Gyerek korában körül volt véve sok állatkával, melyekkel minden nap játszadozott a királyi palota udvarában, és mindegyikre barátként tekintett. De azok éveken keresztül egyesével mind elhunytak, és minden egyes állatka halála kifejthetetlen fájdalmat okozott számára.
Évekkel később, mikor már gyerek kora emlék volt, de férfinak nem mondhatta magát, betegségben elvesztette anyját. Bár az évek nem először vettek el tőle valakit, akit szeretett, édesanyja távozása annyira megviselte, hogy többé már nem kívánt élni. Mégis rádöbbent, hogy még vannak olyanok, akik szeretik, és ha ő meghalna, akkor azzal másoknak is okozná azt a fájdalmat, amin ő épp keresztülment. Ezért elhatározta, hogy ő valahogy megtalálja a módját, hogy soha ne keljen meghalnia, így senkinek se kell majd meggyászolnia őt. Bár naiv volt gondolata, mégse volt lehetetlen, hisz füléhez jutott egy legenda, mely szerint létezett egy 77 tornyos várkastély legmagasabb tornyának csúcsában egy ezüst pohár, tele vízzel, de nem akármilyen vízzel, hanem "élet vízzel". Aki ebből a vízből iszik, annak meggyógyulnak sebei, elmúlnak betegségei, és hosszú egészséges életet él, és ha valaki meginná az egész poharat, annak örök élete lesz.
Ez pont az volt, amire a királyfi vágyott, és rövidesen útra kelt, hogy megtalálja a legendás vizet. Útja nem néhány napos volt, sőt még pár hetes sem, hanem 7 hosszú hónap idejébe telt, mire rá talált a várkastélyra. A kastély előtt feküdt egy fiatal lány. Ahogy meglátta, hozzá rohant, majd segített neki magához térni. A lány meghálálta, és elárulta, hogy ő is szintén az élet vizét kereste, mert félt a haláltól és attól, hogy mi következik utána. Mivel céljuk közös volt, de csak egyiküknek juthat az örök élet, ezért versenyeztek , hogy ki éri el előbb. A legmagasabb torony, amelyben a víz várt rájuk, nem véletlenül volt a legmagasabb a 77 hét torony közül, hiszen a legmagasabb felhőket is karcolta. Az út fölfele ezért több napba került, és mintha nem lett volna elég a végtelennek tűnő lépcsősor, időnként még rejtélyek is álltak útjukba, melyeknek megfejtése nélkül nem haladhattak. Ezek miatt kényszerültek együtt működni, és bár eleinte nem szívesen tették, a napok elteltével barátság alakult ki köztük, és megegyeztek, hogy valamilyen közös megegyezésre jutnak, majd ha eljutottak a csúcsra.
Ez a nap el is jött, de kevés lépésre a csúcstól a lány lábai nem bírták el teste súlyát, és ismét összeesett. Ekkor a lány elmosolyodott és megadta magát, mivel úgy érezte már nem tud megmozdulni, és így a királyfi szabad utat kapott a vízhez.
Végre kezében tartotta a vizet, de mielőtt ivott volna belőle, eszébe jutott a lány arca, mikor összeesett, és felismerte rajta az anyja tekintetét, mielőtt távozott volna a világból, és ebből következtette, hogy a lány szintén betegségben szenvedett és valószínűleg közel volt a halálához. Ekkor a királyfi rádöbbent, hogy ha még örök életet is élne, és nem okozna senkinek szomorúságot azzal, hogy ő meghal, attól még a körülötte lévők folyamatosan meghalnak, és neki egy örökéleten át kell szenvednie azt , ahogy mindenki, akit ismer meghal. Ezért úgy döntött, hogy neki nem kell az örök élet, és hogy inkább arra használja a vizet, hogy megmentse a lányt.
Gyorsan visszarohant a lányért a vízzel a kezében, de a lány már alig hogy lélegzet, és nem tudta megitatni a vizet a lánnyal, ezért maga ivott egy kortyot a vízből, majd az élet vizétől nedves ajkaival megcsókolta a lányt, aki újra életre kelt. A zavarba ejtett lány, miután magához tért, elmesélte a királyfinak, hogy évek óta halálos betegségben szenvedett, és nem volt semmi gyógyszer rá, ezért egyetlen reménye az élet vize volt. A királyfi ezek után elmesélte a lánynak gondolatait az örök élettel kapcsolatban, de minden felett, szerelmet vallott neki, amit a lány viszonzott, és megegyeztek abban, hogy bár egyikük sem él örökké a másik nélkül, elfelezik a poharat, és minél hosszabb életet élnek együtt. Úgyis tettek, majd együtt visszatértek a királyi palotába, ahol összeházasodtak, és nem örökké tartó, de hosszú és boldog életet éltek, míg el nem jött a közös végső pillanatuk, és bár a királyfi örökké nem élt, királyként örökké megmaradt a nép szívében.