Követendő példa vagy előttem. Megmutattad azt, hogyan tudsz túllépni a betegségeden, a gondjaidon – hogy felépíts egy másik, gondtalan életet, ahol boldog vagy, és boldogságot szerzel másoknak. Hogyan tudsz „gonoszként” jó lenni.
Csecsemő voltál még, amikor az oroszok vegyifegyvert használtak északkeleten. A fegyver az idegrendszerre hatott. Sok felnőtt is megbetegedett akkoriban. És te még nagyon gyenge voltál.
Nehéz volt a gyerekkorod. Apád nem ismert, és már nem is akart megismerni igazán, amikor visszajött a háborúból. Sok gondja volt. Tüdőbajt hozott haza. Édesanyád még időben szerzett penicillint, ez mentette meg. Apád volt az egyetlen, aki túlélte a tüdőbajt abban a kórházi szobában.
Egy nyáron a Dunában fürödtetek az öcséddel. Mondtad neki, hogy ne ússzon nagyon messzire, nem hallgatott rád. Már fuldokolt, mikor meg tudtad ragadni a karját. Túl sok vizet nyelt. Az orvosok már nem tudták megmenteni.
Az apád téged okolt az öcséd halála miatt. Közvetlenül ezután jelentkeztek az első dührohamok a vegyifegyver és a lelki teher hatásaként. Szörnyű voltál. Ordítottál és székeket törtél össze. Az orvosok elektrosokkot ajánlottak. Sokkolás után mindent elfelejtettél. Még a szorzótáblát is. Lassan tértek vissza a számok, a betűk. Pedig már közeledett az érettségi ideje.
Elég szorgalmad és jó agyad volt. Jól sikerült az érettségid és felvettek az egyetemre, filozófia-matematika szakra. De a dührohamok nem csillapodtak. Az első évet végezted az egyetemen, amikor megismételték az elektrosokkot. Megint újra kellett tanulnod mindent. És megint nem változott semmi.
Diplomaosztó után feleségül vetted a nőt, akit szerettél. Akkoriban elmaradtak a dührohamok. Boldog voltál.
Egy kis panellakásban éltetek Győrben. Aztán jelentkezett a pénzprobléma. Visszatértek a dührohamok. A feleséged a második gyermeketeket hordta a szíve alatt, amikor szembesült a betegségeddel.
Kiszámíthatatlan voltál. Volt, hogy vacsora közben jött rád a roham, felpattantál, és azt ordítottad, hogy mindenkit megölsz. A gyerekeid féltek tőled. A legkisebb hánykolódott és gyakran felsírt éjszakánként. A középső gyereked, a lányod minden dührohamod után azt sírta, hogy inkább öngyilkos lesz, csakhogy ennek vége legyen. A legidősebb fiad akkor már iskolás volt. Amikor hazajött, mindig óvatosan bekukucskált az ajtón, megnézte, hogy be van-e téve a belső ajtó, onnét tudta, hogy itthon van-e az anyja. Ha nyitva volt, leült a lépcsőházban és megvárta. Nem mert veled maradni.
Eldöntötted, hogy ez nem mehet így tovább. Példás apa leszel. Szeretettel vetted körül a gyerekeidet, segítettél nekik, amiben tudtál, és rengeteget dolgoztál, hogy jól élhessenek. „Istenem, csak azt add meg nekem, hogy a sok rosszat, amit tudattalanul elkövetek, felejtsék el, és csak a jó dolgokra emlékezzenek, amiket tudatosan tettem.” – Írtad a naplódba. Megesküdtél magadban arra, hogy sem a családod tagjaira, sem kívülállóra nem emelsz soha kezet. Tudtad, hogy a betegséged gyógyíthatatlan és kezelhetetlen, de mégis megpróbáltál túllátni a problémákon, jót tenni másokkal és felfigyelni arra, ami valóban fontos.
Kilenc éves házasság alatt egyszer vitatkoztál a feleségeddel. A legkisebb fiad tiszteletlenül bánt a szomszéd lépcsőházban lakó bácsival, a feleséged pedig követelte, hogy kérjen bocsánatot. Te másképp gondolkodtál. Tudtad, hogy nem szabad követelni, a fiú előbb-utóbb úgyis bocsánatot fog kérni magától, hiszen látta a szülei példáját, és tudta, hogy rosszat cselekedett. Csupán időt kell hagyni neki. A vitában a feleséged azt is a szemedre hányta, hogy nem törekedsz a gyógyulásra. De te értelmetlennek láttad, hogy vizsgálatról-vizsgálatra járjatok, miközben a gyerekeid csak a beteg oldaladról ismerjenek.
Nem sokkal ezután, egy este rád tört a fejfájás, és kimentél a konyhába. Ittál egy pohár vizet, kinyitottad az ablakot és rágyújtottál. A feleséged kérdezte, hogy minden rendben van-e. Mondtad, hogy ne aggódjon, mindjárt mész aludni. És mosolyogtál.
A feleséged lefeküdt, elaludt. Egy fél óra múlva megszólalt a csengő. Ajtót nyitott. Két rendőr állt az ajtó előtt.
Senki sem tudta, mi történt pontosan. Az orvos szerint véletlen baleset lehetett, megszédülhettél, talán a fejfájás miatt. Az ablak nyitva volt, és te ott feküdtél lent, a betonon. Még reggel is érezni lehetett az édesdohány illatát. Pedig nyitva volt az ablak.
Néha felőled kérdezek, és a nagyanyám órákig mesél, mit hogy csináltál, milyenek voltak a mozdulataid, a tekinteted. És könnyezik. De anyám mosolyog, ha érzi az illatod, a mindent átható édesdohány illatát.