Hosszú út

hosszú az út, 2015, április 13 - 23:14

 „ Csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, hiszen létezik egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között. ”

Lassan ballagok a hajnali városon át. Szürkeség , eső és az ezzel járó üresség vesz körül. Már megint egy ilyen nap. Úgy ébredtem ismét, mint már annyiszor az elmúlt időkben: feltettem a kérdést:

-          Van- e rosszabb, mint a kilátástalanság?

S a válasz, mint nem várt ismerős kopogtat újra.

Persze, hogy van. Nincs is annál rosszabb, mint amikor tisztán látod a jövőt, a porba hullott világot. Bizony, a szép kilátások, az álmok, mindenki reménye hanyatlóban van, csupán egy illúzió már. Talán hazugság? Önmagunknak? S mindez miért? Mert az ember, elfelejtett ember lenni. Elég csak körül néznem itt az utcán:

Látom a virágok között tornyosuló szemetet, amihez ráadásként hozzádob egy kiürült kávéspoharat egy szőke. Tűsarkújával eltapossa cigarettacsikkjét a nefelejcsek között, majd műkörmei közé ragad egy másikat, és, mint aki jól végezte dolgát, tovakopog. Nézem, ahogy a poháron hagyott rúzsfolt csókot lehel az anyaföldre. Sóhajtva összekapkodom a zacskókat, papírokat, és bele dobom a közeli kukába. Befordul egy öltönyös a sarkon, kezében telefon, kiabál, rohan. Siettében elsodor egy kóbor kutyát. Két lépés után feltűnik neki a kosz a cipőjén, a kutyaszőr a nadrágján. Máris nem olyan sürgős a dolga, ráér visszafordulni, belerúgni az ebbe. Felfordul a gyomrom. Hogy juthattunk idáig? Növényeket, állatokat bántunk, ártatlan dolgokat. S itt nem állunk meg. Egymás ellen fordulunk, ember az ember ellen.

Úgy érezem- hosszú ideje már- nincsenek őszinte kapcsolatok. Munkatársak, családtagok, barátok mosolyognak rád, dicsérnek, biztosítanak, hogy melletted állnak. Bárhol, bármikor, bármiért. De, amint hátat fordítasz, hallod a suttogásukat, a rosszalló szavakat. Majd idővel eltaposnak, hogy előbbre jussanak. Nem törődnek mással, csakis saját magukkal. Így állunk mostanság, haladunk a vég felé.

De én már jó ideje döntöttem.

Nem hagyom magam!

Próbálok ember maradni, valaki, az arctalan tömegben. A jobb jövőért, a körülöttem lévőkért, magamért. Változásokat kell elérnem. Ám az út nehéz, ingovánnyal teli és túl sok az akadály. Úgy gondolom viszont, hogy megéri végig járni, valami jobb reményében.

Mivel „csak a nehéz változásokat érdemes megvalósítani, hiszen létezik egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között. „

 

Az írás hossza kb. 2 ezer karakter

:) koszonom

:) koszonom

Taps, taps... :-)

Taps, taps... :-)