Gondolatok

Évszám
2012
Beküldő
Achos
 Harmóniát nem az azonosság, hanem a különbözőség teremt. A természetben nem létezik egyformaság. A sorozatgyártás emberi szülemény.

Harmónia? Hm, micsoda nagy szavak. Tudod, én már egy ideje leálltam azzal, hogy ekkora szavakat használjak, és ekkora mélységeket bolygassak meg. Aprócska hal vagyok én ahhoz ebben a hatalmas tengerben, és ha körülnézek az emberek is pont olyanok körülöttem, mint a halak. Csak néznek, csak úsznak az árral és megsüketültek. Szomorú nem?

Azt mondtad, hogy mentsük meg a reményt... nos ez egy szép szentimentális gondolat, de az igazság ettől távol áll. A reményt nem kell megmenteni, soha nem is kellett. Remény azóta van, hogy kimásztunk a barlangból és két lábra álltunk. Talán ez az egyetlen, amit soha senki nem tudott kiirtani az emberből, a sóvárgás a jobbra. De ez is azért van, mert nem tudunk leállni, nekünk mindig több vagy ha a több már meg van akkor mindig valami más kell mint ami éppen adatott. Ez is az emberi természet velejárója.

Tudod, néhány nap múlva leszek kereken húsz éves és az, amit bizton állíthatok magamról csupán annyi, hogy fáradt vagyok. Fáradt vagyok beszélni arról, hogy mitől vagyok fáradt... hát nem ironikus?  Tudod Kedvesem, hogy ez miért is van? Hát mert  elveszett... na nem a nagyobb célok vesztek el meg a remény, hanem az odavezető út. Persze nagyobb cél alatt nehogy a világbékét értsd Drágám, hol vagyunk mi attól? Nevetnem kell.

Jó jó... ha a harmóniáról akarsz beszélni, akkor tegyük azt, nem akartam ám eltérni a tárgytól, bocsáss meg nekem! Már maga a szó is szép, olyan lágyan cseng, szinte kedvem lenne végigsimítani, ha csukott szemmel kimondom. De személy szerint nem hiszek benne.     Tudom, most azt gondolod, hogy nem tudom, mit beszélek, de úgy gondolom már a szó megalkotásakor sem tudta senki mi is az pontosan. Azt mondják a belső béke meg a kiegyensúlyozottság, na ez az amit nekem 2012-ben senki ne próbáljon beadni, még a több ezer méteren csücsülő buddhista szerzetes se, mert barackot nyomok a kis leborotvált kobakjára.

Tudod, azt mondják, hogy manapság az emberek toleranciája nagyobb ezért lehetséges, hogy elfogadják, ha valaki más. Ez nem igaz. Annyi történt, hogy találtak rá új szavakat, és amit már a nevén tudsz nevezni az már többnyire nem is olyan félelmetes, nemde? Mert mindaddig a tűz is félelmetes volt és az ördög találmánya, míg nem húztunk hasznot belőle, amíg nem éltünk mellette annyit, hogy megvizsgáljuk és megszokjuk a létezését, amíg meg nem tanultuk hogyan kell előállítani és hogyan kell elpusztítani. Az emberek közti toleranciának nevezett viselkedésforma leginkább a szókincsbővülésnek tudható be és az eredménye még több címke, amiket ráaggathatunk a kis skatulyákra, amikbe berakjuk azokat az embereket, akikkel találkozunk.

Így ha meglátsz az utcán egy zöld tüskés hajú alakot, aki bőrkabátot visel és az oldalán láncok csörögnek, nos akkor végre kimondhatod, hogy egy punkkal állsz szemben és ez biztonsággal tölt el. Biztonságérzetet ad az, hogy van egy fakk ahová beteheted, és ami nem okoz meglepetéseket, mert úgy gondolod, már ismered. Tádámm, gratulálok, ismét a saját fejedre húzol ezzel zsákot. De ne aggódj előtted már millióan megtették, nem egyedi eset. Ugyanis ha végig mész az utcán és megállítasz valakit... már persze ha megáll neked valaki, és megkérdezed tőle mit tud vagy mit gondolod a punkokról akkor nagy valószínűséggel a válaszában benne lesz a sötét, gonosz, erőszakos, félelmetes vagy ne adj Isten választékosabb embereknél a deviáns szavak valamelyike. De arról, hogy punk barátunk otthon esetleg Mozartot is hallgat és hétvégente a nagyijának segít a kerti munkában már senki sem beszél ugye?! Hát persze hogy nem. De vajon miért? Mert senkit sem érdekel. Mert az emberek fáradtak magukon kívül mással is foglalkozni. Túlzottan lefoglalja őket az ő nagybetűs életük. Láttál az utóbbi években olyat, hogy két idegen csak úgy odament egymáshoz a buszmegállóban és szóba elegyedtek? Nem és nem csak azért nem látsz ilyet, mert erősebb dioptriára lenne szükséged, hanem azért mert ez már elmúlt. A mi fantasztikusan fejlődő világunk a maga csodás sorozatgyártásával és hatalmas fejlődéseivel csak annyit tudott elérni, hogy droidokat nevelt ki, akik egy idő után önmaguk pusztulását fogják okozni.

De ne siessünk ennyire előre. Ha már elkezdtük a beszélgetést nem akarom rögtön a végével kezdeni ezt a témát.

Ha most kinézel az ablakon és alaposan szemügyre veszed a fák leveleit, messziről mind zöld és formára is meglehetősen hasonlóak. De ha közelebb mész egyik sem ugyanolyan, mint a másik. A fa mégsem rázza le magáról azt, amelyik kevésbé tojásdad formájú. Mert minden levél a fáért létezik, ez az, amit nekünk is illene lassan megtanulnunk.

Tudod a harmónia valami olyan dolog szerintem, amit nem fogunk megtalálni soha, főként azért nem mert keressük. Néhányan jóga órára iratkoznak be, hogy megtalálják, mások gyertyát gyújtanak érte otthon. Vajon sikerrel járt közülük egy is? Nem hiszem.

De addig, amíg az emberek gondolataikat egy futószalagról kapják semmi nem fog változni. Addig, amíg jobban érdekli őket, hogy a nadrágjuk mennyibe került, mint az hogy valójában tetszik-e nekik addig csak saját magunkat mérgezzük. Sőt, nem csak mérgezzük, de el is zárjuk magunkat mindentől, mert a konformista autópálya nem tűri a lehajtókat. Vagy végigszáguldasz rajta vakon, vagy belefutsz abba, amibe már olyan sokan előtted. Megállsz, hogy felemeld a tekinteted, hogy kifordítsd a fejed a megszokott sávból. Na, az lesz az a pillanat, amikor több százan rohannak beléd hátulról és frissen kinyílt szemeddel azon nyomban csupán az aszfaltot fogod látni testközelből.

A nagy helyzet az, Kedves Barátom, hogy kicsúszott a kezünkből az irányítás, már évtizedekkel korábban. Felépítettünk magunknak egy csodálatos utópiát csak hogy kézikönyvet nem gyártottunk hozzá, így azt sem tudjuk, hogyan éljünk benne. Próbáltuk a világunkat a saját képünkre formálni, de ez a kép torz, így kénytelenek voltunk hozzátorzulni. Persze ahelyett, hogy megállnánk, és kettőt hátralépve kinevetnénk sajátmagunk ostobaságát, tovább folytatjuk a már olyan jól bevált struccpolitikát, és igen, ez egy meglehetősen erős szarkazmus akart lenni. Mert az, hogy utálunk valamit vagy valakit, csak azért mert más vagy próbál valamit másként csinálni azzal is csak visszadugjuk a fejünket a futóhomokba, amiben már amúgy is meglehetősen mélyen vagyunk. De ami mégis mindebben a legrosszabb, hogy ebből a világon semmit nem fogunk fel, mert már azt sem tudjuk kik vagy mik is vagyunk valójában, így megtapsoljuk a csilli-villi kártyavárat, ami már csak idő kérdése, hogy a fejünkre omoljon, mert a drágalátos rendszerünket nem tartja össze semmi. Ennek fényében nem meglepő, hogy nincs meg a hőn áhított belső béke. Mert amíg kint vihar tombol, addig bent a szobában is csak a fejünkre húzott takaróval tudunk aludni. Így aztán minden próbálkozásunk a harmóniára, toleranciára vagy bármi másra csupán értelmetlen levegő utáni kapkodás méterekkel a vízfelszín alatt.