1.
Egy hűvös tavaszi este volt. A szél lágyan játszott a fák lombjával. A hold óriási udvarával ragyogott az égen. Homályos volt, de mégis csillogott, mint Sarah elméje azon az éjszakán.
Sarah a csillagos eget bámulta és azon rágódott, hogy az emberi tisztesség, becsület és lelkiismeret miért nem lehet olyan fényesen ragyogó, tiszta, mint a csillagok. Miért kell a másiknak hazudni, miért kell becsapni, cserbenhagyni?
Mert hát Sarah pontosan ezt tapasztalta az elmúlt hetekben. Teljesen romokban hevert! Tudta, hogy becsapják és elárulják, érezte. De mit tehetett volna? Nem volt az a fajta, aki igenis vakon és erőszakosan belemegy a játékba és harcol foggal, körömmel azért, amit akart. Sarah olyan személy volt, aki hagyta a dolgokat, hadd történjenek maguktól. Mindig azt mondta, lesz, ami lesz.
Ellentétben barátnőjével Maryvel, aki akármilyen módszerrel is, de eléri, amit akar.
Lisbeth volt a harmadik teljesen más személyiség. Ő mindig megkapta, amit vagy akit akart, mindig elérte céljait, kivéve a tanulmányait illetően. Azon az estén fél tizenkettőkor SMS-t írt Tonynak, hogy menjen fel MSN-re, mert csevegni akar vele.
Ez a három lány lesz történetünk főszereplője. A három legjobb barátnő, akik pletykálnak, buliznak, és mindig jól érzik magukat együtt.
Akiért a küzdelem folyik, az egy fiú. David egy kedves, humoros, jókedélyű, okos, helyes srác. Sarah már az első percben beleszeretett. Imádta a vicceit, azt, hogy mindenkivel kedves, viszonozza az érzéseit, isteni sportoló, nagyon jó zenész, egész tűrhetően tanul, és még a szüleit is kedvelte. Rajongott a széles kényelmes válláért, a nagy aranybarna őzikeszemeiért, apró szeplőiért, amik olyan keszekuszán feküdtek arcára, rajongott a mosolyáért, a hajáért. Sarah nagy örömére kiderült, hogy a fiú sem közömbös iránta. Megbeszéltek mindent, és úgy döntöttek, még nem járnak. De egyik este a városban sétálgattak. S elcsattant az első csók. Sarah összes ujjbegye bizsergett, az érzés átjárta minden porcikáját. Úgy érezte, minden megszűnik, nem érdekelte abban a percben semmi és senki. Nem tudta, hogy jutott el oda, nem tudta, mit fog a csók után tenni, csupán csak annyit tudott, hogy nagyon élvezte, imádta ezt az egészet. Valószínűleg ez a csók Davidnek is maradandó élmény lehetett, mert másnap megkérdezte:
„Leszel a barátnőm?" Sarah azonnal válaszolt. „IGEN! J".
Belül nagyon meglepődött, talán egy kicsit meg is döbbent. Több érzelem keringett benne: nagyon örült, boldog volt, de félt is. Félt attól, hogy mi lesz, ha összevesznek, hiszen mindig is jó barátok voltak, mi lesz, ha egy fiún kapnak össze? Mi lesz a többi barátjával, ha összevesznének? Lenne, aki az ő pártját fogja? Vagy mindenki a Davidét? De még, mint hab a tortán átfutott az agyán: nem tervezte, hogy elmondja a szüleinek, nem akart még velük ilyenekről beszélgetni. Főleg nem az apjával. De hát már igent mondott, és ennek nagyon örült, tényleg teljesen boldog volt, minden ment, mint a karikacsapás. Jól elvoltak, szerették egymást. Mindenki örült nekik, legalább is azt hitte...
2.
Sarah a hegyekbe utazott a családjával egy hétre, és a suliban minden felborult. Lisbeth és Mary állandóan Daviddel volt. Veszekedtek, ki üljön mellé, ki melyik oldalán álljon, ki hogy mosolyogjon rá. Mindenért, ami Daviddel kapcsolatos volt, versengtek. De David lehet, hogy naiv volt, mert ezt nem vette észre, vagy csak élvezte, de az is lehet, hogy nagyképű volt, és ezt az egészet természetesnek találta, vagy talán úgy gondolta, hogy két gyönyörű lány igenis versengjen érte. Pontosan nem tudhatjuk, mire gondolt, vagy mit érzett. De enyhe jelét se mutatta annak, hogy zavarná, hogy Lisbeth puszilgatja, Mary pedig ölelgeti. Pedig volt egy barátnője, akinek hiányzott, nagyon. A lányok részéről ez már kegyetlenség volt!
Hiszen Sarah távol járt, nem tudott mit tenni, azt sem tudta, mi folyik a háta mögött. Pont a két legjobb barátnője tesz vele ilyet! Ez Lisbeth és Mary részéről gyávaság volt, mert amíg Sarah el nem ment, nem vetemedtek ilyenekre. Teljesen máshogy viselkedtek Daviddel. Ez már felháborító! Barátnő az ilyen? Mosolyog, imádja a másikat, de ha nincs a közelben, kiveti a hálóját a barátjára.
3.
Ha az előbb felsoroltak nem lettek volna éppen eléggé kegyetlen és kevély tettek, a pénteki testnevelésórán, amit Mary rendezett, az maga volt a csúcs... Eljátszotta, mennyire bénán focizik, és hogy David tanítsa meg. Közben ő volt az egyik legjobb a lányok közül. Ez már több, mint sértő, Mary nem volt ilyen arrogáns! Ő egy kedves mosolygós laza csaj volt. Nem durva és sértő.
Hihetetlen, mire képes a szerelem. Teljesen átformálja az embert. Ráadásul péntek este kiderült, Marynek már nem tetszik jelenlegi hercege, akiért annyit harcolt. Neki nem kell más, csak a kedves, okos, mosolygós és helyes David. Mostani hercege, Steve már úgysem kedveli annyira, mint az elején, tehát hétfő reggel igenis otthagyja. Megbeszélik a dolgokat, és onnantól kezdve szabadok, nem függnek egymástól. Mary most már tényleg azt puszilgat, akit akar, és akkor, amikor akarja. Ezt Daviddel is közölte. (Legalább tudjuk, hogy őszintesége megmaradt.) Elmondott neki mindent, hogy otthagyja Steve-t, mert hogy már belé szerelmes, és kész. Ezt bejelentették Sarahnak is.
- Na, Sarah, ülj le, dőlj hátra és hallgass meg minket! - David ezekkel a biztató szavakkal kezdte mondanivalójukat. - Ketten fogjuk előadni, úgyhogy nagyon figyelj!
- Kezded, vagy kezdjem? - Mary még ezen vacakolt pedig szegény Sarah már iszonyúan szenvedett. Nem tudta elképzelni, miről akarnak beszélni vele, de próbálta leplezni izgalmát.:
- Óh, de kíváncsi vagyok!- mondogatta, hogy megnyugodjon.
- Sarah, légy szíves, ne haragudj rám!- ezzel a mondattal Mary csak tovább fokozta a feszültséget Sarahban, már alig bírta. De türelmességének köszönhetően még tudta magát tartani.
- Nekem már nem tetszik Steve, hanem David!- bökte ki egyszuszra Mary.- Jó, David, most te jössz!
- Hát ő... izé tanácsot kérek tőled! Mert hát ugye járunk és szeretlek is, de Mary is jól néz ki és kedves is. Azt szeretném megkérdezni: Te mit tennél a helyemben?
- Hát én akkor is annál maradnék, akit először választottam, mert megvolt rá az okom, hogy mellette döntöttem- válaszolta Sarah, de azért még hozzátette - Ez teljesen személy függő, én így gondolom, és kész.
Ezen Sarah még nem teljesen borult ki. Bírta még, de már csak egy csepp kellett ahhoz, hogy beteljen a pohár, és ezt az egy cseppet Lisbeth pöckölte bele a pohárba.
Ezalatt még Lisbethnek voltak olyan kelletlen mondatai, mint pl.: Ez a hét volt az egyik legjobb. Mary elég feltűnően viselkedtél... ' Sarah ezeken teljesen megbotránkozott. Hiszen nem volt benne túl sok önbizalom. Pontosabban szemernyi önbizalom sem szorult belé. Sarah nagyon szerény ember volt. Nem szerette sem az arcát, sem a testét. Ha valaki dicsérte eszét vagy tehetségét, csak elpirult és annyit mondott: Hát izé, kösz...
Ez a szerény lány annyit vont le ezekből a szavakból, hogy felesleges ebbe az osztályba. Hiányzott egy hétig, és mindenki milyen jól érezte magát! Teljesen kiborult, nem volt kedve semmihez, ki akarta vetetni magát a suliból. Úgy volt vele, minek ő ide? Mary meg Lisbeth kárpótolná Davidet, lehet, hogy észre se vennék, hogyha nem jönne egyik napról a másikra. Lehet, hogy fel sem tűnne senkinek, hogy jelentésnél az osztálylétszám harmincöt helyett harmincnégyre csökkent.
Sarah szíve nem tudom, miből volt. Biztosan valami lágyabb és finomabb anyagból, mint a vaj, mert nem haragudott egyik barátnőjére sem. Úgy volt vele, nem az ő hibájuk, úgy gondolta, ilyen a szerelem. Mert hát még pluszba kiderült, hogy Lisbethnek is tetszik David, és hát Lisbethet hatalmas önbizalommal és egóval áldotta meg az úr. Tehát azt mondogatta, hogy Sarah és David kapcsolatának akkor lesz vége, amikor azt ő akarja. Igen is simán le tudja csapni Davidet Sarah kezéről. Még erőlködnie sem kell. Ez sem volt tisztességes, sőt ez még rosszabb volt, mint a Maryé, de hát Lisbeth stílusa ilyen volt. Lisbeth egy rövid beszélgetést folytatott erről egyik barátnőjével, Lydiaval.
- Szegény Sarah- mondta Lydia arra, hogy Lisbeth kijelentette David, tetszik neki.
- Én nem sajnálom... - mondta Lisbeth - van egy jó pasija, csak azért sajnálom, hogy csúnya az orra - (mert Lisbeth új játéka az volt, hogy elterjesztette, szerinte milyen csúnya Sarah orra.) Persze ezen a főhősnőnk csak elmosolyodott.
- De Lisbeth, te is tudod, hogy simán el tudod lopni tőle Davidet!
- Tudom, de még várok vele... hadd járjanak még egy hétig! - és Lisbeth gúnyosan felnevetett harsány nevetésével. Hallatszott a hangjában a gőg és a féltékenység.
- Lisbeth, most ez komoly?- Lydia nagyon megijedt, nagyon szerette Saraht, ő volt a legjobb barátja és tudta, hogy Lisbeth képes bármire.
- Nem... dehogy... - ez a válasz nem volt túl meggyőző.
4.
Minden apró részlet arra mutatott, hogy Davidnek már nem tetszik Sarah. Legalábbis Sarah ezt hitte. Úgy döntött, nem fogja elmondani senkinek érzéseit, ez az ő titka marad. Megvárja, mi lesz a vége. De az agya már tudta, tudta mi lesz, de a szíve ezt nem akarta. Nem akarta elhinni, amit az agya diktált, ő még mindig szerette Davidet, nagyon szerette. Tudta, hogy akárhogy is dönt a fiú ő még utána is szeretni fogja. Tisztában volt vele, hogy ha David azt mondaná, hogy változzon meg valamiben, akkor igenis megváltozna csakis az ő kedvéért.
Volt benne valami. Valami játékos kíváncsiság. Kíváncsi volt, az osztályban ki kinek a pártjára állna, ha összevesznének.
5.
Teltek múltak a napok, és egyre több apró jel mutatott arra, hogy David már csak játszik Sarahval.
Elfelejtett köszönni neki. Vagy csak nem figyelt arra, amit mondott. Nem foglalkozott vele, észre se vette. Ezt a másik két lány nem érzékelte, vagy egyszerűen élvezték a megváltozott helyzetet. Sarah egyre többet sírt, napról napra rosszabbul lett. Míg el nem érkezett az a bizonyos nap...
6.
A suliban voltak. Természetismeret óra következett volna, de David lehívta Saraht az első emelet utolsó radiátora mellé. Sara már rögtön kapizsgálta, miről lesz szó.
- Sarah már beszélni akartam veled egy ideje!
- Igen, miért, miről? -Sarah jól játszotta a tudatlant.
- Hát izé, azt hiszem kettőnkről - David még nem tudta pontosan, mit akar, ellentétben Sarahval. Ő pontosan tudta, mi fog következni.
- Na mondd már! - nyaggatta Sarah mosollyal a száján. De csak az arca mosolygott, belül elkezdett leomlani a vár, amit már vagy két éve építgetett apránként. Két éve járt az új iskolába, azóta ezen dolgozott.
- Hát, először ígérd meg, hogy nem fogsz rám haragudni!
Hát igen, David elég naiv volt, mert elhitte, hogy Sarah nem fog rá haragudni. Igenis fog! Mert hazudott és becsapta!
- Előre nem tudom megígérni - ez Sarah részéről elég diplomatikus válasz volt.
- Nagyon megnehezíted a dolgom - mondta David, de aztán belekezdett.
- Szakítanunk KELL!- ezt Sarah már tudta, de az a hangsúly, amit a fiú a kell szóra fektetett, nagyon összerándította a szívét.
- Miért?- kérdezte enyhe kétségbeeséssel a hangjában.
- Én ezt már nem bírom, nem szeretlek és kész!- ez David részéről elég egyszerű indok volt.
- De akkor minek kellett megkérdezned, hogy járunk-e? - ez a kérdés már régóta foglalkoztatta a lányt.
- Hát az rég volt!!!- elég gyenge kifogás...
- Három hete, az neked régen volt??? Na jó, hagyjál, ebből ennyi elég volt, remélem, nem kell többet szóba állnom veled!
- DE hát Sarah, a barátságunk!
- Arra hamarabb kellett volna gondolni - ezzel a mondattal pontot tett a beszélgetés végére. Otthagyta Davidet és elment.
Sarah csak mutatta keménységét. Belül teljesen összetört, érezte, hogy nincs már sok ideje, és a könnyek patakzanak majd az arcán. Így hát rohant a tanáriba, és szólt az osztályfőnöknek, hogy rosszul van és hazamegy. Csapot, papot otthagyott és addig futott, míg az iskola kikerült látószögéből, aztán lelassított, majd leült egy elhagyatott fa tövében s zokogni kezdett. A szél ugyanolyan simogatón fújt, mint azon az estén, mikor elkezdődött ez az egész. Valahogy ironikusnak érezte a helyzetet, de még nem tudta, hogy ez egy jel.
Persze számított rá, hogy David otthagyja majd előbb-utóbb, de erre nem lehetett lelkileg felkészülni. Teljesen összetört. Azt kívánta, hogy nyíljon meg alatta a föld, és tűnjön el, tűnjön el örökre. Az a vár, az a kőfal, amit olyan gondosan építgetett, teljesen leomlott, semmi nem maradt belőle, semmi.
7.
Teltek múltak a napok... hetek... hónapok... márciusból április lett, áprilisból május, de Sarah ugyanolyan rosszul volt. Alig mosolygott, iskolába persze eljárt, de nem tudott koncentrálni. Otthon azért könyörgött, hogy írassák át más iskolába, neki mindegy, csak ide ne kelljen járnia.
De ami még szörnyűbb volt: nem haragudott sem Lisbethre, sem Maryre. Úgy gondolta, minden a David hibája, de rá se haragudott igazából, mert még mindig szerette.
De egyik éjjel megálmodta a megoldást. Mindent átlátott, észrevette a sors iróniáját: nem volt véletlen, hogy ugyanolyan idő volt. Rájött, hogy jobban járt így, hogy szakítottak. Mert hát időközben David összejött Lisbethtel. és egy hétig jártak is, aztán Lisbeth szakított vele, és David próbálkozott Marynél is, de Mary kijelentette, nem lesz senkinél sem második. Szóval azon az éjszakán Sarah rájött, hogy milyen jól járt. Igenis szerencse, hogy szakítottak, hiszen ki tudja, meddig jártak volna még, David meddig hitegette volna még. De minden bizonnyal nem ő volt neki az igazi, megértette,hogy ez még csak az első szerelem volt. Hiszen 16 évesen még senki sem az élete párját keresi.
Így hát, mikor felriadt, Sarah új célokat tűzött ki maga elé. Megfogadta, hogy újra a régi lesz, feljavítja a jegyeit, megbocsát Davidnek, és újra barátok lesznek. Így hát Sarah új céljaival ezen a napon ' új ' életet kezdett.
8.
Másnap Sarah már a kedvenc ruháját öltötte magára, azt, amiben mindenki szerint nagyon jól nézett ki. Mosolyogva indult el az iskolába. Szülei el sem hitték, hogy ő az. Az elmúlt hónapokban nagyon rosszul nézett ki, féltették. De most! Újra csinos, fiatalos, vidám fiatal lánynak látszott. Szülei rá is kérdeztek csodálkozva, mi lett vele:
- Jó reggelt, apa, anya - e mondat kíséretében egy-egy puszit nyomott szülei arcára.
- Szia, Sarah - szülei arcára kiült a csodálkozás - ,hogy érzed magad?- kérdezték.
- Óh, nagyszerűen, fantasztikusan, brilliánsan- válaszolta egy széles mosoly kíséretében - de most sietek, nem akarok elkésni!
S ezzel kifutott az ajtón, szülei megrökönyödve néztek utána.
Az iskolában ennél még nagyobb volt a csodálkozás, amint belépett a terembe. Újra egy széles mosoly kíséretében köszönt. Mindenki őt nézte a pad szélén ülő stréberektől kezdve a sarokban sutyorgó cicababákig. Mindenki azt hitte, hogy ez csak valami álom: Sarah újra önmaga volt! Már mindenkinek nagyon hiányzott, hiszen őt mindenki szerette.
Egész álló nap Saraht bámulták, mindenki őt nézte.
Hazafelé úton elhatározta, hogy beszél a szüleivel:
- Anyu, apu, beszélni szeretnék veletek - kezdett hozzá remegő hanggal.
- Jól vagy, kicsim? - kérdezte azonnal édesanyja.
- Persze, persze csak... bocsánatot szeretnék kérni, azért, ahogy az elmúlt három hónapban viselkedtem. Nagyon sajnálom, nem tudom, mi ütött belém, azt hiszem, valami kamaszkorból kilépő izé... szindróma vagy mi. Megígérem, kijavítom az összes jegyem, meg minden!- hadarta mindezt egy levegőre.
- Jaj, semmi baj, örülünk, hogy újra a régi vagy!
Anyukáját már a sírás fojtogatta, így hát magához ölelte ő is és apukája is, szegény Sarah már alig kapott levegőt, de nagyon tetszett neki ez az ölelés.
- Most már megyek tanulni- bontakozott ki a családi szorításból.
A tanulás ugyanolyan könnyen ment neki, mint régen. Persze ehhez bíznia kellett magában. Minél többet tanult, annál jobban azt érezte, hogy egy-két hét, és teljesen fel tud zárkózni, persze ehhez nagy önbizalomra és kitartásra volt szüksége. Úgy érezte, hogy ez ki tud alakulni benne, és ki is fog. Viszont Lisbethtel, Maryvel és a többi barátnőjével kapcsolatban már nem volt olyan biztos a dolgában...
9.
Péntek van, így hát Sarah elhatározta, hogy ma este meghívja a barátait egy éjszakai bowlingra. Persze mindenki igent mondott. Nyolc órakor egy étteremben találkoztak, pizzát rendeltek, és amikor mindenki befejezte, Sarah összeszedte minden bátorságát, felállt és belevágott a mondandójába.
- Szeretnék bocsánatot kérni, mindenkitől - kezdte el elég félénken-, sajnálom, hogy egy ilyen dolog miatt ennyire összerogytam. Tudom nagyon jól, hogy cserbenhagytam mindenkit, pedig nem is a ti hibátok volt! Hiszen mindenki változik, változnak az emberek gondolatai, változik az ember felfogása. Most már rájöttem, hogy ebben a helyzetben én is ugyanezt tettem volna, mint ti, Mary és Lisbeth. Nagyon, nagyon sajnálom!
- Jaj, Sarah semmi baj! Nekünk is bocsánatot kell kérnünk, igaz Lisbeth?- és felálltak mind a ketten.
- Igen, nagyon sajnáljuk. Egy barátnőnek nem kellett volna így viselkednie.
- Sajnálom...- mondta Mary is megbánó hangon.
Ezzel a három barátnő egymás nyakába borult és potyogtak a könnyeik, majd mindenki végigölelgetett mindenkit. Csak David ült elcsodálkozó arccal a sarokban és nézte a többiek örömét.
10.
Sarah már második napja gyűjti az erejét, hogy David elé tudjon állni, hogy megbeszélje vele ezt az egészet. Azon gondolkodott, hogy mit mondjon, hogy jó legyen, és hol beszéljen vele és mikor?
11.
Harmadik szünet volt, és Sarah lehívta Davidet az első emeletre ahhoz a radiátorhoz, ahol legutóbb beszéltek. Sarahban minden megfogalmazódott a hétvégén, érezte, hogy menni fog neki. Ezzel ellentétben David el se tudta képzelni, mit akarhat tőle még Sarah.
- David, nagyon sajnálom! - hát igen, Sarah nem köntörfalazott, rögtön a közepébe vágott .- Sajnálom, ahogy viselkedtem, amit mondtam, mindent sajnálok. De David sem volt az a típus, aki sokáig tépelődött volna, szorosan magához húzta Sarat, és a fülébe suttogta :
- Én is Sarah, én is.
Persze lehet, valaki azt várta, hogy újból összejönnek, vagy hogy sosem szólnak egymáshoz. De Sarah rájött, tévedett, rosszul hitte, hogy még szerelmes belé. Már nem! Már nem érezte azt a bizsergést az ölelésében, már nem tudott ugyanúgy a szemébe nézni, teljesen megváltoztak az érzései iránta. Szerette, mint barátot, és már úgy is gondolt rá.
Így hát ez lett kis főhősnőnk kalandjának a vége. Elárulom nektek, hogy év végére az összes jegyét feljavította, és a barátaival ugyanolyan jóban maradt. Daviddel nem jött össze újra, viszont akadtak más udvarlói is... Sarah a normális kerékvágásból mellékvágányra tévedt, majd összeszedte magát, és életében és környezetében még nagyobb harmóniát teremtett. Megvívta harcát saját lelkével, majd a barátaival folytatott háborúból is győztesként került ki.
Akármennyire elképesztő is, de Sarah az elmúlt három hónapból semmit sem bánt meg, nem kívánta meg nem történtté tenni a dolgokat. Tudta, hogy ez a kellemetlen incidens kellett az életébe, mert ha ez nem lett volna, akkor nem lett volna belőle az, aki most. Ennek köszönhetően megtanult küzdeni, és olyan dolgokra jött rá, amelyekre még szüksége lehet az életben. Saját hibáinkból tanulva magasabbra törhetünk.