A hét próba

Évszám
2009

Egyszer egy távoli, messzi országban, ahol csak magas fák nőnek, nehogy a nap sugarait is átengedjék a lombok, élt éldegélt egy csúf királylány.
Híre is ment csúfságának, csodájára is jártak az emberek, de még a madarak is.
Azonban mindenkinek tátva maradt a szája, mikor meglátta a királylányt. Az elbeszélések, a történetek mind-mind egy rút lányról szóltak, azonban a kíváncsiskodó egy gyönyörű királyi sarjat pillanthatott meg. Nem is győztek eleget csodálkozni ezen. Ám nem tartott sokáig. Ha a királylány bárkivel is kapcsolatba került, az azon nyomban elmenekült, soha többé vissza sem jött.

A csúf királylány szülei nagyon el voltak keseredve, hogy leányuk szépséges külseje alatt egy igen rút belső lakozik.
Ezért elmentek az országuk Boszijához, hogy tanácsot kérjenek tőle, mi is okozhatta ezt. Ám nem jártak sok szerencsével.
A Boszi elmondta, hogy a királyi pár a lányuk születése előtt csak azt óhajtotta, hogy ő legyen a legszebb az egész világban. Így is lett, de a születendő gyermek lelkét elvarázsolta egy gonosz varázsló, s ezt az átkot csak a hétpróba teljesítése oldhatja fel.
A királyi pár úgy döntött, hogy a királylányukat a nagykorúsága előtt hétpróbára bocsátják.
Eljött ez a nap is.
Boszi a királyi palota bejárata előtt várta a csúf királylányt. A királylány el sem búcsúzott a szüleitől, a hordároknak kézzel intett, hogy a szobájában bepakolt bőröndjeit hozzák le. Azonban Boszi odalépett a királylányhoz és így szólt:

- Mától fogva a hétpróba feladatainak kell engedelmeskedned. Amennyiben az egyiket is megszeged, nem teljesülhet szüleid azon kívánsága, hogy szépséged megszabaduljon rút lelkétől. A mai naptól csak kérhetsz, és nem utasíthatsz. A ruháid közül is csak egyet hozhatsz, menj vissza, kérlek, és válaszd ki azt, amelyikben a hét próba után hazajöhetsz.

A királylány csodálkozva nézett a Boszira. Egyik mutató ujjával magára mutatott, felhúzta szemöldökét, majd a vállát, azután a hüvelykujjával egy egyest mutatott, melyre Boszi határozott fejmozdulattal igent bólintott.
A királylány hanyag mozdulattal visszament a szobájába, és kézben lehozta a legkedvesebb ruháját.
- Örülök, hogy nem hoztál magaddal semmilyen táskát sem, hisz mától ezt a tarisznyát kell magaddal cipelned mindenhova – mondta Boszi. – Ezzel teljesítetted az első próbát! Gratulálok. 
- Akkor vezess, túl akarok lenni ezen a hétpróbán! – kiáltott fel a királylány. 
- A következő próba, mint azt már mondottam, hogy soha senkit nem utasíthatsz, csak megkérhetsz, ha szeretnél valamit. Ezért, míg úton leszünk, halkan mormolnod kell a következő két szót! Kérem szépen! S ezt mindaddig mormolnod kell, míg azt nem mondom, hogy elég. 
- Ha ez kell, megteszem! – rándította meg a vállát a királylány. – Kérem szépen, kérem szépen, kérem szépen… - hajtogatta egymás után a szavakat. 

Az úton csak mendegéltek egymás mellett. Boszi hallgatta, ahogy a királylány flegmán mondogatta azt a két szót.
Mikor a nap lenyugodni készült, elértek egy kunyhóhoz. Nagy betűkkel az volt ráírva:

„FOGADÓ A NAGY MELÁKHOZ”

- Megérkeztünk, ma itt fogjuk az éjszakát tölteni. Mivel nincs pénzünk, biztos, hogy le kell dolgoznunk a szállás díját. 
- Boszi, befejezhetem a „kérem szépen” mormolását? – kérdezte a királylány. 
- Igen – válaszolta Boszi. – Csak akkor kell mondogatnod, míg úton vagyunk. 
Ezután bementek a fogadóba, ahol egy hatalmas ember aludt a hallban. Boszi odament a csengettyűhöz, megkongatta azt. Ekkor az alvó ember lassan felállt, mérges hangon az idegenekhez fordult.

- Ki az már megint? – kérdezte. – Á, te vagy, Boszi! Mi járatban errefelé? – Ezzel magához ölelte, hátát jól megpaskolta hatalmas kezével. – Látom, megint munka! – nézett a királylányra.
- Igen, Melák, de reggel már megyünk is tovább.
- Tudom, mint a múltkor. Megint nincs pénzed, de én sem mosogattam el a konyhában már vagy három hete. Épp jókor jött a segítség. Foglalj helyet!

Boszi leült, s a királylány is ezt tette, mikor Melák megfogta a kezét és a konyhába húzta.
- Ha éjfélre végzel, marad egy kis időd az alvásra is.
Ezzel sarkon fordult, és visszament Boszihoz.
A királylány egész este, egész éjszaka tett-vett a konyhába. Már rég elmúlt az éjfél, mikor végzett a munkával. Olyan álmos volt, hogy semmi ereje sem maradt, hogy felmenjen a szobájába, lerogyott a hallban egy székre, s rögtön el is aludt.

Reggel a nap sugarai cirógatták arcát. Ekkor vette észre, hogy egész éjszaka itt aludt.
Boszi épp a lépcsőn jött le, mikor Melák behozta a hallba a reggelit.
- Szép jó reggelt, Boszi! Te, királylány, jó hamar felkeltél, de azt már is megmondhatom, hogy még senki nem rakott ilyen szép rendet a konyhámban. Ha nem tudnám, ki vagy, fel is fogadnálak konyhalánynak. 
- Gyönyörű reggelt, neked is, Melák. Nagyon örülök, hogy ennyire elégedett vagy a munkánkkal - szólt Boszi.
Reggeli után Boszi és a királylány folytatták az útjukat, s ahogy kiléptek a fogadóból, a királylány halkan mormolni kezdett. 
- Örülök, hogy nem felejtetted el, királylány – mondta Boszi. – Ám sose hagyd abba!
- Hisz akkor mi történik? – tette fel a kérdést a királylány. – Kiszárad a szám a sok beszédtől! – kezdett panaszkodni. 
S ahogy ezt tette, a tarisznya nehezebb lett. Hol halkabban, hol hangosabban mormolt a királylány.
Egyszer azonban, mikor Boszi távolabb volt, abbahagyta a szavak mormolását. Ekkor a tarisznya iszonyatosan nehéz lett. A királylány már alig tudta vinni, le is akarta dobni a válláról, de nem sikerült. 

- Mondtam, hogy folyamatosan mormold a szavakat! – szólt rá Boszi. 
A királylány úgy is tett. Ahogy folytatta, a tarisznya is könnyebb lett. Egyre könnyebb. 
Már dél lehetett, mikor megérkeztek egy nagy barlanghoz. A bejárata előtt állt egy Félszemű. Boszit már messziről üdvözölte: 
- Mit nem látnak szemeim! Te vagy az, Boszi! És ez itt a csúf királylány! Isten hozott benneteket! 
- Nincs is csak egy szeme! – szólt közbe a királylány. 

Ahogy ezt kimondta, a tarisznya teljes súlyával földre rántotta a királylányt. 
- Sose kritizálj másokat a külsejük miatt! – kiáltott fel Boszi. 
- Ezt jól megmondtad, Boszi! Ám engem nem érdekel, főleg, ha ilyen gonosz a lelke szegénynek, azt sem tudja, mit beszél. 
A csúf királylány csípőre tette a kezét, s mielőtt még szólhatott volna, a Boszi ezt mondta: 

- Tudod, amíg úton vagy, vagy épp nincs dolgod, fennhangon mondogasd az út elején megadott szavakat! Azt el is felejtettem mondani, hogy ezen szavak ismétlése a próbák egész idejére szól. 
A királylány tehát nem ellenkezett, engedelmeskedett, nagyon szeretett volna megváltozni. 
Boszi és a Félszemű sokáig beszélgettek bent. Majdnem esteledett, mikor a királylány felállt, körbe járta a barlangot. Közelebb ment a bejárathoz, hallgatózni szeretett volna, de semmit sem hallott. 
Visszament, fogott egy seprűt, rendet rakott a bejáratnál, kigyomlálta a virágágyást, száraz virágot szedett és a barlang előtti lyukas korsóba tette. 
Boszi és a Félszemű még mindig vidáman beszélgettek. A királylány leült egy farönkre, épp elaludt, mikor hangokra lett figyelmes.

- Nézd, Boszi! – kiáltott fel. – Úgy teljesítette a következő próbáját, hogy nem is tudott róla! – folytatta a Félszemű.
- Pedig be kell vallanom, hogy igen el voltam szomorodva, hisz ilyen keményszívű és rosszlelkű királylánnyal még nem volt dolgom. 
- Örülök, Boszi, hogy ismét siker fogja koronázni a munkádat – jelentette ki a Félszemű. 
- Az még odébb van, ne kiabáld el, kérlek! Azonban most mennünk kell tovább. 
- Este? – kérdezte hitetlenkedve a Félszemű.
- Tudod, a Sárkány csak éjszaka tud bennünket fogadni a barlangjában – válaszolta a Boszi. 
- Akkor jó utat! Vigyázzatok magatokra! – Búcsúzott el a Félszemű. 

A Boszi felkeltette a királylányt, s lassan bandukoltak tovább. Nagyon sötét volt, még az orrukig sem láttak el, de mentek és mentek. 
Ahogy mendegéltek, hatalmas ordításra és tűzcsóvára lettek figyelmesek.

- Látom, megfázott a Sárkány – mondta a Boszi. 
- Ezt honnan veszed, Boszi? – kérdezte a királylány. 
- Közel járunk, s láttam azt a nagy sárkánytüzet, amit csak akkor képes kilövellni, mikor meg van fázva. 

A királylány láthatóan remegett, de nem szólt a Boszinak. Gyermekkorában mindig is a sárkányokkal riogatták a szülei, ha nem fogadott szót. 
Amikor a Sárkány ismét tüsszentett, épp a barlang bejáratánál álltak. 

- A nem jóját! – kiáltott fel a Boszi. – Majdnem lepörkölted a hajamat, Sárkány!
- Isten hozott, Boszi! Ha tudtam volna, még nagyobbat tüsszentek – viccelődött a Sárkány. 
- Gyertek beljebb! Biztos, régóta úton lehettek, ismerlek téged, Boszi. 
- Ami igaz, az igaz. Megyünk a Varázslóhoz. Itt van ez a királylány, s a szülei szeretnék, ha nemcsak kívül, hanem belül is szép lenne a lányuk – mondta a Boszi.
- Boszi, azt nem mondtad meg a szüleinek, hogy… 

Ekkor Boszi csendre intette a Sárkányt: 
- Hallgass! El ne rontsd a művemet! 
- Ah, már értem, neki, magának kell megváltozni belül. 
- Így van, Sárkány. 
A királylány ezalatt a bejárat előtt toporgott, és mormolta a szavait. Hirtelen ismét egy nagy tűzcsóva hagyta el a barlangot. 
- Boszi, minden rendben van? – kérdezte. 

Boszinak ekkor jutott az eszébe, hogy a királylány kint maradt. Kiment érte, behívta, majd megmutatta a fekhelyét.
A Sárkány és a Boszi is hamar nyugovóra tért.
Már elmúlhatott éjfél, mikor nyöszörgésre lett figyelmes a királylány. A Sárkány felől jöttek a hangok.

Felkelt, odalopózott a Sárkányhoz. Megfogta a fejét, amely nagyon forró volt. Belázasodott. Fogott egy nagy lepedőt, elment a közeli patakhoz, belemártotta, lazán kicsavarta, majd a Sárkány testére rakta. Egész hajnalig ezt tette a királylány. 
Már virradt, mikor a Sárkány láza lement, ő is elment aludni.
Arra ébredt, hogy a Boszi a vállát bökdösi, és ezt mondja: 
- Épp ideje felkelni! Indulnunk kell a Varázslóhoz. 

A királylány felkelt, rendbe szedte a ruháját. A barlang előtt búcsúztak el a Sárkánytól. Épp indultak, mikor a Sárkány visszahúzza a Boszit és a fülébe súgott valamit. A királylány nem értette.
Ez a nap igen meleg volt. A mormolástól teljesen kiszáradt a szája mindkettőjüknek. A patak már messze volt, így vízhez sem jutottak. Lassan haladta, hegynek fel, és hegynek le, a kietlen síkságon is átvágtak. A végén állt egy hatalmas tölgyfa. Odamentek a fához, a törzsén Boszi bekopogott.

S láss csodát! Egy ajtó nyílt ki. 
A Varázsló lépett ki rajta. 
- Végre itt vagytok! – kiáltott fel örömében. – Alig győztelek várni benneteket! – mondta. 
- Szerintem a hosszabbik úton jöttünk, a pataknál elvétettem az irányt – mondta a Boszi. – Rég jártam nálad, Varázsló. 
- Igaz, de most el kell rabolnom a királylányt – jelentette ki a Varázsló. 
- Csak vidd. Én addig itt leülök a fa tövében. 

S ahogy kezdett leülni a Boszi, előkerült egy szék, azután egy, minden jóval megrakott asztal. A Boszi lehuppant, kényelmesen elhelyezkedett.
A Varázsló beszélgetni kezdett a királylánnyal. Már majdnem beesteledett, mikor a fatörzs ajtaja kinyílt, és kilépett a királylány. 

- Mehetünk haza. Ezt mondta a Varázsló.
- Akkor tegyük azt! – válaszolta a Boszi. 
A királylány sóvárgó tekintettel nézte a minden jóval megrakott asztalt, ám nem szólt. Csak azt érezte, hogy a tarisznyája nehezebb lett. Követte a Boszit.

- Nem kell tovább mormolnod a szavakat – mondta ő. 
A királylány abbahagyta, de a tarisznyája még mindig ugyanolyan nehéz volt, mint amikor elindultak. Egy idő után ezt kérdezte: 
- Boszi, ha nem kell mondogatnom azt a két szót, miért oly nehéz még mindig a tarisznyám? 
- Csak nézz bele! – javasolta Boszi. 
A királylány azt tette. Teljesen elkerekedett a szeme. A tarisznyája tele volt finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal. 
- Tudom, éhes vagy, s mégsem szóltál, mikor eljöttünk a Varázslótól. Most megpihenünk, egyél, mert nagyon éhes lehetsz. 
Mikor befejezték a falatozást, Boszi ránézett a királylányra, kezét a vállára tette, majd így szólt: 
- Most el kell válnunk, innen egyedül folytatod az utad hazáig. Már nagyon várnak a szüleid, királylány. A tarisznyádból vedd ki azt a ruhát, amelyiket végig magaddal cipeltél, vedd fel, csak abban a ruhában térhetsz vissza a királyi udvarba.

Ezzel sarkon fordult, s eltűnt.
A királylány elővette a ruháját, átöltözött. Ekkor vette észre, hogy az út során teljesen összegyűrődött. Kezével simítgatni kezdte, de az semmit sem változott. Azonban arra gondolt, hogy mihamarabb otthon legyen.

Elindult. 
Ahogy ment, s egyre jobban közeledett a királyi palotához, a ruhája egyre szebb és fényesebb lett, de ezt a királylány nem vette észre. 
Üdvözölt mindenkit, kivel találkozott, és egyenesen a szüleihez ment, a trónterembe. 
- Isten áldja meg magukat! – szólt a királylány. – Visszajöttem, remélem, hogy teljesítettem a hét próbát. 
Ezzel átkarolta, megcsókolta őket. 
Később pillantott meg egy délceg ifjút, s kérdőn tekintett a szüleire.

- Igen, az egyik kérőd, a szomszédos királyság hercege kérte meg a kezed tőlünk – mondta a királynő. 
- Azóta vár téged, mióta elindultál a hétpróbára – folytatta az király. 
- Nem is kérditek, teljesítettem-e a hétpróbát? – csodálkozott el a királylány. 
- Tudjuk, hogy igen. Csak nézz magadra!

A királylány ekkor pillantotta meg csodálatos ruháját. Annak a gyűrött ruhának már nyoma sem volt. 
- De… - hebegett-habogott a királylány. – De…
- A Boszi megmondta, ha a ruhád kisimul, akkor te is teljesen megváltoztál, mert aki nem törődik csak azzal, hogy a szüleit mihamarabb viszontlássa, az már nem csak a külső dolgokkal foglalkozik. 
A királylány könnyei lecsurogtak orcáján, majd végig a ruháján, a padlóra már gyöngyszemekként peregtek le. 
A Herceg összegyűjtötte azokat, tenyerébe rakta, majd átnyújtotta a királylánynak, majd ezt mondta:
- Ha döntésed a számomra kedvező lesz, akkor az esküvőnk napján ezekből a gyöngyökből szeretnék neked nyakláncot fűzni.