(varázsmese-elemzés)
A halhatatlanságra vágyó királyfi (más címen A halhatatlanság országa) című mese egy olyan fiatalemberről szól, aki a halhatatlanság elnyeréséért harcolt. Útja során a királyfinak számos próbát kell kiállnia. Először felfedezi a természeti erőket, majd fokozatosan uralma alá vonja őket. Ezek a rejtett képességek – ahogy az más mesékben is gyakorta megjelenik hasonló szereplőknél, akiket beavatnak a természet és az ember titkaiba – szimbolikus értelemben kapcsolatba hozható a természetet felépítő elemekkel: föld, víz, levegő, tűz. A királyfi elnyeri a halhatatlanságot, de csak azután, hogy teljesíti az elemek próbáit, és megtanulja uralja az erejüket.
A halhatatlan lélekről szóló tanítások között ez a mese kivételesnek mondható. Szerepelnek benne a tipikus mesemotívumok és fordulatok (a hős világgá megy, álmában találkozik egy bölcs öregemberrel, varázseszközöket szerez, sárkányok ellen küzd... „boldogan él, míg a világ és még két nap” stb.), de a varázsmese szokásos motívumain kívül olyan elemek is megtalálhatók benne, amelyek alapján szinte már mítosznak tekinthetjük. Nyíltan beszél a halhatatlanságról, és megmutatja, milyen út vezet odáig, annak minden nehézségével és veszélyével együtt, vagyis fel is készíti a lelket a megszabadulás útjára. A királyfi talán legnagyobb ereje az a képesség, amely lehetővé teszi számára, hogy végigjárja az utat, és sohase felejtse el végső célját, hogy miért indult erre a hosszú útra.
Platón azt tanította, hogy azok a jó mesék, amelyek híven írják le a világ lényeinek igazi természetét – akár igaz, akár kitalált történetekről van szó –, és ezt a négy alaperény (bölcsesség, bátorság, önmérséklet, igazságosság) következetes megvalósításával érik el. Így a jó mesék a lelket önismerethez és a világ megismeréséhez segítik hozzá, valamint elvezetik az erényekhez és az örök ideákhoz. A szóban forgó történet varázsmese, de ezen kívül platóni értelemben is jó mesének nevezhető, hiszen tisztán látszik benne a négy fő erény.
A mese rövid története
A királyfi szomorú, nem akar meghalni. Elindul, hogy utánajárjon, létezik-e a halhatatlanság országa. Igyekeznek lebeszélni őt a köztudottan lehetetlen vállalkozásról, de ő tántoríthatatlan. Három pár vasbocskort készíttet, és nekivág az útnak. Rövidesen egy égigérő hegyhez ér, elindul fölfele. Félúton álmában megjelenik egy ősz öreg, aki biztatja őt, menjen csak tovább. Reggel emlékszik az álmára, hosszan gondolkodik, majd továbbindul.
A hegytetőn egy óriással találkozik, aki egy átok miatt a hegyet kénytelen elhordani, és amíg hatalmas, templomtetőnyi lapátjával el nem hányja, addig nem halhat meg. Ha a királyfi beállna hozzá, vele együtt élhetne 1000 évig, de neki ez nem elég, továbbmegy. Ajándékba kap az óriástól egy rézpatkót, amellyel olyan gyorsan haladhat, ahogy csak akar. Felköti, és rövidesen egy fekete országba ér. A palota aranyból és gyémántból van, de kívül minden fekete posztóval van bevonva.
A palotában egy királylány hívogatja, maradjon nála, és 2000 évig élhet. Ő ugyanis arra van kárhoztatva, hogy amíg a sok varrótűt el nem koptatja, nem halhat meg. Az átok azért szállt rá, mert azt akarta, hogy még jobban szeresse a kérője, a Kék király, ezért harmatruhát akart készíttetni. Ezen munkálkodva pusztult el az ország minden leánya, és közülük az utolsó szórta rá az átkot. A királyfi nem elégszik meg 2000 évnyi élettel, továbbmegy. Ajándékba kap egy gyűrűt, amely minden kívánságát teljesíti. Ezután addig megy, amíg a vasbocskorát teljesen el nem koptatja.
Rövidesen lát egy levegőben lebegő palotát, odarepülne a rézpatkó segítségével, de valamiféle erős szél mindig visszafújja. Ekkor a gyűrű segítségével aranyhidat kér a földtől a palota kapujáig, és abba kapaszkodva küzdi fel magát a szél ellenében. Ott három sárkány és három oroszlán támad rá. Kívánságára kard terem a kezében, azzal vagdalkozik, hiába vágja azonban le egy fejét a fenevadaknak, új nő a helyébe. A végén teljesen kimerül, a karja megroggyant, s a kardját leeresztette. Ekkor parancsolja vissza a szörnyeket a halhatatlanság úrnője – övé a palota. A királyfi hálás megmentőjének, és vígan él a halhatatlanság országában.
Egy neki rövidnek tetsző idő elteltével – valójában 3000 év telt el addig – hazavágyódik. Útravalóul kap életvizet. (A mese más változataiban felébreszti mindazokat, akikkel visszaútja során találkozik, és őket is halhatatlanná teszi.) Hazatérve egészen más világot talál, megkeresi apja sírját, és éppen fel akarná őt éleszteni, amikor rátalál a Halál. Magával akarná vinni, azonban a királyfi nem hagyja magát, dulakodik vele, és visszamenekül a halhatatlanság palotájába. A lábát még éppen elkapja a Halál, és húzná vissza, a halhatatlanság királynője pedig közben húzza befelé. Végül megegyeznek abban, hogy a királynő feldobja a fiút a csillagokig, és ha a palotán belül esik, az övé lesz, ha kívül, akkor a halálé. A királyfi a palotán belülre érkezett vissza, a Halál pedig örökre elkotródott onnan.
A királyfi útja a halhatatlanságig
A mese elején a királyfi nagyon szomorú, mert megtudja, hogy meg fog halni. Ezzel a nyilvánvaló igazsággal az emberek többsége nem törődik, neki azonban lehetetlen ugyanúgy folytatnia az életét, ahogy eddig tette, ezért elhatározza, hogy megkeresi a halál elleni orvosságot, vagyis elkezdődik az útja a halhatatlan lélek és a halhatatlanság megtalálására. Egészen nagy a hasonlóság a mese és az Apuleius Aranyszamár c. művében megjelenő Amor és Psyche mítosza között. Pszükhé, az emberi lélek szimbóluma, és a királyfi az övéhez hasonló utat jár be.
A vasbocskor próbája – a föld
A királyfinak egyedül kell elindulnia, senki sem biztatja, apja és a barátai is le akarják róla beszélni. Minden józan megfontolással dacolnia kell, hiszen olyasmire vállalkozik, ami új és veszélyes. „Már mindegy, én addig megyek, míg meg nem tudom: van-e, nincs-e (halhatatlanság). Ha nincs: nincs! Isten neki, hadd halok meg én is.”
A királyfi sír, amikor a maradását kérő apjától búcsúzik, fáj neki is az elválás, de se a fájdalom, se a félelem nem tudja visszatartani. Útnak indul, minden fáradtságot legyőzve végigjárja, és sohasem felejti el a végső célját. A vasbocskor a királyfi kitartásának a szimbóluma, és a sötét anyagé, amely a legsúlyosabb ugyan, de ugyanakkor a legszilárdabb is egyben.
Amikor elindul az Égig érő hegy megmászására, a királyfi felhúzza a nehéz vasbocskort, ami annyira esztelen dolog, mintha azt várnánk, hogy a súlyos test repülni tudjon. A királyfi felszenvedi magát a hegyre a nehéz vasbocskorban, magányosan kell megtennie az első lépéseket, és egyedül saját erőire támaszkodhat.
Az öreg bölcs, akivel a királyfi álmában találkozik miután számos próbát kiállt, épp az a pillanat, amikor elkezd kételkedni az elhatározásában, olyan részlet, amely jelentéktelennek tűnhet, de fontos jelentése van. Az öregember váratlanul jelenik meg, elmondja a tanácsát, és azonnal eltűnik. Rejtélyes szereplő a varázsmesékben, aki akkor támogatja a hősöket, amikor leginkább szükségük rá. Akkor jelennek meg, amikor a hősnek a legnagyobb szüksége van valamilyen különleges képességre, vagy erőre, hogy folytathassa az útját. Ebben a mesében a királyfinak csak megerősítésre van szüksége.
A varázslatos jótevő megjelenése általában azt jelzi, hogy új ciklus kezdődik, vagy épp fontos fordulóponthoz érkezett a hős.
A rézpatkó próbája – a víz
A víz próbája az energiák kezelésének és a növekedésnek a próbája. A hatalmas erejű óriás, akivel a hős találkozik, olyan nagy, mint a hegy, amelyet elbontani készül. De nagyok az eszközei is, amelyekkel rendkívül hatékonyan tud dolgozni. Szimbolikusan az óriás minden múltbéli erőfeszítést és a korábban megtanultakat képviseli, amelyre a királyfinak szüksége van, hogy teljesítse ezt a próbát, vagyis nem tudja a víz próbáját egycsapásra teljesíteni, csak hosszú időn át tartó munkálkodással.
Az óriás arra van kárhoztatva, hogy 1000 éven át éljen és dolgozzon, pontosan addig, amíg el nem hordja az előtte álló hegyet. Azzal, hogy a királyfi lemond erről a jutalomról, és tovább megy, elnyeri a varázslatos rézpatkót. Fontos részlet, hogy a királyfi nem választ két lehetőség, vagyis az 1000 év és a varázslatos rézpatkó között, hanem lemond az 1000 évről a jutalom reménye nélkül.
Az elnyert varázseszköznek jó hasznát veszi a hős, de egy ilyen lehetőség magában rejti a kényelem próbáját is. A királyfi azonban nem esik bele a csapdába, és a varázseszközöket csak akkor használja, amikor arra jó oka van, és éppen annyit kér tőlük, amennyi feltétlenül szükséges. A rézpatkóval már egy lépést sem kellene tennie, mégis csak akkor használja, amikor már nincs más lehetőség. Előbb teljesen elkoptatja a három pár vasbocskorát. Később, amikor megszerzi a minden kívánságot teljesítő gyűrűt, megtehetné, hogy hipp-hopp ott legyen a végcéljánál, de csak annyit kér, hogy legyen miben megkapaszkodnia, és legyen egy kardja, amellyel harcolhat.
A hős szabadon választja meg az útját, és választhatná a könnyű megoldásokat, de ettől kezdve már nem lenne hős, és csak idő kérdése lenne, hogy mikor bukik el. A népmesék gyakori figurája az álhős, aki ugyanúgy végigmegy azon az úton, amelyen a hős is, csakhogy elkerüli a próbákat, sajnálja magát, vagy éppen magának tartja meg a megszerzett javakat, amelyekről mások javára lemondhatott volna. (Például a Holle anyóban a lusta lány, vagy másutt a gonosz testvérről vagy gonosz mostoháról szóló történetek.) Sokszor csak az út legvégén derül ki, hogy az álhős hibázott, ahol jutalom helyett büntetés vár rá.
A gyűrű próbája – a levegő
A királylány a vágyak, az érzelmek feletti uralom, az önzetlen szeretet próbáját testesíti meg. Nem lehet mások kárára miközben saját boldogulását keresi. Aki a saját boldogságát keresi, de közben másoknak árt, az sohasem érheti el a célját. A királylány is el van átkozva, akárcsak az óriás. Neki 2000 év jutott, sokkal több idő arra, hogy megtanulja a leckét. Miután a királyfi az ő ajánlatát is visszautasítja, ajándékba kap tőle egy gyűrűt.
Ez a hatalom gyűrűje, amely szinte mindent lehetővé tesz, azaz a királyfi végtelen lehetőségek birtokába jut. Egyetlen dologra nem képes: nem teheti halhatatlanná önmagát. Olyan eszközt kapott, amellyel a kénye-kedve szerint át tudná alakítani a rajta kívül álló dolgokat, hogy elérje a célját. Itt is ellenáll a kísértésnek, és nem hágja át a határokat: nem kér többet, mint ami feltétlen szükséges és amit valóban megérdemel. A halhatatlanság kapujában például kívánhatná, hogy pusztuljanak el a rátámadó sárkányok, de csak egy kardot kér, amellyel becsületesen megküzdhet ellenük.
Átmegy a próbán, még az ellenségeit sem sérti fölöslegesen, megmutatja, hogy a szeretete már nem önző, mint a királylányé, aki csak önmagára gondolt. Ő már képes életet adni a szeretetével. Ezzel érdemli ki a negyedik, és egyben utolsó próbáját.
Az életvíz próbája – a tűz
Miután kiállta a három próbát, a királyfi eljutott a halhatatlanság országába. Első szava a háláról szól, köszönetet mond a királynőnek. Addigi szomorúságát vigasság váltja föl. Jókedve azonban csak 3000 évig tarthat – ez még mindig nem a végcél –, majd felébred benne a felelősségérzet az utána jövők iránt. A korábbi küzdelmek jutalmaként életvízzel a tarsolyában indul vissza a halandók közé.
A visszaút nem kevésbé veszélyes, mint az odaút volt, mivel a halhatatlanság országából a halál birodalmába visszatérve ugyanazok a törvények vonatkoznak rá is, mint a többi halandó lélekre. Az egyetlen különbség az, hogy ő a saját akaratából tér vissza, és azzal a küldetéssel, hogy segítsen a többieken. A helyzete hasonlít ahhoz az emberhez, aki Platón barlangmítoszában elhagyja a barlang sötétjét, a nap fényére érkezik, majd újra visszatér, hogy megossza tudását a többiekkel.
A királyfi a legnagyobb igyekezete ellenére sem tudja feléleszteni az apját, míg a többi változatban az szerepel, hogy életre kelti őt is és másokat is, akikkel találkozik az úton. Ez a siker vagy a bukás azonban másodlagos kérdés. Az igazán fontos mozzanat az, hogy a királyfi újra minden tőle telhetőt megtesz, nem kímélve önmagát.
Pszükhé mítoszában ez a negyedik próba, amikor Perszephonéval találkozik, az alvilág királynőjével, aki egy dobozból álomport szór. Ez pontosan az a por, amely lehetővé teszi a végső megszabadulást a mulandó világtól, és a találkozást Amorral, isteni társával, hogy aztán együtt térjenek vissza az égi csillagokhoz, igazi otthonukba.
Platóni erények a varázsmesékben
Az önmérsékletet kétféle módon gyakorolhatja a hős. Egyrészt a varázsmesékben intuitívan felismeri az adományozót, és tanácsait kétkedés nélkül megfogadja. A vágyakkal kapcsolatos próbákat pedig rendre kiállja: nem ehet-ihat, meg kell osztania ételét másokkal, a házasság előtt különböző feladatokat kell teljesítenie...
Bölcsességet akkor mutat fel egy mese, ha a pozitív erőket jónak láttatja: ilyen szereplő az Ég kovácsa a Mezőszárnyasi (másutt: Szépmezőszárnya) c. mesében, az Ördöngös szüle a Mirkó királyfiban, az Erő Ura a Kagzagzuk-ban, a Farkas a Farkas szempillái c. mesében, és a rejtélyesen felbukkanó ősz öreg tanácsadó, aki sok mesében – ahogy a miénkben is – megjelenik. A legtöbbször tanácsot adnak, konkrétan tanítanak, vagy varázseszközt adnak át, amelyet néha egy-egy próbatétel is megelőz. Jóságos jelenlétük megkérdőjelezhetetlen, ők azok, akik egyértelműen többet tudnak, bölcsebbek, hatalmasabbak – bár a legtöbbször láthatatlanul a háttérbe húzódnak –, és mindig megsegítik az segítséget kiérdemlő hőst. A mesekutatás adományozónak nevezi őket.
Hogyan jelenik meg történetünkben az igazságosság erénye? A három alaperény – ahogy fentebb láttuk – jelen van, így az egész koronájaként megjelenhet a negyedik is. Az igazságosság szelleme az egész mesét áthatja, élteti: mindenki megkapja azt, amire szüksége van, ahogy a királyfit is a gondviselés vezeti próbáról próbára. Ennek szellemében a mese végén – ahogy a jó mesében lennie kell –, mindenki elnyeri méltó jutalmát, a jó végleges győzelmet arat. A mese egyértelműen megjutalmazza azokat, akik ezt megérdemlik (királyfi), és megbünteti a vétkeseket (óriás, királylány).
Mindig lehet tudni vagy legalább sejteni, hogy ki miért mit kap, azaz mit tanult meg eddig és ezért milyen újabb lehetőségek várnak rá, vagy mit nem tanult meg, és mit kell ebből adódóan ismételnie. A történetek legtöbbször éppen az igazságosság, a harmónia helyreállításáról szólnak: a trónra ifjú, rátermett királyfi kerül az öreg, magatehetetlen király vagy a trónbitorló helyett, megmentik az elrabolt királylányt, visszaszerzik a jogtalanul elvitt kincseket.
Platón az előadás formájával kapcsolatosan azt tanítja, hogy nem jó, ha a mesélő megszemélyesít, azaz megszólaltat másokat. Ez az egyszerű elbeszéléssel szemben utánzásnak minősül, és az utánzó (a hallgatóságával együtt) óhatatlanul is az utánzotthoz fog idomulni, és letér saját útjáról. Sokkal szórakoztatóbbak azonban a történetek, ha párbeszédek, élő szavak hangzanak el benne, így Platón engedményt tesz, és megengedhetőnek tartja a jók, a példaképek utánzását, de a hozzánk méltatlanokét nem. Az egyébként becstelen vagy hitvány ember utánzása csak akkor fogadható el, ha a szóban forgó helyzetben éppen valami jót tesz az illető. A mesénk ennek a feltételnek is elegánsan tesz eleget. Negatív szereplő például a királyfit marasztalni akaró királyi atya, de megszólalásakor a megérteni, a segíteni akarás jellemzi, és az átok alatt szenvedő királylány, aki már a megbánás, belátás jelét mutatva számol be a múltjáról. A halál is megszólal, de ő csak teszi a dolgát, ahogy azt a természete megköveteli. A többi párbeszéd mind az illendőségről, a bátorságról, a tiszteletadásról szól.
Utószó
Kevés ehhez fogható mesével találkozhatunk, amelyben ilyen tisztán és életszerűen rajzolódna ki a lélek halhatatlanságra ébredése és visszaútja bölcsességével, az életvízzel, hogy megossza a többiekkel. A lélek halhatatlanságáról szóló tanítások ugyanazok, de különböző szimbólumok és cselekedetek mögé vannak rejtve, amelyek – ha mesés formában is – ébresztő erejűek minden elfogulatlan kutatónak, aki szeretné jobban megérteni az emberi lelket irányító törvényeket.
Apáti János