"Az emberek megfeledkeztek arról, hogy a két kezük munkájával is imádkozhatnak, és a miénkhez hasonló korban az önzetlen cselekvés sokkal jobban megtisztít, mint a puszta szájmozgatás."
Élt egyszer egy ember, aki sokat gondolkodott. Ezt tette reggel, délben és este. Még talán álmában is gondolkodóba esett.
Mindenféléről gondolkodott: asztalról, terítőről, tányérról, kanálról és minden más egyébről. Addig - addig gondolkodott, amíg meg nem látott a kertjében egy üres vajas dobozt. Lehajolt és felvette a földről. Nagyszerű! Ezen még nem gondolkodtam! Kiáltott fel és bevitte a házába.
Másnap kellemesen ébredt, el sem tudta hinni, hogy ilyen szerencsés. Amikor azonban megint kiment a kertbe, szeme-szája tátva maradt! Nahát egy régi lábas! Ez jó lesz!
Gondolta és bevitte a házába, hogy gondolkodjon azon is. Így is tett. Egész nap csodálta a friss szerzeményt.
Harmadnap már hihetetlen izgalommal szaladt ki a kertbe. Nem tette hiába. Egy egész kupac gondolkodni valót talált. Összecsapta kezét: Ez ám a nap! Volt a kupacban minden fura, nem fura, szép, koszos, minden, amin csak el lehet töprengeni.
Addig - addig gondolkodott, hogy egyik reggel azt vette észre, hogy eltűnt a teste, semmire nem volt már képes, nyugodtan hódolhatott szenvedélyének. Eleinte eszelt ezen, de hamar rádöbbent, hogy test nélkül nem tud több gondolkodnivalót behozni a kertjéből, így hát minden nap újra kezdte az egészet. Így ment ez jó pár napig, mígnem azt találta ki, hogy kigondolja magát a házból a kertbe, hátha talál érdekesebbet is, mint ami odabent van.
Mikor már kint volt, nem tapasztalt egyebet, mint hogy a kert gazos, ezen kívül csak egy régi valamit érzékelt. Ekkor elgondolkodott azon, mire is jó az a valami. Nehezen ugyan, de rádöbbent, hogy az egy kapa. Ez után eszébe ötlött, hogy a kapa lényegén szemlélődjön. Bizony bele telt egy pár órába, mikor föleszmélt, hogy bizony a kapa földművelésre szolgál. Ekkor megdöbbent. Látta, hogy újra van keze. Mit volt mit tenni, mivel már minden gondolkodnivalóból kifogyott, megfogta a kapát. Néhány óra alatt rendbe tette a földjét. Ekkor visszanőtt a lába. Mit kezdjek lábakkal? Gondolkodott és bement a fészerbe, hogy megpihenjen, ezután elkezdett kutakodni a polcon. Megtapintott valamit. Egyből megtetszett neki. Levette onnan. A kis zacskóban magokat talált. Először eszébe jutott, hogy gondolkodjon rajta, de amikor ezt is megunta, fogta magát és elültette. Nap napot talált, de hiába gondolkodott, mindig ráunt, inkább művelte a kertet. Már majdnem beköszöntött a nyár, amikor az ember csodálkozni kezdett. Milyen szépek is ezek a növények! Teltek-múltak a napok, hetek, az ember becsülettel ápolta, gondozta a pici ültetvényt, még töprengeni is elfelejtett! Ekkorra már minden testrésze visszanőtt. Nemsoká leszüretelte az első gyümölcsöket, aztán a következőt és kiásta a jókorára megnőtt zöldségeket. Az ember elégedett volt. A nyár végére már telis tele volt az éléskamrája minden földi jóval. Volt benne lekvár, befőtt, minden, amit csak ember fia megkívánhat.
Egyik nap kiment a kertbe, megállt a kapa előtt, ránézett gyönyörű gyümölcsfáira, zöldségeire és e szavakat suttogta: Talán hamarabb is megtalálhattam volna az életben azt, amelyért igazán érdemes élni, mert mit ér az élet, ha csak gondolkozunk, de nem teszünk semmit?
A gondolkodó ember, néhány évvel később, úgy döntött, hogy még több zöldséget és gyümölcsöt fog termeszteni. Vásárolt egy nagydarab földet és megvalósította álmát. A megtermesztet javakat eladta, gazdag ember vált belőle. Ezután már csak egyvalamin volt képes elgondolkodni: Mi a csudán gondolkodtam eddig?