- Tanár Úr, Tanár Úr!
A hang irányába fordult, és mosolyogva üdvözölte volt tanítványát.
- Csókolom a kezét Katinka!
- Jó napot Tanár Úr, meg tetszik ismerni?
- Hogyne ismerném meg, van, akit soha nem felejt el az ember. Néhány éve még találkoztunk az iskolában, de egy éve már nyugdíjba mentem. Hogyan megy a sora Kedves, mit csinál?
- Én, ha igaz, bölcsész leszek, negyedéves vagyok, és ezt Önnek köszönhetem.
- Hogyan?
- Tanár Úr igen nagy hatással volt rám, imádtam az óráit, a verselemzéseit, olyan életszerűek voltak. A példabeszédei, a bölcseletek amelyekkel folyton tanított minket, soha nem feledem:
„Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani."
mélyen beivódtak lényeinkbe, többen is az Ön tiszteletére és hatására választottuk ezt a pályát. Nemrégen a kezembe került a Tanár Úr verses kötete. Sohasem mondta, hogy ön is ír, mindig másokkal példálózott, pedig gyönyörűek a versei, időszerűek a gondolatai. Úgy örülök, hogy összetalálkoztunk, szívből gratulálok ehhez a verseskötethez! De nem tartom fel, biztosan siet valahová?
- Ó nem, ide megyek a parkba, van egy padom ahol minden nap gondolkodom egy kicsit, esetleg írok néhány sort, vagy olvasgatok, ha van ideje, tartson velem, ott nyugodtan beszélgethetünk, nem zavar az utca zaja.
- Szíves örömest, most délelőtt van időm, a jövő héttől vállaltam egy kis nyári munkát.
- A munka az nagyon jó, „a test minél inkább nyomorodik, a lélek annál inkább nemesedik!" - ismét egy bölcselet, és összenevettek.
Lassan lépdeltek, beszélgettek, kivel mi történt az elmúlt években. Közben megérkeztek a „gondolkodó padhoz"
- Látja Katinka, itt töltekezek új gondolatokkal, és feledem a régit.
Leültek, és ismét a verseskötetre terelődött a szó. Kiderült, hogy az iskolában senki sem tudott ebbéli törekvéseiről.
- Ezeket elsősorban magamnak írtam, saját magam tanítására. Hiába van tudás, ha nincs alkalmazva! Most is írtam egy verset, egy amolyan összefoglalót, azt csiszolgatom, talán készen van.
- Ha nem veszi tolakodásnak, megosztaná velem, szívesen meghallgatnám!
- Ez elég hosszú, ha van kitartása, akkor felolvashatom. -
Elővette a zsebéből az összehajtott füzetlapot és olvasni kezdte.
Gondolatok
a Világ egy részéről
A Végtelenben van egy hely,
Ahol minden pillanatban
Egy csillag új útra kel,
Egy tér, melyhez, ha úgy akarod,
Más hozzá nem fér.
Mely izzik, harcol, lobog,
Derűs, becses, lelkes,
Szelíd, jó és boldog.
Ezen alkotás a Te remeked,
Ha magadat ilyennek teremted,
A tükör, kiben megméred magad,
Ekként kedvel, szeret és elfogad.
A Világ hogyan lát, befogadja-e gyermekét?
Ki munkálkodik, alkot, teremt,
Fejleszti, mi belől legmélyen lakoz,
Nem sejti, mekkora kincs, mit magával hordoz,
Játszik, vagy tudatos elmével
Formálja a rejtélyt,
Ha majd odaát éli életét,
Rádöbben, e titok mennyit ér,
Mert
Egyedül
Te vagy
Felelős a lelkedért!
A világ tele van hamissággal,
De Te ne félj!
A fél-elem a gonosz műve,
Ne add meg magad.
A félelem megbénít,
Ne hagyd el magad!
A félelem rabságba dönt,
Szabadítsd fel magad!
A félelem beteggé tesz,
Gyógyítsd magad!
A gyógy-szer neve szerelem, élj vele!
Szeress, és szerettesd magad!
Fedezd fel magadban a csodát,
Szabadítsd fel a bőrödben kuporgó rabszolgát,
Melyet a szenvedély, a vágy foga rág.
Találd meg belső tengelyed, lelked egyensúlyát!
S olyan leszel, mint szirti sziklahát,
Melyet viharnak csikorgó körme karmol és vág,
S Te dacolsz, bár lelkeden évmilliónyi a rovát.
Mit féltessz?
Pénzt, vagyont, egzisztenciát, ez mind illúzió.
Az életed ne féltsd, mert az örök,
A szerelmet se féltsd, mert társad, ott van mindig veled.
Add át magad, áradj, miként rohanó folyó,
Pusztában száguldó vihar,
Belsőd minden ízében érezd a végtelen szabadságot!
Örülj, röpülj, lélekben ne függj senkitől és semmitől!
Semmilyen világi hívság nem pótolja a szabadságot.
A szabadság benned van, csak
Űzd ki magadból
a kétséget,
az irigységet,
a féltést,
a haragot,
a gyűlöletet,
a vágyat,
Taszítsd le magadtól a gonoszt!
Az elhatározás az első lépés és
Lerázol minden rabláncot,
Ha felszabadítod magad,
Megszabadulsz az illúziótól.
Lelkedben legyél megelégedett, és
Tiéd lesz az egész VILÁG!
Hosszú csend következett, majd Katinka mélyet sóhajtva szólalt meg.
- Végtelenül elgondolkodtató. Ez a vers egy egész könyvre való gondolatot tartalmaz. Ezt lehet elemezni, az intelmeket, dorgálást, segítséget, lelkesítést, tanításokat stb. kiemelni. Nem is találom a megfelelő szavakat, olyan tömény gondolatsor ez az „összegzés". Még éretlennek érzem magam, első hallásra nehéz egybe átlátni. Mégis köszönöm.
- Valójában ezt is magamnak írtam, több oldalról megvilágítva a világot, benne az embert, a mai viszonyokat figyelembe véve. Nem könnyű a lelkeknek mindig embernek maradni, a társadalmakban élni, minden szinten megfelelni, és fejlődni. Nagyon elromlott a világ, elrontották. Olykor arra gondolok, hogy legjobb volna becsukni az ajtót, kikapcsolni mindent, és csendben elmélkedni. Létrehozni egy belső szigetet, ahová nem ér föl senki és semmi. De ez nem a fejlődés útja, ezzel nem alakul a problémamegoldó képesség, csak zsákutcába jut az ember. Részt kell venni a mindennapokban úgy, hogy az ember ne sérüljön, és ezt nem tudja az emberek nagytöbbsége megoldani. Mert a lelki sérülés a mennyekig ér. A gonoszságnak ez az egyik legnagyobb bűne, lehúzza magához a jó lelkeket. Pedig milyen szép lehetne a világ, és benne boldogok lehetnének az emberek. A gonosz szétzúz mindent, szerelmeket, családokat, nemzeteket, kultúrákat, az emberiséget, tönkreteszi az egész Földet. Az egyének magányosságba kényszerülnek, nem jönnek létre családok, nem születnek gyermekek. A kiszolgáltatottság, a létbizonytalanság, a reményvesztés, a tudattalan belső félelem lesz úrrá az embereken. Tudja Kedves, nem jó megöregedni, mert a velejáró sok tapasztalás és tudás sem jó, nagyon nyomasztó. De ez valamilyen szinten a fiatalabbakon is megfigyelhető. Nézze meg a buszon, metrón azt a sok fáradt, szomorú embert. Amikor a médiában bármit is hall, lát, vagy olvas az ember, mindig a gonoszsággal találkozik, akkor egy idő után megkeseredik.
- Hogyan lehet ez ellen védekezni? - kérdezte Katinka.
- Én a médiát teljesen kizártam az életemből. Amivel az utcán találkozom, azt megszűröm, az egyik fülemen be, a másikon ki. Egy ideje azt figyeltem meg, hogy elkerülnek a rossz, gonosz dolgok, még az ismerősségi köröm is átalakult. Kialakult körülöttem egy kis csapat, egy alkotó, teremtő, gondolkodó szellemi közösség. Építjük, teremtjük a szép, boldog világot.
- Ez nagyon jól hangzik. Tudja nekünk is van egy szellemi közösségünk, - mondta Katinka, - egy baráti önképző kör, és arra gondoltam, ha volna ideje, meghívnám Tanár urat, jöjjön el közénk, nagyon szeretném, ha felolvasná ezt a versét. Ki-ki tanulna belőle, esetleg segíthetne egyes részek elemzésében, értelmezésében.
- Ó, én örülnék, hisz már nagyon vágyom fiatalok közé, kell a szellemi felfrissülés.
Kicserélték elérhetőségüket, és elbúcsúztak egymástól. Nem tudni ki volt boldogabb, Katinka, vagy a Tanár úr, de az biztos, a két nemzedék, az azonos szellemiség a lelkeken keresztül egymásra talált.