Évszám
2012
Beküldő
Szofi
„Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa.”
Ez volt a kiindulópont, az elsődleges tény, az egyetlen megváltoztathatatlan szentencia. Legyen tehát mérték maga az ember. Legyen tehát ahhoz a világhoz igazítva, amelyben él. Legyen tehát ő az a jövő, az a kulcs, amely megnyitja a haladás ösvényeit, és kivezet abból a fénylően sötét korból, amelybe ő maga jutott.
„Ő a hagyományos értékekkel szembeni tökéletes szabadságával tűnik ki. Cselekvése földi mértékekhez igazodik: erőre, vitalitásra és hatalomra törekszik.” Az ember feletti embernek kell az élet új mechanizmusát közvetíteni. Új embert kell teremteni. Ez volt a feladat. Erre készült minden hatalom. A transzcendens világ kapui megnyíltak, hogy beengedjék a létrehozásban, formálásban résztvevő megannyi erőt. Az Új Ember még csak ködös csillagpor volt csupán, amikor hozzáláttak kialakításához. A megjelent égi és földi, de semmiképp nem emberi hatalmak körülvették őt, a Gondolatot, amelyből majd megszületik az Új Ember.
Már az elején akadályba ütköztek, nemének eldöntése vitát szült a mennyei csarnokban. Azok, akik Ádámmá kívánták formálni, rengeteg érvet felsorakoztattak: fizikai és mentális fölény, kíváncsiság, tekintély, biztonság, állhatatosság, vasakarat, szívósság, becsületesség, megfontoltság. Olyan új embert akartak teremteni, aki túléli a történelem viharait, és a legriasztóbb zűrzavaron keresztül is átmenekíti mindazon értékeket, amelyeket beleágyaznak, aki nyitott a változásra, képes lelkesedni az új eszmékért, és bár sokszor elbukik, mindig újra és újra feláll, tántoríthatatlanul küzd egy jobb jövőért.
Ám Éva mellett szólt az anyaság, mint alapvető lételeme. Egy ilyen új ember soha nem szakad majd el az Édentől, végig fenntartja a kapcsolatot az Ég és a Föld között. Rokon magával a bolygó szellemével, kiszámíthatatlan, megismerhetetlen, alkalmazkodó, furfangos, szenvedélyes, gyengéd, toleráns; megérzi maga körül a szomorúságot, a bánatot, írt nyújt az orvosolhatatlan sebekre is. Magában hordoz valamennyit az égi egzisztenciából, képes a pusztulás fölé emelkedni. Fogékony a változásokra, azonosulni tud bármilyen korszellemmel, és ugyan néha megromlik a személyisége általuk, az Ideák Világát sosem felejti el.
Lehetetlen volt dönteni a kettő között. A pattogó ellenérvektől visszhangzott a roppant terem, mintha egy örökkévalóság telt volna el az időn és téren kívül álló Teremtők veszekedése alatt. Ádám valójában gyenge, Éva befolyásolhatja, azaz hajlamos a rosszra, végül feladja a küzdelmet. Vagy ha mégsem, akkor a hős Akhilleusz sorsára jut, a heroikus embereszményt viszont ki kell ölni az új emberből. Éva pedig csábító, az égi mellett Lucifer vonásai is kiülnek arcára, számító és féltékeny. Háborút robbant ki a puszta bája, szerelmével édes ködöt varázsol Ádám szemére, hogy az ne lásson tovább nála.
Ám mindez ellen szólt, hogy a történelmet az ember akarata irányítja. „Nehogy a viták elvegyék tőlünk a nemes lelkű cselekvés lehetőségét, amely túlmutat személyiségünkön. A történelem kerekét nem a szavak mozdítják előre, hanem a tettek és a teljesítmények.” A voluntarizmus azonban túl fiatal volt még ahhoz, hogy megvédje magát a régi, nagy gondolatokkal szemben, szava oly keveset nyomott a latba, hogy ha az Igazság nem szól mellette, észre sem veszik.
Kompromisszumra kellett jutniuk az Alkotóknak, mert a Föld szinte sírt már az Új Ember koráért.
- Legyen nemtelen! – született meg egy teljesen új irány.
Mindez oly képtelennek tűnt, hogy gyökeret vert a fejekben, beindította a hatalmas agytekervényeket. Egy bökkenő volt csupán: hogy tartja fenn magát az Új Ember, ha nemtelen? Bosszantó talány. Hamar válaszoltak rá: ruházzák fel olyan ésszel, hogy önmagát tudja másolni, klónozni, így jellege sosem veszik el, és szaporodhat. Ám ebben is benne volt a hiba lehetősége: lehet-e a másolt ember teljesen ugyanolyan, mint az előző? Nem válik-e egészen mássá a környezet, a neveltetés, az eltérő hatások miatt? Elvesztheti-e azt az égi teljességet, nagy ívű harmóniát a sok kopírozás után, amelyet ráruháztak? És nem ellenkezne-e a természet törvényeivel az ily módon történő szaporodás? „Harmóniát nem az azonosság, hanem a különbözőség teremt. A természetben nem létezik egyformaság. A sorozatgyártás emberi szülemény.”
A világ állandóan változik – panta rhei. Az állandó mozgás magyarázata, hogy minden ellentétekből épül fel. Minden az ellentéte által nyerheti el értelmét, harmóniát pedig az ellentétek kiegyenlítődése teremt. Az Új Emberbe ezt kellene beépíteni. És akkor, mikor már minden érvet megrágtak, rádöbbentek az orruk előtt lévő megoldásra. „Jobb híján bölcs döntés lehet új ösvény helyett a járt úton elindulni.”[2]Nem egy Új Emberre van szüksége a világnak, hanem Ádámra és Évára, akik együtt alkotnak egy egészet. Kiegészítik egymást. A csillagport kettéválasztották tehát egy férfi és egy női részre. A tövük azonban közös maradt.
Egy pillanatra fellélegeztek a Teremtők: egy akadályt legyőztek. Most következett azonban a munka oroszlánrésze. Az új emberpárt élettel, gondolatokkal, félelmekkel, érzésekkel, tudásvággyal kell megtölteni, de már nem támaszkodhatnak az előző tapasztalatokra, mert azokat akarták felülírni. „A nyugati világ értékei kiértékelődtek, az értékeket át kell értékelni.”[3] A két nem közötti különbségeket nem kívánták egyelőre meghatározni, egy egészként kezelték őket. Az Új Embernek mindenekelőtt új szívre van szüksége. „Az emberi értékek kerültek válságba korunkban, ezért az emberek szívét kell megújítani – mindenestül.” De milyen értékeket tudnak neki adni? Nem jutnak-e előbb-utóbb ugyanarra a sorsra ezek az értékek, mint az előzőek? A válasz az Új Emberben lakozott, a kérdésre csak sok száz év múlva kaphattak választ. Kockáztatniuk kellett. Az új értékek mellé régieket is ültettek, hiszen valami soha nem vesztette el érvényességét. „A tisztaság az igazság látható formája. A tiszta nem romlik.” Váljon tehát a tisztaság az egyik legfőbb értékké. Mellé a Jót helyezték, bár tisztában voltak a ténnyel, hogy ez torzulni fog. Ennek ellenére legyen a Jó minden létező létalapja, mint a legfőbb Idea üljön a hierarchia csúcsán, őrizze trónját keményen harcolva, és úgy bukjon el, hogy csíráit már elvetette.
A Jó kérdése magával hozta az Új Ember erkölcsének problémáját. Vajon relatív-e az erkölcs? Mivel az ember maga alakítja ki, meg is változtathatja-e? Az erkölcs függ a társadalomtól, a kortól, a személyiségtől. „Nincsenek erkölcsi jelenségek, csak jelenségek erkölcsi értelmezései.”[4]Az Új Embernek saját belátása szerint, szabad akaratából kell cselekednie, de az egész emberiségre érvényes törvények szerint, amelyeket nem lesz kénytelen követni, mégis követnie kell. „A cselekedetnek az erkölcsi törvény tiszteletéből fakadó szükségszerűségből kell következnie.”[5]
Ész erkölcsre van-e szükségünk? Lehet-e az erény az etika legfontosabb eleme? Tanulható-e az erkölcs? Létezik-e etikai racionalizmus? Ha az erkölcs tanulható, akkor az ész az Új Ember legfőbb identitása. Emellett leginkább a lelkiismeretet kell precízen kialakítani benne. A belső hangnak nem feladata megmutatni a helyes utat – az nélküle is fellelhető -, de vissza kell tartania a helytelentől. Az Új Ember ez utóbbit érzi majd erőteljesebben új értékeinek köszönhetően. De az ész nem állhat az első helyen, hiszen háttérbe szorítja az érzelmeket… Hamar ellentmondásokba keveredhet az Új Ember, amely végzetes tévedésekhez vezet majd. Bár a legtöbb hatalom nem értett egyet, az érzések is kitüntetett szerepet kaptak. Gondos egyensúly teremtődött.
„Az élet nem adottság, hanem feladat, amelyet meg kell oldani.”[6]Legyen tehát felkészült az Új Ember, merjen szembenézni az akadályokkal. Felmerült egy javaslat: váljon végsőkig ellenállóvá, legyőzhetetlenné, és akkor biztosítva van túlélése. Gyűrjön le mindent, görgesse el az útjába guruló köveket, masszívan álljon az élet talaján. Csakhogy egy ilyen ember hamar elfelejti, miért is küzd. Sebezhetetlensége nem feltételezi-e majd benne, hogy ő törvényen felül áll? Nem vakítja-e el túlzott hatalomvágy? Nem próbálja-e meg uralma alá hajtani a világot? Éppen ezt akarták kiküszöbölni benne. Ugyan ő az evolúció csúcsa, de ez nem jogosítja fel arra, hogy irányítsa az életet a Földön. A bolygó sérülékeny gépezet, amelyhez nem szabad értenie, hiszen egy teremtmény nem fürkészheti alkotója titkait. Tehát nem lehet a kezébe adni a lehetőséget, hogy uralkodjon mindenek felett. Érje rossz is, tanuljon a hibáiból, ne hulljon az ölébe a siker. „A gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék győzelmi képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel – nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal.” Tartson ki tehát akkor is, ha minden elveszett, addig próbálkozzon, míg célt nem ér. De ne legyen könnyű az útja, különben átveszi az irányítást – ez a vágy fejlődő természetének és tudásvágyának sajátja marad.
A Teremtők fontolóra vették, hogy átírják a természetjogot, mely szerint minden ember születésénél fogva szabad és szabadságában egyenlő. Hiszen ez menthetetlenül elromlott. Vajon újból tönkremegy? A szabadságnak csak akkor van értelme, ha az Új Ember felfogja, mit jelent. A túlzott szabadság rabságot hoz, a rabság pedig a lélek halálát – a legsúlyosabb átkot, amely valaha az embert sújthatja. „Az istenihez, a halhatatlanhoz, az Észhez, a megsemmisíthetetlenhez… a leghasonlóbb a lélek.”[7]
Legyen-e az embernek szabad akarata? Az erkölcse megalkotásához szüksége van rá. Mennyiben cselekedjen szabadon? Tettei mennyiben legyenek a saját tettei? Mennyiben legyen felelős a saját tetteiért? Lehet-e saját szabadságának határa mások szabadsága? „A szabadság az egyén tudatosságára épül, önmaga és a világ megismerésének képességére. Ha az ember nem ismeri önmagát és a világot, önnön szabadságát korlátozza.” Legyen tehát a szabadság az Új Ember számára önmaga tökéletesítésének eszköze, segítségével határozza meg önmagát. Ugyanakkor legyen felelős önmagáért, másokért és a világért, amelyben él. Ne tartozzon bele szabadságába, hogy megválhasson tőle. „Az ember szabadságra van ítélve.”[8]Váljon tehát ez az egyetlen börtönné az Új Ember számára.
Következő lépésként intenzív tudatosságot ültettek bele. Ne kelljen fogni a kezét, önállóan, autonóm személyiségként vágjon neki hatalmas utazásának. Építsen élhetőbb jövőt, ne pusztán elméleti síkon mozogjon, a gyakorlatban is valósítsa meg elképzeléseit. Érjen annyit, amennyit a tetteiből megvalósít. „Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.” Legyen tehát a küzdelem is fontos eleme. Természetéből fakadóan saját magának ás mély árkokat; egy közösségben a béke soha nem örök, a pusztító évek kiölhetik a toleranciát tagjaiból. „A gyűlölet csírái nehéz időkben hajtanak ki. Minden tettnek következménye lesz. Ne bántsunk másokat, és előbb vagy utóbb ők sem fognak bántani.” Váljon tehát az Új Ember megértővé és elfogadóvá. Ne siessen élni, ne hozzon elhamarkodott döntéseket – kapjon egy állandó értéket is, legyen ez a türelem. „Az állandóság a türelem, amely úgy tud várni, hogy nem felejt és nem csügged. A türelem az örökkévalóság gyakorlata.”
A tökéletesség az égi sajátja. Nyisson utat felé az Új Ember, törekedjen rá, viszont maradjon meg számára örök elérhetetlennek, és ne is vágyjon rá olthatatlanul. Legyen tehát esendő, gyarló, halandó, egészen emberi. A tökéletességet, mint egyik tulajdonságát hordozza magában. Erre irányuló erőit tanításba fektesse, legyen oktató, legyen bölcs. Szavai találjanak értő fülekre, tetteit kövessék, magasodjanak cselekedetei példává. Ne ostorozzon, hanem fényezzen, javítson. Társaiban fedezze fel a legkimagaslóbb értéket – ezen érték legyen mindenikben más. „Az energiát nem a hibák elleni harcra kell összpontosítani, hanem az erények megerősítésére. A példa a legjobb tanítási eszköz: mutatni kell, nem pedig követelni.”
A magány keserű az ember számára, mindig is az volt. Egyedül lenni olyan, mintha senkit nem érdekelne a sorsunk. A maró mellőzöttség hibákat szül, a hibák tévedéseket, a tévedések pedig megmásíthatatlan rosszat. Az Új Embernek soha nem szabad magára maradnia. Épp ezért a mindennemű hatalmak saját magukból is ültettek bele egy darabot. „Soha nincsenek egyedül azok, akiknek társaságát nagy gondolatok alkotják.” Legyen tehát az Új Ember Teremtőivel körülvéve, váljon ez számára ajándékká, legyen képes elviselni az élet fonákságait egyedül, mégsem magányosan.
És ezzel az Alkotók befejezettnek nyilvánították új művüket. Az emberpár alakot, formát öltött, hasonlított elődjeire, mégis teljesen különbözött tőlük. Belülről más volt; tiszta, romlatlan. Mielőtt útjára bocsátották volna Ádámot és Évát, kaptak még egy feladatot, a legfontosabbat mind közül. Képesek voltak rá, megkapták azt, amire szükségük volt ehhez a harchoz. Teremtőik körében nyílt fel a szemük, itt tudatták velük magasztos küldetésüket: az ő sorsuk, hogy megmentsék a reményt…
Mert az ember mindennek a kulcsa.
[1] Nietzsche
[2] J. K. Rowling
[3] Nietzsche
[4] Nietzsche
[5] Kant
[6] Kirkegaard
[7] Platón
[8] Sartre
Ez volt a kiindulópont, az elsődleges tény, az egyetlen megváltoztathatatlan szentencia. Legyen tehát mérték maga az ember. Legyen tehát ahhoz a világhoz igazítva, amelyben él. Legyen tehát ő az a jövő, az a kulcs, amely megnyitja a haladás ösvényeit, és kivezet abból a fénylően sötét korból, amelybe ő maga jutott.
„Ő a hagyományos értékekkel szembeni tökéletes szabadságával tűnik ki. Cselekvése földi mértékekhez igazodik: erőre, vitalitásra és hatalomra törekszik.” Az ember feletti embernek kell az élet új mechanizmusát közvetíteni. Új embert kell teremteni. Ez volt a feladat. Erre készült minden hatalom. A transzcendens világ kapui megnyíltak, hogy beengedjék a létrehozásban, formálásban résztvevő megannyi erőt. Az Új Ember még csak ködös csillagpor volt csupán, amikor hozzáláttak kialakításához. A megjelent égi és földi, de semmiképp nem emberi hatalmak körülvették őt, a Gondolatot, amelyből majd megszületik az Új Ember.
Már az elején akadályba ütköztek, nemének eldöntése vitát szült a mennyei csarnokban. Azok, akik Ádámmá kívánták formálni, rengeteg érvet felsorakoztattak: fizikai és mentális fölény, kíváncsiság, tekintély, biztonság, állhatatosság, vasakarat, szívósság, becsületesség, megfontoltság. Olyan új embert akartak teremteni, aki túléli a történelem viharait, és a legriasztóbb zűrzavaron keresztül is átmenekíti mindazon értékeket, amelyeket beleágyaznak, aki nyitott a változásra, képes lelkesedni az új eszmékért, és bár sokszor elbukik, mindig újra és újra feláll, tántoríthatatlanul küzd egy jobb jövőért.
Ám Éva mellett szólt az anyaság, mint alapvető lételeme. Egy ilyen új ember soha nem szakad majd el az Édentől, végig fenntartja a kapcsolatot az Ég és a Föld között. Rokon magával a bolygó szellemével, kiszámíthatatlan, megismerhetetlen, alkalmazkodó, furfangos, szenvedélyes, gyengéd, toleráns; megérzi maga körül a szomorúságot, a bánatot, írt nyújt az orvosolhatatlan sebekre is. Magában hordoz valamennyit az égi egzisztenciából, képes a pusztulás fölé emelkedni. Fogékony a változásokra, azonosulni tud bármilyen korszellemmel, és ugyan néha megromlik a személyisége általuk, az Ideák Világát sosem felejti el.
Lehetetlen volt dönteni a kettő között. A pattogó ellenérvektől visszhangzott a roppant terem, mintha egy örökkévalóság telt volna el az időn és téren kívül álló Teremtők veszekedése alatt. Ádám valójában gyenge, Éva befolyásolhatja, azaz hajlamos a rosszra, végül feladja a küzdelmet. Vagy ha mégsem, akkor a hős Akhilleusz sorsára jut, a heroikus embereszményt viszont ki kell ölni az új emberből. Éva pedig csábító, az égi mellett Lucifer vonásai is kiülnek arcára, számító és féltékeny. Háborút robbant ki a puszta bája, szerelmével édes ködöt varázsol Ádám szemére, hogy az ne lásson tovább nála.
Ám mindez ellen szólt, hogy a történelmet az ember akarata irányítja. „Nehogy a viták elvegyék tőlünk a nemes lelkű cselekvés lehetőségét, amely túlmutat személyiségünkön. A történelem kerekét nem a szavak mozdítják előre, hanem a tettek és a teljesítmények.” A voluntarizmus azonban túl fiatal volt még ahhoz, hogy megvédje magát a régi, nagy gondolatokkal szemben, szava oly keveset nyomott a latba, hogy ha az Igazság nem szól mellette, észre sem veszik.
Kompromisszumra kellett jutniuk az Alkotóknak, mert a Föld szinte sírt már az Új Ember koráért.
- Legyen nemtelen! – született meg egy teljesen új irány.
Mindez oly képtelennek tűnt, hogy gyökeret vert a fejekben, beindította a hatalmas agytekervényeket. Egy bökkenő volt csupán: hogy tartja fenn magát az Új Ember, ha nemtelen? Bosszantó talány. Hamar válaszoltak rá: ruházzák fel olyan ésszel, hogy önmagát tudja másolni, klónozni, így jellege sosem veszik el, és szaporodhat. Ám ebben is benne volt a hiba lehetősége: lehet-e a másolt ember teljesen ugyanolyan, mint az előző? Nem válik-e egészen mássá a környezet, a neveltetés, az eltérő hatások miatt? Elvesztheti-e azt az égi teljességet, nagy ívű harmóniát a sok kopírozás után, amelyet ráruháztak? És nem ellenkezne-e a természet törvényeivel az ily módon történő szaporodás? „Harmóniát nem az azonosság, hanem a különbözőség teremt. A természetben nem létezik egyformaság. A sorozatgyártás emberi szülemény.”
A világ állandóan változik – panta rhei. Az állandó mozgás magyarázata, hogy minden ellentétekből épül fel. Minden az ellentéte által nyerheti el értelmét, harmóniát pedig az ellentétek kiegyenlítődése teremt. Az Új Emberbe ezt kellene beépíteni. És akkor, mikor már minden érvet megrágtak, rádöbbentek az orruk előtt lévő megoldásra. „Jobb híján bölcs döntés lehet új ösvény helyett a járt úton elindulni.”[2]Nem egy Új Emberre van szüksége a világnak, hanem Ádámra és Évára, akik együtt alkotnak egy egészet. Kiegészítik egymást. A csillagport kettéválasztották tehát egy férfi és egy női részre. A tövük azonban közös maradt.
Egy pillanatra fellélegeztek a Teremtők: egy akadályt legyőztek. Most következett azonban a munka oroszlánrésze. Az új emberpárt élettel, gondolatokkal, félelmekkel, érzésekkel, tudásvággyal kell megtölteni, de már nem támaszkodhatnak az előző tapasztalatokra, mert azokat akarták felülírni. „A nyugati világ értékei kiértékelődtek, az értékeket át kell értékelni.”[3] A két nem közötti különbségeket nem kívánták egyelőre meghatározni, egy egészként kezelték őket. Az Új Embernek mindenekelőtt új szívre van szüksége. „Az emberi értékek kerültek válságba korunkban, ezért az emberek szívét kell megújítani – mindenestül.” De milyen értékeket tudnak neki adni? Nem jutnak-e előbb-utóbb ugyanarra a sorsra ezek az értékek, mint az előzőek? A válasz az Új Emberben lakozott, a kérdésre csak sok száz év múlva kaphattak választ. Kockáztatniuk kellett. Az új értékek mellé régieket is ültettek, hiszen valami soha nem vesztette el érvényességét. „A tisztaság az igazság látható formája. A tiszta nem romlik.” Váljon tehát a tisztaság az egyik legfőbb értékké. Mellé a Jót helyezték, bár tisztában voltak a ténnyel, hogy ez torzulni fog. Ennek ellenére legyen a Jó minden létező létalapja, mint a legfőbb Idea üljön a hierarchia csúcsán, őrizze trónját keményen harcolva, és úgy bukjon el, hogy csíráit már elvetette.
A Jó kérdése magával hozta az Új Ember erkölcsének problémáját. Vajon relatív-e az erkölcs? Mivel az ember maga alakítja ki, meg is változtathatja-e? Az erkölcs függ a társadalomtól, a kortól, a személyiségtől. „Nincsenek erkölcsi jelenségek, csak jelenségek erkölcsi értelmezései.”[4]Az Új Embernek saját belátása szerint, szabad akaratából kell cselekednie, de az egész emberiségre érvényes törvények szerint, amelyeket nem lesz kénytelen követni, mégis követnie kell. „A cselekedetnek az erkölcsi törvény tiszteletéből fakadó szükségszerűségből kell következnie.”[5]
Ész erkölcsre van-e szükségünk? Lehet-e az erény az etika legfontosabb eleme? Tanulható-e az erkölcs? Létezik-e etikai racionalizmus? Ha az erkölcs tanulható, akkor az ész az Új Ember legfőbb identitása. Emellett leginkább a lelkiismeretet kell precízen kialakítani benne. A belső hangnak nem feladata megmutatni a helyes utat – az nélküle is fellelhető -, de vissza kell tartania a helytelentől. Az Új Ember ez utóbbit érzi majd erőteljesebben új értékeinek köszönhetően. De az ész nem állhat az első helyen, hiszen háttérbe szorítja az érzelmeket… Hamar ellentmondásokba keveredhet az Új Ember, amely végzetes tévedésekhez vezet majd. Bár a legtöbb hatalom nem értett egyet, az érzések is kitüntetett szerepet kaptak. Gondos egyensúly teremtődött.
„Az élet nem adottság, hanem feladat, amelyet meg kell oldani.”[6]Legyen tehát felkészült az Új Ember, merjen szembenézni az akadályokkal. Felmerült egy javaslat: váljon végsőkig ellenállóvá, legyőzhetetlenné, és akkor biztosítva van túlélése. Gyűrjön le mindent, görgesse el az útjába guruló köveket, masszívan álljon az élet talaján. Csakhogy egy ilyen ember hamar elfelejti, miért is küzd. Sebezhetetlensége nem feltételezi-e majd benne, hogy ő törvényen felül áll? Nem vakítja-e el túlzott hatalomvágy? Nem próbálja-e meg uralma alá hajtani a világot? Éppen ezt akarták kiküszöbölni benne. Ugyan ő az evolúció csúcsa, de ez nem jogosítja fel arra, hogy irányítsa az életet a Földön. A bolygó sérülékeny gépezet, amelyhez nem szabad értenie, hiszen egy teremtmény nem fürkészheti alkotója titkait. Tehát nem lehet a kezébe adni a lehetőséget, hogy uralkodjon mindenek felett. Érje rossz is, tanuljon a hibáiból, ne hulljon az ölébe a siker. „A gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék győzelmi képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel – nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal.” Tartson ki tehát akkor is, ha minden elveszett, addig próbálkozzon, míg célt nem ér. De ne legyen könnyű az útja, különben átveszi az irányítást – ez a vágy fejlődő természetének és tudásvágyának sajátja marad.
A Teremtők fontolóra vették, hogy átírják a természetjogot, mely szerint minden ember születésénél fogva szabad és szabadságában egyenlő. Hiszen ez menthetetlenül elromlott. Vajon újból tönkremegy? A szabadságnak csak akkor van értelme, ha az Új Ember felfogja, mit jelent. A túlzott szabadság rabságot hoz, a rabság pedig a lélek halálát – a legsúlyosabb átkot, amely valaha az embert sújthatja. „Az istenihez, a halhatatlanhoz, az Észhez, a megsemmisíthetetlenhez… a leghasonlóbb a lélek.”[7]
Legyen-e az embernek szabad akarata? Az erkölcse megalkotásához szüksége van rá. Mennyiben cselekedjen szabadon? Tettei mennyiben legyenek a saját tettei? Mennyiben legyen felelős a saját tetteiért? Lehet-e saját szabadságának határa mások szabadsága? „A szabadság az egyén tudatosságára épül, önmaga és a világ megismerésének képességére. Ha az ember nem ismeri önmagát és a világot, önnön szabadságát korlátozza.” Legyen tehát a szabadság az Új Ember számára önmaga tökéletesítésének eszköze, segítségével határozza meg önmagát. Ugyanakkor legyen felelős önmagáért, másokért és a világért, amelyben él. Ne tartozzon bele szabadságába, hogy megválhasson tőle. „Az ember szabadságra van ítélve.”[8]Váljon tehát ez az egyetlen börtönné az Új Ember számára.
Következő lépésként intenzív tudatosságot ültettek bele. Ne kelljen fogni a kezét, önállóan, autonóm személyiségként vágjon neki hatalmas utazásának. Építsen élhetőbb jövőt, ne pusztán elméleti síkon mozogjon, a gyakorlatban is valósítsa meg elképzeléseit. Érjen annyit, amennyit a tetteiből megvalósít. „Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.” Legyen tehát a küzdelem is fontos eleme. Természetéből fakadóan saját magának ás mély árkokat; egy közösségben a béke soha nem örök, a pusztító évek kiölhetik a toleranciát tagjaiból. „A gyűlölet csírái nehéz időkben hajtanak ki. Minden tettnek következménye lesz. Ne bántsunk másokat, és előbb vagy utóbb ők sem fognak bántani.” Váljon tehát az Új Ember megértővé és elfogadóvá. Ne siessen élni, ne hozzon elhamarkodott döntéseket – kapjon egy állandó értéket is, legyen ez a türelem. „Az állandóság a türelem, amely úgy tud várni, hogy nem felejt és nem csügged. A türelem az örökkévalóság gyakorlata.”
A tökéletesség az égi sajátja. Nyisson utat felé az Új Ember, törekedjen rá, viszont maradjon meg számára örök elérhetetlennek, és ne is vágyjon rá olthatatlanul. Legyen tehát esendő, gyarló, halandó, egészen emberi. A tökéletességet, mint egyik tulajdonságát hordozza magában. Erre irányuló erőit tanításba fektesse, legyen oktató, legyen bölcs. Szavai találjanak értő fülekre, tetteit kövessék, magasodjanak cselekedetei példává. Ne ostorozzon, hanem fényezzen, javítson. Társaiban fedezze fel a legkimagaslóbb értéket – ezen érték legyen mindenikben más. „Az energiát nem a hibák elleni harcra kell összpontosítani, hanem az erények megerősítésére. A példa a legjobb tanítási eszköz: mutatni kell, nem pedig követelni.”
A magány keserű az ember számára, mindig is az volt. Egyedül lenni olyan, mintha senkit nem érdekelne a sorsunk. A maró mellőzöttség hibákat szül, a hibák tévedéseket, a tévedések pedig megmásíthatatlan rosszat. Az Új Embernek soha nem szabad magára maradnia. Épp ezért a mindennemű hatalmak saját magukból is ültettek bele egy darabot. „Soha nincsenek egyedül azok, akiknek társaságát nagy gondolatok alkotják.” Legyen tehát az Új Ember Teremtőivel körülvéve, váljon ez számára ajándékká, legyen képes elviselni az élet fonákságait egyedül, mégsem magányosan.
És ezzel az Alkotók befejezettnek nyilvánították új művüket. Az emberpár alakot, formát öltött, hasonlított elődjeire, mégis teljesen különbözött tőlük. Belülről más volt; tiszta, romlatlan. Mielőtt útjára bocsátották volna Ádámot és Évát, kaptak még egy feladatot, a legfontosabbat mind közül. Képesek voltak rá, megkapták azt, amire szükségük volt ehhez a harchoz. Teremtőik körében nyílt fel a szemük, itt tudatták velük magasztos küldetésüket: az ő sorsuk, hogy megmentsék a reményt…
Mert az ember mindennek a kulcsa.
[1] Nietzsche
[2] J. K. Rowling
[3] Nietzsche
[4] Nietzsche
[5] Kant
[6] Kirkegaard
[7] Platón
[8] Sartre