A Grund

Sipi, 2015, május 13 - 13:30

„Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.”

 

A felhőkön átszűrődő tavaszi Nap lágy fényben fürösztötte a Grund Tüzép farakásokkal és építőanyagokkal telezsúfolt telephelyét. A terület elhagyatottnak tűnt, csak a biztonsági őr Közlegény nevű kutyája nyalogatta unottan a bundáját az őrbódé árnyékában. Valami tompa, sorozatos puffogás arra engedett következtetni, hogy a tüzép mégsem teljesen lakatlan. Valaki mozdult az egyik farakás tövében, egy fiú pattant föl és dühösen földhöz vágta a fejéről letépett fejhallgatót.

- Nem igaz, már harmadszor nyírtok ki! Mintha nem is egy csapatban játszanánk! – vágta sértődötten a többi srác arcába, akik hozzá hasonlóan egy-egy tuskón kuporogtak a farakás tövében.

- Nyugi Geréb! Nyertünk! – mondta egy vállas, barna hajú fiú, akin ülő helyzetben is látszott, hogy legalább egy fejjel magasabb a többi suhancnál.

- De ezért hátba kellett, hogy lőjetek, szemét dolog volt! Elegem van belőletek, leléptem! – Azzal Geréb sarkon fordult és elindult a portát szegélyező betonkerítés felé. Félrebillentette az egyik kilazult elemet, és máris csatlakozott az utcán hömpölygő tömeghez.

A többiek, mintha tudomást sem vettek volna róla, bőszen pötyögtek tovább az ölükben fekvő laptopokon és táblagépeken. Bár kartávolságra ültek egymástól alig szólaltak meg, elvégre játszani jöttek, nem beszélgetni, a stratégia megvitatására pedig ott volt a chat. Mióta rájöttek, hogy Janó, a biztonsági őr néhány szál cigarettáért és pár doboz sörért készségesen megosztja velük a wifit, a délutánok nagy részét a Grundon töltötték. Itt nyugalomra és megfelelő letöltési sebességre találtak, márpedig az utóbbi nélkül nem élet az élet.

Egyszerre minden szem a kerítésre szegeződött. Egy szőke, csenevész fiúcska erőlködve tolta félre a bejáratot eltorlaszoló betonelemet. Arca kipirosodott és világos haja nedvesen tapadt a homlokára. Boka kapcsolt leggyorsabban, félre dobta a notebookot és az újonnan érkező segítségre sietett. A szőke fiút még négy másik követte, akik botladozva bújtak át a kerítésen tátongó résen.

- Mi történt Nemecsek? – kérdezte Boka, mikor a fiúk végre levegőhöz jutottak.

- Einstand! – hangzott Nemecsek elgyötört válasza.

Erre már a többi fiú is talpra ugrott, körülállták, és egymás szavába vágva faggatták a gyerekeket.

- Elég! Egyszerre csak egy beszéljen! – szakította félbe Boka a kiabálást.

- Einstand! A Pásztorok! A Múzeum Kertben. – lihegett a kis szőke. – Elvették a telefonokat, meg az e-book olvasómat. – panaszolta.

- Azért mondjuk nem kár. – röhögött az egyik fiú, aki fél szemét most is a telefonján tartotta, és úgy tűnt, épp üzenetet vált valakivel.

Észre sem vette Boka rosszalló pillantását, sem azt, ahogy Nemecsek szája sírásra görbül, könyörgő szemeit pedig Bokára függeszti. Mind tőle várták a megoldást.

- Ma éjjel meglátogatom a vörösingesek főhadiszállását, és otthagyom a névjegyünket. Tudni fogják, hogy bennünket nem lehet megfélemlíteni, és nem hagyjuk magunkat. Einstandot elkövetni ilyen közel a Grundhoz, felér egy hadüzenettel, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Ernő! Te fogsz elkísérni! Téged ért a sérelem, neked van a legtöbb jogod elégtételt venni. Este beugrok érted, és meglátogatjuk Átsék bandáját.

Nemecseken időről időre eluralkodott a szorongás, ahogy a panel ablakából a lemenő napot figyelte. Ő nem volt hős, még a szerepjátékokban sem merte elvállalni a kockázatosabb küldetéseket. Ez pedig a valóság volt. Igazából ki fog surranni a lakásból, és igazi veszélynek teszi ki magát. A Pásztorok fenyegetése újra és újra a fülében csengett. „Ha árulkodni mersz, eltörjük a karodat!” Ő pedig árulkodott. Ahogy tudatosodott benne a kartörés lehetősége, kényszerítenie kellett magát, hogy ne rókázzon ki az ablakon. Még szerencse, különben telibe találta volna az utcán ácsorgó Bokát, aki intett, hogy jöjjön le.

Ernő még sosem találta a Füvészkertbe vezető utat ennyire rövidnek. Árnyékként követte az öles léptekkel haladó Bokát, akinek csak összeszorított szája és állának makacs görbülete árulkodott némi feszültségről. A Füvészkert öreg, moha lepte kőkerítésén nem volt egyszerű felkapaszkodni. A kerítés túloldala már a vörösingesek területe volt. A kertben remekül lehet számháborút és bújócskát játszani, nem mintha ez bárkinek is eszébe jutott volna. Az online stratégiai és szerepjátékok sokkal izgalmasabbak, ezt mindenki tudja. Az a terület értékes, ahol ezekkel tudnak játszani, és a füvészkert nem tartozott a free wifi övezetek közé.

Csendben közelítették meg a mesterséges várromot, ahol Áts Feriék bandáztak. Tíz-tizenkét fiú lehetett jelen, arcukat mind egyetlen ember felé fordították. Az a fiú a körön kívül ácsorgott és csapongó mozdulatai idegességéről árulkodtak. Boka és Nemecsek közelebb kúsztak a romokhoz, hátha sikerül elcsípni egy-egy beszélgetésfoszlányt. Boka olyan hirtelen torpant meg, hogy Ernő hátulról neki ütközött. Az idősebb fiú vállai megfeszültek, és csak úgy áradt belőle a nyugtalanság. Ernő egy pillanatig azt hitte, hogy leleplezték őket, de amint kibújt Boka takarásából egyből megértette, mi történt. A fiú, aki a körön kívül éppen a Grundról magyarázott, ismerős volt, éppen azt mesélte a vörösingeseknek, hogy hogyan lehet a legkönnyebben bejutni a telepre. Ez a fiú Geréb Dezső volt. Részletesen beszámolt a Janóval kötött egyességről, hogy mikor melyik biztonsági őr van szolgálatban, és mikor nincsenek ott a többiek. Azt javasolta, hogy akkor osonjanak be, amikor a Pál utcai gimnázium kirándulni viszi a tanulóit, hiszen akkor gond nélkül elfoglalhatják a Grundot. Janónak mindegy, ki bandázik az udvaron, ameddig biztosítják a sör- és cigarettaadagját. Mondandóját hosszú csend követte, majd egy mély hang szólat meg az árnyékból. Áts Feri sötét ruhájában úgy olvadt a romok közé, akár egy fantom.

- Nem tetszik az ötleted Geréb. A vörösingesek nem osonnak be mások területére, és nem foglalják el alattomban. – A többiek nem szóltak egy szót sem, de néma bólintással jelezték, egyetértenek vezérükkel. – A hivatalos hadüzenetet még ma átküldöm Bokának. Harcban döntjük el, kié lesz a Grund. Elvesszük, ami jár. – A többiek felpattantak és hangosan éljenezték vezérüket. Egyedül Geréb arca dermedt sápadt, viasszerű maszkká. Látszott rajta, mennyire viszolyog a nyílt küzdelem gondolatától. – Menjetek haza és pihenjetek, mert holnap minden erőtökre szükségetek lesz, hogy megszerezzük a Grundot.

A fiúk lassan összeszedték a holmijukat, és kis csoportokba verődve elhagyták a romokat. Áts Feri maradt utoljára, egy darabig még táblagépe fölött ücsörgött, majd amikor elkészült, elégedetten vetette a hátát egy fa törzsének. Ugyanebben a pillanatban Boka zsebe vibrálni kezdett, gyorsan kinyomta a mobilt, nehogy a fény és a zaj elárulja őket. Egyetlen szót látott csak a kijelzőn az érkezett e-mail tárgymezőjében: „Hadüzenet” Elég gyors volt ahhoz, hogy észrevétlenek maradjanak, és hamarosan Áts is hazaindult. Boka és Nemecsek még jó darabig mozdulatlanul feküdtek. Ernő inkább leharapta volna a nyelvét, mintsem szóvá tegye, menyire fázik, és mennyire elgémberedtek a tagjai. Boka sem szólt, csak lassan felegyenesedett. Körzött párat a vállaival és a fejével, majd lassan kifújta a levegőt, amit mintha megérkezésük óta visszatartott volna. Elolvasta a hadüzenetet, de mielőtt válaszolt volna, a zsebébe nyúlt és egy fémesen csillogó tárgyat vett elő. Nemecsek sokáig meresztette a szemét mire felismerte a festékszórót.

- Boka, ezt nem szabad! – kiáltotta, de barátja már elindult arra a helyre, ahol korábban Áts Feri megírta a hadüzenetet. A kezében szorongatott festéket menet közben már összerázta. – Boka, állj le! Ez egy park, nem firkálhatod össze, nem ér annyit.

- De tudniuk kell, hogy itt jártunk!

- Tudni fogják! – felelte Nemecsek, és lehámozta magáról a pulóverét. – Írd erre, majd itt hagyjuk.

- Király ötlet, de vedd vissza a pulcsit, majd az enyémet használjuk. – Ernő színlelt némi vonakodást, de az éjszaka hűvöse erőt vett rajta, és gyorsan felöltözött. Boka ezalatt kibújt saját pulcsijából, egy fához kötözte a ruhadarabot majd nekilátott az üzenetnek. Csak két szót írt a kifordított pulóverre: „Kihívás elfogadva!”

- Gyerünk Ernő! Értesíteni kell a többieket. Áts üzenetét már megosztottam a csoportban, oszd meg te is a Gitt Egylettel. Reggelre mindenki, aki él és mozog, legyen a Grundon, hogy kidolgozzuk a hadi tervet.

A hír, hogy a vörösingesek meg akarják szerezni a Grundot vírus marketing gyorsasággal terjedt a Pál utcaiak között. A hajnal első sugarai mindenkit a tüzépen találtak. Boka teljes hírzárlatot rendelt el, vagyis minden kütyüt ki kellett iktatni, nehogy a helyzetjelzők elárulják, hány embert tudott mozgósítani. A telefonok és táblagépek nélkül maradt fiatalok úgy méregették egymást, mintha most találkoztak volna először. Szemmel láthatóan zavarta őket, hogy üres a kezük és a fülükből sem lóg ki a headset.  A szerep- és stratégiai-játékokon felnőtt fiúknak nem okozott gondot a terep felmérése, és a bázis szakszerű védelmének megtervezése. A kivitelezéssel viszont annál nehezebben boldogultak. A gombok nyomogatása most nem segített, kétkezi munkára és összefogásra volt szükség. Az árkok kiásása közben nem maradhatott el a sárgolyódobálás, és egymás ugratása sem, hamarosan az egész Grund a gyerekek nevetésétől és bolondozásától volt hangos, és még valamitől: Janó káromkodásától:

- Mi a boldogságos istennyilát csináltatok a depóval? – Véreres szemeit ide-oda kapkodta a bástyáknak kinevezett farakások, csapatmozgást segítő árkok és lőtornyok között. – Mi az ördög ütött belétek? Ez nem egy játszótér!

- De Janó, a vörösingesek mindjárt ideérnek, meg kell védeni a területünket. – róbálta csitítani Boka a biztonsági őrt, akinek halántékán vészjóslóan kidagadtak az erek.

- Micsoda? Még több gyerek jön ide? Legalább gyorsabban összepakoltok! Nem lesz wifi, míg nincs rend a területen.

Mintha csak erre a végszóra vártak volna a vörösingesek, Áts Ferivel az élen bemasíroztak a tüzép főkapuján. Zászlójuk mellett Boka festékes pulóvere lobogott. Janó önmagát meghazudtoló fürgeséggel zárta be mögöttük a kaput, és vicsorogva a megszeppent suhancok elé lendült.

- Most pedig, addig innen senki nem megy sehová, még a tüzép olyan nem lesz, mint ezelőtt az eszemet dúlás előtt volt! – látva a gyerekek zavarodott tekintetét, torkaszakadtából hozzátette: – Csináljátok!

Önérzet ide vagy oda, a gyerekek lassan munkához láttak. Elvégre Janó felnőtt volt, akinek nemcsak hogy ott csüngött az oldalán önvédelmi revolvere, hanem volt egy sokkal félelmetesebb fegyvere is. Nála volt a wifi jelszó! Ezt a tényt pedig senki sem hagyhatta figyelmen kívül. Arról nem is beszélve, hogy a józan Janó sokkal ingerültebb volt és kiszámíthatatlanabbnak tűnt, mint a részeg, így arra jutottak, hogy nem tanácsos ujjat húzni vele. Az árkok betemetése legalább olyan hosszadalmas lett volna, mint a kiásásuk, ha a gyerekek nem kezdenek el összedolgozni. Áts Feri legalább akkora fegyelmet és elkötelezettséget követelt meg az övéitől, mint Boka, a két csapat pedig remekül tudott együttműködni. Kiderült, hogy többen egy háztömbben laknak, hogy a testvéreik egy osztályba járnak, és ugyanazokért az együttesekért és focicsapatokért rajonganak. Hamar a helyükre kerültek a farakások, és a raklapokat is takaros sorokba rendezték. Boka és Áts éppen a konföderációs szerződés alapjait fektette le, amikor ismét kivágódott az őrbódé ajtaja és kilépett vagy inkább kitámolygott rajta Janó.

- Szép, nagyon szép. – mondta, miközben nyitva maradt fél szemével végigfürkészte a területet. – Ezért visszakapcsolom nektek a wifit. – Azzal csoszogva visszaindult kis kuckója felé. Még el sem ért az ajtóig, amikor egy hang, Boka hangja visszafordította.

- Nem kell, inkább az elkobzott labdákat hozd ki. Fociznánk egy kicsit együtt! Az írás hossza kb. 9 ezer karakter

Felhajtóerő

Kedves Sipi!

Az ösztönzés kölcsönös volt, a „kétheti Grund-hullámnyi távolság” egy olyan fogalom, melyet egy bizonyos teljesítmény hívott életre. Ha ez nincs, akkor valószínűleg kényelmesen kihúzom az elektronikus formában elérhető emberek bevonásával, talán valamivel több mint kétszáz szavazat is elég lett volna az első helyhez. Nem kellett volna törnöm a fejem, és jobb ötlet nem lévén, visszanyúlnom a fáradságos szórólapozás módszeréhez, az embereket hetekig egyenként személyesen megszólítanom...
Nincs annak jelentősége, hogy melyik mű lett az első és melyik a második.
Egymásra hatva összeségében többszáz szavazattal többet szedtünk össze, ezzel nemcsak a saját hanem a pályázótársak írásainak is olvasottsági lehetőséget kínálva, hiszen olyanok látogattak az oldalra, akik amúgy azt sem tudták, hogy a nagy világháló piciny szegletében ez létezik, egyébként soha nem is találtak volna rá.
Ez a lényeg.

Díjat csak az első kapott, de semmi nem gátol meg abban, hogy ezt megosszam veled. Így elsőre amolyan utószóként az előszavának egy részletét:
„A kérdéses atlantiszi kontinens nem csupán írói fantázia szüleménye, mint Tolkien Középföldje, Lovecraft Necronomiconja, Arthur Avalonja, Eldorádó, a Grál vagy a Don Quijotéban szereplő Barataria szigete...”

:-D

Amennyiben érdekel az Ankor, Atlantisz utolsó hercege című kötet, ha szívesen elolvasnád, csak szólj, örömmel kölcsönadom, vagy akár átengedem neked.
(Nem azért kaptam ezt a könyvet, hogy örök időkig ragaszkodjak hozzá, feltegyem a polcra és birtokoljam, hanem hogy megkeressem, hol lenne a legjobb helye, kinél teljesedne ki. Persze az volna a legjobb, ha az egész mindenségre rálátnék, de hát kis ember vagyok én, így megelégszem azzal, ha olyat találok, aki olvasná, vagy tud olyanról, aki olvasná és továbbadja neki.)

Géza

Köszönet

Kedves Kuksi!

Köszönöm a gratulációt, de az elismerés neked jár, hiszen több, mint 400 szavazatot szikerült összegyűjtened. Minden elismerésem a Tied, hiszen a saját példámon láttam, hogy milyen nehéz buzdítani még az ismerősöket is, hogy olvassanak, szavazzanak. Ennek a versengésnek hála, nagyon sok helyen megosztottam az oldalt és sokan megismerhették az írásomat (remélem a többiekét is). Ha nem ösztönöz a folyamatos "like-hiány" talán nem lettem volna ilyen aktív. :) Köszönöm! 

Gratuláció

Kedves Sipi!

Én úgy érzékeltem, hogy a közönségszavazáson nagyon jól játszottál, a látszólag fölényes győzelem csalóka, A Grundot nagyon sokáig képtelenség volt leszakítani. Komoly munkára késztettél, egy jó írással voltál méltó ellenfél.
A korábbi éveket illetően, a 2010-es közönségdíjat kivéve, nem rendelkezem számadatokkal, de azt feltételezem, hogy 325 szavazattal a legtöbbször, vagy talán mindig, vígan nyerni lehetett volna.
Köszönöm a játékot, és gratulálok a közönségszavazáson kitűnő eredményt felmutatva elért ezüstérmes helyezéshez
!
Kuksi

a modern Pál utcai fiúk

Remek történet a klasszikus nyomán. Tetszett, hogy a két banda közösen fedezi fel a régi értékeket (csapatmunka, foci), és hogy a modern kütyük és játékok nem kifejezetten rossz színben tűnnek fel, hanem az előnyeik is elhangzanak (stratégiai játékban tanultak alkalmazása, gyors mozgósítás facebook használatával). Gördülékeny, jó volt olvasni. Gratulálok!  

Hűha

Nagyon tetszett az írás.

Egyre és egyre kíváncsibb lettem, ahogy haladtam a történetben, hogy hogyan fog majd a drága szerző kimászni ebből az egészből Kacsintás.

És sikerült.

Gratulálok.

Szép az ív, ütősek a frissítések, és erősek az azonosságok. Egészében véve áthatja a szöveget az alázat és a tudás.

Köszönöm az élményt.