A harmadik út avagy a személyes valóság megtapasztalása

Évszám
2013
Beküldő
kallai.zoltan
Vajon az árnyék, mint a fénnyel együtt járó jelenség, kisebbíti-e a fény jelentőségét és szépségét? Hiszen az árnyék sohasem lehet olyan pontos, részletgazdag és valós képet mutató valóság, mint a fény által megvilágított tárgyak, személyek, a valóság. Egyáltalán valóság-e az árnyék, hiszen csak egy másolata valaminek, ami eredeti és valóságos. Az árnyék azon természete, mely szerint fény kell ahhoz, hogy létrejöjjön (hiszen ahol nincs fény, nincs árnyék sem) „sebezhetővé" teszi-e? Ezáltal kevesebb létjogosultsága van-e és ha igen, miért?

Platón szerint minden, amit ismerünk pusztán árnyékos másolata az eredetinek. Nem látjuk sem a fényt, amely életre hívja az igazi valóság árnyékát, sem magát az igazi valóságot. Milyen hatással van ez rá, ott ülő és szemlélődő emberre, akiknek (Platón szerint) egymásról sincs tudomásuk, és arról sem, hogy minden, amit látunk silány és szürke mindahhoz képest, ami valójában van.

Azt gondolom, hogyha nem vagyunk tisztában azzal, hogy nem csak mi, de mások is ülnek a fénynek háttal és azzal sem, hogy fénynek háttal ülünk, az a tény, hogy nem a valóságot látjuk semmilyen hatással nincs ránk, hiszen nem tudjuk mi a valóság. „Az, amit látok!" - gondolhatja az ott ülő. Két lényeges dolgok mond ki ezzel: először is, hogy számára az az igazi valóság, amelyet lát. Így fel sem merül benne, hogy nem mindig az az igaz, amely a szeme előtt van, hanem sokszor a dolgok mögé kellene néznie. Az ő esetében hátrafordulva kellene a világot és a világ valóságait szemlélnie. De, minthogy le van kötözve, azt hiszi egyedül van. Ez a másik fontos következtetés, amelyet levonhatunk gondolatából, hiszen egyes számban beszél önmagáról, és nem többes számban társait is beleértve, akikkel együtt egy nagy csoport tagjait képezhetnék, ha tudnának egymás létezéséről. Fel nem merül benne a valóság, csak az, ami előtte van. Miért is merülne, hiszen mi emberek szomjazzuk az igazságot, a valóságot, az pedig ott van közvetlenül előtte!

Ám, tételezzük fel, hogy szöget üt a fejében egy gondolat, amely sehogy sem hagyja nyugodni és gondolkodásra készteti. Arra, hogy feltegye a legfontosabb kérdést: mi a valóság? Kételkedni kezd az árnyékok lét- és valóságjogosultságában. Abban, hogy vajon tényleg ők-e az eredeti jelenségek, vagy csupán egy erősebb valóság szüleményei, termékei?!

Három irányba töprenghet.

Először is elnyomhatja magában a gondolatot, megpróbálhatja kiirtani gyökerestül és végleg elfelejteni. Ez azért nem jó, mert a gondolat újra és újra kicsirázik majd, pont úgy, ahogy minden tavasszal újrakezdődik az élet körforgása. Így egész élete harc lesz egy gondolat ellen, amelytől fél, és amely megkeseríti az életét; nem csak a félelem állandó jelenléte miatt, hanem mert tudatra ébreszti, amely pedig azt mondja neki, hogy elpazarolta életét, akkor, amikor nem gondozta és locsolta azt a gondolatmagocskát, hogy aztán terebélyes fává nőhessen. A csalódás szörnyű és fájdalmas érzése fogja kínozni és nem lesz hova menekülnie. Még az sem lenne mentsvárba számára, amelyet mások előszeretettel használunk olyan helyzetekben, amikor a valóság túl fájdalmas, mégis igaz: álmaiba, gondolataiba, hiszen pont azok elől menekül.

Második iránynak választhatja a középutat. Ebben az esetben még mindig lekötözve marad, de a gondolat szabadsága az övé. Ez az állapot azonban ugyanolyan pusztító, mint az előző: tudatára ébred mindannak, hogy csupán a valóság egy másolatát, egy hamis képet lát mindenről, és amit eddig ismert, mind rossz, helytelen és hiányos. De nem tud ellene tenni, mert hiányzik még egy szikra, amely felszítaná azt a tüzet, amellyel leoldhatná saját bilincseit és szabaddá válhatna. Ez az érzés pedig a hiány érzése. Tudja, hogy hiányzik valami, ami miatt nem lehet teljesen szabad és azzal is tisztába van, hogy rendelkezik a gondolat képességével, de mégsem tud rájönni arra, mi is hiányzik. Ez pedig előbb vagy utóbb felemészti.

A harmadik út az egyetlen, amely a szabadság és a valóság felé vezetné. A harmadik út a hátrafelé vezető út: olyan ez, mintha az ember egy útkereszteződésben állna. Elindulhat jobbra, de az út végtelen, az ő ideje véges, így sosem érne célt. Elindulhat balra, de szakadékba zuhan, és bárhogy próbál kimászni, nem tud. Előre nem indulhat, mert a barlang fala közvetlenül előtte van. Viszont elindulhat hátrafelé. Visszatekinthet a múltra, amely megadja neki a szükséges bölcsességet ahhoz, hogy sohase tévedjen végtelen útra, ahhoz, hogy bármilyen mély szakadékba esik, ki tudjon belőle mászni, és ahhoz is, hogy merre tudja kikerülni a barlang falát.

A harmadik utat választó ember engedi, hogy a gondolatmagocska kicsírázzon és nőjön. Sőt, nemcsak hogy engedi, de táplálja, öntözi és gondozza is. Mert tudja, hogy ha majd megnő és termést hoz, újabb magokat vethet el és övé lesz a gondolat szabadsága. Hogy mi kell ehhez? Bátorság. Bátorság szükséges az emberi élet során minden első lépés megtételére. De a gondolatban szabad ember eléggé bátor ahhoz, hogy kockáztasson, mert azt is tudja: megéri.

Itt meg is állhatna, és a második ember módjára továbbra is láncokban élhetne. De a harmadik utat választó ember nem ezt teszi. A harmadik utat választó embernek ugyanis nem hiányzik az, ami a másodiknak igen. A hit. Hit abban, hogy a helyes úton jár, hit abban, hogy ha gödörbe esik is, ki tud belőle mászni. És hit abban, hogy jutalma lesz mindannak, amit most tesz. A szabadság jutalma. A valóság jutalma.

Aki ezt az utat választja, annak lehetősége nyílik arra, hogy megteremtse önmaga valóságát. Mert a valóság nem más, mint saját, szabad és végtelen gondolataink keszekusza szövedékének kivetülése a pillanatba.

Ezen a ponton meg is állhatnék és biztathatnám az olvasót, hogy lépjen a harmadik útra. De ezt csak értékekkel teli, a múlt hibáiból tanuló világban tehetném.

Mi nem ilyenben élünk. Sokkal inkább olyanban, ahol a televízió az a bizonyos barlangfal és az általa sugárzott adás az igazság torz másolata. Nem azért vagyunk lekötözve, mert valaki, aki nagyobb nálunk, így rendelkezett, hanem sokkal inkább azért mert önmagunkat láncoljuk oda a modern világ barlangfalaihoz. Nem vesszük észre a világ szépségeit, értékeit, az egymással fent tartott kapcsolatok fontosságát, és önmagunkat sem vesszük észre.

Azonban ma is vannak olyan emberek, akik a harmadik utat választják. Végigjárják és eljutnak addig a pontig, ahol a valóság személyes élménnyé válik. Csakhogy csalódniuk kell mert, ahogy visszatekintenek erre a valóságra, amelyben mi is élünk (visszatekinteniük vissza kell, mert szeretteik még itt élnek!), meglátják azt, amiben élünk. Semmiben. Árnyékban. A mai barlangfalakból ugyanis nem kúszik elő semmi más, csak árnyék. Amely pusztít és elnyomja a fényt. Nem számít neki, hogy ezáltal önmagát semmisíti meg, de a sötétséget (amelynek természete sokkal közelebb áll az árnyékhoz) juttatja nyerő pozícióba.

A harmadik úton jártas mai ember itt érheti el azt a fokot, hogy a harmadik útban is csalódik, mert túl fájdalmasnak találja az igazságot és a valóságot. Azt gondolom, ez a mai ember legnagyobb hibája. Enged a csalódásnak, enged az elkeseredésnek. És ami a legrosszabb: létjogosultságot ad az árnyéknak, ezáltal tudta nélkül segíti annak romboló munkáját és eltakarja a fényt önmaga elől.

Mert az árnyék igenis kisebbíti a fény szépségét: de csak ha az árnyékot hisszük valóságnak. Mert az árnyék, akármit is teszünk, nagyon is valóságos: de ez a tény nem ad neki valós létjogosultságot. Mert ő akármit is hitet el velünk, sohasem lehet igazi valóság, mert önmagából az árnyék nem jöhet létre. Mert ő csak a fény parazitája. S habár fizikailag nem kiirtható, lelkiekben mégis megszabadulhatunk tőle.

A harmadik úton járó ember ugyanis azért halad hátra mert a múlt bölcsességét keresi. A múlt értékeit, amelyek mindnyájunkban ott rejtőznek, mélyen a felszín alatt. Azt akarja megtanulni és újra felfedezni. Pontosabban, először felfedezni önmaga számára, személyes élményként és valóságként. Felfedezni azt, aminek látásától a láncok megfosztanak bennünket: egymástól! A harmadik úton járó ember tudja, hogy élete legnagyobb értékét az emberi kapcsolatok képviselik, amelyeket kialakít, mert ezekért a kapcsolatokért küzd igazán. Mert ezek az ő maradandó értékei.

Ezt ismeri fel mindenki, aki a harmadik úton végigmegy. S hogy mit talál a végén? Az igazi, tiszta fényt: önmagát, a szeretetet és kapcsolatait. Egyszóval: Istent, akiben mindez vég nélkül és tökéletesen megvan. S miért Ő az út vége?

Mert Ő az egyetlen, akinek fénye nem vet árnyékot!