kicsit megrémülve Peti.
-Egyszerűen kiásod őt egy nagy földlabdával és elviszedmagaddal. Néhány napig kibírja így az erdő nélkül. Mutasd meg neki, milyen az avilág. Mutasd meg neki, hogy nem jobb ott semmivel, mint itt.
-Te honnan tudod, hogy milyen az emberek világa? Honnantudod, hogy nem akar majd ott maradni?
-Ugyan, én nem tudok semmit, csak egy gomba vagyok! Azt érzem,hogy ez az avartól rothadó föld termett engem, és én ide tartozom. Amikor a napfénykévéi áttörik a fák lombját és melenget a napsugár, akkor én is szeretnémnéha, ha fa lehetnék, és kidughatnám a kalapom az erdő fölé, a tágasmagasságba. De azt is tudom, hogy nem vagyok fa. És tudod mit? Én csak egygomba vagyok, de örülök, hogy az vagyok, szeretek gomba lenni! Szeretem az avarszagát, szeretem a füvek érintését, szeretem fonalaimmal átfonni a fákgyökerét, és néha még a meztelen csigákat is szeretem.
-Ha te így akarod, akkor elviszem a te gomba hölgyedet. Csakmeg ne bándd!
Így hát Peti és Gombalinó elment Gombalínihez, hogy elvigyékőt az erdőből, a növények világából a városba, az emberek világába.
Gombalíni fancsali arccal állt a barna avarban, egy rávetődőfényfolt reszkető imbolygásában.
Ahogy meglátta Gombalínót, elmosolyodott, de utána, ahogymeglátta Petit rögtön visszaváltozott az emberek által megszokott gombákképére.
-Szia Gombica! –Szólította meg Gombalínit Gombalínó!- Na, neállj itt, mint egy szamár! A tag itt velem van, nyugodtan megmutathatod magad!
Gombalíni egyik szemét résnyire kinyitva rásandítottGombalinóra. Nem hitt a szemének. Gombalínó ott állt peckesen karját csípőjéretéve, lábával az avaron dobolva egy ember lábánál teljesen felfedve magát.
-Ó istenem, micsoda egy felfuvalkodott, buta hólyag ez a Gombalínó!–Gondolta magában a félénk gombalány.
-Naaa, Gombedlim, ne szégyenlősködj! Ma valóra válik azálmod, elmehetsz az emberek közé, az ő világukba.
-Mit mondasz? –Erre már a gomba lány sem tudta türtőztetnimagát és megszólalt.
-Jól hallod, itt van az én Peti barátom és ha te is akarod,akkor el visz magával az emberek világába.
-Ez nem lehet igaz Gombalínó! -A gombalány arca kipirult,még a kalapja is élénkebb színű lett.- De hiszen te mindig őrültségnek tartottadaz álmomat és most mégis te váltod valóra?
-Engem nem érdekel, mi az az álom, de ha a tiéd, akkor annakvalóra kell válnia! Mondta Gombalínó magát kihúzva, de azért igen csak remegőtérdekkel.
Ezután sok szó már nem esett. Peti kiásta Gombalínit éselvitte magával. Gombalínó elkísérte őket az erdő széléig, de Gombalíni nagyizgalmában, hogy új világot láthat, már ügyet sem vetett Gombalínóra.
Gombalínó sokáig állt ott az erdő szélén Gombalíni utánnézve. Egy lépés választotta el csak az emberek autóútjától. Megfordult afejében, hogy rálép arra az útra, és bármeddig is tart, bármennyi idő is, demegtalálja, felkutatja Gombalinít.
-Milyen szép volt, amikor a derengő fény körülfolyta! Hogyfénylett kalapja, amikor a ritka vendég napsugár cirógatta. Mindig avartkellett szórnom rá, amikor emberek jöttek a közelbe. Ő dugta volna kalaposfejét, de én féltettem.
Sok, nagyon sok idő után Gombalínó elindult vissza azerdőbe. Lehajtott gombakalapja alatt könnyes arccal bandukolt sokáig s úgyérezte, most már nem lehet boldog sosem. De nemsokára megértette a lombokzúgását, meghallotta a madarak dalolását, megérezte lába alatt az avarropogását, és tudta, hogy így jó minden, ahogy van és tudta azt is, hogyGombalíni nemsokára itt lesz vele újra.